4.
Brik, Krup, sőt maga az iskolaigazgató is csupa lucsok volt a pezsgőbortól.
- Most, hogy az Élet Könyve végre elkészült ezer példányban... - kezdte Krup.
- Jöhet a következő könyv! - kiáltotta Brik.
Krup leült a padlóra és sírt. Nem tudták megvigasztalni. Mindenki szétszéledt, csak ketten maradtak ott.
- Most mi a bajod? - kérdezte csodálkozva Brik.
- Szerinted? Inkább hallgattál volna - szipogott Krup.
- Nyomtatjuk a könyveket, kapunk sok finom ennivalót, nagy részét eladjuk, és lesz sok pénzünk.
- Majd meglátod mi lesz...
Hazafelé menet bementek Prikka boltjába.
- Ezer kosár ennivaló már ki lett fizetve érte, ezer még jár - mondta Brik.
- Tudom. Fél évre előre megírtam a megrendeléseket - mutatta Prikka.
- Jól megy a bolt? - udvariaskodott Krup.
- Komolyan kérdezed? Mindkét boltunkhoz sorszámot osztanak, mint a színház, zene és sportjegyekért. Jönnek a beszállítók szebbnél szebb gyümölcsökkel, süteményekkel és virágokkal. Mindenki, aki számít, ebben a boltban akar eladni, és mindenki, akinek sok pénze van, itt akar vásárolni. Aki nem hajlandó kivárni a sorát, postán rendeli meg.
Hazaértek, de nem tudtak bemenni, mert egy hegyet találtak az ajtó előtt. A hegy könyvekből volt. Brik kezdte érteni, hogy miért sírt a testvére. Elpakolták a könyveket az útból, és végre bejutottak.
Odabent manó anyu egy ismeretlen erdei manó lánnyal beszélgetett.
- Hadd mutassam be az erdei manó könyvtár egyik munkatársát. Cilla.
Brik ránézett, és nagyot dobbant a szíve. Megszédült, leült a konyhaasztalhoz, és ivott egy pohár vizet.
- Az erdei manók egy Brik nevű hegyi manóról beszélnek - mondta Cilla. - Azt mesélik rólad, tudsz varázsolni. Állítólag egy százoldalas könyvet száz nap alatt lemásoltál ezerszer. Igaz ez?
- Igaz is, meg nem is. Ezek nem könyvek, csak papírszalagok. A betűk se szépek. A tizenöt képet sem tudtuk lemásolni ezerszer, csak háromszor üveglapokra. Varázsolni sem tudunk, csak gépeket készíteni.
- Mondom, hogy miért jöttem. Hoztam néhány könyvet, kint van az ajtó előtt.
- Néhány?! Negyed óráig pakoltuk, mire be tudtunk jönni.
- Az nem létezik! - mondta Cilla, és kiszaladt, hogy megnézze. - Ilyen nincs! A könyveimet betemették könyvekkel. Én harminckét könyvet hoztam, ez több ezer. Ki kell ásni, amit hoztam. Hordjuk be, és rakjuk szét kupacokba.
A könyvtáros erdei manó lány dolgozni kezdett, és Brik segített neki. Nem volt szép látvány, mert néha az ajtónak ment neki, néha a falnak, vagy a könyvespolcnak, annyira nézte a lányt. Cilla megbotránkozva fintorgott, mert látta, hogy Brik összevissza csetlik-botlik, és érezte rajta a pezsgőbor szagát.
- Részeg vagy? - kérdezte a lány felháborodva.
- Dehogy is! - mondta Brik, és elpirult.
- Bűzlesz az italtól - jegyezte meg ingerülten Cilla.
- Nem ittam. Locsoltuk vele egymást.
- Értem. Ez valami hegyi manó szokás. Könyvet hord, és közben mindennek neki megy.
Brik égett, mint egy rongybaba a szenes kályhában.
- Az erdei manók legfontosabb könyveit hoztam magammal, olyanokat, mint például Kabbó naplója. Többen kegyeletsértésnek tartják még azt is, ha kézmosás nélkül egy hegyi manó megérinti, de én úgy gondolom, óriási dolog lenne, ha le tudnátok másolni mondjuk... kétszáz... na jó... száz példányban.
- Száz? Nem fog menni.
- Ötven?
