Mi a manó?

_FK írta:Egy fejlesztőmérnök mondta:
Ha van az embernek ötlete, akkor repül, ha nincs, négykézláb mászik.
_FK

küzdöttem egy problémával, már egy hónapja
aztán hajnalban, zuhanyzás közben rájöttem, mi a megfejtés
felkiáltottam, nejem jött álmosan, azt hitte kiestem a kádból

Archimedes odafönn csendesen mosolygott

naná, a megfejtés olyan primitíven egyszerű volt, mint a 3 erő egyensúlya

néha minden olyan egyszerű

Egy fejlesztőmérnök mondta:
Ha van az embernek ötlete, akkor repül, ha nincs, négykézláb mászik.
_FK

_FK írta:

Az ihlet az olyan, mint hátfájás.
Hol van, hol pedig nincs

>>>a kagyló is fájdalmában szüli a gyöngyöket
___
Erre mondtam én egyszer, hogy én is várom a következő fejezetet, pedig én magam írom.
___
Tanácstalanságomban elővettem az eredeti, az 1999-es verziót.
Úgy tűnik, megvan a megoldás, hogy sokkal jobb legyen a mese.
_FK

kedves kutya úr, ugye emlékszik, volt már olyan, hogy sokáig kellett várni rám, de aztán csak úgy zúdítottam a manót
most is ez várható.

_FK írta:Van egy jó hírem és egy rossz hírem:

,

a kagyló is fájdalmában szüli a gyöngyöket

hát csiszolgassa

Van egy jó hírem és egy rossz hírem:

A jó az, hogy a bétám végre elolvasta a legutóbbi manót, és végre tovább tudom írni.
A rossz az, hogy azt mondta rá: uncsi, tele van műszaki részletekkel, fussak neki még egyszer.
_FK

2.

Brik átment a nyomdába az apjához.
- Gyere, fiam - mondta apamanó. - Öt nap múlva nagy esemény lesz. Felnőtté avatunk. A család ősi titkait fogod megismerni. Öt napig keveset egyél, és sokat elmélkedj egyedül. Gondold végig az eddigi életedet, és képzeld el, hogy milyen életet szeretnél ezek után. Olvass régi könyveket, és próbálj tanácsot kérni az őseink szellemétől.

Brik beleolvasott a család több száz éves kalendáriumába, de az, hogy ki, kinek a fia volt, miért vágták meg a fülét, melyik miniszternek volt a szolgája, és milyen betegségben halt meg, valahogy nem nagyon érdekelte. Nem tudta kivárni az öt napot, és már a második napon meglátogatta a rokonait.

- Te Krod, mondd, mi ez a nagy felnőtté avatás? Tudom, hogy repülni kell, de ez mit jelent pontosan? Szárnyat növesztünk? Csak vicceltem. Hallgatlak.
- A jelölt felcsatolja a szárnyakat, és leugrik a szakadékba. Ha szerencsésen leér, teljes értékű felnőtt manóvá válik.
- És ha ki-ki-ki-töri a nyakát?! - dadogott Brik.
- Akkor selejt volt, és nem kár érte - mondta Krod rezzenéstelen arccal.
Brik érezte, hogy a haja az égnek áll, és egy jeges iszonyat bizsereg végig a gerincén.
- Nem vállalom! - mondta rémülten.
- Akkor továbbra is mindenki úgy bánik majd veled, mint egy gyerekkel.
- Na és?
- A nők is.
- Nem gond.
- Ticci is.
- Ticci nem is igazi hegyi manó. Nem fontos ez neki.
- Meg ne tudja, hogy ilyet mondtál róla. Az ilyenek, mint ő, hegyi manók is, erdei manók is akarnak lenni egyszerre.
- Ami lehetetlen - sóhajtott Brik.
- Persze. Viszont ők eleve többet vállalnak, szorgalmasabbak, jobbá válnak, és többre viszik, mint mi. Minden képességüket tökéletesre fejlesztik, és ezt várják el a többiektől is. Egy hegyi manótól például azt, hogy repüljön, élje túl, és váljon teljes értékű felnőtté.
- Ticci jobban félne attól, hogy kitöröm a nyakamat. Nem engedne repülni.
- Miért törnéd ki? - kérdezte csodálkozva Krod.
- Megkérdeztem a többi fiatalt, és azt mondták, hogy háromféle baleset van. Az egyik, amikor a manó siklórepülés közben felgyorsul, és fejjel beleáll a sziklába. A másik, amikor lelassul, megáll a levegőben, és lezuhan. A harmadik, amikor csálén áll a szárnya, és pörögve zuhan le.
- Szóval ti már halálra rémítettétek egymást. Akkor nekem már semmi dolgom.

Eltelt az öt nap. Brik a hosszú koplalás után jól telezabálta magát, és gyomorrontást kapott. Apamanó csóválta a fejét.
- Látom, nem értetted meg a böjt lényegét. Nem az, hogy nagyon keveset kell enni. Az elmélkedés a fontos. Végig olvastad a család ősi feljegyzéseit?
- Igen, sőt, a felét már le is fordítottam a mai nyelvre, és leírtam azokkal az új betűkkel, amiket mi, nyomdászok, könyvtárosok és szövegszerkesztők találtunk ki.
- Ne dicsekedj. Mit tanultál belőle?
- Nem igazán tudtam tanulni belőle. Mit kellett volna?
- Krod mondta nekem, hogy nagyon félsz a repüléstől.
- Mi köze ennek az ősi könyvekhez?
- Hányan haltak meg a családunkból repülés közben? - kérdezte apamanó.
- Tudtommal senki.
- Miért pont te lennél az első?
- Azért, mert nagyon félek tőle.
- Ez jó meglátás, de nem fog menni. Nem tudsz leesni.
- Miért ne tudnék? - csodálkozott Brik.
- Biztonsági övet kapsz.
- Krod azt mondta, hogy biztonsági pelenkanadrágot kapok - pirult el Brik.
- Az se vicc, rajtam is volt. Büszke vagyok rá, hogy feleslegesen.
- Mi az a biztonsági öv? Mi van rajta, amitől nem esek le?
- Egy vaskarika hátul. Azon van átfűzve egy kötél. A kötél két végén egy-egy erős, egészséges és tapasztalt felnőtt repül, az első néhány alkalommal ők vigyáznak rád.
- Ezt nem mondta senki!
- Gonoszkodnak.
- Mindenki csak megrémített. Krod is, például.
- Persze! Ugratják a zöldfülűeket, és jól mulatnak rajtuk.

Felvirradt a nagy nap.
- Azt már tudod, hogy a szárnyakkal pontosan mit kell csinálni, ez már menni fog neked. Két dolog még fontos. Sivalkodni kell, ahogy a torkodon kifér. Ne fogd vissza magad, és akkor kevésbé fogsz félni. A másik: Ne magad alá nézz, ne is a két kísérőre. Ők teszik a dolgukat szépen. Azt a pontot nézd egész idő alatt, ahová le akarsz érni. Ha ez időközben változik, keress egy új pontot, és ragaszkodj hozzá, ameddig csak lehet.
- Felkészülni... - üvöltött valaki egy vastölcsérbe.
Brik érezte, hogy pillanatokon belül hasznossá teszi magát a biztonsági pelenkanadrág, de ez csak egy tétova érzés volt. Az első ilyen baleset szerencsésen elmaradt, az érzés elmúlt.
- Indulás! - ordította a vastölcsér.
Brik ugrott. Zuhant. A szárnyak kifeszültek. Brik rájött, miért sivalkodik mindenki ilyenkor. Rettenetesen félt attól, hogy leesik és meghal. Hagyta magát sivalkodni, és közben rácsodálkozott a saját hangjára, mintha nem is vele történt volna ez az egész. Nézte azt az egy pontot, ahová le akart érni. Közeledett hozzá. Szinte várta, hogy egyszer csak felébred a saját alvókuckójában, a rémálomtól csuromvizesen. A lába leért, és már futott. A szárnyak, amint a végük leért, maguktól lecsatolódtak róla, és rögtön össze is csukódtak. A két felnőtt is leszállt. A harmadikat ölelgették. A harmadik felnőtt Brik volt.

A sivalkodó, repülő manók láttán a tüskés disznók egymást törve, taposva menekültek el a völgyből. Másnap gyönyörű tavaszi idő volt, és Ticci a kicsivel együtt elment a Nagy Közös Alvásra, ami az erdei manók ünnepe. Hívták Briket is, de ő nem akart menni, viszont bosszantotta a gondolat, hogy Ticci idegen erdei manókkal fog összebújni.
- Ne féltékenykedj, hanem gyere velünk - mondták többen is, de hiába, egy hegyi manót ugyanúgy lehetetlen volt erre rábeszélni, mint egy erdei manót a repülésre.

Brik kapott egy értékes ajándékot apamanótól, felnőtté válásának alkalmából, és sokat játszadozott vele.
- Vááááá! - ordított egy nagyot, és kiugrott az alvókuckójából a konyhába. - Hogy a morgó vakondtúrás ütné bele a tüskés bokorba a...
- Na-a! - jött elő Ticci a kis Trikka szobájából, és látta, hogy a párjának egyik szeme sem ugrott ki. - De jó, akkor mégse kell orvost hívni.
Trikka is kijött.
- Szia apa. Már megint megfogtál egyszerre két olyan drótot, amit nem kellett volna? Anyu, honnan kaptátok ezt a gonosz játékot, ami mindig megharapja apu kezét?
- Nagypapi adta neki, mert nagyon kérte tőle. Apa ismerkedik a villannyal.
- Ezt nem értem - mondta csodálkozva Trikka. - Úgy tudom, elkobozták tőle, amikor beutalót kapott a pokolba.
- Aki elkobozta, nem értett hozzá. A lándzsát, ami csak egy gumicsőbe húzott vasdarab volt, elvitte, a hátizsákot, amiben a dolog lényege van, ott hagyta.
- Pedig tudtam, hogy csípni fog - mondta szuszogva-lihegve Brik.
- Akkor miért fogtad meg? - kérdezték tőle kórusban.
- Hogy van-e benne villany.
- Készíts valamit, ami jelzi, ha van - szólt közbe Trikka.
- Hozzak egy rossz sünit?
- Hát inkább.
- Olvastam a Hírlapban, hogy az egyik műszerész egy frissen megölt, nagy bogár egyik lábát használta jelzőként - mondta Ticci.
- Fú-új! - kiáltott egyszerre Brik és a lánya.
- Én meg azt olvastam egy új tankönyvben, hogy van egy műszer - mondta Trikka. - Két üveglap között nedves papír és két drót. Ha villanyt kapcsolnak rá, megpirosodik a papír, mert valami festék van benne, és ha fordítva engedik át rajta a villanyt, újra fehér lesz. Elég lassú, és nem mutatja, hogy mennyi a villany, csak azt, hogy van vagy nincs. Persze már ez is egy nagy eredmény.
- Pontosan mi kellene neked? - kérdezte Ticci Briktől.
- Egy doboz, rajta három, vagy öt kis üveggömb. Gyenge villanynál csak egy világít, nagyon erősnél mind.
- Hát csinálj olyat! - vont vállat Trikka.
- Nem tudok. Mi manók csak használjuk a villanyt, de nem értjük, hogy mi az.
- A vegyészek már elég jól elboldogulnak vele. Van az iskolában egy befőttes üveg, benne sós-savas víz, meg valami festék. Drótok lógnak bele, és ha villanyt kapcsolsz rá, a sötétben zölden világít.
- Vegyészek... Ezer dolgot kipróbálnak, abból húsz érdekes, de csak egy hasznos.
- Akkor sem engedem, hogy újra és újra megüssön, Vissza fogom adni a nagypapinak - mondta Ticci.
- Te pedig jobb, ha keresel egy másik játékot magadnak - tette hozzá Trikka.

Kritta meglátogatta őket.
- A színházteremben új világítást akarnak csinálni. A mostani három-négy magnéziumlámpa helyett, ami egyszerre világít, és ha valamelyik kihuny, menet közben cserélik, azért kell belőle több. Minden harmadik pihenőnapon van csak előadás, mert egyszerűen nincs több magnézium. A vegyészek ennyit tudnak készíteni. Nincs több villany hozzá.
- Építeni kell egy újabb villanytelepet, és akkor lesz.
- Más meg azt mondja, elég villany van, csak ki kell hagyni a magnéziumot.
- Azt meg hogyan?
- Ha két szén vagy fémdarabot összeérintesz és széthúzod, ha áram megy rajta keresztül, valami fényes izé világít, aztán kialszik. Ezt a fényes valamit kellene felerősíteni. Azon dolgoznak.
- Én is szoktam barkácsolni és tudományoskodni a villannyal - dicsekedett Brik.
- Feljegyzéseid vannak? - kérdezte Kritta.
- Az minek? - csodálkozott Brik.
- A tudományos kutatómunkának megvannak a maga szabályai. Feljegyzéseket és rajzokat kell készíteni minden olyan apró részletről, ami később fontos lehet, szigorú időrendi sorrendben elrendezni, és levelezni másokkal, akik hasonló dolgot kutatnak. Fegyelmezetten. Minden nap. Bele kell tenni rendesen a munkát.
- Akkor én ezt csak szórakozásból csinálom.
- Kár. Ha mégis komolyabban szeretnéd venni, várunk a csapatba.
- Suppíájióóó! - üvöltött fel Brik. - Miért nem ezzel kezdted?
- Azért, mert Ticci és Trikka féltenek téged a villanytól. Attól, hogy egyszer csak ott maradsz, fekve, mozdulatlanul.
- Ha csapatban dolgozunk, ez nem nagyon fordulhat elő.
- Ki tudja? A villany egy új, és nagyon veszélyes dolog.
- A tűz is az volt.
- Így van. Ma is az, de már tudunk vele bánni. A villannyal még nem.

Brik nyolc nap múlva már a Villanyipari Kutatóintézetben dolgozott. Műszereket készített. Árammérőket.
- Mik ezek a hosszú papírcsíkok az üveglap mögött? - kérdezte Trikka az apját egy nyílt napon, amikor az iskolából üzemlátogatásra jöttek át a tanulók.
- A villany hatására a csík egyik vége megpirosodik (fordított villany esetén megzöldül) és ez a szín lassan vagy gyorsan végighalad rajta. Ha lekapcsolod róla a villanyt, a változás megáll.
- Hogy lehet ezzel mérni? - kérdezte egy másik tanuló, egy kis erdei manó.
- Van hozzá egy doboz egy nagy tárcsával. A tárcsán számok vannak. Tekergetem a tárcsát jobbra, balra, megkeresem azt a pontot, ahol a jelző megáll, és leolvasom a tárcsáról a számot.
- Szembe kapcsolsz egy másik villanyt azzal, amit meg akarsz mérni? - kérdezte Trikka.
- Pontosan! - mondta büszkén Brik, arra gondolva, hogy milyen okos lánya van.

A színházi előadás botrányba fulladt. Mindenki sivalkodva menekült kifelé, mert az új lámpa körül minden megolvadt és szétégett. A Villanyipari Kutatóintézetet feloszlatták. A kísérletezést a villannyal betiltották.

Brik szomorkodott.
- Elvették a játékodat, mi? - kérdezte Trikka.
- Nem vicces - morogta Brik.
- Tudom, hogy egy árammérőt rejtegetsz az ágyad alatt.
- Csitt te! Ez titok. Honnan tudod?
- Nem szoktál takarítani, a szobádban mégis tisztaság van, nem tűnt fel?
- Ne pimaszkodj. Szomorú vagyok. Hiányzik a tudományoskodás.
- Mi volt a baj a lámpával?
- A két szénrúd között vakító fénnyel világított a levegő, de nem volt körülötte üvegdoboz. Valami érintkezési hiba miatt egy kis fémdarab felizzott, leesett a régi, nem használt jelmezek közé, a sok pormacska meggyulladt, és már égett is minden.
- Miért nem volt üvegdoboz?
- Mindenféle üveget kipróbáltunk, de hiába. Minden szétrepedt.
- Beszélj erről a nagypapival.
- Jó ötlet.

Apja és fia nézték az üveggömbben a két drótot.
- Nem folyik áram - mondta lassan, tagoltan apamanó.
- Persze, hogy nem. Nem ér össze a két drót - vont vállat Brik.
- Mi akadályozza az áramot hogy átmenjen a két drót között?
- Semmi.
- Gondolkozz! Mi van a két drót között?
- Levegő.
- Na, erről van szó.
- Nem értem.
- El kell távolítani az akadályt.
- Kiszedni a levegőt? Attól folyik majd az áram? Megeszem a sapkámat ha...
- Készíts egy ehető sapkát magadnak. Én meg beszélek a vegyészekkel.
- Tudod, hogy tilos kísérletezni a villannyal.
- Neked tilos. Nekem szabad. Egy vágott fülű már nem büntethető.

Két nap múlva is nézték együtt a gömböt.
- A vegyészek nem tudták kiszedni az összes levegőt. Ami nem vegyül semmivel, az benne maradt.
- Egy próbát megér. Toljad neki, hadd szóljon.
Brik tekerte a tárcsát felfelé. Húsz. Ötven. Kilencven. Hiába.
- Nem kell sapkát enned. Nem működik.
Brik tovább tekerte és 94-nél világítani kezdett az egyik drót a gömb belsejében.
- Vissza! - kiáltott fel apamanó.
Egészen 59-ig le kellett csavarni, mire kihunyt a fény. 92 körül gyulladt be újra. 57-nél hunyt ki.
- Ezt most nem értem. Miért nem ugyanott?
Brik enni kezdte a sapkáját.
- Megőrültél?! - rémült meg apamanó.
- Nyugi. Készültem. Tésztából van.

Prom megnézte a világító gömböt és röhögött.
- Száz edény, benne víz, só, sav, fémek, mire az üveggömbben halványan világít valami.
- A villany világít! Felfogtad? - mondta dühösen Brik.
- Felejtsd el! Az olajlámpához csak egy tartály kell, nem száz.
- A villany többre képes, mint a tűz.
- Hogyne! A rengeteg régi jelmez már csak por és hamu.
- Azokat pont a tűz pusztította el.
- Amit pont villannyal gyújtottál. Ne erőlködj. A szövegszerkesztőkön kifog a villany.
- Nem fog ki. Mire megvénülünk, mindenki villannyal fog világítani.
- És moziba jár. Na, ne röhögtess!

Brik két vezetékre villanyt kapcsolt, de kettő vagy több üveggömb esetén egy kivételével mind sötét maradt. Amelyik viszont világított, az egyszer csak hirtelen vakító fényesre váltott és megrepedt az üveg.
Valaki kopogott, és be akart jönni.
- Ki az? - kérdezte Brik, mert mióta a kísérletezést a villannyal betiltották, óvatosabb volt.
- Kritta vagyok, a húgod. Ha még emlékszel rám.
- Gyere be. Miért felejtettelek volna el?
- Annyira bele vagy gárgyulva ebbe a villanyba.
- Elakadtam. A gömbök száz körül gyújtanak, és hatvannal égnek.
- Voltam Cilláéknál.
- Ticci ezerszer aranyosabb.
- Tudom. Mondtam is Cillának. Jól össze is vesztünk.
- Ezért mentél Cillához? Hogy jól összevessz vele?
- Dehogy is! Kémkedtem neked. Kifigyeltem, mit csinál Prom.
- Mosógépeket. Tudok róla - legyintett Brik.
- Azt, hogy titokban miket csinál, én tudom jobban. Villannyal kísérletezik.
- Röhögve kicsúfolt engem miatta - kerekedett el Brik szeme.
- Igen, ő pedig ezerrel rávetette magát a témára. Veszekedtünk Cillával, én meg közben bekukkantottam Prom dolgozószobájába. Pont nyitva volt a ruhásszekrény. Hát, minden volt abban csak ruha nem. Színes kábelek, fokozatkapcsoló tárcsák, kapcsolók, árammérők, és rengeteg üveg edény. Szerintem egy áramfejlesztő.
- Kár, hogy nem rajzoltad le.
- Madárnak nézel? Futottam haza, és azonnal három ábrát is készítettem. Aztán összedolgoztam. Itt van.
Brik megnézte a rajzot.
- Ez elképesztő! Ebből én le tudnám másolni, amit ő csinált. De nem fogom. Az enyém jobb, az övé csak nagyobb. Van még valami?
- Van. Voltam Krod boltjában, és megkérdeztem kik vásárolnak öreg, lepukkadt villanyos lándzsákat.
- De hát ahhoz fegyverviselési engedély kell!
- Pontosan! De akinek van, akármennyit vehet. Pláne rosszat, ami csak kacat.
- Mit csinálnak vele?
- Az egyik például sorba kapcsol egy csomó lándzsát, és nézi, ahogy egy befőttes üvegben apró villám csapkod, hallgatja, és azt bizonygatja mindenkinek, hogy ilyenkor halk mennydörgést hall. Aztán beviszi a rendőr tiltott kísérletezés miatt, onnan meg tovább kerül a kórházba a bolondok közé. Szóval nagyon sokan kísérleteznek villannyal, a tiltás ellenére. A könyvnyomtatáshoz egy zseni kellett...
- Köszönöm! - vigyorgott büszkén Brik.
- Egy béka vagy! Mondom tovább. A villannyal viszont százan ismerkednek, és bárki feltalálhat bármit.
- Ha verseny, legyen verseny! Én leszek az!
Kritta elköszönt, de attól kezdve sokszor írt levelet, hogy ki vásárol hosszú drótot, sok üvegedényt, fémlemezeket, savakat és egyéb gyanús dolgokat.

