Alcsúti Polgári Ökrök

politika, beszélgetés, hírek, konzervipar


    Mi a manó?

    Share
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0020_20150702_FK

    Témanyitás by _FK on Csüt. Júl. 02, 2015 11:21 pm


    4.

    Brik, Krup, sőt maga az iskolaigazgató is csupa lucsok volt a pezsgőbortól.
    - Most, hogy az Élet Könyve végre elkészült ezer példányban... - kezdte Krup.
    - Jöhet a következő könyv! - kiáltotta Brik.
    Krup leült a padlóra és sírt. Nem tudták megvigasztalni. Mindenki szétszéledt, csak ketten maradtak ott.
    - Most mi a bajod? - kérdezte csodálkozva Brik.
    - Szerinted? Inkább hallgattál volna - szipogott Krup.
    - Nyomtatjuk a könyveket, kapunk sok finom ennivalót, nagy részét eladjuk, és lesz sok pénzünk.
    - Majd meglátod mi lesz...

    Hazafelé menet bementek Prikka boltjába.
    - Ezer kosár ennivaló már ki lett fizetve érte, ezer még jár - mondta Brik.
    - Tudom. Fél évre előre megírtam a megrendeléseket - mutatta Prikka.
    - Jól megy a bolt? - udvariaskodott Krup.
    - Komolyan kérdezed? Mindkét boltunkhoz sorszámot osztanak, mint a színház, zene és sportjegyekért. Jönnek a beszállítók szebbnél szebb gyümölcsökkel, süteményekkel és virágokkal. Mindenki, aki számít, ebben a boltban akar eladni, és mindenki, akinek sok pénze van, itt akar vásárolni. Aki nem hajlandó kivárni a sorát, postán rendeli meg.

    Hazaértek, de nem tudtak bemenni, mert egy hegyet találtak az ajtó előtt. A hegy könyvekből volt. Brik kezdte érteni, hogy miért sírt a testvére. Elpakolták a könyveket az útból, és végre bejutottak.

    Odabent manó anyu egy ismeretlen erdei manó lánnyal beszélgetett.
    - Hadd mutassam be az erdei manó könyvtár egyik munkatársát. Cilla.
    Brik ránézett, és nagyot dobbant a szíve. Megszédült, leült a konyhaasztalhoz, és ivott egy pohár vizet.
    - Az erdei manók egy Brik nevű hegyi manóról beszélnek - mondta Cilla. - Azt mesélik rólad, tudsz varázsolni. Állítólag egy százoldalas könyvet száz nap alatt lemásoltál ezerszer. Igaz ez?
    - Igaz is, meg nem is. Ezek nem könyvek, csak papírszalagok. A betűk se szépek. A tizenöt képet sem tudtuk lemásolni ezerszer, csak háromszor üveglapokra. Varázsolni sem tudunk, csak gépeket készíteni.
    - Mondom, hogy miért jöttem. Hoztam néhány könyvet, kint van az ajtó előtt.
    - Néhány?! Negyed óráig pakoltuk, mire be tudtunk jönni.
    - Az nem létezik! - mondta Cilla, és kiszaladt, hogy megnézze. - Ilyen nincs! A könyveimet betemették könyvekkel. Én harminckét könyvet hoztam, ez több ezer. Ki kell ásni, amit hoztam. Hordjuk be, és rakjuk szét kupacokba.

    A könyvtáros erdei manó lány dolgozni kezdett, és Brik segített neki. Nem volt szép látvány, mert néha az ajtónak ment neki, néha a falnak, vagy a könyvespolcnak, annyira nézte a lányt. Cilla megbotránkozva fintorgott, mert látta, hogy Brik összevissza csetlik-botlik, és érezte rajta a pezsgőbor szagát.
    - Részeg vagy? - kérdezte a lány felháborodva.
    - Dehogy is! - mondta Brik, és elpirult.
    - Bűzlesz az italtól - jegyezte meg ingerülten Cilla.
    - Nem ittam. Locsoltuk vele egymást.
    - Értem. Ez valami hegyi manó szokás. Könyvet hord, és közben mindennek neki megy.
    Brik égett, mint egy rongybaba a szenes kályhában.