- Kétszáz is kevés. Alig elindulnak a gépek, már le is kell állni. Négyszáz már jó.
- Akkor az első ötven könyv néhány nap alatt kész lesz.
- Ez sem így van. Az első könyv kilencven nap múlva lesz kész.
- Ezt most nem értem - vallotta be Cilla.
- Az egész könyvet lyukszalagra kell olvasni, és a szalagot javítani, szerkeszteni, a letisztázott szalagokat másolni, minden másolatról kell egy próbanyomtatás, amit még össze is kell olvasni az eredetivel.
- Nézd, én ehhez nem értek, de azt tudom, hogy erről a harminckét könyvről másolatok kellenek.
- Állj sorba - szólt bele Krup. - Az iskola összes tankönyve egy év alatt készül el. Gyere vissza akkor.
Brik az asztal alatt bokán rúgta a testvérét.
- Modortalan vagy, de nem sértődtem meg - mondta mosolyogva Cilla. - A harminckét könyvet itt hagyom, számozzuk meg őket fontossági sorrendben. Ütemezzétek, ahogy tudjátok, ha kell, segítek lyukszalagra olvasni, szerkeszteni, és visszaolvasni. Sőt nyomtatni és csomagolni is.
Az első öt könyv kapott egy-egy sorszámot, és sorban beírták egy füzetbe a címét, és egy-két mondatban azt, hogy miről szól. A hatodik könyvnél Brik megkérdezte:
- Hogy akarod megszámozni a hatodikat?
- Ráírom, hogy hat.
- Az első ötre számokkal írtad, hogy 1, 2, 3, 4 és 5.
- Te is tudod, hogy hatos számjegyünk nincs.
- Akkor csinálni kell.
- Csinálj.
- Az egyes egy függőleges vonal lentről fölfelé, ha tovább húzom jobbra, az a kettes, aztán lefelé, az a hármas, utána balra, és már kész is a négyzet, ami négyet jelent. Aztán jobbra felfelé az átlót behúzom és megvan az ötös.
- Ami elég ronda, de olvasható. Nyomtatott betű, fúj! Ha Kabbó naplójából megkapjuk ezt a négyszáz papírcsík készletet, kézzel lemásoljuk gyönyörű betűkkel igazi könyvekbe, aztán...
- Aztán? - kérdezte Brik kíváncsian.
- Aztán máglyát rakunk a papírszalagokból - mondta vigyorogva Cilla.
- Tegyétek azt. Csak előbb fizessétek ki. Úgy nézem, kétezer kosár ennivaló.
- Csak nyolcszáz. Az élet könyve is kötetenként két kosár volt.
- Ez a könyv ötször vastagabb.
- Így van. Ez meg egy munkaszerződés - dugott egy papírlapot a manólány Brik orra alá.
Krod aláírása fölé le volt írva, hogy harminckétféle könyv, minden példánya két kosár ennivalóért. A példányszám könyvenként előzetes alku tárgya, utánnyomás lehetséges, de a kinyomtatott példányokat ki kell fizetni.
- Szóval a hatos számjegy úgy nézne ki, hogy tovább húzom a vonalat jobbra - mondta Brik.
- Nincs olyan betű - ellenkezett Cilla.
- Tudom, hogy eddig nem volt olyan. Most találtam ki. A vonal tovább megy lefelé, az lesz a hetes.
- Aztán balra, és kész a nyolcas - mondta a manólány.
- Így van. Jobbra felfelé kap ez a négyzet is egy átlót, és megvan a kilences.
- Zseniális. Két kis négyzet összeragadt, és mindkettőnek van egy átlója.
- Amit az ősi manóbetűkre először kitaláltam, az öt vonalból áll, ami harmincegy jel és a semmi. A semmi is fontos, mert a szavak között egy üres hely van, és három üres hely van a mondatok között. A harmincegy jelből huszonhét használható, mert kettő szétesik, kettő pedig könnyen összetéveszthető. Ez, ami kilenc vonalból áll, több, mint ötszáz jel lenne, ebből használható a huszonhétszer tizenhatnak a háromnegyed része, ami pontosan háromszázhuszonnégy.
- Tehát? - kérdezte idegesen Cilla.
- Tehát jut betű mindenkinek bőven - mondta büszkén Brik.