Húsz nap múlva egy óriási dörrenés rázta meg a Nagytermet.
Brikhez egy piros sapkás rendőr zörgetett be.
- Bejelentést kaptunk, hogy villanyvilágítás bűnébe estél.
- Ezek szerint van egy jóakaróm - mondta morogva Brik.
- Van bizony. Prom kirepült a lakásából, gondolom hallottál róla.
- Akkor az volt az a nagy dörrenés. Mi történt?
- Kísérletezett a villannyal. Az áramforrás a ruhás szekrényében volt, túlterhelte, az edények bugyborékolni kezdtek, valami gáz keletkezett, ez meg lámpát akart gyújtani, rendes olajlámpát, gyufával, mire nagy dörrenéssel kirepült a nyitott ajtón keresztül a Nagyterembe. Életben van, csak egy kicsit égett meg, és az egyik fülére megsüketült.
- Aztán bejelentette, hogy én is szoktam kísérletezni villannyal - bólogatott Brik.
- Nem árulhatom el, hogy ki volt a bejelentő, de jól kapcsol az agyad. Mutasd a ruhásszekrényedet.
Bementek, és a rendőr megcsodálta a mennyezetről lógó világító gömböt.
- Én is kérek ilyet - suttogta vágyakozva.
- És a ruhás szekrény?
- Okosabb vagy te annál. Hol az áramfejlesztő?
- A külső oldali szobában. Nyitott ablaknál.
- Bejön a tüskés disznó.
- Nem jön be. Rács van az ablakon.

Brik bement a kórházba. Látta, hogy van külön áramütés osztály. Kereste Promot.
- Ébresztő!
- Ha most azzal folytatod, hogy csikicsiki, egy szennyvizes vödröt fogok a fejedbe húzni ha meggyógyulok.
- Mit bánom én, csak gyógyulj meg. Hoztam neked gyümölcsöt, virágot...
- Virágot? Megvesztél? Cilla megöl! Azt hiszi, hogy valami hegyi manó nő...
- Pont azért hoztam - röhögött Brik.
- Nem vicces.
- Csikicsiki! - kiáltott Brik.
- Inkább bökd ki, hogy miért jöttél - morogta Prom.
- Fogjunk össze. Csináljunk egy Villanykutató Laboratóriumot.
- Veled nem! Hordd el magad! A gyümölcsöt is vidd.

Brik hosszú, vékony szénrudacskákon keresztül vezetett villanyt két üveggömbbe, és egyik sem hunyt ki, de a szénrudacskák felforrósodtak. Valaki kopogott, és be akart jönni.
- Ki az? - kérdezte Brik, mert a piros sapkás rendőr látogatása óta még óvatosabb volt.
- Trikka vagyok a lányod. Ha még emlékszel rám.
- Gyere be. Miért felejtettelek volna el?
- Egyre jobban bele vagy gárgyulva ebbe a villanyba.
- Elakadtam. A gömbök száz körül gyújtanak, és hatvannal égnek. Negyven fűti a szénrudakat, hatvan világít.
- Tudom. Olvastam az új könyvedet. Ezért jöttem. Van egy ötletem. Három vezeték kell.
- Minek a harmadik?
- Azzal gyújtod be a gömböket. Akárhányat. Nagyobb helyekre nem is a gömböt, hanem üvegcsövet raksz.
- Cső? Nekem is eszembe jutott. Hengeres dróthálót bele. Az világít. Belül meg a másik drót.
- Nem. Két drót van belül. A hosszút hetvenre kapcsolod egy szénrudacskán keresztül, a másikat, ami csak egy kis tű, egy pillanatra száz fölé. Begyújt, és égve marad, nem fűt, hanem világít. Sok lámpát is rá lehet kapcsolni a két vezetékre. Kell még egy megszakító kapcsoló, ha már nem akarsz tovább világítani. Rakjuk össze.

Összerakták. A lámpák szépek voltak. Egy polcon díszes üvegdoboz, benne egy üveggömb.
- Ha a doboz egyik oldalát nyomod meg az ujjaddal, világítani kezd, ha a másikat, kialszik.
Minden kis alvókuckóba került egy ilyen, a szobákba kettő, az egyik egy polcra, a másik az éjjeli szekrényre olvasólámpának, a nyomdába húsz hosszú üvegcső a szerényekbe és a asztalok, gépek fölé.

Megjött a király, Grom valamelyik rokona. Brik letette a manósapkáját a király lába elé.
- Bejelentést kaptunk, hogy villanyvilágítás bűnébe estél - mondta komoran a király.
- Mi lesz a büntetésem? - kérdezte szomorúan Brik.
- Amit a bíróság megítél. A tárgyalás öt nap múlva lesz, ügyvédet és tanúkat hozzál.
A király elköszönt, és Brik sírdogálni kezdett.
- Miért sírsz? - kérdezte Trikka?
- Hogyne sírnék. Minden tanúnak a napi bérét nekem kell fizetni. Az ügyvéd óradíja rémes. Utána becsuknak, vagy megvágják a fülemet. Kellett nekem a villannyal babrálni. Áramütés helyett tárgyalás. Szörnyű.

Eljött a nagy nap. A kisterem rogyásig megtelt érdeklődőkkel. A bíróság meghallgatta a tanúkat, az ügyvédet és a vádat képviselő királyt, utána visszavonult tanácskozni. Késő délután volt az ítélethirdetés.
- A büntetés egy nagy összegű pénzbírság, amit a vádlott és a meg nem nevezett és meg nem idézett bűntársai önként adnak össze.
- Önként? Ez hülyeség! Büntetést senki nem ad önként! - kiabált be valaki.
- Csendet! - kiáltotta a bíró, és egy fakalapáccsal az asztalra ütött.
Mindenki összerezzent.
- A büntetés összegét egy Villanyvilágítási Kutatóintézet és egy Gyártástervezési Főiskola alapítására kell fordítani. A törvény változik: "Villannyal kísérletezni a Villanyvilágítási Kutatóintézet és a Gyártástervezési Főiskola területén kívül tilos! Villanyt csak az szerelhet bárhol, aki a Gyártástervezési Főiskolát elvégezte, sikeres vizsgát tett, és a Villanyvilágítási Kutatóintézet által kiállított szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik.

Óriási ünneplés tört ki, és a bíró hiába püfölte az asztalt a fakalapácsával, sokáig nem lett csend. Egy nagy hordó került a kisterem közepére, és mindenki dobhatott bele pénzt az intézet és a főiskola javára.

Brik hazament. A lakásának az ajtaja résnyire nyitva volt. Brik berontott, és egy vödör szennyvíz ömlött a nyakába, mert Prom végre meggyógyult, kijött a kórházból, és odabent várta. A meleg fürdővíz, illatos törölközőkkel már elő volt készítve. A postás hozott egy csokor virágot. Cilla küldte. Ticci sikítófrászt kapott tőle.
Kiderült, hogy csak azért sikít, mert Brik össze vissza puszilgatta őt... szennyvizes fejjel.

Egy rövid előzetes a következő részből:
---------------
Brik kapott egy értékes ajándékot apamanótól, felnőtté válásának alkalmából, és sokat játszadozott vele.
- Vááááá! - ordított egy nagyot, és kiugrott az alvókuckójából a konyhába. - A morgó vakondtúrás üsse bele a tüskés bokorba a...
- Na-a! - jött elő Ticci a kis Trikka szobájából, és látta, hogy a párjának egyik szeme sem ugrott ki. - De jó, akkor mégse kell orvost hívni.
Trikka is kijött.
- Szia apa. Már megint megfogtál egyszerre két olyan drótot, amit nem kellett volna? Anyu, honnan kaptátok ezt a gonosz játékot, ami mindig megharapja apu kezét?
- Nagypapi adta neki, mert nagyon kérte tőle. Apa ismerkedik a villannyal.
- Ezt nem értem - mondta csodálkozva Trikka. - Úgy tudom, elkobozták, amikor beutalót kapott a pokolba.
- Aki elkobozta, nem értett hozzá. A lándzsát, ami csak egy gumicsőbe húzott vasdarab volt, elvitte, a hátizsákot, amiben a dolog lényege van, ott hagyta.
- Pedig tudtam, hogy csípni fog - mondta szuszogva-lihegve Brik.
- Akkor miért fogtad meg? - kérdezték kórusban tőle.
- Hogy van-e benne villany.
- Készíts valamit, ami jelzi, ha van - szólt közbe Trikka.
- Hozzak egy rossz sünit?
- Hát inkább.
- Olvastam a Hírlapban, hogy az egyik műszerész egy frissen megölt, nagy bogár egyik lábát használta jelzőként - mondta Ticci.
- Fú-új! - kiáltott egyszerre Brik és a lánya.

Néhány magyarázat és érdekesség:

Az óvoda az erdei manóknál két manófészek. A külső a konyha, mosogató, vécé a kicsiknek, kézmosó. A belsőt öt gyerekszoba (és a konyha) veszi körül, és a gyerekszobák túloldalán lakások vannak, öt szomszéd család. Akiknek nincs kis manójuk, nem költöznek ide, akiknek megnőnek, elköltöznek, és jön helyettük egy olyan család, akinek pont annyi idős a gyereke, hogy stimmeljen a csapatba.

Azért volt az erdei manóknak rettenetes mennyiségű felesleges ennivalója, mert a sok felfedező úthoz kellett egy masszív logisztikai háttér. Az egész ország a felfedező utak táplálására rendezkedett be.

Amikor a történet végén sorban áll a hegyi manók királya, és megvizsgálja egy orvos:
- Testvére van?
- Nincs.
- Miért nincs?
Grom kiakadt.
Az orvos nem azt várta el, hogy Grom megmagyarázza, hogy miért nincs testvére.
Mindenkinek feltett egy vagy több látszólag értelmetlen kérdést.
Akkurátusan beírta a könyvébe, hogy Grom ingerlékeny, ideges, és könnyen kiakasztható.

Kabbó gazdag, boldog családban él, apu anyu együtt van, a nagypapi problémás.
Brik szegény családban él, sok testvére van, szülei elváltak, apja börtönben ül.

A mese önállósította magát, a szereplők mennek, amerre látnak.
Én csak leírom őket, hogy mi történik velük.

_FK írta:a folytatásra vár?

türelmes vagyok újabban
biztos valami manó szokás

Új manó még nincs, háttérinfó, kimaradt jelenetek, magyarázatok, leírások vannak.
Kell valakinek, vagy mindenki, aki nyaralás közben ide benéz, a folytatásra vár?

A szerelem áldás és átok. Mindez egyszerre.
Még a manóknál is.

4.

Brik, Krup, sőt maga az iskolaigazgató is csupa lucsok volt a pezsgőbortól.
- Most, hogy az Élet Könyve végre elkészült ezer példányban... - kezdte Krup.
- Jöhet a következő könyv! - kiáltotta Brik.
Krup leült a padlóra és sírt. Nem tudták megvigasztalni. Mindenki szétszéledt, csak ketten maradtak ott.
- Most mi a bajod? - kérdezte csodálkozva Brik.
- Szerinted? Inkább hallgattál volna - szipogott Krup.
- Nyomtatjuk a könyveket, kapunk sok finom ennivalót, nagy részét eladjuk, és lesz sok pénzünk.
- Majd meglátod mi lesz...

Hazafelé menet bementek Prikka boltjába.
- Ezer kosár ennivaló már ki lett fizetve érte, ezer még jár - mondta Brik.
- Tudom. Fél évre előre megírtam a megrendeléseket - mutatta Prikka.
- Jól megy a bolt? - udvariaskodott Krup.
- Komolyan kérdezed? Mindkét boltunkhoz sorszámot osztanak, mint a színház, zene és sportjegyekért. Jönnek a beszállítók szebbnél szebb gyümölcsökkel, süteményekkel és virágokkal. Mindenki, aki számít, ebben a boltban akar eladni, és mindenki, akinek sok pénze van, itt akar vásárolni. Aki nem hajlandó kivárni a sorát, postán rendeli meg.

Hazaértek, de nem tudtak bemenni, mert egy hegyet találtak az ajtó előtt. A hegy könyvekből volt. Brik kezdte érteni, hogy miért sírt a testvére. Elpakolták a könyveket az útból, és végre bejutottak.

Odabent manó anyu egy ismeretlen erdei manó lánnyal beszélgetett.
- Hadd mutassam be az erdei manó könyvtár egyik munkatársát. Cilla.
Brik ránézett, és nagyot dobbant a szíve. Megszédült, leült a konyhaasztalhoz, és ivott egy pohár vizet.
- Az erdei manók egy Brik nevű hegyi manóról beszélnek - mondta Cilla. - Azt mesélik rólad, tudsz varázsolni. Állítólag egy százoldalas könyvet száz nap alatt lemásoltál ezerszer. Igaz ez?
- Igaz is, meg nem is. Ezek nem könyvek, csak papírszalagok. A betűk se szépek. A tizenöt képet sem tudtuk lemásolni ezerszer, csak háromszor üveglapokra. Varázsolni sem tudunk, csak gépeket készíteni.
- Mondom, hogy miért jöttem. Hoztam néhány könyvet, kint van az ajtó előtt.
- Néhány?! Negyed óráig pakoltuk, mire be tudtunk jönni.
- Az nem létezik! - mondta Cilla, és kiszaladt, hogy megnézze. - Ilyen nincs! A könyveimet betemették könyvekkel. Én harminckét könyvet hoztam, ez több ezer. Ki kell ásni, amit hoztam. Hordjuk be, és rakjuk szét kupacokba.

A könyvtáros erdei manó lány dolgozni kezdett, és Brik segített neki. Nem volt szép látvány, mert néha az ajtónak ment neki, néha a falnak, vagy a könyvespolcnak, annyira nézte a lányt. Cilla megbotránkozva fintorgott, mert látta, hogy Brik összevissza csetlik-botlik, és érezte rajta a pezsgőbor szagát.
- Részeg vagy? - kérdezte a lány felháborodva.
- Dehogy is! - mondta Brik, és elpirult.
- Bűzlesz az italtól - jegyezte meg ingerülten Cilla.
- Nem ittam. Locsoltuk vele egymást.
- Értem. Ez valami hegyi manó szokás. Könyvet hord, és közben mindennek neki megy.
Brik égett, mint egy rongybaba a szenes kályhában.

- Az erdei manók legfontosabb könyveit hoztam magammal, olyanokat, mint például Kabbó naplója. Többen kegyeletsértésnek tartják még azt is, ha kézmosás nélkül egy hegyi manó megérinti, de én úgy gondolom, óriási dolog lenne, ha le tudnátok másolni mondjuk... kétszáz... na jó... száz példányban.
- Száz? Nem fog menni.
- Ötven?
- Kétszáz is kevés. Alig elindulnak a gépek, már le is kell állni. Négyszáz már jó.
- Akkor az első ötven könyv néhány nap alatt kész lesz.
- Ez sem így van. Az első könyv kilencven nap múlva lesz kész.
- Ezt most nem értem - vallotta be Cilla.
- Az egész könyvet lyukszalagra kell olvasni, és a szalagot javítani, szerkeszteni, a letisztázott szalagokat másolni, minden másolatról kell egy próbanyomtatás, amit még össze is kell olvasni az eredetivel.
- Nézd, én ehhez nem értek, de azt tudom, hogy erről a harminckét könyvről másolatok kellenek.
- Állj sorba - szólt bele Krup. - Az iskola összes tankönyve egy év alatt készül el. Gyere vissza akkor.
Brik az asztal alatt bokán rúgta a testvérét.
- Modortalan vagy, de nem sértődtem meg - mondta mosolyogva Cilla. - A harminckét könyvet itt hagyom, számozzuk meg őket fontossági sorrendben. Ütemezzétek, ahogy tudjátok, ha kell, segítek lyukszalagra olvasni, szerkeszteni, és visszaolvasni. Sőt nyomtatni és csomagolni is.

Az első öt könyv kapott egy-egy sorszámot, és sorban beírták egy füzetbe a címét, és egy-két mondatban azt, hogy miről szól. A hatodik könyvnél Brik megkérdezte:
- Hogy akarod megszámozni a hatodikat?
- Ráírom, hogy hat.
- Az első ötre számokkal írtad, hogy 1, 2, 3, 4 és 5.
- Te is tudod, hogy hatos számjegyünk nincs.
- Akkor csinálni kell.
- Csinálj.
- Az egyes egy függőleges vonal lentről fölfelé, ha tovább húzom jobbra, az a kettes, aztán lefelé, az a hármas, utána balra, és már kész is a négyzet, ami négyet jelent. Aztán jobbra felfelé az átlót behúzom és megvan az ötös.
- Ami elég ronda, de olvasható. Nyomtatott betű, fúj! Ha Kabbó naplójából megkapjuk ezt a négyszáz papírcsík készletet, kézzel lemásoljuk gyönyörű betűkkel igazi könyvekbe, aztán...
- Aztán? - kérdezte Brik kíváncsian.
- Aztán máglyát rakunk a papírszalagokból - mondta vigyorogva Cilla.
- Tegyétek azt. Csak előbb fizessétek ki. Úgy nézem, kétezer kosár ennivaló.
- Csak nyolcszáz. Az élet könyve is kötetenként két kosár volt.
- Ez a könyv ötször vastagabb.
- Így van. Ez meg egy munkaszerződés - dugott egy papírlapot a manólány Brik orra alá.

Krod aláírása fölé le volt írva, hogy harminckétféle könyv, minden példánya két kosár ennivalóért. A példányszám könyvenként előzetes alku tárgya, utánnyomás lehetséges, de a kinyomtatott példányokat ki kell fizetni.

- Szóval a hatos számjegy úgy nézne ki, hogy tovább húzom a vonalat jobbra - mondta Brik.
- Nincs olyan betű - ellenkezett Cilla.
- Tudom, hogy eddig nem volt olyan. Most találtam ki. A vonal tovább megy lefelé, az lesz a hetes.
- Aztán balra, és kész a nyolcas - mondta a manólány.
- Így van. Jobbra felfelé kap ez a négyzet is egy átlót, és megvan a kilences.
- Zseniális. Két kis négyzet összeragadt, és mindkettőnek van egy átlója.
- Amit az ősi manóbetűkre először kitaláltam, az öt vonalból áll, ami harmincegy jel és a semmi. A semmi is fontos, mert a szavak között egy üres hely van, és három üres hely van a mondatok között. A harmincegy jelből huszonhét használható, mert kettő szétesik, kettő pedig könnyen összetéveszthető. Ez, ami kilenc vonalból áll, több, mint ötszáz jel lenne, ebből használható a huszonhétszer tizenhatnak a háromnegyed része, ami pontosan háromszázhuszonnégy.
- Tehát? - kérdezte idegesen Cilla.
- Tehát jut betű mindenkinek bőven - mondta büszkén Brik.
- És ki találta ki ezt a kilenc vonalast?
- Senki. Hibázott a gép.
- Ez elképesztő! Neked még egy hibától is ilyen értékes ötleteid vannak?
- Mi okosak vagyunk, ti meg szépek. Van párod?

A következő pillanatban megfagyott a levegő. Cilla úgy nézett Brikre, hogy Brik nagyon boldog volt, hogy Cilla keze ügyében pont nem volt villanyos lándzsa, mert úgy érezte, nem élte volna túl.
- Nézd én csodállak téged, de kizárólag szakmai szempontból. Mi azt valljuk, hogy hegyi manóval majd akkor, ha az összes erdei manó elfogy.
- De hát miért? - kérdezte halkan Brik.
- Azért mert hangos, veszekedős és verekedős mind. Titkolóznak, hazudoznak és amelyik nem lop, az hagyja a másikat éhen veszni.
- Én nem olyan vagyok. Ha együtt dolgozunk, majd megismersz.
- Úgy, ahogy te gondolod, nem akarlak megismerni. Remélem, érthető voltam, mert nem mondom el még egyszer.

Brik és Cilla attól kezdve együtt dolgoztak, Brik ettől szenvedett, szédelgett, hol melege volt a boldogságtól, hogy újra láthatja Cillát, hol fázott, és titokban sírt, mert elköszöntek egymástól, és az erdei manó ment tovább a dolgára.

Krup meghallgatta Brik panasz-áradatát, és próbált rajta segíteni.
- Nézd, ezek erdei manók. Máshogy élnek és máshogy gondolkodnak. Szeretik egymást és segítenek egymásnak. Utálják a bezárt, sötét helyeket. Még télen is, ha nincs éppen hóvihar, kimennek és sátorban töltik el a napot, csak este jönnek be. Kell nekik a fény. Teljesen mások mint mi. Hagyd őket békén.
- Olyan gyönyörű, és annyira szeretem! Ő meg rám se néz, csak dolgozik és morog.
- Cilla két dolgot nem mondott neked. Azt, hogy koszosak, és hogy büdösek vagyunk.
- De hát nem is... - kapkodott a levegő után Brik.
- Mikor is fürödtél legutóbb? - kérdezte szigorúan Krup.
- Tíz napja. De két napja azért mosakodtam.
- Na erről van szó. Ők mindennap. Tetőtől talpig. Utána valami illatos olajjal még be is kenik magukat.
Brik elkezdett minden nap fürödni. Cilla egyre dühösebb lett rá, és egyszer csak nem jött többé.

Más jött helyette. Ticci furcsa volt. Két kis szem, két kis fül. Mint Prap, de fordítva.
- Ticci vagyok egy nyelvész. Cilla küldött, hogy segítsek neked összehozni az új betűket az erdei manó szavakkal, szótagokkal és hangokkal. Ha a hegyi manók is kérnek betűket, és nem szeretik, ha csak azt kapják, ami marad, szükségünk lesz egy hegyi manó tudósra is.
- Nincs olyan - mondta Brik. - Itt szakértők vannak. Nyelvész köztük egy se.
- Tanító?
- Egy van. Az öcsém. De ő még kicsi.
- Nem gond, hívd ide.
Brob jött.
- Ő Ticci, a nyelvész, ő pedig Brob, az öcsém - mutatta be őket egymásnak Brik.
- Én egy erdei manó tudós vagyok. Láthatnám az ön tanítói oklevelét?
Brob elsietett és már hozta is.
- Ez az oklevél tényleg igazi. Már a kicsik is kapnak ilyet? - csodálkozott Ticci.
- Igen. Ha ész van mögötte, és jó sok munka - morogta Brob.
- A magnézium méregdrága. Ez a mozi nevű játék nem fog elterjedni sose.
- De igen. Már készül az a változat, amibe csak egy szál gyertya kell. Körbe üli a család, és nézi.
- És nem unja meg? - csóválta a fejét mosolyogva Ticci.
- Nem, mert azok, akiknek ilyen van, cserélgetni fogják egymás közt a mozgóképeket. Miért hívattál?
- Hegyi manó szavakat kellene az új kilenc vonalas betűkkel leírni.
- Gondolom először csak azokat, amik átkerültek a közös nyelvbe.
- Így van. Látom, tényleg van ész a tanítói oklevél mögött.

