Ma reggel edzéssel folytatódott a felkészülésünk. Már csatlakozott a csapathoz Kire Ristevski, Jevgeny Pavlov, Hangya Szilveszter és Vida Máté is. A foglalkozás után játékosaink autóbuszra szállnak és Mátraházára utaznak, ahol napi két edzéssel készülnek. A január 14-ig, szombatig tartó edzőtábor alatt nem lesz felkészülési meccse csapatunknak.

Január 16. hétfőtől két héten keresztül - az időjárás függvényében - vélhetően többnyire a Fáy utcai létesítmény sátorral fedett műfüves edzőpályáján készülnek tovább játékosaink.
Ezen időszak alatt három felkészülési mérkőzést is játszunk.
A terv szerint január 21-én, szombaton, 11:00 órakor a Csepellel, mérkőzünk meg. A korábbi évtizedekben szebb napokat, és hosszú ideig első osztályt is megélt fővárosi gárda, jelenleg a 15 csapatos NB III. Nyugati csoportjának, a 12. helyen található.

A következő mérkőzés időpontunk január 25. szerda, 14:30. Korábban e napon a Doroggal játszottunk volna, ám tekintettel arra, hogy február 11-én és március 1-jén Magyar Kupa mérkőzést játszunk, a 20 csapatos NB II-ben 15. Komárom-Esztergom megyei gárdával, így az a döntés született, hogy e napra egy másik ellenfelet keresünk. Erről később tájékoztatunk.

Harmadik felkészülési mérkőzésként, január 28-án, szombaton, 11:00 órakor a Pénzügyőrrel mérkőzünk meg. A helyszín mindhárom esetben a Fáy utcai Mészöly Kálmán műfüves pálya lesz.

Majd január 30-án hétfőtől, február 4-ig, szombatig – 2014 után, immáron negyedik alkalommal – pedig a jól bevált Lipóti Edzőcentrumba és az Orchidea Hotelbe teszik át telephelyüket játékosaink, ahol tökéletes körülmények között edzhetnek, a szálloda wellness medencéiben pedig regenerálódhatnak a kemény edzések után. Itt az elképzelések szerint két találkozó vár csapatunkra.

A hétközi meccs Lipóton, február 1-jén, szerdán lesz a Nyitra csapatával, amely a 12 csapatos szlovák 2. Liga Nyugati csoportjának 4. helyezettje.
A második edzőmeccsünk Lipóton pedig, február 4-én, szombaton lesz, az FK Mladá Boleslav cseh csapat ellen, amely hazájának 16 csapatos első osztályában az előkelő 5. helyet foglalja el. A kezdési időpontokat természetesen minden hét elején pontosítjuk.

És végül, a hatodik felkészülési mérkőzésünk – ami az eredeti, december közepi programban nem szerepelt - február 8-án, szerdán 14:30-kor lesz a Mészöly Kálmán műfüves pályán, a Zoran Kuntics vezette SZEOL csapata ellen, amely 20. helyezésével az NB II sereghajtója. E találkozó egyúttal a három nap múlva, február 11-én, szombaton, 14.00 órától megrendezendő Dorog-Vasas Magyar Kupa legjobb 8 közé jutását eldöntő párviadal első, idegenbeli mérkőzésének a főpróbája is lesz.

Az NB I-es bajnokság 20. fordulójában pedig február 18-án „hazai” pályán – Újpesten, vagy még mindig Kispesten – a Haladás együttesét fogadjuk.