- És ki találta ki ezt a kilenc vonalast?
- Senki. Hibázott a gép.
- Ez elképesztő! Neked még egy hibától is ilyen értékes ötleteid vannak?
- Mi okosak vagyunk, ti meg szépek. Van párod?
A következő pillanatban megfagyott a levegő. Cilla úgy nézett Brikre, hogy Brik nagyon boldog volt, hogy Cilla keze ügyében pont nem volt villanyos lándzsa, mert úgy érezte, nem élte volna túl.
- Nézd én csodállak téged, de kizárólag szakmai szempontból. Mi azt valljuk, hogy hegyi manóval majd akkor, ha az összes erdei manó elfogy.
- De hát miért? - kérdezte halkan Brik.
- Azért mert hangos, veszekedős és verekedős mind. Titkolóznak, hazudoznak és amelyik nem lop, az hagyja a másikat éhen veszni.
- Én nem olyan vagyok. Ha együtt dolgozunk, majd megismersz.
- Úgy, ahogy te gondolod, nem akarlak megismerni. Remélem, érthető voltam, mert nem mondom el még egyszer.
Brik és Cilla attól kezdve együtt dolgoztak, Brik ettől szenvedett, szédelgett, hol melege volt a boldogságtól, hogy újra láthatja Cillát, hol fázott, és titokban sírt, mert elköszöntek egymástól, és az erdei manó ment tovább a dolgára.
Krup meghallgatta Brik panasz-áradatát, és próbált rajta segíteni.
- Nézd, ezek erdei manók. Máshogy élnek és máshogy gondolkodnak. Szeretik egymást és segítenek egymásnak. Utálják a bezárt, sötét helyeket. Még télen is, ha nincs éppen hóvihar, kimennek és sátorban töltik el a napot, csak este jönnek be. Kell nekik a fény. Teljesen mások mint mi. Hagyd őket békén.
- Olyan gyönyörű, és annyira szeretem! Ő meg rám se néz, csak dolgozik és morog.
- Cilla két dolgot nem mondott neked. Azt, hogy koszosak, és hogy büdösek vagyunk.
- De hát nem is... - kapkodott a levegő után Brik.
- Mikor is fürödtél legutóbb? - kérdezte szigorúan Krup.
- Tíz napja. De két napja azért mosakodtam.
- Na erről van szó. Ők mindennap. Tetőtől talpig. Utána valami illatos olajjal még be is kenik magukat.
Brik elkezdett minden nap fürödni. Cilla egyre dühösebb lett rá, és egyszer csak nem jött többé.
Más jött helyette. Ticci furcsa volt. Két kis szem, két kis fül. Mint Prap, de fordítva.
- Ticci vagyok egy nyelvész. Cilla küldött, hogy segítsek neked összehozni az új betűket az erdei manó szavakkal, szótagokkal és hangokkal. Ha a hegyi manók is kérnek betűket, és nem szeretik, ha csak azt kapják, ami marad, szükségünk lesz egy hegyi manó tudósra is.
- Nincs olyan - mondta Brik. - Itt szakértők vannak. Nyelvész köztük egy se.
- Tanító?
- Egy van. Az öcsém. De ő még kicsi.
- Nem gond, hívd ide.
Brob jött.
- Ő Ticci, a nyelvész, ő pedig Brob, az öcsém - mutatta be őket egymásnak Brik.
- Én egy erdei manó tudós vagyok. Láthatnám az ön tanítói oklevelét?
Brob elsietett és már hozta is.
- Ez az oklevél tényleg igazi. Már a kicsik is kapnak ilyet? - csodálkozott Ticci.
- Igen. Ha ész van mögötte, és jó sok munka - morogta Brob.
- A magnézium méregdrága. Ez a mozi nevű játék nem fog elterjedni sose.
- De igen. Már készül az a változat, amibe csak egy szál gyertya kell. Körbe üli a család, és nézi.
- És nem unja meg? - csóválta a fejét mosolyogva Ticci.
- Nem, mert azok, akiknek ilyen van, cserélgetni fogják egymás közt a mozgóképeket. Miért hívattál?
- Hegyi manó szavakat kellene az új kilenc vonalas betűkkel leírni.
- Gondolom először csak azokat, amik átkerültek a közös nyelvbe.
- Így van. Látom, tényleg van ész a tanítói oklevél mögött.