Elkezdtek együtt dolgozni úgy, hogy Brik hozta sorban a könyveket, azt a több ezret, amit leszórtak a többiek az ajtó elé. Minden könyv kapott egy sorszámot, és lefordították a címét a közös nyelvre, azt leírták az új betűkkel, és átvitték egy másik szobába, ahol a többiek vitatkoztak rajta jó sokáig. Később több ilyen szoba volt. Ahol megegyeztek valamiről, ott kitették a könyvet és a papírját az ajtó elé. A könyv egy polcra került, a végleges címe, a száma és a rövid tartalma pedig egy lyukszalagra. A kávézóban felírták egy nagy táblára, hogy melyik betű milyen hangot jelöl, hogy mindenki lássa. Az új betűkről sokat vitatkoztak mindenfelé.

Prom meglátogatta Briket.
- Van több, mint ezer előfizetőm, és nem győzi a nyomda - panaszkodott Prom.
- Nyomtassunk neked újságot? Képtelenség. Évekre előre be vagyunk táblázva.
- Dehogy is! Az olvasóim ragaszkodnak a csúnya, egyszerű kivitelhez. Fa nyomtató, gipsz és gumiöntés meg ilyenek. Hagyománytisztelő a szakma. Nyomtatni gyorsan tudok én is, mert a gumiszalagot, amin a betűk vannak, feltekercselem egy fémhengerre, pörög mint a búgócsiga, locsolom rá a tintát, és suhan keresztül a gépen a papír. Ha szélesebbre vágom, mint a henger kerülete, azzal sem kell törődni, hogy hol a sor vége, mert betű nem fog hiányozni sose.
- Ezt nem értem. Lesznek betűk duplán? Olyanok, amik az előző sor végén is, és a következő sor elején is látszanak?
- Ugye, hogy érted!
- Valahogy le kellene takarni a felesleges részt, nem?
- Rengeteg felesleges munka lenne szépre megcsinálni. Megszokták ilyennek hamar.
- Akkor én miben segíthetek neked?
- Kellene egy szövegszerkesztő gép.
- Olyat csak egy vágott fülű tudna neked csinálni.
- Nem gond. Már letöltötte a büntetését. Megyek, és beszélek vele.

Brik egy időre átköltözött az erdei manók könyvtárába és ott kereste Cillát nagyon. Egyszer látta is, a szíve majd kiugrott, de hiába. Amikor a gyönyörű erdei manó lány szembe jött vele a folyosón, átnézett rajta. Brik ebbe belebetegedett. Csak feküdt, és történelemkönyvet olvasott.
"Amikor beköltöztek az erdei manók a manóhegybe, nem engedték őket a tűz közelébe. Nagyon fontos volt a hegyi manóknak, hogy az erdei manók ne legyenek fontosak. Az erdei manók csak röhögtek rajtuk. Nem tűz körül gyűltek össze, hanem kályhákat és olajlámpákat használtak."

Brob és Kritta egy kis kis dobozt készített.
- A világosság felé fordítod a doboz ablakát és húzod a lyukszalagot. Benézel a csövön, és világító betűket látsz egymás után, sorban felvillanni. Nincs benne semmi bonyolult, csak néhány üvegdarab és a fény.
- Zseniális - mondta Krup.
- Nem jó - mondta Brik. - Csak egy betűt látsz, nem lehet olvasni. A új, dupla széles betűkkel nem működik.
- Csináld meg jobban - duzzogott Kritta.
- Brob az okleveles optikus, nem én.
- Ő készítette ezt is. Gyere, mondd el neki pontosan, mire gondolsz.

Krup rengeteg egyszerű lyukszalag lyukasztót készített.
- Minek ez a sok kacat? - kérdezte manó anyu, amikor meglátta a sok primitív lyukasztót.
- Nyomtatni gyorsan tudunk, de szalagra vinni a könyveket lassú. Másokat is be kell vonni a munkába.

Krup kiszögelt egy táblát.
------------
Itt lehet lyukszalagot lyukasztani pénzért. A hibátlan szalagért 100 fityinget adok.
Minden hibáért 3 fityinget vonok le. Aki eléri a 90 hibapontot, nem dolgozhat nekem tovább.
------------
Másnap reggel hosszú sor kígyózott az ajtó előtt. Nem csak a pénz miatt. Sokan szerettek olvasni, és nagyon kíváncsiak voltak rá, hogyan kell könyvet nyomtatni. Pár nap múlva hozták a kész szalagokat a bedolgozó bérmunkások. Próbanyomtatás után megszámolták a hibákat és az eredmény lesújtó volt. Többen megsértődtek, és visszaadták a szalaglyukasztót. Az egyikük felháborodott.
- Nem lehet ezt így csinálni! Kérek valamit, amivel meg tudom nézni, hogy jót lyukasztottam-e!
- Tessék, itt van ez - mondta Brik és odaadta neki a Kritta-féle nézőkét.

Kritta és Brob jött. Nagyon keresgéltek valamit.
- Hol az a kis készülék, amit itt hagytam? - kérdezte Kritta idegesen.
- Odaadtam egy bedolgozónak - mondta Brik.
- Jaj ne! - kiáltott fel Brob.
- Mi a baj? Ez nem az volt, amire azt mondtam, hogy nem jó? Különben is, ez csak egy játék.
- Csak a doboza ugyanaz. Belül teljesen át lett alakítva. Látod benne folyamatosan haladni a betűket. Tökéletesen lehet olvasni vele a lyukszalagot. Egy van belőle a világon. Azonnal vissza kell szerezni.

A bedolgozó csak vigyorgott.
- Nem adom vissza.
- Nem kapsz több munkát - mondta neki Krup.
- Eladom másnak, és kapok érte egy zsák pénzt.
- Nem adhatod el, mert nem a tied.
- Ajándékba kaptam tőled.
- Nem ajándékba, hanem kölcsön. Arra, hogy dolgozz vele.
Csitt-csatt, már repkedtek is a pofonok oda-vissza. Kritta sírt, Brob elszaladt, apamanó jött, és se szó, se beszéd kidobta az illetőt az ajtón. Brob visszajött.
- Miről maradtam le?
- Volt egy kis cirkusz - mondta Krup, az egyik szeme alatt egy szép, kék folttal.
- Kösz, hogy álltad a sarat, addig én vissza tudtam lopni a készüléket.
- Elvetemült vagy? - kérdezték kórusban.
- Csak ha muszáj. Le kell gyártani ebből százat, hogy el ne vesszen. Venni fogják méregdrágán.
Úgy is lett. A bedolgozók megvették, és a szalagok, amiket hoztak, tele voltak kijavított hibákkal.
- Mindegy mennyi hiba volt rajta - mondta Krup. - Ha a próbanyomtatás hibátlan, megkapod a 100 fityinget.

Húsz nap múlva nyomtatni kezdték a Könyvek Könyvét. Ez egy olyan könyv volt, amibe csak a többi könyv címe, száma és rövid tartalma került bele. Rengeteget kellett nyomtatni belőle.

Brob és Kritta nagyon sok nézőkét és vetítőt adott el. A legbonyolultabb egy asztali készülék volt, amibe egyszerre több lyukszalagot is be lehetett fűzni, és az egyik szalagon gyors tekercseléssel keresni lehetett egy hárombetűs mintát. Egy homályos üveglapra vetített ki három szalagról egy sor szöveget, és bármelyik szalag bármelyik részét egy új szalagra lehetett lyukasztani vele. Krup meghirdette a Prom féle hírlapban, hogy egy ilyen gép ára száz kosár ennivaló lesz. Öt nap múlva kiderült, hogy elszámította magát, mert ezerhétszáznegyvenhárom megrendelést kapott rá. A készülék belsejét apamanó és Brob tervezte. Egy külön gyárat kellett berendezni, mert a vetítőgép összeszerelő műhely túl kicsi lett volna a gyártásához. A minisztériumok, iskolák, kórházak, a gazdagabb vagy egyszerűen csak nagyobb családok a Könyvek Könyvét lyukszalag alakban is kérték, és egy lyukszalagért tíz kosár ennivalót is adtak, aztán rövid, témák szerint csoportosított kivonatokat készítettek belőle maguknak és másoknak.

A gyár ajtajára került egy tábla.
-------
Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
-------
Kritta megsértődött.
- Az én nézőkém nélkül soha nem jött volna létre ez a cég.
Kicserélték a táblát.
--------
Kritta Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
--------

Brik és családja meghívót kapott az Ipari Minisztériumba. Apamanó és manó anyu kéz a kézben érkezett.
- Boldog szülinapot Prap - mondta Brik, és átnyújtotta az ajándékát, egy magnéziumlámpás lyukszalag olvasót, amibe ha befűztek egy lyukszalagot, egy egész mondatot ki lehetett vetíteni egy táblára, vagy a fehérre meszelt falra.
- Bemutatom édesanyámat - szólt ünnepélyesen Prap.
- Pirka vagyok egy vén manóasszony - mondta nevetve az idős erdei manóhölgy ezüsttel szőtt ruhában.
- AZ a Pirka? - kérdezte Brik megilletődve.
- Egy Pirka van. Eredeti nevem Pikka, mert erdei manónak születtem. Igen, én találtam rátok, és én hordtam magammal Truk koponyáját.
Megjött Lakku is, Zammival együtt.
- Lakku vagyok, és én loptam el Truk koponyáját. A múzeum raktárában van. Díszes sírhelyet fog kapni. Én voltam Prap magántanára. Ő Tinni, ő pedig Vokkó. Nemsokára jön Csitta is.

Boggó már nem tudott jönni, csak egy levelet küldött.
- "Kedves Barátaim! Amikor ezt olvassátok, én már árkon-bokron túl vagyok, de azért sok szeretettel köszöntelek titeket, a hegyi manókat épp úgy, mint az erdei manókat. Most, hogy Prap betöltötte a harmincadikat, sok boldogságot kívánok neki, és remélem, hogy a negyvenedikre meg fogják választani királynak. Ha így lesz, én is rá szavazok, innen, a Csodálatos Erdőből, egy fekete manófészekből." - olvasta Pirka egy régi megsárgult naplóból, mire a többiek elkezdtek sírni, és hullott a könnyük, mint a záporeső.

Prom jött újra apamanóhoz.
- Eladtam az újságot egy másik családnak, és örökös járadékot kapok a hasznából.
- Mi lett veled?
- Lelassultam és meguntam. Tervezni kellene valami újat. Mosógépre gondolok.
- Mosógép? Rengetegen mosnak. Elvennéd a munkájukat?
- Dehogy is! Két gép lenne. Az egyik gép az előmosást végezné, a másik az öblítést és az illatosítást. A mosás közepét továbbra is kézzel végeznénk, mindenkinek megmaradna a munkahelye, de a munkája már nem lenne olyan lélekölő. Zrippa ötlete volt ez az egész, ő korábban mosónő volt.

Cilla eltűnt. Brik megtudta, hogy mosónő lett belőle.
- Az nem létezik.
- De. Valami főnök lett egy mosodában.
- Az hogy lehet? Könyvtáros volt. Egy könyvtáros a könyveket szereti.
- Prom szerkesztett néhány mosógépet. Azóta már össze is költöztek.

Ticci vigasztalta Briket:
- Ne azt nézd, hogy melyik a gyönyörű. Azt nézd, hogy melyik mosolyog rád.
Brik rájött, hogy Ticci mosolyog rá mindig.

- Nincs olyan név, hogy Ticci - mondta Krod, amikor meglátogatta őket, hogy megbeszélje egy új élelmiszer feldolgozó üzem berendezésének a részleteit. - Van olyan, hogy Tikki, ami egy erdei manó, és van olyan, hogy Tirci, ami egy hegyi manó... aha. Kezdem érteni. Két nagy fül, két nagy szem, ugye?
- Nem. Két kicsi fül, és két kicsi szem. Mindig mosolyog rám.
- Piros masni van a hajában? - kérdezte Krod, és kacsintott egyet.
- Eddig nem volt. Ha lenne, se látnám. Mindig Cillát látom magam előtt.
- Piros bogyót ettél?
- Rosszabb. Szerelmes vagyok. Viszonzatlanul.
- Akkor nem piros bogyót.
- Hát?
- Bolond gombát.

Ticci hajában megjelent egy piros masni. Brik észrevette.
- Látom keresed a párodat. Szólj, ha mehetek a lakodalomba.
Ticci sírva fakadt, Brik vigasztalni akarta, de a manólány elmenekült, és amikor Brik utána szaladt, elkergette őt.

Brik mosodába kezdte hordani a ruháját, egyszer csak otthon Prom várta.
- Hogy megy az újság?
- Előfizetője vagyok. Hoztam neked egy mosógépet. Ajándék.

Brik elkezdett kérdezősködni, hogy hol van Ticci.
- Ticci, a nyelvész az erdei manóknál van. Valami tudós - mondták a hegyi manók.
- Ticci, a tudós átköltözött a hegyi manókhoz, és könyveket nyomtat - mondták az erdei manók.
Mások is keresni kezdték.
Nem találták.
Eltűnt.
- Nem tűnhet el senki. Ha meghalt, akkor is megvan valamelyik temetőben - mondta Krod.
- Ott is néztem, nincs.
- Miért keresed?
- Láttam a moziban egy képet Cilláról. Az arcán ragyogott a mosoly. Emlékszem, hogy rám milyen csúnyán nézett mindig. És arra is emlékszem, milyen szépen nézett rám Ticci. Érdekel, hogy hol lehet. Beszélnék valakivel a családjából.
- Nincs családja.
- Mindenkinek van.
- Ticci a lelencből jött.
- Az mi?
- Árvaház.
- Ki tette be oda?
- Az egyik nagyapja, aztán visszament.
- Hová?
- A Csodálatos Erdőbe.
- Megvan még a Csodálatos Erdő?
- Hogyne lenne. Sártenger, jeges szél, tüskés bozót, kiszáradt fákon fekete manófészkek, bennük halottak.
- Hát akkor tényleg csodálatos.
- Nem vicces.
- Szerintem se. Lakik ott még valaki?
- Néhány öreg. A domboldalon álló manóházban. Az még lakható. Télen fűtik, nyáron a pincéjében hűvös van. Ha az a néhány öreg majd meghal, az összes ajtót-ablakot befalazzák, és visszajönnek.
- Kik?!
- Az ápolók.
- Suppiájióóóóó! - üvöltött Brik.
- Megvesztél? - kérdezte ijedten Krod.
- Rájöttem! Megtaláltam!
- Mit?
- Kit. Ticcit! Ott van ő is, azért nem találtam sehol! Köszönöm! - és elrohant.

Húsz napig ment a kis csapat úttalan utakon, mire megérkezett abba a manóházba.
Ticci sikított, és egymás karjaiba repültek.
- Mehetünk vissza együtt, kéz a kézben - mondta Ticci.
- És a nagyapád?
- Öt napja halt meg.
- Miért rakott téged árvaházba?
- Megkukult valami piros bogyótól.
Ticci elköszönt a többi ápolótól, és az öregektől, aztán összecsomagoltak, és elindultak haza, a Manóhegyi városba.

Krup egy este vidáman ment hazafelé, egyszer csak valaki egy zsákot húzott a fejére, kezét-lábát összekötözte, és egy nagy zsákba húzta, hiába sivalkodott és sírt, az idegen meg se szólalt. Másokkal együtt feltették őt egy háromkerekűre, és vitték sokáig. Krup már nem sírt, csak fülelt, és próbált rájönni, hogy hová, merre viszik. Olyan hosszú volt az út, hogy Krup már arra gondolt, hogy lemennek a térképről. Erdei manók beszélgettek körülötte. Csak erdei manók. Krupnak egyszer csak eszébe jutott az, amikor ő vitt haza erőszakkal egy erdei manót, hogy az elolvasson neki valamit. Összekötözve, egy zsákban vihetsz oda, ahol kérni fogsz tőlem valamit, ezt mondta az erdei manónak annak idején. Most a szaván fogták rendesen. Ajajj, mi lesz ebből...

Megérkeztek valahová. Visszafojtott röhögés, vihogás, suttogás vette körül, de valahogy nagyon ismerős volt minden. A hangok, a szagok... a legfinomabb ételek, illatos gyertyák, virágok.
Hirtelen kigurították a zsákból, eloldozták, a fejéről is lehúzták a kisebb zsákot, és mindenki nevetett.
- Bol-dog-szü-li-na-pot! - skandálták mind, köztük az az erdei manó is, akire gondolt.

Krup nem hagyta, hogy szétlocsolják a pezsgőbort.
Megitták, és iszonyatosan betegek lettek tőle.
Rájöttek, hogy a pezsgő nem manónak való.

3.

Összejött a nyomdában a manócsalád, a sok unokatesó és nagybácsi is, hogy elkezdje a nagy munkát. Prap az ünnepélyes megnyitó reggeli kezdetén, kezében egy kakaóval teli pettyes bögrével beszédet mondott:
- Igen, az vagyok, akinek látszom. Nem kell tőlem megijedni. Mi keverék manók vagyunk a jövő. Egyre többen leszünk. Az anyám a nagy Pirka, aki az erdei manóknak megtalálta a hegyi manókat, az apám pedig Krap, a jó király, aki meg akarta javítani a hegyi manók életét, de ez meghaladta az erejét. Kicsi koromban a többi kis manó a halálba kergetett volna a csúfolódásával, ezért magántanárom volt, egy erdei manó, aki még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a neve és személye titokban maradjon. Nagyon nehéz dolga volt, mert hegyi manónak neveltek, hogy én legyek a következő király. Erről már letettem, mert nem fogadnának el, de remélem ipari miniszternek azért jó vagyok.
- Éljen Prap, a keverék manó! - kiáltott egy kicsi, mire egy nagyobb manógyerek egy pofonnal beküldte őt az asztal alá. A többiek morgolódtak, suttogtak, vagy csak hallgattak mogorván.
- A következő száz nap nehéz lesz - mondta manó anyu.
- Mindenkitől, aki ebben az óriási játékban részt akar venni, teljes odaadást kérek - tette hozzá apamanó.
Nyomda ajtajára kiszögeltek egy táblát:
-------------
100 oldalas könyvet
100 nap alatt el kell készíteni
1000 példányban
------------
Brob úgy vett részt ebben a játékban, hogy minden nap festett egy képet egy üveglapra, és ha nem volt kedve újat festeni, akkor egy olyat másolt, ami már kész volt, hogy meglegyen mindegyik három példányban.

Brik és csapata egy géphez három papírcsík nyomtatót használt. Kettő a gépen ketyegett, a harmadikat tisztították, javították és feltették egy polcra. Nem sokáig pihent, mert a másik kettő közül az egyik hamar elakadt, azonnal cserélték, és a rosszat kezdték javítani, tisztítani, és ezért tudtak folyamatosan dolgozni. Az unokatestvérek közül a nagyobbacskák azokat a súlyokat húzták fel, ami a gépeket hajtotta, a kisebbek a kész szalagokat olvasták, és pirossal megjelölték a hibákat, vágtak és ragasztottak. Aki még olvasni sem tudott, tekercselte a szalagokat, és ha megunta, elment játszani valami mást. Volt egy kicsi, aki sose unta meg.
- Miért nem mész játszani valami mást is? - kérdezte tőle Krup.
- Teljes odaadással csinálom ezt. Te nem? - kérdezett vissza a kicsi.
Krup csak most jött rá, hogy ez a kicsi kiáltotta azt, hogy "éljen Prap".

A kilencedik napon készült el az első oldal ezer példányban papírcsíkon. A tekercsek tárolásához tizenhat szekrény kellett, mindegyikben nyolc, nyolc dobozzal nyolc részre osztott polc. Három polc üres maradt, és sokan nem értették, hogy miért. Megünnepelték a nagy sikert. A kisebbek teleették magukat finom falatokkal, és átaludták a tizedik napot.

A tizedik napra készült el egy újabb nyomtatógép. Szebb és egyszerűbb volt mint az első, ritkábban romlott el és gyorsabb is volt. A régebbi gépet sem állították le.
- Két géppel már egész jól lehet haladni. Tíz nap múlva még egy géppel több lesz.
- Egy géppel kilencszáz nap alatt lenne kész. Az se semmi, mert ezer példányban készül.
- Tíz naponként jön egy új gép, akkor indítunk új oldalakat, ha előbb kész, többet pihenünk - mondta manó anyu.
Két nappal korábban lettek kész, a huszadik nap helyett már a tizennyolcadik nap reggelén, de egy nap alvás után, másnap reggel együtt volt a csapat.
- A fele mehet, amerre lát, jöjjön vissza délután! - mondta apamanó.
A délutánosok késő estig dolgoztak. A kicsik aludtak ebéd után, és jöttek vissza.

A harmincadik napon már négy gépük volt, és megjött az igazgató.
- Tizenhatmillió betű már megvan a kétszázmillióból - mondta neki szipogva Brik.
- Ez elképesztő! Ez csodálatos! Hát te meg, csak nem sírtál?
- De. Nem tudunk könyvet csinálni. Ez csak nyolcezer keskeny papírcsík.
- Na és? Mi lenne még vele a munka szerinted?
- Gondolom, papírlapokra kell ragasztani, hogy igazi könyv legyen.
- Miért? Így is olvasható, nem?
- Mert elszakad, összegubancolódik, meg ilyenek.
- Nem érdekel. Viszem, ami eddig kész, mert nagyon kell és azonnal.
- És ha elszakad? Hogy fogják használni?
- Minden tanuló kap egy tekercset, és egy üres füzetet. Mialatt átírja a szalagot a füzetbe, megtanulja, ami rá van írva. Ha nem másol, csak vág és ragaszt, nekem úgy is jó, ezt meg is mondom nekik. Ha egy tekercs kész, megkapják a következőt. Egy érdekes játék lesz nekik a saját könyvüket összerakni.
- Ez csodás. Nagyon köszönöm. Már is jobban érzem magam.
Az igazgató mielőtt távozott volna, visszaszólt:
- Még valami. Nyolc oldal ezer példányban, az pontosan százhatvan kosár ennivaló. Nem gyümölcsös krumplikása lesz, hanem bármi más. Holnap is jövök, addigra találd ki, hogy hová kéred.

