"Tisztelt Szurkolók! Azzal kezdem, hogy a kiesés mindenkinek fájt. Nekem nagyon. A büdzsének még inkább. De ha már így alakult, akkor célszerű végiggondolni, hogy mi volt eddig, és mit szeretnénk ezután. Például 5 év óta nem jött fel sajátnevelésű játékos az utánpótlásból, a tavalyi 3. hely ellenére egyetlen külsős szponzori, támogatói szerződés nem jött létre. Ezen dolgok elemzésekor úgy tűnik elengedhetetlen, hogy egy új klubmodell kialakításán dolgozzunk, szoros egységben az újjászerveződő Vasas Kubala Akadémiával. Fontos változás, hogy Vancsa Miklós ezentúl az utánpótlás és a felnőtt csapat közötti együttműködés koordinálásában kap szerepet,így hamarosan új ügyvezetőt nevezünk ki. Ezzel együtt a szakmai stáb is megújul, nyilván a játékoskeret is jelentősen átalakul, ezekről később adunk tájékoztatást. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a tervezett klubmodell szerkezeti és személyi felépítése kialakuljon, mert ha ez nem valósul meg, egy esetleges feljutás után is ugyanott folytatnánk, mint ahol most befejeztük. Ez most felülírja az általános szurkolói igényeket, hogy azonnali sikereket érjünk el, mert az ismét felületes és eseti lehet, azaz olyan mint a tavalyi 3. helyezésünk. Az új filozófia kialakítása, és a mindennapi életbe való átültetése nem egyszerű folyamat, bevezetése alapos és időigényes munkát igényel, és nem is fog menni máról holnapra. De nagyon bízom benne, hogy az úton elindulva hamarosan beazonosítható lesz, hogy a Vasas sok mindenben különbözni fog más kluboktól. Szeretnénk természetesen az NB1-be azonnal visszajutni, de a fentiek megvalósítása legalább olyan fontos. Kérem a tisztelt szurkolók, szimpatizánsok támogatását a célok eléréséhez, mert csak együtt sikerülhet! Hajrá Vasas! Mindörökké, Angyalföld!"