Elkezdtek együtt dolgozni úgy, hogy Brik hozta sorban a könyveket, azt a több ezret, amit leszórtak a többiek az ajtó elé. Minden könyv kapott egy sorszámot, és lefordították a címét a közös nyelvre, azt leírták az új betűkkel, és átvitték egy másik szobába, ahol a többiek vitatkoztak rajta jó sokáig. Később több ilyen szoba volt. Ahol megegyeztek valamiről, ott kitették a könyvet és a papírját az ajtó elé. A könyv egy polcra került, a végleges címe, a száma és a rövid tartalma pedig egy lyukszalagra. A kávézóban felírták egy nagy táblára, hogy melyik betű milyen hangot jelöl, hogy mindenki lássa. Az új betűkről sokat vitatkoztak mindenfelé.
Prom meglátogatta Briket.
- Van több, mint ezer előfizetőm, és nem győzi a nyomda - panaszkodott Prom.
- Nyomtassunk neked újságot? Képtelenség. Évekre előre be vagyunk táblázva.
- Dehogy is! Az olvasóim ragaszkodnak a csúnya, egyszerű kivitelhez. Fa nyomtató, gipsz és gumiöntés meg ilyenek. Hagyománytisztelő a szakma. Nyomtatni gyorsan tudok én is, mert a gumiszalagot, amin a betűk vannak, feltekercselem egy fémhengerre, pörög mint a búgócsiga, locsolom rá a tintát, és suhan keresztül a gépen a papír. Ha szélesebbre vágom, mint a henger kerülete, azzal sem kell törődni, hogy hol a sor vége, mert betű nem fog hiányozni sose.
- Ezt nem értem. Lesznek betűk duplán? Olyanok, amik az előző sor végén is, és a következő sor elején is látszanak?
- Ugye, hogy érted!
- Valahogy le kellene takarni a felesleges részt, nem?
- Rengeteg felesleges munka lenne szépre megcsinálni. Megszokták ilyennek hamar.
- Akkor én miben segíthetek neked?
- Kellene egy szövegszerkesztő gép.
- Olyat csak egy vágott fülű tudna neked csinálni.
- Nem gond. Már letöltötte a büntetését. Megyek, és beszélek vele.
Brik egy időre átköltözött az erdei manók könyvtárába és ott kereste Cillát nagyon. Egyszer látta is, a szíve majd kiugrott, de hiába. Amikor a gyönyörű erdei manó lány szembe jött vele a folyosón, átnézett rajta. Brik ebbe belebetegedett. Csak feküdt, és történelemkönyvet olvasott.
"Amikor beköltöztek az erdei manók a manóhegybe, nem engedték őket a tűz közelébe. Nagyon fontos volt a hegyi manóknak, hogy az erdei manók ne legyenek fontosak. Az erdei manók csak röhögtek rajtuk. Nem tűz körül gyűltek össze, hanem kályhákat és olajlámpákat használtak."
Brob és Kritta egy kis kis dobozt készített.
- A világosság felé fordítod a doboz ablakát és húzod a lyukszalagot. Benézel a csövön, és világító betűket látsz egymás után, sorban felvillanni. Nincs benne semmi bonyolult, csak néhány üvegdarab és a fény.
- Zseniális - mondta Krup.
- Nem jó - mondta Brik. - Csak egy betűt látsz, nem lehet olvasni. A új, dupla széles betűkkel nem működik.
- Csináld meg jobban - duzzogott Kritta.
- Brob az okleveles optikus, nem én.
- Ő készítette ezt is. Gyere, mondd el neki pontosan, mire gondolsz.
Krup rengeteg egyszerű lyukszalag lyukasztót készített.
- Minek ez a sok kacat? - kérdezte manó anyu, amikor meglátta a sok primitív lyukasztót.
- Nyomtatni gyorsan tudunk, de szalagra vinni a könyveket lassú. Másokat is be kell vonni a munkába.
Krup kiszögelt egy táblát.
------------
Itt lehet lyukszalagot lyukasztani pénzért. A hibátlan szalagért 100 fityinget adok.
Minden hibáért 3 fityinget vonok le. Aki eléri a 90 hibapontot, nem dolgozhat nekem tovább.