Brik beszélt Kruppal és manó anyuval, aztán elrohant Prikkáékhoz.
- Boltot kell nyitni - mondta Brik.
- Nem vagyok kereskedő, nem tudom, hogyan kell - bosszankodott Prikka néni.
- Mindent meg lehet tanulni - szólt közbe Kritta.
- Honnan? Miből? - kérdezte Krod.
- Itt egy olvasójegy, bemész a könyvtárba, és keresel egy olyan könyvet, hogy "Hogyan nyissunk élelmiszerboltot?" - nyújtott át egy vaslemezt Brik.
- Van ilyen könyv egyáltalán? - kérdezte Prikka.
- Nem tudom. Ha nincs, írd meg! Mit bánom én. Százhatvan kosár ennivaló jön. Az éléskamrád óriási, van hová tenni. Vegyél fel valakit, aki ért hozzá, és kérj egy kereskedelmi engedélyt. Számíts rá, hogy a minisztériumból majd jönni fognak sokszor, és megnézik, hogy van-e romlott étel, és megkérdezik, hogy mit szoktál vele kezdeni, ha mégis tönkremegy. De nem lesz baj, mert ha olcsón adod, úgyis elviszik, mielőtt megromlana.

Apamanó éjjel kiosont a gépekhez dolgozni, de megjelent manó anyu, tetőtől talpig piros ruhában.
- Hagyd abba a munkát, és gyere velem, mert dolgunk van - és kézen fogva húzta őt magával.

A negyvenötödik napon Brob elkészült mind a tizenöt üveglappal három példányban. Felpakolta egy háromkerekűre, és bevitte az iskolába. Nem kért fizetséget érte. Azt mondta, a családért dolgozik, a pénz meg jön rendesen, mert a Nagyteremben már egy fabódéból osztanak sorszámot azoknak, akik be akartak jutni Prikka boltjába.

Brob hazament, és az üveglapokra újabb képeket festett, de szinte mindig ugyanazt. Egy szépen megrajzolt és kiszínezett erdei manólány ugrálókötelezik, és közben távolabb két hegyi manó fiú egy pöttyös labdát pattogtat egymásnak. Ezt festette le tizenhatszor. A képek majdnem egyformák voltak, de mégis egy kicsit mindegyik különbözött a többitől. Brob rakosgatta, nézegette, javította, sokat rajzolt, gondolkodott, és motyogott magában.
- Min dolgozol? - kérdezte tőle kíváncsian Brik.
- Kellene egy olyan doboz, amiből képeket lehet kivetíteni.
- Van olyan az iskolában.
- Tudom. Nekem olyan kellene, amibe tizenhat képet beleteszek, és azokat könnyen és gyorsan tudom cserélgetni.
- Szereld egy kerékre. Körbefordítod a doboz ablaka előtt.
- Kösz a tippet. Hoznál nekem négy kis tükröt? Meg kellene egy magnéziumlámpa is.
- Tükröket hozok, de a magnézium méregdrága.
- Van annyi pénzünk, mint a tenger, amióta beindult a nyomda ezerrel, és Prikka is megnyitotta a második boltját. Krod lett a család pénztárosa, kérj tőle. Mondd neki, hogy nekem kell. Adni fog, tudja miről van szó.

Prap és Zrippa jöttek minden másnap délután. Hoztak irdatlan sok papírcsíkot és tintát, alkatrészeket, szerszámokat és műszereket a gépekhez. Apamanó ilyenkor mindig egy pillanatra Prap lába elé tette a manósapkáját, és a többiek felszisszentek, mert meglátták apamanó megvágott fülét.

A kicsik hamar megszokták Prap kinézetét és összebarátkoztak vele. Főleg az egyik. Prap megkérdezte őt, hogy miért nem félt tőle egy pillanatra sem. A kicsi félrehívta őt, és Brik titokban kihallgatta őket.
- Nézd már meg jobban a fülemet! - kérte a kis manó.
- Ezt nem hiszem el! Látom. Amikor megszülettél, az orvos átszabta a füledet hegyi manóvá, és tökéletes munkát végzett, ha nem szóltál volna, észre sem veszem. Mi a neved?
- Az igazi nevem titkos, a hegyi manó nevemet már ismered.

Brik beszélt erről apamanóval.
- Köztünk járnak és ki fognak bennünket szorítani a legjobb helyekről.
- Az erdei manók sem szorítottak ki minket. Olvastam egy könyvben, hogy röhögtek rajtunk, ahogy tülekedünk a tűz körül, ők pedig közben kályhákat és olajlámpákat használtak. A füstöt nem értem. Nem fulladt meg senki.
- Persze mert egy csomó ennivalóért csöveket szereltünk és kéményeket építettünk, ami összegyűjtötte a füstöt, abba kötötték be az erdei manók a kályhákat, a kazánokat, sőt a nagyobb olajlámpákat is. Így aztán nem volt szükségük arra, hogy közel legyenek a tűzhöz, anélkül is tudtak manóbébit fürdetni, és nem fáztak.

A hatvanadik napon az igazgató elvitt tíz oldalt tartalmazó tekercset, és küldött érte Prikkáéknak újabb kétszáz kosár ennivalót. Addigra apamanó összerakott egy új gépet. Prom is eljött, hogy megnézze. Bekapcsolták.
- Miért búg ez? - kérdezte Prom.
- Dinamikus rendszerű gép. Akkor is forog és rezeg benne minden, amikor semmit nem csinál. A lyukszalag csak finoman szabályozza ezt a folytonos forgást és rezgést.
Befűztek egy lyukszalagot, ami gyorsan átsuhant a gépen, közben kereszt irányban a fehér papírszalag hirtelen elindult, de néhány pillanat múlva már meg is állt. Megfordították a szalagot, és látták, hogy tökéletesen olvasható betűk vannak rajta.

Brob bekukkantott.
- Na, milyen?
- Egész jó. Látni ugyan nem lehet, hogy mit és hogyan csinál, mert annyira gyors, de az eredmény nagyon szép - mondta apamanó.
- Nyolc ilyet kell egybe építeni, és hadd szóljon! - mondta a kicsi, és már szaladt is tovább.
- Apja fia - morogta Prom, kissé irigykedve. - De azért én is haladok.

Brik meglátogatta Promot.
- Azt mondtad apának, hogy haladtál a gipsz és gumiöntéssel. Megnézhetem?
- Nincs sok látnivaló rajta. Ötszáz betű van egy gumilapon. Ez még elég jól olvasható. Pontosabban ötszáztizenkettő. Tizenhat sor és soronként harminckét betű. Nem több, de nem is kevesebb.
- És hány oldal?
- Kettő. Egy papírlap két oldala.
- De hát az semmire nem elég.
- Pont annyi, amennyi kell.
- Két oldalas könyv nincs - jelentette ki Brik magabiztosan.
- De van. Én találtam ki. Az, ami a Nagyteremben van a hirdető táblán.
- Nem kell az senkinek. Kimegy és megnézi.
- Hat nappal ezelőtt volt tizenhat előfizetőm, három nappal ezelőtt harminckettő.
- Na és?
- Most van hatvannégy.
- Hűha! - lepődött meg Brik, mert már tanult egy könyvből egy kis matematikát.
- Hűha bizony! Már munkát tudok adni másnak is. Akik ezeket a hírlapokat széthordják az egész városba, leveleket is gyűjtenek, és elviszik, ahová kell. Pénzért.
- Falevelet? - nézett ki a fejéből Brik értetlenkedve.
- Több eszed van ennél - vigyorgott Prom.
- Nem jövök rá - vallotta be Brik.
- Írás. Üzenet. Kívül csak annyi van ráírva, hogy ki küldi és kinek.
- Posta? - tippelt Brik.
- Igen, az erdei manók úgy nevezik, de ez más. Ott beviszi valaki a hivatalba az írást, és beleteszi valakinek a dobozába. Aztán jön a másik, kinyitja kulccsal, és elviszi.
- Tudtam, hogy az erdei manóknak a sötétben elhomályosodik az agyuk, de ennyire?
- Van értelme. Némelyik egyszerre tíz másikkal levelezik, és nem kell végigjárnia a többieket, hogy beszéljen velük. Vagy az összes unokatestvérének pillanatok alatt szét tudja osztani a születésnapi ünnepségére a meghívókat. Esetleg van olyan dolog, amit nem illik a hirdetőtáblára kitenni. Nálam viszont ki sem kell mozdulni otthonról.
- Tudod fizetni a hírlap árusokat? Miből?
- Persze. Pár fityingért is jönnek sokan.
- Az hogy lehet?
- Úgy, hogy a hírlapokért alig kapnak pénzt, de a személyes üzenetekért a hírlap olvasóitól nagyon is. Az is fizet nekik, aki küldi, és az is, aki kapja.
- Ez így már csúnya dolog.
- Persze, de működik.
- Na pá, későre jár. Megyek haza.
- Neked nem kell?
- Hírlap? Madárnak nézel? Kimegyek a táblához, és elolvasom.
- Azt hogy olvasod el, hogy mi volt odaírva húsz nappal ezelőtt?
- Miért, te hogyan?
- Visszalapozok - mondta Prom, és mutatta a korábbi lapokat.
- Hoppá. Mennyi is egy ilyen előfizetés nálad?
Hazafelé Brik bosszankodott, hogy milyen sokat fizetett a semmiért. Érezte, hogy ha beszélt volna Prapról és a kis keverékmanóról, még ő kapott volna egy csomó pénzt, de ezzel kiadta volna a család titkát.

A kicsik, Kritta, Brob és két másik unokatestvér közben beiratkoztak az iskolába. Az első tanítási nap estéjén a konyhaasztalt kivitték a nyomda közepére, körbe ülték, és a kicsik elmondták, hogy mit láttak.
- Az iskolában nagyon szeretik a papírcsíkot. Négyen ülnek egymás mellett, az első némán olvassa, és tovább adja a következőnek, és a következőnek, és a következőnek - kezdte Brob.
- Az utolsó meg feltekercseli és beleteszi két papírtányér közé. Három tűzés cérnával és megy vissza a dobozba.
- Mások füzetbe másolják a csíkot, utána eladják pénzért - tette hozzá Kritta.
- Van, aki nem adja el. Ollóval szétvágja, és beragasztja a füzetébe.
- Csak az erdei manók duzzognak, hogy a betűk milyen rondák. Ők azért másolják füzetbe, hogy szép legyen.

Brik megkapta az első hírlapot. Megtudta, hogy milyen új finomságokat lehet kapni Prikka boltjában. Málnaízű zselécukor? Nyamm! Táncverseny csak erdei manóknak. Bővítik a kórházat, mert sok kis manó születik. Ha nagy szeme és nagy füle van, tilos átszabni hegyi manóvá, ha orvos ilyet tesz, húsz nap börtön jár érte. Brik családja rengeteget dolgozik azon, hogy mindenkinek legyen saját tankönyve.
- Suppíjáióóóó! - üvöltött Brik, mire az egész család felébredt az éjszaka kellős közepén. Húszan szaladtak össze pizsamában. A kicsik sírtak, a felnőttek méltatlankodtak.
- Mi ütött beléd? Bolondgombát ettél? - kérdezte Krup.
- Ezt olvasd! - mutatta Brik a hírlapot.
- Már olvastam. Prom osztogatja fűnek, fának.
- Kétnaponként újat ír. A tied már régi. Ebben egész más van.
- De miért kell üvöltözni, amikor olvasod?
- Rólunk szól! Benne vagyunk a hírekben!
- Az nem létezik!
- Olvasd csak el. Hangosan!
- Kit érdekel, hogy milyen finomságokat lehet kapni Prikka... hoppá... boltjában. Milyen lehet az a málnaízű zselécukor? Táncverseny csak erdei manóknak, nem fontos. Bővítik a kórházat, mert sok kis manó születik, hurrá. Ha nagy szeme és nagy füle van, tilos átszabni hegyi manóvá, ha orvos ilyet tesz, húsz nap börtön jár érte, pedig szegénykének jobb lenne, mert akkor nem csúfolódnának rajta a többiek. Brik... családja... rengeteget dolgozik azon, hogy mindenkinek legyen saját tankönyve - itt Krup elakadt, és felüvöltött. - Suppíjáióóóó!
A többiek is nevettek, kiabáltak, aztán szétszéledtek, vissza az alvókuckókba.

A hetvenedik napra elkészült újabb tíz oldal, és a boltba is megjött kétszáz kosár ennivaló. Kritta próbált bemászni az egyik üres kosárba, de nem tudott. Nem csalt senki. Kritta egyszerűen kinőtte a kosarat. Nagyot nevettek mind.

Másnap Brob egy háromkerekűre pakolta a nagy fadobozt, és bevonszolta az iskolába, az előadóterem közepére. Kétszáz kicsi és tíz felnőtt várta a bemutatót. Brob tekerni kezdett egy fogantyút a doboz oldalán, Kritta pedig begyújtotta a magnéziumlámpát. A teremben eloltották a gyertyákat, és a falon megjelent egy kép. Egy szépen megrajzolt és kiszínezett erdei manólány ugrálókötelezett, és közben távolabb két hegyi manó fiú pattogtatott egy pöttyös labdát egymásnak a képen. A doboz zúgott, és pörögtek benne a kerekek, a tükrök és az üveglapok.
Egyszer csak egy kis manó felkiáltott:
- De hiszen ez a kép mozog!
Sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy mi is volt olyan rettenetesen furcsa a képen. Addig nem vették észre, mert a labdapattogtatás is, az ugrálókötelezés is akkor természetes, ha mozog.
Óriási taps, tomboló ünneplés tört ki.

Az igazgató hívatta Brobot.
- Jutalmat érdemelsz, mi legyen az?
- Egy tanítói oklevelet kérek - válaszolta Brob.
- Ez nehezen fog menni, de megkérdezem az erdei manókat.
Néhány nap múlva Brob megkapta a választ:

Hivatalos Tanítói Oklevél, amely tulajdonosát feljogosítja arra, hogy
1. Tanítson,
2. Vizsgáztasson, és a vizsga eredménye alapján
3. Bizonyítványt állítson ki az alábbi tantárgyból:
Mozgóképek és vetítőberendezések készítése.

A kilencvenedik napon elkészült az ötvenedik oldal, és az új, nyolcszalagos gép.
- A többi géppel mi legyen? - kérdezte Brik.
- Próbagépek lesznek a lyukszalag szerkesztéshez - mondta apamanó. - Az egyiken történelem, a másikon vegyészet, a harmadikon szakácskönyv fog menni. A negyediken törvénykönyv, az ötödiken matematika, a hatodikon orvostudomány, a hetediken mesekönyvek készülnek. A gyors, egy szalagos gépen próbanyomtatás lesz, nehogy egyszerre nyolc szalagot pocsékoljunk el, ha mégse jó valami.
- Szó sem lehet róla - szólt közbe Krup. Úgy számolom, hogy a többi gép nélkül a száznegyedik napra lennénk kész, velük együtt a századikra. Én a századik napon ünnepelni akarok, nem dolgozni és szégyenkezni.

Eljött a századik nap, messze a következő tanévnyitó előtt, és megünnepelték, hogy elkészült az utolsó, a századik oldal is.
- Éljen Prap a keverék manó! - kiáltott egy kicsi, de nem bántotta senki.
- Éljen Brik a hegyi manó! - kiáltott egy másik, mire a többiek is kórusban zúgták, hogy éljen, éljen, éljen!
- Éljen soká minden erdei manó! - kiáltotta Brik, és az egyik könyvtáros lányra gondolt, aki idősebb volt, mint ő, és gyönyörű.
- Éljen, éljen, éljen! - kiáltották a többiek, de ők közben a gyümölcsös krumplikására gondoltak.

Nem csak Brik családja ünnepelt. Az igazgató is összehívta az értekezletet, ahol pezsgőbort pukkantottak, és nagy sivalkodással összevissza locsolták egymást vele.

2.

Brik beállította a kapcsolókat, és lenyomott egy fogantyút. Amikor felengedte, a papír továbbmozdult, és ott volt rajta a huszadik betű. Megvolt az első értelmes mondat, egy papírcsíkon. Brik szomorúan és dühösen gondolt arra, hogy mennyit kell még dolgozni azon, hogy akár egy könyvoldal is kész legyen.
- Mennyi van még vissza a négyszázmillióból? - kandikált be Brob.
Egy üres vödör csattant a falon a bejárati nyílás mellett.
- Jól van na! Nem zavarok tovább. Csak kíváncsi voltam, hogy lesz ebből bélyegző - szeppent meg a kicsi.
- Ha a papírra már szépen nyomtat, puha szalagot vezetünk át rajta, a betű benyomódik, később a gipsz a szalagban megköt, és rá lehet önteni a gumit. A gumi már dudorodik ott, ahol a betű van. Ha megkeményedik, felszeleteljük, és egy fatáblára ragasztjuk. A tábla másik oldalára rácsot szerelünk fémből, és már kész is a bélyegző.
- Nyomtatod az oldalt egy papírra, rájössz, hogy tele van hibákkal, és kezdheted előröl ezt az egészet.
- Mars ki! - ordított az öccsére Brik.
- Na-na! - szólalt meg Krup az öccsük mögött.
- Mindig kötekedik velem, és ami borzasztó, hogy még igaza is van.
- Az is baj, hogy lassú vagy. A huszadik betűt már nem tudod belenyomni a gipszbe, mert addigra megköt.
- Van még valakinek mondanivalója? - kérdezte dühösen Brik.
- Nekem - toppant be Zrippa. - Itt pepecseltek a műszaki részletekkel, a lényeg meg sehol.
- Miért, mi a lényeg?
- Egy terv. Egyáltalán, melyik könyvet kell másolni?
- Nem volt róla szó. Azta! - kiáltott fel Brik. - Melyik a legvékonyabb tankönyv?
Krup elrohant.
- Ez meg hová megy? - lepődött meg Brik.
- Hoz egy vékonyabb könyvet.

Krup visszaért.
- Ez jó lesz. Ebben minden benne van, amire egy manónak szüksége lehet. Olyan címek vannak benne, mint például: fogadj szót, árulkodj, vagy inkább üss vissza, tanulj meg tanulni, pályaválasztás, egy jó munka, hallgass az idősebbre, lakóhely vagy otthon, párkeresés, csecsemőgondozás, nevelés, öregek és betegek ápolása, segítsd a fiatalokat, hallgass az okosabbra, írd meg az életedet, és távozz méltósággal.
- Ha ennyi minden benne van, biztos rettentő hosszú.
- Dehogy is! Csak száz oldal szöveg és tizenöt kép.
- A képekkel mi legyen? Egy képet ezerszer lemásolni... - kezdte Zrippa.
- Majd nagy tablóképeket készítünk, és minden tanuló lemásolja magának.
- Nézd csak, mit hoztam még!
- Látom, egy léc. Mi van vele?
- Tele van ütve szögekkel. Ha a szögeket kalapáccsal itt beütöd, a másik oldalon kibújik és viszont.
- Jó játék. És főleg olcsó.
- Most találtuk ki. Egy vezérlőléc. Tolod egy gép belsejében, és kapcsolókat kapcsolgat.
- Mint egy zenedobozban? Az minek nekünk?
- Ez a lécet végigpüfölöd egy kalapáccsal, és máris más dallamot játszik.
- És más betűk lesznek a papíron. Értem! Rakjuk össze! Ma éjjel nem alszunk!

Másnap reggel már tíz léc volt, mindegyiken néhány szó a könyvből.
- Most tartunk ott, hogy tíz év múlva lenne kész.
- De nem köt meg a gipsz, mert gyorsan végig tudod húzni a lécet.
Brob másnap reggel is bekukkantott:
- Hogy haladtok? Látom, vezérlőléc. Olyan gép kellene, amibe papírcsíkot fűzöl. A gép leolvassa a betűket a papírról és belenyomja a gipszbe. Na megyek, mielőtt kidobtok - és már szaladt is tovább.
- Léc helyett olyan papírcsík, amit egy gép is el tud olvasni? - kérdezte halkan Brik.
- Szögek egy papírcsíkon? Micsoda zagyvaság! - mondta röhögve Krup.

Délután megjött Zrippa és a két kicsi.
- Ma is kaptatok gyümölcslevet? - kérdezte a kicsiktől Krup.
- Igen, minden nap kapunk. Azt mondja Prom, hogy van annyi, mint a tenger.
- Prom? Az meg kicsoda?
- Aki a gyümölcslevet hozza.
- Honnan?
- Az titok.
- Lopja valahonnan?
- Persze.
- Hogy meritek meginni? És ha romlott? - kérdezte ijedten Brik.
- Nem romlott. Holnap gyere értünk, megmutatjuk neked, hogy honnan van.

Brik meglátogatta a vízhordót.
- Fontos munkám van, és kellene hozzá egy csomó pénz.
- Egyre kevesebb pénzt tudok adni, mert már más is hordja a meleg vizet - mondta az öreg.
- Van egy újabb ötletem. Egy hosszú cső... - kezdte Brik.
- Felejtsd el. A többiek nagyon megvernek, ha elveszed a munkájukat és a pénzüket.
- Hadd mondjam végig. Egy hosszú cső, amiben szennyvíz folyik a mosodából át a szennyvíz tisztítóba.
- Az most is átfolyik. Egy rövid csövön. Minek a hosszú cső?
- A mosoda vizét fel kell juttatni a manóváros legmagasabb pontjára, és onnan szétosztani. Bárki bekötheti magához a szennyvizet. Persze ha fizet érte.
- Miért akarná bárki is bekötni magához? Mit kezd vele? Nem jó az már semmire.
- A vécén keresztül megy tovább a szennyvíz.
- És magával viszi a... Fúj.
- Pontosan.
- Aki tartályokat hord, nem fog neki örülni.
- Majd keres másik munkát. Vödröt húz, pumpál, csövet készít, épít, szerel, dugulást hárít el...
- És a tiszta ivóvizet?
- Azt még biztonságosabb palackokban hordani, úgy, mint eddig.
- Hogy kezdjük hozzá? - kérdezte az öreg.
- Először a mosodához legközelebbi vécéket kötjük be, hogy egyáltalán működik-e.
- És aztán?
- Az új királlyal kötsz egy kizárólagos szerződést a szennyvízre.
- Hogy a többiek ne adhassák el? Ez kolosszális!

Brik átment Prikkáékhoz a két kicsiért és hazafelé bementek egy ismeretlen labirintusba.
- Biztos, hogy itt van? - kérdezte kicsit aggódva Brik.
- Persze. Utána osontunk, és kifigyeltük - mondta Kritta.
- Kár, hogy most nem hoztunk magunkkal egy vödröt - tette hozzá Brob.
- Nálam van egy üveg meleg víz. Ha megérkezünk, átöntöm a másikba, a kőre, hogy erősebben világítson, és lesz egy üres, tiszta edényünk - mondta vidáman Brik.

Bebújtak egy szűk helyre.
- Már öntheted is. Megérkeztünk.
Brik a felerősödő fényben meglátott egy csövet, ami bejött az egyik falból, és kiment a másikba. A csövön vigyorgott egy fából faragott, manófej alakú csap.
- Tedd alá az üveget, és húzd meg a fülét, aztán csavard meg az orrát.
- Fúj! A szájából mintha folyna valami - viccelődött Brik.
- Persze, a gyümölcslé - mondták kórusban a kicsik.
Határozott eperillat terjengett körülöttük.
- Ma eper folyik a csőben - mondta Kritta.
- Ki ez a Prom? - kérdezte Brik.
- Egy gépész. Készített az erdei manóknak egy fagyasztót, egy tárolót, egy olvasztót és egy palackozót. Az olvasztó balra van, a palackozó jobbra - mutatta Brob.
- Milyen olvasztó? Vas? Üveg?
- Á, dehogy! Nagy jégtömböket olvasztanak ki. Fagyasztott gyümölcslé. Tiszta vízzel, meg valami savanyú cukrozott fűszerrel keverik, utána a csövön átmegy a palackozóba. Prom meg lopkodja. El nem adja, mert akkor rögtön kiderülne, hogy miben mesterkedik, csak issza, meg a rokonainak adja ingyen. Jó, hogy mi is a rokonai vagyunk.
- És ha egyszer bejönnek ide?
- Ide? Soha! Amikor tisztára mosnak mindent, aki benéz a palackozóból a csőbe, azt látja, aki az olvasztóban van, vagy ha nem is látja, tud vele beszélni. Belül ki tudják mosni a csövet anélkül, hogy ide bejönnének.
- De, majd ha ki akarják cserélni a csövet egy vastagabbra...
- ...akkor Prom a gépész, és szépen kicseréli.

Amikor Brik haza ért a kicsikkel Zrippát is ott találta. Zrippa egy új felfedezésről számolt be.
- Megdöbbentő híreim vannak. Pirka annak idején egy koponyát hurcolt magával, amíg el nem lopta tőle valaki. Azt mondta róla, hogy az egy tárgyi bizonyíték a hegyi manók létezésére. A tudósok nem hitték el, azt mondták rá, hogy az egy szerencsétlen erdei manó volt, valami születési rendellenességgel. Túl nagy szeme volt! Figyeltek rám?
- Túl nagy szeme volt. Világos! - mondták a többiek kórusban.
- Most végre átírtunk egy könyvet, mert már csak három vén hegyi manó maradt, aki még el tudja olvasni. Őrizték a család titkát nagyon, de az egyik elárulta egy díszes sírhelyért. Arról szól, hogy Truk, akinek egy verekedés során kiütötték az egyik fogát, elindult megkeresni az erdei manókat, de soha nem tért vissza. Pirka készített vagy öt rajzot a koponyáról, mielőtt elveszítette. Minden stimmel. Truk állítólag nem tudott, vagy nem akart beszélni, és az erdei manók között öregedett meg. Szerintem ő írta az első könyveinket a hegyi manókról, és soha többé nem akart vissza menni a saját népéhez.

- Rengeteg olyan könyv van, ahol már az utolsó is meghalt, aki el tudta volna olvasni - mondta Krup. - Sok bonyolult jel, nem érti senki. Sok makacs öreg még akkor is titkolózik, amikor annak már semmi értelme. A fiatalokat megesketik, hogy nem adják tovább a titkot idegennek, de egy hegyi manónak minden más család idegen, sőt ellenség.

- Az erdei manóknál pont fordítva. Nincsenek titkaik. Ha valaki valamit kitalál, azt kiszögeli a hirdetőtáblára. Tudományos előadásokat tartottak a villanyról, és még arra is meghívták a hegyi manókat - mondta Brik. - Úgy tudom, valaki nálunk készített egy villanyos lándzsát, és ő, vagy más kipróbálta egy erdei manón, mert ezt a parancsot kapta az Erdei manó Ellenes Szövetségtől. Ettől függött, hogy beveszik-e maguk közé. Elkapták, és jól megvágták a fülét - mondta tovább vidáman Brik, és nem értette, hogy a többiek miért néznek rá olyan ellenségesen.
- Saját apánkról beszélsz, ugye tudod? - kérdezte Zrippa.
- Az nem lehet! - döbbent meg Brik.
- Pedig úgy van - bólogatott Krup.

Brik ököllel zörgetett be oda, ahová a múltkor az anyja. Semmi válasz. Az ajtón egy írás volt.
-------------------------------------
ITT azok laknak, akik nem vágynak társaságra.
Kétszer is gondold meg, mielőtt kopogsz.
Ha már kopogtál, még van időd elfutni innen.
------------------------------------
Brik ismét zörgött, majd felordított:
- Apámat kereseeem. Brik vagyoook.
- Melyik a te apád? - mordult valaki odabent.
- A vágott fülű.
- Itt mindenki az. Eredj a dolgodra!
- Kik laknak itt? - kérdezte csodálkozva Brik.
- Az elkárhozott lelkek. Ez itt a pokol. Takarodj innen!
- Addig nem, amíg nem beszélek vele.
- Sapkát hoztál?
- Csak a magamét.
- Akkor nem vagyunk rád kíváncsiak. Mars haza!

Otthon az igazgató várta.
- Nem jársz iskolába. Tudom, hogy éjt nappallá téve tankönyveket készítesz, de át kellett, hogy írjalak a következő tanévre. Remélem nem gond. Hol tartasz?
- Négyszáz betű már megvan a négyszázmillióból.
- Remek! Ha megvan az első könyv, hozok neked két kosár ennivalót.
- Nem lesz meg az első könyv. Mind az ezernek lesz meg az első oldala.
- Az még jobb. Ha néhány oldal megvan ezerszer, már lehet tanítani belőle. Közben ti meg haladtok a többivel.
- Mi újság a suliban? Miért a tudósok tanítanak? - kérdezte Brik, hogy inkább másról beszéljenek.
- Mert a tanítók kikészülnek attól, ha a sok hegyi manó őszintén megmondja a szemükbe, hogy ebédelni jött, és nem tanulni. Viszont ha egy tudós tart előadást, valamiért a hegyi manók is csendben maradnak, és nagyon figyelnek.

Brik éjjel forgolódott: "Léc helyett papírcsík? Léc helyett papírcsík? Amit egy gép el tud olvasni? Szögek egy papírcsíkon? Szögek egy papírcsíkon?". Hirtelen teljesen felébredt, és felült az alvókuckójában. Fejét beütötte egy polcba, és a vizes kancsó szépen az ölébe borult.
- Nem szögek, lyukak! - visított fel ijedtében.
Krup bekukkantott.
- Mi bajod van?
- Víz.
- Bepisiltél? - kérdezte csodálkozva Krup.
- Egy kancsó víz. És nem vicces. Ne röhögj már! - morgott Brik, és keresett valami száraz ruhát.
- És mi van a lyukakkal? Az kiabáltad, hogy "Nem szögek, lyukak!"
- Papírszalag lyukakkal. Egy olyan fogja kapcsolgatni a betűnyomtatót.

Brik beugrott a Barkácsolás Klubba, ahol Krup, egy Prom nevű gépész, és a két kicsi, Kritta és Brob sürögtek-forogtak egy kis, fából készített gépszörnyeteg körül.
- Prom vagyok, a gépész - mutatkozott be az idegen. - Készítettünk egy nyomtatót, lassú, de működik.
- Brik vagyok. Nekem dolgozol. Majd mondd el, hogy mit kérsz érte.
Prom nem mondta meg. Gyorsan elköszönt, és ment a dolgára.

- Hogy került be a csapatba a gépész? - kérdezte Brik.
- Szépen megkértük, hogy segítsen - mondta Kritta.
- Először nem nagyon akart, de meggyőztük - tette hozzá Brob.
- Mit mondtatok neki? - kérdezte csodálkozva Brik.
- Hogy nem muszáj, de akkor elhíreszteljük a kicsik közt, hogy lehet nála ingyen gyümölcslevet kapni.
- Azóta mintha félne tőlünk, és szorgalmasan segít Krupnak.

Krup tintát öntött a gépbe, befűzött egy hosszú, keskeny papírszalagot, és egy másik szalagot is, ami majdnem fekete volt és lyukacsos. Krup egy fogantyút kezdett tekerni a gép oldalán. A gép kattogni kezdett. A lyukszalag elindult, de nem folyamatosan, hanem a kattogás ütemére. A papírszalag nem mozdult. A lyukszalagon az első lyukak sorban bementek a gépbe. A papírszalag is elindult, jött kifelé a gépből, de még semmi nem volt ráírva. A lyukszalagon addig csak egy sor lyuk volt, de most a bonyolult mintázatú része bújt be. A papírszalagon betűk jelentek meg: "Egymás fülét megvágni szigorúan tilos..."
- Hadd tekerjem én! - kiáltott izgatottan Brik.
- Vedd át, de közben meg ne álljon.
Brik átvette, és egyre gyorsabban kezdte tekerni. A gép csikorogni kezdett, néha a lyukszalag ugrott kettőt, vagy hagyott ki egy ütemet, néha a papírszalag.
- El kell találni a megfelelő ritmust. Attól, hogy gyorsabban tekered, nem lesz gyorsabb, csak hibázni fog.
- Kár, pedig már azt hittem, hogy lehet vele sietni.

Hazavitték a gépet. Otthon az apjuk várta őket. Brik alig ismerte fel, mert csak pici korában látta, meg akkor, amikor manó anyu beszélt vele. Krup bement manó anyuhoz a kicsikkel.
- Kaptál eltávozást a pokolból? - kérdezte Brik csodálkozva.
- Nem vicces. Mit akarsz? - mordult rá apamanó.
Brik felismerte a korábbi hangot, hogy: "Mars haza!".
- Mesélj nekem az Erdei manó Ellenes Szövetségről. Megvan még?
- A világosság elmúlik, a sötétség sose. Persze, hogy megvan. Be akarsz lépni?
- Nem is tudom. Előbb apámat szeretném visszacsalogatni a családjához.
- Ez se vicces - takarta el az arcát apamanó.
- Nem is viccnek szántam. Mondd, ki volt az, aki azt a bizonyos villanyos lándzsát készítette?
- Én, egyedül és titokban, egy fáskamrában, de nem gondoltam volna, hogy tényleg működik. Utána magamon is kipróbáltam, pedig előtte kellett volna. Azt hittem, kiüti az agyamat a helyéről.
- Az erdei manók papírvékony fémlemezekből rakták össze a magukét egy laboratóriumban. Hogy tudtál te olyat csinálni otthon, a fáskamrában, egyedül?
- Az enyém egy egyszerű lándzsa volt. A hátizsákban volt a többi része. Több száz üvegcső ecettel és fémekkel, egy mágneses áramszaggató meg még sok minden, a madár sem emlékszik már rá. Miért kerestél?
- Segíts. Bevállaltam ezer könyvet. Ha nem lesz meg, én is vágott fülű leszek.
- Elolvasni?
- A csalán bogáncsát! Lemásolni, elkészíteni, legyártani. Segíts!
- Ezek szerint az ostoba meggondolatlanság tényleg öröklődik.
- Persze, de a zsenialitás is. Össze kell rakni egy nyomtató gépet. Ötlet már van. Egy lyukacsos papírszalag.
- Szerinted én, a vágott fülű, csak úgy besétálhatok a Barkácsolás Klubba?
- Nem. Haza jössz. Ne tiltakozz, nem a lakásba, csak a nyomdába. Szükségem van egy zseniális tervezőre. A raktár sarkába csinálok neked egy alvókuckót. Más segítség is van. Egy Prom nevű gépész, és maga az ipari miniszter.

Apamanó megrémült.
- Az a szörnyeteg?! Találkoztál már vele? Láttad, hogy néz ki?!
- Nem, de már beszéltem vele egy vastölcséren keresztül.
- Ez rá vall. Nem mer előbújni. A parancsait papíron küldi és a jelentéseket is úgy kéri mindig.
- Miért, hogy néz ki? - kérdezte Brik közömbösen.
- Óriási szemei vannak - mondta ijesztő tekintettel apamanó.
- Na és? Neked is olyan van. Nekem is. Ilyen egy hegyi manó.
Apamanó suttogóra fogta a hangját:
- És van... két... nagyon nagy... füle is!
- Olyan, mint egy erdei manónak? - kérdezte Brik.
- Csitt, te! Ez titok. El ne mondd senkinek! Érted már, miféle fajzat került közénk?
- Akkor az a sötét társaság nem is erdei manó ellenes? Hanem az ilyen félék ellen szerveződik?
- Pontosan!
- És őt szúrtad meg annak idején a villanyos lándzsával!
- Kitaláltad. Okos vagy te. Az én fiam vagy. Nem akartam én bántani senkit. Gondoltam, hogy bemegyek hozzá, és elmondom neki, hogy mi a dolgom. Megkérem őt, híresztelje el, hogy valaki megszúrta őt egy villanyos lándzsával, ha meg elkapnak, tanúskodjon mellettem, hogy nem bántottam őt, csak így beszéltük meg. A lándzsát egy rossz sünin akartam kipróbálni. Egyszer csak hirtelen ott volt előttem.
- A rossz süni? - értetlenkedett Brik.
- Bárcsak úgy lett volna. Prap volt ott. Nagyon megijedtem tőle, és azonnal megszúrtam.

Apamanó elmondta, hogy a pokolban csak italoznak, rágódnak a múlton, és egymásnak panaszkodnak szakadatlanul. Nagyon szívesen jön, mert itthon végre foglakozhat újra azzal, amit szeret. Gépeket és műszereket készíteni. Megnézte Prom gépét.
- Ez a nyomtató fából van. Fémből kell csinálni, és sokkal kisebbre, attól lesz gyors. Ha a lyukszalag már beállította, hogy milyen betűt kell nyomtatni, a vezérlőegység két nyomtatófejet is hajthat egyszerre. Az egész nyomtatószerkezet föl-le mozog, ez így nem jó, inkább a könnyű papírcsíkot kell mozgatni le és föl. A bélyegzőt és az egész meghajtó részt szilárdan rögzíteni kell, csak a pici festékes lamellákat kell mozgatni, ami a papírra nyomódik. Nem kell tekerni! Egy nagy súlyt kell felhúzni, és amikor az ereszkedik, szép egyenletesen hajtja a gépet. Ha több súly van, folyamatosan tud működni. A kezelő az összes súlyt felhúzza, elmegy reggelizni, és mire visszaér, még mindig megy a gép. Persze jobb, ha két gép és két kezelő van.

Apamanó elköszönt, és visszament a pokolba... a holmijáért.

Brik bement a Barkácsolás Klubba.
- Négyszázmillió betűt nem lehet egyenként kinyomtatni - ellenkezett Prom. - Gumilapok kellenek, amivel egy egész oldalt lehet másolni egyszerre. Vagy akár egy dupla oldalt. Esetleg négy, vagy nyolc oldalt.
Nem lehetett. A gipsz és gumiöntés nem sikerült. Prom halkan sírdogált, mert a nyomtatvány egy részén olvashatatlanul összefolyt a szöveg, egy másik része foltokban halvány vagy üres maradt.

Zrippa otthon volt, és az ipari miniszter is elkísérte.
- Bemutatom a kedvesemet: Prap, az ipari miniszter.
Prapnak tényleg két nagy szeme és két nagy füle volt, ezért az a manó, aki életében először látta őt, idegsokkot kapott, mert nem tudta eldönteni, hogy hegyi manót, vagy erdei manót lát. Brik viszonylag jól viselte, mert már tudta, hogy mire számítson, de, mint megtudta, amikor megérkeztek ide, a két kicsi és manó anyu felsikoltott. Krup egyik szeme még mindig sűrűn pislogott, a másikkal csak nézett meredten.
- Jaj, mi lesz itt, ha megjön apa - sóhajtott Brik.
- Nem jön. Évek óta nem jön - mondta Brob.
- Pedig jönni fog, csak nem a lakásba. A nyomdában fog lakni és dolgozni.
- Akkor kell oda egy alvó kuckó. Már megyek is, és csinálom - nyöszörögte Krup, és elrohant.
- Ez meg hová rohan? Még be sem mutatkozott - csóválta a fejét Zrippa.
- El innen. Nem bírja felfogni, amit lát - tippelt Prap. - Nem tesz semmit, már megszoktam.
- Én is megijedtem, pedig már hallottam róla - mondta manó anyu.
- Szólhattál volna nekünk is - mondták kórusban a kicsik.
- Jaj, mi lesz itt, ha megjön apa - mondogatta Brik.
- A kicsik induljanak vissza. Zrippa kérlek, adj nekik pizsamát, de gyorsan. Prikka és Krod kap tőlem egy levelet, hogy ott alhassanak. Krup kíséri őket.
Prap bement a lakásba, manó anyuval együtt főzni.

Zrippa csomagolt pizsamát, egyszer csak kopogtak.
- Bújj be! - szólt ki erdei manó módon Zrippa.
- Bújik az ördög. Gyertek ki, csomagot hoztam - morgott valaki odakint.
A két kicsi vigyorgott.
- Mit vigyorogtok? - kérdezte Brik tőlük.
- Kértem az igazgatótól üveglapokat és olyan tintát, amivel képeket lehet festeni az üvegre - mondta Brob.
- Képeket akarsz festeni?
- A könyvben van tizenöt kép. Le kell másolni ezerszer, vagy lerajzolni nagyba, és az iskolában kirakni a folyosókra. Én arra gondoltam, hogy ha üveglapokra festem, akkor ki lehet vetíteni.
- Egy raklap üveglap, két kanna tinta, és ötven csőceruza. Itt tessék aláírni.
- Itt valami tévedés van - mondta nagy, kerek szemekkel Krup.
- Nincs tévedés. Brob kérte az igazgatótól - mondta türelmetlenül az idegen manó.
- Ennyit?! - kapkodott levegő után Krup.
- Nem mondta, hogy mennyi kell. A raktárban most ennyi volt. Holnap hozzak még?
- Köszönjük, egyelőre ennyi elég lesz - mondta Brik, és szépen elköszönt a szállítótól.
- Ha egy üzlet beindul... - vigyorgott Kritta.
- Mi is indulunk - szólt rájuk Krup.

Brob gyorsan odasúgta Briknek:
- A nénikénk és a bácsikánk nem csak vigyáz ránk, hanem tanít is minket, így út közben el tudjuk majd olvasni, hogy "itt ma olyan csimm-bumm cirkusz lesz, ami nem kicsiknek való, mert összecsap a két ős-ellenség".

Este megjött apamanó, és nagy lendülettel mesélt a terveiről.
- Igenis lehetséges 150 nap alatt 400millió betűt nyomtatni. Tíz nap alatt egy oldal készül el ezer példányban. Ez még nem erőltetett tempó, szépen meg lehet csinálni. Az eredeti lyukszalagról másolatokat kell készíteni, hogy ne az szakadjon vagy használódjon el. Tíz nap alatt elkészül a második gép. A huszadik nap végén három oldal lesz kész ezer példányban, és a harmadik gép. A harmincadik napon már négy gépünk van, és hat oldal ki van nyomtatva ezer példányban, és így tovább.
- Apa, állj már le! - szólt közbe Brik. - Én könyveket ígértem, nem papírcsíkokat. A harmincadik napon nem 6 oldal van kész, csak hatezer tekercs papírcsík. Azt még szét kell vágni, és egymás alá lapokra kell ragasztani...
- Minek? - zökkentette ki apamanó.
- Azért, hogy tudják használni, mint könyvet. Amit lapozni lehet. A csík elszakad, összegubancolódik...
- Az már nem a te bajod. Mondta valaki, hogy könyv alakúnak kell lennie?
- Senki. Csak... én könyvet mondtam.
- Ezer... új... tankönyvet. így mondtad. Új! A formája is új. Kell valami, amire feltekercseled, miközben olvasod. Egy lapos dobozban egy papírhenger, vagy egy korong fából. Esetleg maguk a tanulók vágják és ragasztják, ahová jól esik nekik, tőlem akár egymás homlokára is lehet, nem érdekel, csak kezdjük már el, hogy ne maradj szégyenben.

A hátuk mögött nyílt az ajtó, és bejött kézen fogva Zrippa és Prap.
- Meg ne ijedj - szólalt meg Prap.
Apamanó kiugrott a cipőjéből, és a falig hátrált.
- Ti... ketten? Megyek vissza a pokolba - suttogta.
- Mi a bajod? - kérdezte Zrippa.
- Az ellenségem kézen fogva a lányommal. A másik fülemet... meg fogom vágni.
- Ne bomolj már, nekem nincsenek ellenségeim - mondta ingerülten Prap.
- Én az vagyok. Amit tettem, az megbocsáthatatlan - hajtotta le a fejét szomorúan apamanó.
- Megbocsátható, és ha őszintén megbántad, a barátommá teszlek téged.
- Mégis hogyan? Én se tudok magamnak megbocsájtani.
- Adok neked egy ajándékot.
- Nincs az az ajándék, amivel a barátoddá tudnál tenni.
- De van. Itt, ebben a dobozban. Ezért jöttem.
- Mi van benne?
- Bontsd ki!
Apamanó sírni kezdett. A dobozban egy manósapka volt, manófül alakú díszekkel.
- Grom, a vén király küldi. Mielőtt visszavonul, megkegyelmez a pokolban sínylődő elkárhozott lelkeknek.