------------
Másnap reggel hosszú sor kígyózott az ajtó előtt. Nem csak a pénz miatt. Sokan szerettek olvasni, és nagyon kíváncsiak voltak rá, hogyan kell könyvet nyomtatni. Pár nap múlva hozták a kész szalagokat a bedolgozó bérmunkások. Próbanyomtatás után megszámolták a hibákat és az eredmény lesújtó volt. Többen megsértődtek, és visszaadták a szalaglyukasztót. Az egyikük felháborodott.
- Nem lehet ezt így csinálni! Kérek valamit, amivel meg tudom nézni, hogy jót lyukasztottam-e!
- Tessék, itt van ez - mondta Brik és odaadta neki a Kritta-féle nézőkét.
Kritta és Brob jött. Nagyon keresgéltek valamit.
- Hol az a kis készülék, amit itt hagytam? - kérdezte Kritta idegesen.
- Odaadtam egy bedolgozónak - mondta Brik.
- Jaj ne! - kiáltott fel Brob.
- Mi a baj? Ez nem az volt, amire azt mondtam, hogy nem jó? Különben is, ez csak egy játék.
- Csak a doboza ugyanaz. Belül teljesen át lett alakítva. Látod benne folyamatosan haladni a betűket. Tökéletesen lehet olvasni vele a lyukszalagot. Egy van belőle a világon. Azonnal vissza kell szerezni.
A bedolgozó csak vigyorgott.
- Nem adom vissza.
- Nem kapsz több munkát - mondta neki Krup.
- Eladom másnak, és kapok érte egy zsák pénzt.
- Nem adhatod el, mert nem a tied.
- Ajándékba kaptam tőled.
- Nem ajándékba, hanem kölcsön. Arra, hogy dolgozz vele.
Csitt-csatt, már repkedtek is a pofonok oda-vissza. Kritta sírt, Brob elszaladt, apamanó jött, és se szó, se beszéd kidobta az illetőt az ajtón. Brob visszajött.
- Miről maradtam le?
- Volt egy kis cirkusz - mondta Krup, az egyik szeme alatt egy szép, kék folttal.
- Kösz, hogy álltad a sarat, addig én vissza tudtam lopni a készüléket.
- Elvetemült vagy? - kérdezték kórusban.
- Csak ha muszáj. Le kell gyártani ebből százat, hogy el ne vesszen. Venni fogják méregdrágán.
Úgy is lett. A bedolgozók megvették, és a szalagok, amiket hoztak, tele voltak kijavított hibákkal.
- Mindegy mennyi hiba volt rajta - mondta Krup. - Ha a próbanyomtatás hibátlan, megkapod a 100 fityinget.
Húsz nap múlva nyomtatni kezdték a Könyvek Könyvét. Ez egy olyan könyv volt, amibe csak a többi könyv címe, száma és rövid tartalma került bele. Rengeteget kellett nyomtatni belőle.
Brob és Kritta nagyon sok nézőkét és vetítőt adott el. A legbonyolultabb egy asztali készülék volt, amibe egyszerre több lyukszalagot is be lehetett fűzni, és az egyik szalagon gyors tekercseléssel keresni lehetett egy hárombetűs mintát. Egy homályos üveglapra vetített ki három szalagról egy sor szöveget, és bármelyik szalag bármelyik részét egy új szalagra lehetett lyukasztani vele. Krup meghirdette a Prom féle hírlapban, hogy egy ilyen gép ára száz kosár ennivaló lesz. Öt nap múlva kiderült, hogy elszámította magát, mert ezerhétszáznegyvenhárom megrendelést kapott rá. A készülék belsejét apamanó és Brob tervezte. Egy külön gyárat kellett berendezni, mert a vetítőgép összeszerelő műhely túl kicsi lett volna a gyártásához. A minisztériumok, iskolák, kórházak, a gazdagabb vagy egyszerűen csak nagyobb családok a Könyvek Könyvét lyukszalag alakban is kérték, és egy lyukszalagért tíz kosár ennivalót is adtak, aztán rövid, témák szerint csoportosított kivonatokat készítettek belőle maguknak és másoknak.
A gyár ajtajára került egy tábla.
-------
Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
-------
Kritta megsértődött.
- Az én nézőkém nélkül soha nem jött volna létre ez a cég.
Kicserélték a táblát.