Óriási ünneplés hallatszott be, odakint tombolt a vidámság egész este és egész éjszaka. Valaki feltépte az ajtót, és lelocsolta őket olyan borral, ami magától zúdult ki az üvegből. Mindenük csupa ragacs lett tőle. Krup a raktár sarkában szép csendben lebontotta az alvókuckót, és átvitte a lakásba.

Manóvilág - Második kötet - Első fejezet
1.

Brik, a kis hegyi manó ébredezett az illatos, puha szénával bélelt alvókuckójában. Nézte a csodakövet, hogy zöldes fénnyel milyen szépen világít. Ilyen csodakőről álmodott valami nagyon furcsát. Porrá törte a követ egy mozsárban, a porból festéket készített, és minden, amit ezzel a festékkel bekent, világítani kezdett.

Brik hallotta, hogy nagy nyüzsgés van kint a folyosókon, jönnek az erdei manók és hozzák a reggelit, ami mindig ugyanaz. Tiszta víz és valami gyümölcsös krumplikása nevű kenyér. Nagyon finom, de unalmas. Minden másért fizetni kellene. Na mindegy, más finom falatokat is lehet kapni az iskolában, be kell szökni oda ma is.
- Ébresztő! - szólt egy kedves hang. - Megjött a reggeli.
- Mommommon - motyogta Brik.
- Hétalvó ébredj, mert a testvéreid mindent befalnak.

Brik kiugrott az ágyból, gyorsan felöltözött és kiment a konyhába. A testvérei már reggeliztek. A két nagy, Krup és Zrippa, és a két kicsi, Brob és Kritta. Briknek mindenből kijutott: Volt bátyja, nővére, húga és öccse is. Szerette őket, de tudta, hogy estére már elege lesz belőlük. Leült a helyére, és a többiek kórusban rázendítettek, hogy: "Igen, már megint gyümölcsös krumplikása!". Ezzel bosszantották egymást, és főleg az anyjukat, mert tényleg nem volt más. Egy tojásért egy egész napot kellett volna dolgozni, almát nem is láttak sehol. Az erdei manók nélkül már mind éhen haltak volna, így csak az volt a bajuk, hogy minden nap ugyanazt kellett enni. Brik arra gondolt, hogy beszökik az iskolába, és egész nap ott lesz.

Manó anyu is asztalhoz ült, és evett egy keveset, de nem ízlett neki.
- Látom a tied nemcsak unalmas - mondta Brik. - Milyen?
- Tizennégyes. Ti heteset esztek.
- Neked adom az enyémet - mondta Brob, a kis fiúmanó.
- Nem, edd csak meg.
- Én a felét már megettem. Cseréljünk - próbálkozott Kritta, a kis manólány.
- Edd meg az egészet.
Reggeli után a család szétszéledt, és mindenki ment, amerre látott.

A két nagyobb testvére kivitte a világosra a csodaköveket, hogy azok estig jól teleszívják magukat fénnyel, aztán mentek a "nincs közöd hozzá" dolgukra. Manó anyu a két kicsivel elindult egy rokonukhoz, hogy vigyázzanak rá, meg azért is, mert ez a rokon valahonnan mindig tudott szerezni gyümölcslevet.

Brik tovább osont az anyja után. Figyelte, ahogy az anyja ököllel zörget be valahová, és kiabálni kezd.
- Gyere ki, beszédem van veled. Hozhatnál néha a gyerekeidnek enni.
Egy csúnya, vágott fülű hegyi manó dugta ki a fejét.
- Nincs közöm hozzád, már elváltunk. Gondoskodjon rólad a családod.
- Egy béka vagy. Tőled éhen haltak volna a kicsinyeid.
- Kaptok az erdei manóktól enni rendesen, nem?
- Mindig ugyanazt. Hozhatnál valami mást is.
- Én is gyümölcsös krumplikását eszem. Egész jó. Tizenkilences.
- Az pont neked való. Talán menj el dolgozni, akkor ehetsz mást is.

Brik nem nézte őket tovább, inkább elindult az iskola felé. Úgy érezte, hogy az iskola valami csodálatos dolog. Brik nem volt beiratkozva, csak amolyan kerítés alatt átbújó iskolalátogatóként ténfergett a többiek között. Könyve sem volt, csak két ceruzája és egy füzete, abba írt mindent. Órarendje se volt, mindig oda ment, ahol éppen sokan voltak, hogy elvegyülhessen a tömegben. Minden nap kaptak ebédet és uzsonnát. Az ebéd kicsit korán volt, mert sokan otthon nem reggeliztek. Brik az uzsonna felét szépen eltette vacsorára, de este a finomságokat inkább a kistestvéreinek adta. Ő maga a reggeli maradékát ette meg.
- Látom, lassan te is erdei manóvá válsz - mondta Zrippa, a nővére.
- Nekem eszembe sem jutna másnak adni a részemet - tette hozzá Krup, a bátyja.

Brik legjobban azt szerette az iskolában, az ebéden kívül persze, amikor egy fehérre meszelt falra magnéziumlámpával szép színes üveglapokról képeket vetítettek ki. Az erdei manók viszont a szürke üveglapokat nagyobb ámulattal nézték, néha könnyes szemmel, még a tanító is.
- Mi ebben a szürkeségben a szép, mit néztek rajta annyira? - kérdezte Brik az egyik erdei manót.
- Ez a Csodálatos Erdő manófészkekkel, és a domboldalon álló manóház, amit még Kabbó, a nagy tudós épített. Majd történelemből tanulod te is.
- Teljesen el vagytok ájulva tőle, pedig nem is színes. Szürke és vöröses barna az egész. Ki festette?
- Pont az a szép benne, hogy nem festmény. A vegyészek üveglapra sót kristályosítottak ezüstből, és egy nagy homorú tükörrel egész nap rávetítették a környező táj képét, amikor sütött a nap. A kép lassan beleégett a sóba. Az ilyet mi úgy nevezzük, hogy fénykép. A valóságot látod, a festő képzelete nincs benne.
- Nekem jobban tetszik az, amiben benne van - mondta Brik durcásan.

Iskola után elindult, hogy megkeresse a nővérét. Arra gondolt, hogy beáll Zrippa mellé egy kicsit dolgozni, és cserébe kér tőle egy kis zsebpénzt. Előbb a kórházba akart bemenni, de onnan elzavarták.
- Nincs itt semmiféle Zrippa. Takarítónk van elég, ápolónak meg csak iskolázottan jöhetne, egy brutálisan szigorú felvételi vizsga után.

Brik az étteremben nem Zrippát, hanem Krupot találta meg a mosogatóban.
- Mi kéne, ha volna, öcskös? - kérdezte a bátyja.
- Lophatnál nekem valami finom ennivalót.
- Hogyisne! Még a végén kirúgnának miattad.
- Ha lebuksz, úgyis kirúgnak - vigyorgott Brik.
- Miért buknék le?
- Nem vagy bejelentve.
- Az régen volt.
- Tegnap.
- Igen. Ma reggel volt egy rajtaütésszerű ellenőrzés. A hat mosogatófiú közül négy elszaladt, ketten itt maradtunk, lesz, ami lesz. Egy orvosi vizsgálat után, ahol kijelentették, hogy egészséges vagyok, kulturált és értelmes, megkérdezték, hogy akarom-e magam legalizálni. Persze, mondtam, pedig azt sem tudtam, mi az, amit kérdez. Erre elkérték az igazolványomat, és belevésték, hogy Orvos713 és Mosogat3912, innentől a munkahelyem teljesen hivatalos. Anya boldog lesz, ha este elmondom, te addig nehogy szólj neki!
- Gratulálok! Zrippáról tudsz valami hasonlót?
- Egy mosodában van, de ő még titokban dolgozik, pár fityingért, szegény.
- Minek neki pénz? Enni úgy is kap.
- Kinézett magának egy gyönyörű piros ruhát, arra gyűjt.
- Hűha! Kit akar vele megvadítani? - röhögött Brik.
- Na, tűnés öcsi, mert mosogatnom kell tovább.

Brik még csavargott egy kicsit. Szerette olvasgatni a Nagyteremben a hirdetőtáblát, a színes, friss híreket, meg a hirdetéseket, hogy ki, mit keres, és mit akar eladni, mikor lesz lakodalom vagy temetés, meg azt, hogy milyen munkahelyek vannak. Brik dolgozni akart, és pénzt keresni. Venni tankönyveket és rendesen beiratkozni az iskolába. Egyetlen olyan munkahely volt csak, ahol kicsik is dolgozhattak: a vízhordó. A kicsik kis edényt kaptak, és senki nem szólt rájuk, ha leültek egy padra pihenni. Több kicsi egy felnőtt vízhordót kísért, és bevitte a vizet azokba a kuckókba, ahonnan az öreg manók már nehezen tudtak volna előkászálódni. Két kis palack és pár lépés. Könnyű, de fontos munka.

Este Krup hozott a családnak aszalt szilvát, főtt sárgarépát és sült tököt, sőt mindenkinek egy kis darab csokoládét is. Megünnepelték, hogy lett rendes munkahelye, és manó anyu elsírta magát.
- Apátok példát vehetne rólad.
- Ne bántsd aput - szólt rá Zrippa.
- Egy béka! - fakadt ki az anyjuk.
- Nem volt mindig ilyen - mondta Zrippa. - Mióta a fülét megvágták, teljesen...
- Csitt, te! - kiáltott ijedten manó anyu.
- Igen, attól én is béka lennék - szólalt meg a Kritta.
- Hallgass! - szólt a húgára Brob. - Ez titok. A kicsik erről nem tudnak.
- De hát mi vagyunk a kicsik. Mégis tudjuk.
- Majd később megérted. Ez titkolózás és hazudozás. A felnőttek játéka.
Krup büszkén mondta:
- Lassan alvás van, mert nekem holnap dolgoznom kell.
- Én is fáradt vagyok nagyon - mondta szomorúan Zrippa.
- Kérhetnél te is egy legalizálást.
- Jaj dehogy is! Azonnal felvennének a helyemre valaki mást, még kevesebb pénzért.
- Menj máshová dolgozni. Annyi jó hely van.
- Igen de pénzt csak itt, a hegyi manóknál kapok, odaát csak finom ennivalót.
- Eladod az ennivalót...
- ...és kicsapnak, mert nincs rá engedélyem.
- Jó, akkor hagyjuk.
- Minek neked pénz? - kérdezte manó anyu.
- Mert van, amit csak pénzért lehet megszerezni.
Brik elhatározta, hogy vízhordóként majd keres egy csomó pénzt, és megveszi azt a piros ruhát Zrippának. Csodálatos ajándék lesz, nagyon fog neki örülni. Saját tankönyveiről már meg is feledkezett.

Másnap Brik jelentkezett a vízhordónál. Az idős felnőtt hegyi manó egy háromkerekűt vonszolt maga után.
- Van elég kis vízhordóm, akik széthordják a vizet az öregeknek és a betegeknek.
- Kérem szépen, segítsen, nagyon kellene az a pénz a családunknak.
- Na jó. Az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot.
Brik leírta egy papírra, hogy "az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot", és átnyújtotta az öregnek.
- Itt tessék aláírni.
- Mi ez?! - ugrott föl a munkaadó vérnyomása.
- Egy munkaszerződés - mondta mosolyogva Brik.
- Mi sem jövünk holnap, ha nem írja alá neki - szólalt meg a legkisebb vízhordó.
- Én még ilyet életembe' nem... - morogta az öreg, de azért aláírta.

Brik másnap bevitte a papírt a Munkaügyi Hivatalba. A hivatalnok csak bámult, mert az öreg az olvashatatlan kaparás mellé szépen odaírta Brik és a saját igazolványának a számát is. A hivatalnok vigyorgott.
- A fösvény tüskés disznó! Fele annyit tudsz vinni, mint egy felnőtt manó, és annak is csak az ötödét fizeti.
- Nem számít, maga csak tegye a dolgát. Kérem!
A hivatalnok bevéste Brik igazolványába, hogy MunkaHivatal318 és hogy vízhordó8976

Este Brik hozott a családnak paradicsomot és diót. Manó anyu teljesen ledöbbent.
- Rendes munkaszerződés? Belőled ügyvéd lesz, de akkor kitagadlak!
Röhögtek mind, de ez boldog nevetés volt, hogy már ketten is rendesen dolgoznak a családból.
Krup letette a manósapkáját Brik lába elé, és ünnepélyesen így szólt:
- A bátyám vagy.
- Vigyorog szegény - szólalt meg a pici Brob.
- Pedig innentől az egész család felelőssége rá szakadt - tette hozzá Zrippa.
Brik arcáról lefagyott a mosoly.

Pár nap múlva Brik elmondta egy ötletét a főnökének.
- Egy ládát kibélelünk szöszpaplannal. Teletesszük nagyon tiszta és nagyon meleg vízzel töltött palackokkal. Venni fogják dupla áron. Én majd ordítok, csak kérek hozzá egy bádogtölcsért.
Estefelé bementek egy sűrűn lakott helyre, és Brik üvölteni kezdett:
- Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!
Százan jöttek, és vitték, a többinek nem jutott.
- Holnap két kocsi kell... négy... nyolc... tizenhat! - suttogta az öreg.
Brik nem hordott több vizet, viszont minden pihenőnap este ment a pénzéért. A huszadik napon megvette a piros ruhát Zrippának, a negyvenediken a saját tankönyveit, és beiratkozott az iskolába.

Az iskolaigazgató értekezletet tartott.
- Ez nem egy iskola, ez egy őskáosz. Rengeteg kis hegyi manó jön minden nap, nem tanul semmit, viszont szétzilálja a rendet, megebédel, rosszalkodik, megeszi az uzsonnát, és távozik. Este meg jönnek a felnőttek és az öregek, hogy megtanulják az ősi írást és nyelvet, ami már nem is ősi, hiszen százával kerülnek bele új erdei manó és hegyi manó szavak. A tanítók ki vannak borulva, a tudósok tanítanak helyettük, és ahelyett, hogy tennék a dolgukat, és dajkákat nevelnének tanítóvá, évfolyamok nincsenek, vizsgák nincsenek... van valakinek valami ötlete?
- Nekem kérdésem van - szólalt meg Brik.
- Mondd, ne kímélj! - mondta az igazgató magába roskadva zavart tekintettel.
- Miért ilyen drága egy tankönyv?
- Mert kevés van belőle - vágta rá az igazgató.
- És miért?
- Mert minden hegyi manó családnak külön titkosírása van, így hiába van rengeteg tankönyv, bármelyiket csak néhányan tudják elolvasni, az erdei manók pedig úgy készítenek tankönyvet, hogy évekig rajzolgatják a betűket egyenként.
- Mit kapok, ha hozok a következő iskolakezdésre ezer új tankönyvet?
- Minden könyvért kapsz egy kosár ennivalót.
- Hármat - mondta Brik.
- Kettőt - mondta az igazgató.
- Legyen kettő, de milyen kosár? - kérdezte Brik.
- Szokásos bevásárlókosár. Olyan, amibe a húgod összegömbölyödve belefér.
- Rendben van. Hallotta mindenki?

Brik berontott az étterembe és hátrament a mosogatóba. Ott találta Krupot.
- Öcsi, hagyd abba a mosogatást, mától otthon is rengeteg munka van.
- A mosogatni valót nem lehet itt hagyni. Ha rászárad, a következőnek rettenetes dolga lesz.
- Igazán áttérhetnétek már a Kabbó féle mosogatásra.
- Hát az meg mi fán terem?
- Olvass erdei manó tankönyvet, abból megtudod!
- Inkább mondd el, hogy miért jöttél.
- Mondom: tankönyvek.
- Otthon? Készítenem kell tankönyveket?
- Pontosan.
- Mennyit?
- Ezret.
Krup az öblítővízbe nyomta a saját fejét, majd kihúzta onnan, és megrázta.
- Brrrr!
- Mi bajod van?
- Hátha felébredek. Ez egy rémálom. Mivel érdemeltél ki ekkora büntetést?
- Hidd el, nagyon sok pénzünk lesz, mert rengeteg ennivalót kapunk, ha ez sikerül.
- Ha nem, akkor meg száz évig rajtunk röhög mindenki.
- Pontosan!
- Tényleg nem szúrhatok ki a következő műszakkal, hogy itt hagyom neki. Menj tovább.
- Hová?
- Talán a mosodába.
- Jó ötlet.

A mosodában értetlenkedve néztek Brikre.
- Zrippa már nem dolgozik itt. Kért egy legalizálást, mire azonnal kitettük.
- Akkor hol lehet? Otthonról már elköltözött, csak az új, gyönyörű piros ruhát vitte magával, azóta nem láttam.
- Várj csak! Valami rémlik nekem... Az nem létezik! Egy mosónő és az ipari miniszter? Hu-hú.
- Baj van? - kérdezte Brik, és mutatta, hogy a másiknak elment-e az esze.
A mosoda főnöke vett egy nagy levegőt, várt egy kicsit, és azt mondta, hogy tíz.
- Mi tíz?
- Á, semmi. A helyedben én a nővéremet az ipari miniszter körül keresném.
- Kösz a tippet. Na, pá!
- Húsz! - kiáltott utána mosófőnök.

Brik bement az Ipari Minisztériumba.
- A miniszter úr bizonyos korhatáron alul nem fogad előre be nem jelentett látogatót.
- Nem a miniszter urat keresem. Zripp...
- Csitt te! - kiáltott rá a titkár. - Ki ne mondd!
- Miért, csak a nővéremet keresem - mondta megszeppenve Brik.
- Itt be, balra, és a hetes ajtó. Kopog, NEM MEGY BE, vastölcsérbe szól, bemutatkozik és türelmesen vár.
- Értettem! - mondta Brik, és toppantott egyet.
- Ajánlom is! - mondta csúnyán összehúzott szemöldökkel a titkár.

Brik megkereste a hetes ajtót, és kopogott. Hol is az a vastölcsér? Megvan!
- Miniszter úr, én Brik vagyok és a nővéremért jöttem. A családi tanács összeül. Sürgős.
- Egy kis türelmet kérek - válaszolt a vastölcsér.
Brik csak várt, és várt... Nézelődött. Gyertyák. Jól megy ezeknek.

Kijött Zrippa, és az egyszerű, szürke ruhában úgy nézett ki, mint egy mosónő.
- Szia. Szép ez a hely. Csak nem? - mosolygott a nővérére Brik.
- Csak de. Szeretjük egymást, és ezt nem is akarjuk titkolni, csak a hogyan és a mikor nem mindegy, ha tudatni akarjuk ezt a többiekkel. Prappal azon tanakodtunk, hogy behívjuk-e az egész családot ide, a minisztériumba, vagy inkább csődüljünk be hozzánk? Mindkettőről egy fél évig pletykálnának. Te mit keresel itt? Tudom: engem. Baj van?
- Még nincs, de lesz. Túlvállaltam magam. Ezer tankönyvet ígértem.
- Holnapra?
- Á, dehogy! Iskolakezdésre. A következőre.
- Az megoldható.
- Megoldható?
- Persze. Prap úgy mondja, félelemből felesleges falakat építeni. Repülni kell, nem mászni.
- Megyünk haza?
- Igen.
Elindultak, kéz a kézben, mint kiskorukban.

Otthon körbe ülték a konyhaasztalt.
- Most, hogy két személy is önálló jövedelemmel rendelkezik... - kezdte manó anyu.
- Három - szólt közbe Zrippa.
- Mutasd! - nyújtotta a kezét Brik.
Zrippa átadta az igazolványát.
- Ejha! Ipari1 és Titkár2, ez... ez... elképesztő!
- Most, hogy három személy is önálló keresettel rendelkezik... - kezdte újra manó anyu.
- Négy - szólt egy halk hang.
- Ki volt az? - kérdezte Krup.
- Én - mondta megszeppenve Kritta.
- Te nem is dolgozol.
- Csak vicceltem.
- Figyelj inkább.
- ...nagyobb lakásba kellene költözni - fejezte be manó anyu.
- Még nincs itt az idő - mondta Zrippa. - Óriási botrány közeleg.
- Nagymama leszek... - suttogta manó anyu, és úgy nézett ki, mint aki rögtön elájul.
- Erről szó sincs. Brik felől jönnek a viharfelhők - mondta komoran Zrippa.

Mindenki Brikre nézett. Kínos csend ereszkedett közéjük.
- Ígértem ezer tankönyvet az igazgatónak a következő iskolakezdésre - vallotta be Brik.
- Tudod-e, hogy előtte mit kellett volna csinálni? - kérdezte a pici Brob.
- Gondolkodni. Vagy kérdezni - mondta szomorúan Brik.
- Úgy van. Utólag tudod. Pontosan mi a gond? - kérdezte Krup.
- Egy tankönyv kétszáz oldal. Legalább. Egy oldalon kétezer betű van.
- Akkor ezer könyv az négyszázmillió betű - mondta Krup.
- Ha egyenként rajzolod... - kezdte Kritta.
- Akkor háromszáz évig fogsz élni - fejezte be manó anyu.
- Úgy legyen! - mondták kórusban mind.
- Köszönöm, de iskolakezdésre kellene. Zrippa azt mondta, hogy a helyzet megoldható.
- Persze. Csak azt nem mondtam, hogy hogyan, mert én magam sem tudom. Valakinek valami ötlete?
- Nekem - mondta Kritta. - Hozom és mutatom.

Kritta bemászott az alvókuckójába, és előhozott egy játékot. Egy dobozka volt tintapárnával és egy rudacska, a végén egy művirág. A kicsi rányomta a tintapárnára, azután egy kis darab papírra. Virág alakú jel maradt ott.
- Csak rá kell nyomni - mondta a kicsi.
- Mit? - kérdezte Brik.
- Egy egész oldalt. Sőt egyszerre kettőt. Egy mozdulattal - mondta Zrippa.
- A húgom egy zseni - szólalt meg Krup. - Egy mozdulattal pontosan négyezer betű.
- Már csak készíteni kell száz bélyegzőt. Akkorát, mint egy dupla oldal.
- Az se könnyű... de iskolakezdésig befér.
- Száz bélyegző az négyszázezer betű. Nem rajzolni. Kifaragni. Ott vagyunk, ahol voltunk.
- Pontosan! Négyszázezer betűt nem lehet kifaragni iskolakezdésig.
- Főleg, ha addig még nyomtatni is kell - tette hozzá Brik.
- Az ipari miniszter nem tud segíteni? - kérdezte manó anyu Zrippát.
- Dehogynem. Faragni nem tud, de kapunk tőle papírt, festéket, a bélyegzőhöz fát, fémet, gumit.
- Szakértőket? - kérdezte Brik.
- Nincs szakértő! Ezt most találtuk ki. Mi vagyunk a szakértők - mondta dühösen Krup.
- Nincs más hátra, holnap bemegyek az iskolába, és mondom az igazgatónak, hogy mégse.
- Egy értekezleten, mert ott ígérted. Mennyien is voltak? Százan? Kétszázan? A felnőttek ilyenkor megvágják a saját fülüket. Neked nem muszáj, mert még kicsi vagy, de akkor tartozni fogsz az igazgatónak kétszáz kosárral.
- Akkorával, amibe én beleférek - tette hozzá Kritta.

Brik bebújt az alvókuckójába, és halkan sírdogálni kezdett.
- A könyveket meg kell csinálni. Van valakinek valami ötlete? - kérdezte újra Zrippa.
- Nekem kérdésem van - szólalt meg a pici Brob.
- Mondd!
- Miért nem lehet kifaragni négyszázezer betűt?
- Azért, mert csak az erdei manóknak vannak olyan betűik, amit mindenki el tud olvasni, azok meg túl szépek.
- Az miért baj? - csodálkozott a kicsi.
- Mert nagyon cikornyásak, és hosszú ideig tart őket kifaragni.
- Nem lehetne valahogy leegyszerűsíteni azokat a betűket? - kérdezte Kritta.

Krup bekopogott Brik alvókuckójába.
- Gyere bátyus, majd sírsz később. Kellesz, mert munka van.
- Milyen munka? - nyöszörögte Brik.
- Négyszázezer betűt kell kifaragni. Addig szobafogság. Ne bőgj, csak vicceltem. Gyere már!

Brik előjött. Krup a saját kuckójából előhozott egy szép, színes lapot.
- Most nem érdekes, hogy mi van ráírva, a betűket nézzétek. Nagyon szépek, de túl kacskaringósak. Túl sokáig tartana kifaragni az ilyeneket. Le kell egyszerűsíteni néhány vonallá. Mindenki rajzolja le a saját ötletét.

A kész rajzokat egymás mellé tették.
- Nem jó, nem jó, ez se jó, az enyém se, ez zseniális.
- Melyik a zseniális? - dugták össze a fejüket mind.
- Természetesen a legrondább. Öt vonal. Egy négyzet és benne egyik átlója. Ameddig mi az első két-három betűvel szórakoztunk, Brik leírta az egész szöveget ezekkel a szörnyetegekkel. Ki kell próbálni, hogy jók-e.
- Mivel próbálod ki?
- Egy erdei manóval - mondta Krup.
- Holnap reggel úgyis jönnek, és hozzák az ennivalót.
- Annyi időnk nincs. Hozok egy erdei manót.

Csípett, rúgott, karmolt és harapott az erdei manó, de hiába.
- Maradj már veszteg! Nem bántunk, csak el kell olvasnod valamit - csitította Krup.
- Meg vagy őrülve? Erőszakkal nem kellett volna ide hozni! - mondta manó anyu felháborodva.
Az erdei manó sírdogált. A két kicsi és Zrippa vigasztalta őt.
- Nézd manócska, itt a szöveg, elolvasod, és már mehetsz is - mutatta neki Krup.
- Nem látom... ilyen sötétben - szipogott az erdei manó.

Kintről kiabálás hallatszott be: "Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!"
Krup gyorsan kiszaladt, és egy palack vízzel jött vissza.
- Juj de meleg, és méregdrága volt. Pofátlanul drága.
- Aki eladja neked, az vigyorog. Manó bébi itt nincs. Mire kell? - kérdezte Brik.
Krup betett egy világító csodakövet egy befőttes üvegbe, és ráöntötte a meleg vizet. A zölden világító kő fénye felerősödött, és a sárgászöld fény beragyogta a konyhát. Az erdei manó olvasni kezdett:
- Egymás fülét megvágni szigorúan tilos, ilyet csak maga a király rendelhet el, miután nyilvános tárgyaláson a bíróság meghozta és kihirdette az ítéletét. Saját fülével mindenki azt csinál, amit akar, de a király és a mester kifejezett kérése, hogy csak indokolt esetben, például egy óriási szégyen ellensúlyozására használjátok ezt a barbár módszert.
- Nagyon szépen köszönjük! - mondta boldogan Krup az erdei manónak. - Mehetsz, és egyszer én adok érte valamit cserébe. Azt se bánom, ha összekötözve, egy zsákban viszel oda, ahol kérsz tőlem valamit.

Az erdei manó fanyar mosollyal elköszönt, de előtte megjegyezte:
- Ezek a betűk szörnyű rondák, ugye tudjátok?
- Igen, tudjuk, ugyanis mi találtuk ki. Úgy nevezzük, hogy nyomtatott betű.

- Most, hogy három személy is önálló jövedelemmel rendelkezik... - kezdte ünnepélyesen Brik.
- ...egy nagyobb lakásba kell költözni - fejezte be manó anyu.
- A lakás nagy része egy nyomda lesz - jelentette ki Krup.
Zrippa visszarohant az ipari miniszterhez, hogy segítséget kérjen tőle.

Brik és Krup bement a Barkácsolás Klubba, és összerakott egy kis szerkezetet, amin öt kis kapcsolóval be lehetett állítani, hogy milyen betűt nyomtasson. Este bort ittak, de csak egy keveset, a többi szétfolyt. A legdrágábbat vették meg, és valami gáz volt benne, így amikor kinyitották, majdnem az összes bor a plafonig repült fel az üvegből.

Előzetes a következő kötetből.

Manóvilág - Második kötet - Első fejezet

Brik, a kis hegyimanó ébredezett az illatos, puha szénával bélelt alvókuckójában. Nézte a csodakövet, hogy zöldes fénnyel milyen szépen világít. Ilyen csodakőről álmodott valami nagyon furcsát. Porrá törte a követ egy mozsárban, a porból festéket készített, és minden, amit ezzel a festékkel bekent, világítani kezdett.

Brik hallotta, hogy nagy nyüzsgés van a folyosókon, jönnek az erdei manók, hozzák a reggelit, ami mindig ugyanaz: tiszta víz és valami gyümölcsös krumlikása nevű kenyér. Nagyon finom, de unalmas. Minden másért fizetni kell. Na mindegy, más finom falatokat is lehet kapni az iskolában, be kell szökni oda ma is.
- Ébresztő! - szólt egy kedves hang. - Megjött a reggeli.
- Mommommon - motyogta Brik.
- Hétalvó ébredj, mert a testvéreid mindent befalnak.

Brik kiugrott az ágyból, gyorsan felöltözött és kiment a konyhába. A testvérei már reggeliztek. Krup, Zrippa, Brob és Kritta. Briknek mindenből kijutott: Volt bátyja, nővére, húga és öccse is. Szerette őket, de tudta, hogy estére már elege lesz belőlük. Leült a helyére, és a többiek kórusban rázendítettek, hogy "Igen, már megint gyümölcsös krumplikása!". Ezzel bosszantották egymást, és az anyjukat, mert tényleg nem volt más. Egy tojásért egy egész napot kellett dolgozni, almát nem is láttak sehol. Az erdei manók nélkül már mind éhenhaltak volna, így csak az volt a bajuk, hogy minden nap ugyanazt kell enni.

Manóanyu is asztalhoz ült, és evett egy keveset, de nem ízlett neki.
- Látom a tied nemcsak unalmas - mondta Brik. - Milyen?
- Tizennégyes. Ti heteset esztek.
- Neked adom az enyémet - mondta Brob, a kis fiúmanó.
- Nem, edd csak meg.
- Akkor cseréljünk...
- Mondom, hogy edd meg.
Reggeli után a család szétszéledt, mindenki ment, amerre látott.

Brik arra gondolt, hogy beszökik az iskolába, és egész nap ott lesz. A két nagyobb testvére kivitte a világosra a csodaköveket, hogy azok estig jól teleszívják magukat fénnyel, aztán mentek a "nincs közöd hozzá" dolgukra.

Manó anyu a két kicsivel elindult egy rokonukhoz, hogy vigyázzanak rá, meg azért is, mert ez a rokon valahonnan mindig tudott szerezni gyümölcslevet. Brik tovább osont az anyja után. Figyelte, ahogy az anyja ököllel zörget be valahová, és kiabálni kezd.
- Gyere ki, beszédem van veled. Hozhatnál néha a gyerekeidnek enni.
Egy csúnya hegyi manó dugta ki a fejét. Egyik füle vágott volt.
- Nincs közöm hozzád, már elváltunk. Gondoskodjon rólad a családod.
- Egy béka vagy. Tőled éhen haltak volna a kicsinyeid.
- Kaptok az erdei manóktól enni rendesen, nem?
- Mindig ugyanazt. Hozhatnál valami mást is.
- Én is gyümölcsös krumplikását eszem. Tizenkilences. Egész jó.
- Talán menj el dolgozni, akkor ehetsz mást is.

Brik nem nézte őket tovább. Elindult az iskola felé. Az iskola valami csodálatos dolog volt. Brik nem volt beíratkozva, csak amolyan illegális iskolalátogatóként ténfergett a többiek között. Könyve sem volt, csak két ceruzája és egy füzete, abba írt mindent. Órarendje se volt, mindig oda ment, ahol éppen sokan voltak, hogy elvegyülhessen a tömegben. Kaptak ebédet és uzsonnát. Az ebéd kicsit korán volt, mert sokan nem reggeliztek otthon. Brik az uzsonna felét szépen eltette vacsorára, pedig este általában csak a reggeli maradékát ette meg otthon, a finomságokat inkább a kistestvéreinek adta.
- Látom, lassan te is erdei manóvá válsz - mondta Zrippa, a nővére.
- Nekem eszembe nem jutna az öcsémnek adni - tette hozzá Krup, a bátyja.

Brik legjobban azt szerette az iskolában, az ebéden kívül persze, amikor egy fehérre meszelt falra magnéziumlámpával szép színes üveglapokat vetítettek ki. Az erdeimanók viszont a szürke üveglapokat nagyobb ámulattal nézték, néha még a tanító is könnyes szemmel.
- Mi ebben a szürkeségben a szép, mit néztek rajta? - kérdezte az egyik erdei manót Brik.
- Ez a Csodálatos Erdő manófészkekkel, és a domboldalon álló manóház, amit még Kabbó, a nagy tudós épített. Majd történelemből megtanulod.
- Teljesen el vagytok ájulva tőle, pedig nem is színes. Szürke és vöröses barna az egész.
- Pont az a szép benne, hogy nem festmény. A vegyészek üveglapra sót kristályosítottak ezüstből, és egy nagy homorú tükörrel egész nap rávetítették a környező táj képét, ha sütött a nap. A kép lassan beleégett a sóba. Úgy nevezzük, hogy fénykép. A valóságot látod, a festő képzelete nincs benne.
- Nekem jobban tetszik az, amiben benne van - mondta Brik durcásan.

Brik elindult, hogy megkeresse a nővérét. Gyanús volt neki, hogy Zrippa talán dolgozik valahol, hogy gyümölcsös krumplikásán kívül mást is tudjon enni. Előbb a kórházba akart bemenni, de elzavarták.
- Nincs itt semmiféle Zrippa. Takarítónk van elég, ápolónak meg csak iskolázottan jöhetne egy brutálisan szigorú vizsga után.

Brik az étteremben nem Zrippát, hanem Krupot találta meg a mosogatóban.
- Mi kéne, ha volna, öcskös? - kérdezte a bátyja.
- Lophatnál nekem valami finom ennivalót.
- Hogyisne! Még kirúgnának miattad.
- Ha lebuksz, úgyis kirúgnak - vigyorgott Brik.
- Miért buknék le?
- Nem vagy bejelentve.
- Az régen volt.
- Tegnap.
- Igen. Ma reggel volt egy rajtaütésszerű ellenőrzés. A hat mosogatófiú közül négy elszaladt, ketten itt maradtunk, lesz, ami lesz. Egy orvosi vizsgálat után, ahol kijelentették, hogy egészséges vagyok, kutúrált és értelmes, megkérdezték, hogy akarom-e magam legalizálni. Persze, mondtam, pedig azt sem tudtam, mi az, amit kérdez. Erre elkérték az igazolványomat, és belevésték, hogy Orvos713 és Mosogat3912, innentől a munkahelyem teljesen hivatalos. Anya boldog lesz, ha este elmondom, te addig ne szólj neki.
- Gratulálok! Zrippáról tudsz valami hasonlót?
- A mosodában van, de ő még titokban dolgozik, pár fityingért, szegény.
- Minek neki pénz? Enni úgy is kap.
- Kinézett magának egy gyönyörű piros ruhát, arra gyűjt.
- Hűha! Kit akar vele megvadítani? - röhögött Brik.
- Na, tűnés öcsi, mert mosogatnom kell!

Brik még csavargott egy kicsit. Szerette olvasgatni a Nagyteremben a hirdetőtáblát, a friss híreket, új munkahelyekről, meg hogy ki, mit keres, vagy mit akar eladni, mikor lesz lakodalom vagy temetés, meg ilyenek. Dolgozni akart. Pénzt keresni. Venni tankönyveket és rendesen beíratkozni az iskolába. Egy munkahely volt csak, ahol kicsik is dolgozhattak: a vízhordó. A kicsik kis edényt kaptak, rövid távon vitték a vizet, és senki nem szólt rájuk, ha leültek egy padra pihenni.
Sok kicsi egy felnőtt vízhordót kísért, és bevitte a vizet azokba a kuckókba, ahonnan az öreg manók már nehezen tudtak volna előkászálódni. Két kis palack és pár lépés. Könnyű de fontos munka.

Este megünnepelték, hogy Krupnak van rendes munkahelye. Hozott a családnak aszalt szilvát, főtt sárgarépát és sült tököt is. Manó anyu elsírta magát.
- Apátok példát vehetne rólad.
- Ne bántsd aput - szólt rá Zrippa.
- Egy béka! - fakadt ki az anyjuk.
- Nem volt mindig ilyen - mondta Zrippa. - Mióta a fülét megvágták, teljesen...
- Csitt te! - kiáltott ijedten manó anyu.
- Igen, attól én is béka lennék - szólalt meg a Kritta, a legkisebb.
- Hallgass! - szólt a hugára Brob. - Ez titok. A kicsik erről nem tudnak.
- De hát mi vagyunk a kicsik. Mégis tudjuk.
- Majd megérted. Ez titkolózás és hazudozás. A felnőttek játéka.
Krup büszkén megszólalt.
- Lámpaoltás és alvás van, mert nekem holnap dolgoznom kell.
- Én is fáradt vagyok nagyon - mondta szomorúan Zrippa.
- Kérhetnél te is egy legalizálást.
- Jaj dehogy is! Azonnal felvennének a helyemre valaki mást még kevesebb pénzért.
- Menj máshová dolgozni. Annyi jó hely van.
- Igen de pénzt csak a hegyi manóknál kapok, odaát csak finom ennivalót.
- Eladod az ennivalót...
- ...és becsuknak, mert nincs engedélyem.
- Jó, akkor hagyjuk.
- Minek neked pénz? - kérdezte manó anyu.
- Mert van, amit csak pénzért lehet megszerezni.
Brik elhatározta, hogy vízhordóként majd keres egy csomó pénzt, és megveszi azt a piros ruhát Zrippának. Csodálatos ajándék lesz, nagyon fog neki örülni. Saját tankönyveiről már meg is feledkezett.

Másnap Brik jelentkezett a vízhordónál. Az idősebb felnőtt hegyi manó egy háromkerekűt vonszolt maga után.
- Van elég kis vízhordóm, akik széthordják a vizet az öregeknek és a betegeknek.
- Kérem szépen, nagyon kellene az a pénz a családunknak.
- Na jó. Az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot.
Brik leírta, hogy "az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot", és átnyújtotta az öregnek a papírt.
- Itt tessék aláírni.
- Mi ez?! - ugrott föl a munkaadó vérnyomása.
- Munkaszerződés.
- Mi sem jövünk holnap, ha nem írja alá - szólalt meg a legkisebb.
- Én még ilyet életemben nem... - morogta az öreg, de azért aláírta.

Brik másnap bevitte a papírt a Munkaügyi Hivatalba. A hivatalnok csak bámult, mert az öreg az olvashatatlan kaparás mellé odairta az igazolványának a számát is. A hivatalnok vigyorgott.
- A fösvény disznó! Fele annyit tudsz vinni mint egy felnőtt, és annak is csak az ötödét fizeti.
- Nem számít, csak tegye már a dolgát. Kérem!
A hivatalnok bevéste Brik igazolványába, hogy MunkaHivatal318 és hogy vízhordó8976

Este Brik mutatta a családnak. Manó anyu teljesen ledöbbent.
- Rendes munkaszerződéssel? Ha ügyvéd leszel, kitagadlak!
Röhögtek mind. Boldog nevetés volt. Már ketten dolgoznak a családból.
Krup letette a manósapkáját Brik lába elé, és így szólt:
- A bátyám vagy.
- Vigyorog szegény - szólalt meg a pici Brob.
- Pedig az egész család felelőssége rá szakadt - tette hozzá Kritta.
Brik arcáról lefagyott a mosoly.

Pár nap múlva Brik elmondta az ötletét a vízhordó főnökének.
- Egy ládát kibélelünk szöszpaplannal. Teletesszük nagyon tiszta és nagyon meleg vízzel töltött palackokkal. Venni fogják dupla áron. Én majd ordítok, csak kérek hozzá egy bádogtölcsért.
Estefelé bementek egy sűrűn lakott helyre, és Brik üvölteni kezdett:
- Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!
Százan jöttek, a többinek nem jutott.
- Holnap két kocsi kell... négy... nyolc... tizenhat! - suttogta az öreg.
Brik nem hordott több vizet, viszont minden pihenőnap este ment a pénzéért. A huszadik napon megvette a piros ruhát Zrippának, a harmincadikon a saját tankönyveit, és beiratkozott az iskolába.

Az iskolaigazgató értekezletett tartott.
- Ez nem egy iskola, ez egy őskáosz. Rengeteg kis hegyi manó jön minden nap, nem tanul semmit, szétzilálja a rendet, megebédel és távozik. Este meg jönnek a felnőttek és az öregek, hogy megtanulják az ősi egységes írást és nyelvet, ami már nem ősi, mert ezrével kerülnek bele új erdei manó és hegyi manó szavak. A tanítók ki vannak borulva, a tudósok tanítanak dajkákat, hogy tanítóvá neveljék őket, évfolyamok nincsenek, vizsgák nincsenek... van valakinek ötlete?
- Nekem kérdésem van - szólalt meg Brik.
- Mondd, ne kímélj! - mondta az igazgató üveges tekintettel.
- Miért ilyen drága a tankönyv?
- Mert kevés van belőle.
- És miért?
- Mert minden hegyi manó családnak külön titkosírása van, így hiába van rengteg tankönyv, bármelyiket csak néhányan tudják elolvasni, az erdei manók pedig úgy készítenek tankönyvet, hogy évekig rajzolgatják a betűket egyenként.
- Mit kapok, ha hozok a következő iskolakezdésre ezer új tankönyvet?
- Minden könyvért kapsz egy kosár ennivalót.
- Három - mondta Brik.
- Kettő - mondta az igazgató. - Ezernél több is lehet. Nincs korlát.
- Legyen kettő - mondta Brik. - Milyen kosár?
- Szabványos bevásárlókosár. Összegömbölyödve öcséd belefér.
- Rendben. Hallotta mindenki?

Brik berontott az étterembe és hátrament a mosogatóba, ott találta Krupot.
- Öcsi, hagyd a mosogatást, otthon is rengeteg munka van.
- A mosogatni valót nem lehet itt hagyni. Ha rászárad, a következőnek rettenetes lesz.
- Igazán áttérhetnétek már a Kabbó féle mosogatásra.
- Hát az meg mi fán terem?
- Olvass erdei manó tankönyveket!
- Inkább mondd, hogy miért jöttél.
- Mondom: tankönyvek.
- Készítenem kell tankönyveket?
- Pontosan.
- Mennyit?
- Ezret.
Krup a mosogatólébe nyomta a saját fejét, majd kihúzta onnan, és megrázta.
- Brrrrrrrr!
- Ezt miért kellett?
- Hátha felébredek. Ez rémálom. Mivel érdemelted ki ezt a büntetést?
- Hidd el, rengeteg ennivalót kapunk, ha ez sikerül.
- Ha nem, akkor meg száz évig rajtunk röhög mindenki.
- Pontosan!
- Menj tovább, tényleg nem szúrhatok ki a következő műszakkal, hogy itt hagyom.
- Hová?
- Talán a mosodába.
- Jó ötlet.

A mosodában értetlenkedve néztek Brikre.
- Zrippa már nem dolgozik itt. Kért egy legalizálást, mire kitették.
- Akkor hol lehet? Otthonról már elköltözött, csak az új, gyönyörű piros ruhát vitte magával.
- Valami rémlik... Az nem létezik! Egy mosónő és az ipari miniszter... Hu-húúúúú.
- Baj van? - kérdezte Brik, és mutatta, hogy a másiknak elment-e az esze.
A mosoda főnöke vett egy nagy levegőt, várt egy kicsit, és azt mondta, hogy tíz.
- Mi tíz?
- Á, semmi. A helyedben én a nővéremet az ipari miniszter közelében keresném.
- Kösz a tippet. Pá!