--------
Kritta Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
--------
Brik és családja meghívót kapott az Ipari Minisztériumba. Apamanó és manó anyu kéz a kézben érkezett.
- Boldog szülinapot Prap - mondta Brik, és átnyújtotta az ajándékát, egy magnéziumlámpás lyukszalag olvasót, amibe ha befűztek egy lyukszalagot, egy egész mondatot ki lehetett vetíteni egy táblára, vagy a fehérre meszelt falra.
- Bemutatom édesanyámat - szólt ünnepélyesen Prap.
- Pirka vagyok egy vén manóasszony - mondta nevetve az idős erdei manóhölgy ezüsttel szőtt ruhában.
- AZ a Pirka? - kérdezte Brik megilletődve.
- Egy Pirka van. Eredeti nevem Pikka, mert erdei manónak születtem. Igen, én találtam rátok, és én hordtam magammal Truk koponyáját.
Megjött Lakku is, Zammival együtt.
- Lakku vagyok, és én loptam el Truk koponyáját. A múzeum raktárában van. Díszes sírhelyet fog kapni. Én voltam Prap magántanára. Ő Tinni, ő pedig Vokkó. Nemsokára jön Csitta is.
Boggó már nem tudott jönni, csak egy levelet küldött.
- "Kedves Barátaim! Amikor ezt olvassátok, én már árkon-bokron túl vagyok, de azért sok szeretettel köszöntelek titeket, a hegyi manókat épp úgy, mint az erdei manókat. Most, hogy Prap betöltötte a harmincadikat, sok boldogságot kívánok neki, és remélem, hogy a negyvenedikre meg fogják választani királynak. Ha így lesz, én is rá szavazok, innen, a Csodálatos Erdőből, egy fekete manófészekből." - olvasta Pirka egy régi megsárgult naplóból, mire a többiek elkezdtek sírni, és hullott a könnyük, mint a záporeső.
Prom jött újra apamanóhoz.
- Eladtam az újságot egy másik családnak, és örökös járadékot kapok a hasznából.
- Mi lett veled?
- Lelassultam és meguntam. Tervezni kellene valami újat. Mosógépre gondolok.
- Mosógép? Rengetegen mosnak. Elvennéd a munkájukat?
- Dehogy is! Két gép lenne. Az egyik gép az előmosást végezné, a másik az öblítést és az illatosítást. A mosás közepét továbbra is kézzel végeznénk, mindenkinek megmaradna a munkahelye, de a munkája már nem lenne olyan lélekölő. Zrippa ötlete volt ez az egész, ő korábban mosónő volt.
Cilla eltűnt. Brik megtudta, hogy mosónő lett belőle.
- Az nem létezik.
- De. Valami főnök lett egy mosodában.
- Az hogy lehet? Könyvtáros volt. Egy könyvtáros a könyveket szereti.
- Prom szerkesztett néhány mosógépet. Azóta már össze is költöztek.
Ticci vigasztalta Briket:
- Ne azt nézd, hogy melyik a gyönyörű. Azt nézd, hogy melyik mosolyog rád.
Brik rájött, hogy Ticci mosolyog rá mindig.
- Nincs olyan név, hogy Ticci - mondta Krod, amikor meglátogatta őket, hogy megbeszélje egy új élelmiszer feldolgozó üzem berendezésének a részleteit. - Van olyan, hogy Tikki, ami egy erdei manó, és van olyan, hogy Tirci, ami egy hegyi manó... aha. Kezdem érteni. Két nagy fül, két nagy szem, ugye?
- Nem. Két kicsi fül, és két kicsi szem. Mindig mosolyog rám.
- Piros masni van a hajában? - kérdezte Krod, és kacsintott egyet.
- Eddig nem volt. Ha lenne, se látnám. Mindig Cillát látom magam előtt.
- Piros bogyót ettél?
- Rosszabb. Szerelmes vagyok. Viszonzatlanul.
- Akkor nem piros bogyót.
- Hát?
- Bolond gombát.
Ticci hajában megjelent egy piros masni. Brik észrevette.
- Látom keresed a párodat. Szólj, ha mehetek a lakodalomba.
Ticci sírva fakadt, Brik vigasztalni akarta, de a manólány elmenekült, és amikor Brik utána szaladt, elkergette őt.