Brik bement az Ipari Minisztériumba.
- A miniszter úr nem fogad előre be nem jelentett látogatót korhatáron alul.
- Nem a miniszter urat keresem. Zripp...
- Csitt te! - kiáltott rá a titkár. - Ki ne mondd!
- Miért, csak a nővéremet keresem - mondta megszeppenve Brik.
- Itt be, balra, és a hetes ajtó. Kopog, nem megy be, vastölcsérbe szól, bemutatkozik és vár.
- Értettem! - mondta Brik, és toppantott egyet.
- Ajánlom is! - mondta csúnyán összehúzott szemöldökkel a titkár.

Brik bement, hetes ajtó, kopogott, hol az a vastölcsér, megvan!
- Miniszter úr, a nővéremért jöttem. Családi tanács összeül. Sürgős.
- Egy kis türelmet kérek - válaszolt a vastölcsér.
Brik csak várt, várt... Körülnézett. Szép ez a hely.

Kijött Zrippa, és az egyszerű, szürke ruhában úgy nézett ki, mint egy mosónő.
- Szia. Csak nem?
- Csak de. Prappal azon tanakodtunk, hogy most hívjuk be a családot a minisztériumba, vagy csődüljünk be hozzánk? Mindkettőről egy fél évig pletykálnának. Szeretjük egymást, és ezt nem is akarjuk titkolni, csak a hogyan és a mikor nem mindegy, ha tudatni akarjuk ezt a többiekkel. Te mit keresel itt? Tudom, engem. Baj van?
- Még nincs, de túlvállaltam magam. Ezer tankönyv kellene.
- Holnapra?
- Á, dehogy! Iskolakezdésre. A következőre.
- Az megoldható. Prap úgy mondja, hogy nem mászni kell, hanem repülni.
- Jössz haza?
- Persze.
Elindultak, kéz a kézben.

Marad annak is bőven. Aki eddig azért nem olvasta, mert csak befejezett történeteket hajlandó, ez a manómese egy kerek egész, lehet olvasni, kész, csiszolni-polírozni fogom, de a lényeg nem változik.
A második vázlata készül, június közepén várható az eleje.

_FK írta: kimaradt jelenetek formájában.

Maradhat valami a képzelő erőre is,,,,

Mint például a manósátor (fáskamrában éléskamra, éléskamrában alvószoba, mint a hagyma) kiegészítve azzal, hogy az alvószoba fölött víztartály van, amiből csövön hideg víz megy a kályhába, és onnan meleg víz megy egy másik csövön a kézmosó felé, meg ilyenek.

Rengeteg párbeszédből hiányzik a narráció (ki mondta, hogy mondta, miért mondta)
Rengeteg leírás hiányzik, de abban nem vagyok jó, unalmassá tenné, rajzok és egyebek lesznek helyette függelék, magyarázat és kimaradt jelenetek formájában.

_FK írta:Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?

Természetesen. Ki nem hagynám.

_FK írta:Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?

Cilke még nem tud olvasni

Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?

_FK írta:Igen, de a m.

Csak jeleztem, hogy vagyok

Na itt az első kötet vége, olvassátok el az egészet, és szóljatok hozzá, hogy milyen.
_FK
(Fekete Kavics)

NEGYEDIK FEJEZET
4

Grom hazaért, és rengeteg erdei manót látott sorban állni. A manóhegy tetején a bejáratnál volt a sor eleje, a vége meg valahol a tüskés bozótban.
- Engedjetek be! - szólt az őröknek Grom, de civilben volt, tehát se díszes köpeny, se aranybojtos sapka nem volt rajta.
- Állj a sor végére! - szólt rá egy kis erdei manó.
- Hogy beszélsz te velem? Én a király vagyok!
- Nincs rajtad az aranybojtos sapka. Ilyenkor ugyanolyan vagy mint én.
- Mi ez a hosszú sor, ha már így szóba elegyedtünk?
- A piros sapkások minden erdei manót kizavartak - mondta a kicsi.
Grom beállt a sorba Pirka mellé.
- Téged is kizavartak? - kérdezte csodálkozva tőle.
- Igen, és azt mondták, hogy mindenki visszajöhet, de egyenként. A régi főurak rokonsága az új tűz körül is elfoglalta a legjobb helyeket, és kiszorítottak onnan mindenki mást. Azt mondták, akár új tűz, akár régi, és bármilyen rendszer van, erdei manókkal vagy nélkülük, nekik mindenből mindig több és jobb jár. Meg azt, hogy ez így volt, és így is marad.
- Értem, de mi ez a hosszú sor?
- Most át kell haladnunk egy beléptető ponton, ahol válaszolnunk kell kérdésekre, beírnak mindenkit egy nagy könyvbe, és kapunk egy vaslemezt, amibe bele van ütve egy 11jegyű szám.
- Az meg minek?
- Személyazonossági igazolványnak nevezik. Az erdei manókat így tudják befogadni.
Grom kivárta a sorát, és Pirkával együtt végre bejutott.
- Neve? - kérdezte egy zöld sapkás.
- Grom vagyok, a hegyi manók királya.
- Hol az aranybojtos sapkád? - kérdezte a hivatalnok csodálkozva.
- A hátizsákomban. Kérdezz tovább, pupák!
- Mikor született... Hol született... Miért született...
Grom szépen és pontosan próbált válaszolni minden kérdésre.
- Anyja neve?
- Az minek? - lepődött meg Grom.
- Ez itt egy anyakönyv. Be kell írnom az anyja nevét.
A következő hivatalnok fehér sapkás orvos volt, megvizsgálta őt, és beírta a könyvbe, hogy egészséges, jól táplált és szellemileg tiszta.
- Testvére van?
- Nincs.
- Miért nincs?
Grom kiakadt.
- Több kérdésre nem válaszolok!
- Akkor nem mehet be.
- De hát én vagyok a király!
- Akkor se. Nekem azt mondták, hogy nincs kivétel.
Grom kivette a hátizsákjából az aranybojtos sapkát és felvette.
- Ki parancsolt ilyet? Láthatnám a törvényt, ami alapján dolgozik?
- Persze - mondta a fehér sapkás hegyi manó és mutatta a papírt.
Grom felismerte a saját aláírását.
- Ha felséged elfogad egy jó tanácsot egy idősebb manótól...
- Mondd bátran!
- Máskor, mielőtt aláír egy törvényt, szíveskedjék azt figyelmesen végigolvasni.

Pirka és Grom bementek, és szemben egy nagy táblát láttak:
----------------------------------
Hegyi manók tovább, balra a Nagyterembe
Erdei manók jobbra a Keleti folyosóra
----------------------------------
- Itt el kell válnunk.
- De hát te vagy a király.
- Pont azért kell példát mutatnom, hogy a törvényt be kell tartani, ha már egyszer aláírtam. Nem írtam bele, hogy az rám nem vonatkozik.
- Tényleg, miért nem?
- Mert akkor meg kellett volna vizsgáltatni a szakértőkkel a lehetséges következmények miatt. Ez így egyszerűbb volt.
- Miért kellett egyáltalán törvény?
- Azért, mert százezer erdei manót befogadni úgy, hogy mindenki csináljon azt, amit akar, és menjen, amerre lát, nem lehet. Na pá!

Pirka szólt a határőrparancsnoknak, hogy az erdei manóknak van egy teljes, hivatalos és pontos nyilvántartásuk, ha az gyorsítaná a beléptetést, és bement a Keleti folyosóra.

A folyosó fala mintha világított volna, pedig csak áttetsző anyagból volt. Lakku korábban azt mondta rá, hogy a fal anyaga kalcit, vagy valami hasonló a fényt áteresztő anyagból van. Itt-ott bontották, mosták és csiszolták, hogy még világosabb legyen bent. Sátrakat állítottak fel a barlangok folyosóin, sőt a temetkezési vállalat néhány manófészket is felfüggesztett egy nagy barlangban, ahová öregek másztak fel fehér ünneplő ruhában.

Vízhordók jöttek és olyanok is, akik vécétartályokat hoztak, vittek.
- Kik vagytok? - kérdezte tőlük Pirka.
- Mi vagyunk a vécépucoló és kukatologató rohamosztag katonái. Rengeteg szemetes edényt hordunk szét reggel, és szedünk össze este. Ez itt százezer erdei manó és harmincezer, de lehet, hogy ötvenezer hegyi manó. Igenis büszkék vagyunk a foglalkozásunkra, mert nélkülünk napokon belül tízezrek betegednének meg és halnának bele valami ronda fertőző betegségbe.
- Jól beszélsz, és én is büszke vagyok rátok - mondta neki Pirka.

Bement a hegyi manók közé, akik kérték az igazolványát, mielőtt beengedték őt.
Pirka látta, hogy az élelmiszerraktár mellé konyha, a konyha mellé étterem épült. Bement az étterembe. Ki volt írva, hogy a tiszta ivóvíz és a gyümölcsös krumplikása ingyen van, a nagyobb adagnak mosogatás az ára, minden másért fizetni kell, de volt ott gyümölcsös krumplikása méregdrágán is.
- Mi a különbség? - kérdezte Pirka a banyát.
- A drága ennivaló friss és finom - mondta a konyhás néni.
- És ami ingyen van?
- Az 17-es.
- Ezek szerint a 19-es és a 18-as már el is fogyott.
- Igen. Hoppá! Te egy erdei manó vagy. Mi az, hogy 17-es?
- 17 éves. Raktárban volt lefóliázva raklapokon, éhenhalás ellen.
- És nem romlott meg? - lepődött meg a hegyi manó.
- Hát... A bébimanóknak és a betegeknek már nem szívesen adnék belőle.

A szennyvíztisztító mellé rengeteg vécé, néhány fürdő és mosoda épült. Pirka bement egy mosodába, és azonnal kapott egy öltözet tiszta ruhát.
- És amit leadok?
- Az már másé lesz. Képtelenség nyilvántartani, hogy melyik kié, és merre jár.
- Bérelhetnék inkább egy mosóteknőt?
- Persze. Hármas szoba, ötös kád. Itt a mosószer, az ecet ingyen van, de ha más öblítőt akar, azért fizetni kell.

Pirka végiglátogatta az iskolát, a könyvtárat és a tornatermet. Mindenütt nagy nyüzsgés, építkezés, falakon rengeteg papírfecni kiszögelve, üzenetek százai. Az iskolában se tábla, se kréta, se tanszer, se rendes világítás. Később lesz minden, mondta a tanító, de mi már elkezdtük a tanítást. A kicsik kispárnákon körbe ülik a nagyokat, és tanulnak mindent szóban és emlékezetből.

A könyvtárban számozott dobozokat hurcoltak ide-oda, polcokat ácsoltak, festettek, takarítottak. A tornaterem üres volt. Pirka meglátott egy táblát:
Kórház ERRE és egy nagy nyíl.

Követte a jelet, (jobbra gyógyszertár, balra orvosi ügyelet,) és megérkezett egy nagyon ismerős helyre. Felment a csigalépcsőn, és a fennsíkon, az erdei manók kórházában találta magát.
- Hol a piros sapkás őrminiszter? - kérdezte az ott ülő hegyi manót.
- Szervezi az ellenállást - mondta az ügyeletes, fel sem nézve a képregényből, amit olvasott.
- Mit szervez?! - kerekedett el Pirka szeme.
- Azt, hogy Gromot váltsák le, és őt válasszák meg királynak.
- De hát ez botrány!
- Nem az. Ha alig néhány szavazatot kap, szépen pofára fog esni.
- Mikor lesz a szavazás?
- Húsz nap múlva választunk új minisztereket. Akkor.
- A nép és az erdei manók is?
- Mindenki szavazhat. Arra kellettek a személyi igazolványok.
- Nem tűnsz idegesnek Grom és az őrminiszter miatt.
- Nem is vagyok az. A nép meg fogja erősíteni Gromot a hivatalában, a piros sapkásnak meg baltával faragják kisebbre a nagy arcát. A hálátlan dög! Ki akarja kergetni az erdei manókat a hóviharba. Titokban fegyverkezik. Villanyos lándzsákat készít az erdei manók ellen.
- Ez szörnyű.
- Inkább vicces. Nem gyárt hozzá fémtalpú csizmát. Elfelejtette.
- Hol van itt hóvihar?
- Néhány napon belül itt lesz. Az alsó szintekre rengeteg kis állat tódul be. Ők pontosan érzik előre a rossz időt.
- A régi királlyal mi van?
- Krap? Tetszik neked, mi? Látom az orrodon.
- Ez elképesztő! Mindenki az orrommal jön. A zöld sapkás is annak idején.
- Nyisd ki szépen a szemed. Én vagyok az.
Pirka most ismerte fel az ügyeletest.
- Te vagy az, de nem válaszoltál a kérdésemre.
- Krap elvegyült a nép közé, egyszerű manócskaként tengeti az életét, új barátai vannak, és nem tőlem tudod, de fülig szerelmes beléd.
- Na hagyjál. Egyébként hol lakik?
A zöld sapkás írt valamit egy fehér lapra, és átnyújtotta Pirkának.
- Itt. Nem tőlem kaptad.
- Rendben. Mi ez a N19J2132A10 zagyvaság?    
- Egyszerű: Azt jelenti, hogy a Nagyteremből indulsz, a főlépcső 19. fokán jobbra addig menj, amíg találsz egy ajtót, ami egy labirintus bejárata. Az elágazásoknál ki van táblázva minden folyosó számokkal. Nem lehet eltévedni.
- Egy erdei manónak azért sikerülni fog.
- Megmutatod valakinek, és útba igazít.
- És rögtön meg is tudja, hogy Krapot keresem - pirult el Pirka.
- Ez így van - vigyorgott a hegyi manó.
- Akkor egyszerűen nem mutatom meg.
- Akkor addig bolyongsz, amíg éhen nem halsz.
- Kösz a segítséget és főleg a biztatást.
- Szívesen, máskor is - mondta a hegyi manó, és tovább olvasta a képregényt.

Pirka nem tévedt el.
Tizenkilencedik lépcső... Jobbra... kettes folyosó... egyes... hármas... kettes.
Tizedik ajtó és kopp-kopp.
- Pirka? A hírszerző erdei manó?
- Krap? Bemehetek? Fontos.
- Gyere be.
Pirka, a Hírszerző erdei manó se szó, se beszéd, elkezdte puszilgatni Krap füleit. Ez a manóknál eléggé egyértelmű jelzés. Csak másnap reggel bújtak elő egy nagy ordibálásra.

Bádogtölcsérbe ordított egy piros sapkás, és ment végig a folyosókon.
- ...mert a vegyes párosnak a kicsinyei halva születnek, ha meg élve, akkor két fejük vagy három lábuk lesz! Na így próbálkozzatok egymással!

Pirka és Krap halálra rémült, éjjel kiosontak, és beszöktek egy tudóshoz.
- Sajnos azt kell mondanom, hogy van egy halvány esélye annak, hogy két külön manófaj, és ez ad némi okot az aggodalomra. Ezt most már hamarosan meg fogjuk tudni. Fel a fejjel, a legnagyobb esélye annak van, hogy egészséges lesz és gyönyörű. A botrány viszont elkerülhetetlen, de jó lenne, ha csak akkor törne ki, ha már van okunk ünnepelni. Teljes titoktartást javaslok az érzékeny idegek és a lelki egyensúly érdekében, amire az anyukának is és a picinek is szüksége van.

Kihirdették, hogy új minisztereket kell választani.
- A régiekkel mi legyen?
- Kiengedjük őket, raboskodtak eleget.
- De nem egyszerre, hanem egyenként. Amelyik kidobja a sapkáját a rácson, az kijöhet, és a sapkáját is visszakapja. Persze bojt nélkül.

A régi miniszterek és főurak éjjel érkeztek vacogva, dideregve, lábujjhegyen osonva. Csak felül tudtak bemenni a beléptető ponton, minden más be volt falazva, mert a többiek már felkészültek a rossz időre. Az őr, aki beengedte őket, átadta a személyi igazolvány vaslemezeket is.
- Meg ne lássanak titeket bojt nélküli sapkában, mert akkor ma éjjel nem alszik senki a nagy röhögés és csúfolódás miatt.
A frissen szabadultak osontak tovább. Aki elöl ment, érezte, hogy a bokájára feszül egy cérnaszál, és elpattan. Egy rugó összecsukott egy ollót, az olló elvágott egy zsinórt, egy kő lezuhant, és kiütött egy reteszt. Rengeteg kő zuhant egy nagy, vastag vaslemezre óriási robajjal, és mindenki felébredt. A régi miniszterek bojt nélküli sapkában a sötét falhoz lapultak, de valaki valahol meggyújtott egy magnéziumlámpát és odavilágított...

Papírtrombiták, maskarák, konfetti, nevetés, sivalkodás tört ki, és reggelig tartott a fékevesztett vidámság. Közben megjött a hóvihar, tombolt odakint, és az erdei manó kórház leköltözött a saját pincéjébe a hegyi manók közé. A víztorony ledőlt, a sok kazán kialudt. Néhány sátrat kint hagytak jól lehorgonyozva, benne szalmabábokat tettek az alvózsákokba, hogy később lássák, mi lett volna velük.

Egy nagy hordó került a Kisterem közepére, amibe egyforma papírfecniket lehetett dobni. Csak annyit kellett ráírni, hogy kit akar a szavazó és milyen miniszternek. Mindenki számított. Aki saját magára szavazott, csak egy szavazatot kapott, aki legalább ötszázat, az részt vehetett a második fordulóban.

- Nem engedhetjük, hogy a nép jelöltjei nyerjenek, más törvény kell.
- Felesleges. Akire kevesen szavaznak, nem fogja vállalni.
- Miért ne vállalná?
- Mert lebeszélik róla.
- Hogyan?
- Nem hogyan, hanem mivel.
- Mivel?
- Sok finom ennivalóval, szép ruhákkal, pénzzel, vagy egy kényelmes lakással.
- És akire nagyon sokan szavaznak?
- Az nem kerül sorra, mert előtte valaki más elvállalja. Ugyanis azt kérdezik meg először, akire a második fordulóban a legkevesebben szavaznak.

A hegyi manók az új minisztereket a régi szolgák közül választották, mert az erdei manók nem akartak miniszterek lenni. Akik régen miniszterek voltak, messze elkerülték a régi királyt is, meg az újat is, és örültek, hogy a hóvihar egy nappal később érkezett, mint ők vissza, mert a jól lehorgonyzott sátor eltűnt.

Granna lett az egészségügyi miniszter. Ez akkora botrány volt, csak úgy zengett tőle a labirintus. Egy nő lett miniszter! Rettenetes! Újraszavaztattak mindenkit.
- Te még kicsi vagy, nem szavazhatsz!
- Van igazolványom, vagy nincs?
- Van de...
- Talán olvasd el a törvényt.
- Azta... nincs semmi benne a kicsikről.
Granna még nagyobb arányban győzött, mint korábban.

Krap és Pirka már a húsz évvel későbbi manóvárost tervezték.
- Az első lányt erdei manónak neveljük, az első fiút hegyi manónak.
- Nem fogják befogadni...
- De igen. Ha nagyon sokat van a rokonai között, mindent pontosan megtanul. Nem csak a nyelvet, hanem a viselkedést, a szokásokat, mindent.
- Egymással alig fognak találkozni.
- Ez így van. Levelezni viszont minden nap fognak egymással, és összerakják az új manónyelvet. Később az egyik király lesz, a másik mester.
- Nem biztos, de törekedni kell rá.
- Hát akkor miniszter... vagy tudós... vagy bármi egyéb.
- Vízhordó!
Nagyot nevettek mind a ketten.

Kopogtak.
- Bújj be! - kiáltott Pirka, és ezzel óriási hibát követett el.
Aki be akart jönni, világgá szaladt, és telekürtölte a manóvárost azzal, hogy Krap, a korábbi király egy erdei manó nővel él. Az erdei manók órákon belül rájöttek, hogy Pirka hiányzik náluk a névsor olvasásnál.

Kirobbant a botrány. Piros sapkások indultak járőrözni párosával, bádogtölcsérrel.
- ...mert a vegyes párosnak a kicsinyei halva születnek, ha meg élve, akkor két fejük, vagy három lábuk lesz! Na így próbálkozzatok egymással!

Pirka sírt, és Krap hiába próbálta őt megvigasztalni. Éjjel amikor ki akartak szökni, hogy meglátogassák a tudóst a rendszeres orvosi vizsgálat és gyermekvédelmi tanácsadás céljából, nem tudtak kimenni.
- Befalaztak minket? Mik ezek?
- Zsákok. Kis ruhák vannak benne, meg játékok. Cumis üveg. Csörgő.
- Rácsos kis ágy is van... meg etetőszék.
- Valami nem stimmel - gondolkodott el Krap.
- Micsoda? - kérdezte Pirka.
- Még egy etetőszék - mondta kikerekedett szemekkel Krap.
- Na és? Tudom már! - kiáltott Pirka.
- Az egyiket az erdei manók, a másikat a hegyi manók használják! - mondták egyszerre kórusban mindketten.
- Itt járt a rokonság... Mindkét rokonság.
Valaki szöszmötölt, és bontotta a kupacot a másik oldalról. A tudós volt az.
- Nem kellene megvárni az utolsó pillanatot, mert a kórház messze van.
- Eddig arról volt szó, hogy ne a kórházban, mert...
- A botrány már úgy is kitört, nem kell tovább titkolózni.
Összekészítették a cókmókot és elindultak a kórház felé.

Húsz nap múlva megszületett Prap, egy gyönyörű, egészséges fiúmanó, akinek két nagy szeme és két nagy füle volt, ezért sem a hegyi manók sem az erdei manók közé nem stimmelt.
- A szemeivel nem tudok mit csinálni, de a füleit kisebbre tudom vágni - mondta a tudós, aki korábban szülész orvos volt, és ezt az eseményt is ő felügyelte.
- Hogy mi?! - kiáltott rémülten a két szülő.
- Csak vicceltem. Sok boldogságot hozzá!

Gyönyörű meleg tavasz lett addigra, és rengeteg fiatal erdei manó és hegyi manó tódult ki a rétre egymással ismerkedni. Körbeültek, és boldogan táncoltak, daloltak.

Egy kép Mattikaburól 2002-ből.