Brik mosodába kezdte hordani a ruháját, egyszer csak otthon Prom várta.
- Hogy megy az újság?
- Előfizetője vagyok. Hoztam neked egy mosógépet. Ajándék.
Brik elkezdett kérdezősködni, hogy hol van Ticci.
- Ticci, a nyelvész az erdei manóknál van. Valami tudós - mondták a hegyi manók.
- Ticci, a tudós átköltözött a hegyi manókhoz, és könyveket nyomtat - mondták az erdei manók.
Mások is keresni kezdték.
Nem találták.
Eltűnt.
- Nem tűnhet el senki. Ha meghalt, akkor is megvan valamelyik temetőben - mondta Krod.
- Ott is néztem, nincs.
- Miért keresed?
- Láttam a moziban egy képet Cilláról. Az arcán ragyogott a mosoly. Emlékszem, hogy rám milyen csúnyán nézett mindig. És arra is emlékszem, milyen szépen nézett rám Ticci. Érdekel, hogy hol lehet. Beszélnék valakivel a családjából.
- Nincs családja.
- Mindenkinek van.
- Ticci a lelencből jött.
- Az mi?
- Árvaház.
- Ki tette be oda?
- Az egyik nagyapja, aztán visszament.
- Hová?
- A Csodálatos Erdőbe.
- Megvan még a Csodálatos Erdő?
- Hogyne lenne. Sártenger, jeges szél, tüskés bozót, kiszáradt fákon fekete manófészkek, bennük halottak.
- Hát akkor tényleg csodálatos.
- Nem vicces.
- Szerintem se. Lakik ott még valaki?
- Néhány öreg. A domboldalon álló manóházban. Az még lakható. Télen fűtik, nyáron a pincéjében hűvös van. Ha az a néhány öreg majd meghal, az összes ajtót-ablakot befalazzák, és visszajönnek.
- Kik?!
- Az ápolók.
- Suppiájióóóóó! - üvöltött Brik.
- Megvesztél? - kérdezte ijedten Krod.
- Rájöttem! Megtaláltam!
- Mit?
- Kit. Ticcit! Ott van ő is, azért nem találtam sehol! Köszönöm! - és elrohant.
Húsz napig ment a kis csapat úttalan utakon, mire megérkezett abba a manóházba.
Ticci sikított, és egymás karjaiba repültek.
- Mehetünk vissza együtt, kéz a kézben - mondta Ticci.
- És a nagyapád?
- Öt napja halt meg.
- Miért rakott téged árvaházba?
- Megkukult valami piros bogyótól.
Ticci elköszönt a többi ápolótól, és az öregektől, aztán összecsomagoltak, és elindultak haza, a Manóhegyi városba.
Krup egy este vidáman ment hazafelé, egyszer csak valaki egy zsákot húzott a fejére, kezét-lábát összekötözte, és egy nagy zsákba húzta, hiába sivalkodott és sírt, az idegen meg se szólalt. Másokkal együtt feltették őt egy háromkerekűre, és vitték sokáig. Krup már nem sírt, csak fülelt, és próbált rájönni, hogy hová, merre viszik. Olyan hosszú volt az út, hogy Krup már arra gondolt, hogy lemennek a térképről. Erdei manók beszélgettek körülötte. Csak erdei manók. Krupnak egyszer csak eszébe jutott az, amikor ő vitt haza erőszakkal egy erdei manót, hogy az elolvasson neki valamit. Összekötözve, egy zsákban vihetsz oda, ahol kérni fogsz tőlem valamit, ezt mondta az erdei manónak annak idején. Most a szaván fogták rendesen. Ajajj, mi lesz ebből...
Megérkeztek valahová. Visszafojtott röhögés, vihogás, suttogás vette körül, de valahogy nagyon ismerős volt minden. A hangok, a szagok... a legfinomabb ételek, illatos gyertyák, virágok.
Hirtelen kigurították a zsákból, eloldozták, a fejéről is lehúzták a kisebb zsákot, és mindenki nevetett.
- Bol-dog-szü-li-na-pot! - skandálták mind, köztük az az erdei manó is, akire gondolt.
Krup nem hagyta, hogy szétlocsolják a pezsgőbort.
Megitták, és iszonyatosan betegek lettek tőle.
Rájöttek, hogy a pezsgő nem manónak való.