    - Az erdei manók legfontosabb könyveit hoztam magammal, olyanokat, mint például Kabbó naplója. Többen kegyeletsértésnek tartják még azt is, ha kézmosás nélkül egy hegyi manó megérinti, de én úgy gondolom, óriási dolog lenne, ha le tudnátok másolni mondjuk... kétszáz... na jó... száz példányban.
    - Száz? Nem fog menni.
    - Ötven?
    - Kétszáz is kevés. Alig elindulnak a gépek, már le is kell állni. Négyszáz már jó.
    - Akkor az első ötven könyv néhány nap alatt kész lesz.
    - Ez sem így van. Az első könyv kilencven nap múlva lesz kész.
    - Ezt most nem értem - vallotta be Cilla.
    - Az egész könyvet lyukszalagra kell olvasni, és a szalagot javítani, szerkeszteni, a letisztázott szalagokat másolni, minden másolatról kell egy próbanyomtatás, amit még össze is kell olvasni az eredetivel.
    - Nézd, én ehhez nem értek, de azt tudom, hogy erről a harminckét könyvről másolatok kellenek.
    - Állj sorba - szólt bele Krup. - Az iskola összes tankönyve egy év alatt készül el. Gyere vissza akkor.
    Brik az asztal alatt bokán rúgta a testvérét.
    - Modortalan vagy, de nem sértődtem meg - mondta mosolyogva Cilla. - A harminckét könyvet itt hagyom, számozzuk meg őket fontossági sorrendben. Ütemezzétek, ahogy tudjátok, ha kell, segítek lyukszalagra olvasni, szerkeszteni, és visszaolvasni. Sőt nyomtatni és csomagolni is.

    Az első öt könyv kapott egy-egy sorszámot, és sorban beírták egy füzetbe a címét, és egy-két mondatban azt, hogy miről szól. A hatodik könyvnél Brik megkérdezte:
    - Hogy akarod megszámozni a hatodikat?
    - Ráírom, hogy hat.
    - Az első ötre számokkal írtad, hogy 1, 2, 3, 4 és 5.
    - Te is tudod, hogy hatos számjegyünk nincs.
    - Akkor csinálni kell.
    - Csinálj.
    - Az egyes egy függőleges vonal lentről fölfelé, ha tovább húzom jobbra, az a kettes, aztán lefelé, az a hármas, utána balra, és már kész is a négyzet, ami négyet jelent. Aztán jobbra felfelé az átlót behúzom és megvan az ötös.
    - Ami elég ronda, de olvasható. Nyomtatott betű, fúj! Ha Kabbó naplójából megkapjuk ezt a négyszáz papírcsík készletet, kézzel lemásoljuk gyönyörű betűkkel igazi könyvekbe, aztán...
    - Aztán? - kérdezte Brik kíváncsian.
    - Aztán máglyát rakunk a papírszalagokból - mondta vigyorogva Cilla.
    - Tegyétek azt. Csak előbb fizessétek ki. Úgy nézem, kétezer kosár ennivaló.
    - Csak nyolcszáz. Az élet könyve is kötetenként két kosár volt.
    - Ez a könyv ötször vastagabb.
    - Így van. Ez meg egy munkaszerződés - dugott egy papírlapot a manólány Brik orra alá.

    Krod aláírása fölé le volt írva, hogy harminckétféle könyv, minden példánya két kosár ennivalóért. A példányszám könyvenként előzetes alku tárgya, utánnyomás lehetséges, de a kinyomtatott példányokat ki kell fizetni.

    - Szóval a hatos számjegy úgy nézne ki, hogy tovább húzom a vonalat jobbra - mondta Brik.
    - Nincs olyan betű - ellenkezett Cilla.
    - Tudom, hogy eddig nem volt olyan. Most találtam ki. A vonal tovább megy lefelé, az lesz a hetes.
    - Aztán balra, és kész a nyolcas - mondta a manólány.
    - Így van. Jobbra felfelé kap ez a négyzet is egy átlót, és megvan a kilences.
    - Zseniális. Két kis négyzet összeragadt, és mindkettőnek van egy átlója.
    - Amit az ősi manóbetűkre először kitaláltam, az öt vonalból áll, ami harmincegy jel és a semmi. A semmi is fontos, mert a szavak között egy üres hely van, és három üres hely van a mondatok között. A harmincegy jelből huszonhét használható, mert kettő szétesik, kettő pedig könnyen összetéveszthető. Ez, ami kilenc vonalból áll, több, mint ötszáz jel lenne, ebből használható a huszonhétszer tizenhatnak a háromnegyed része, ami pontosan háromszázhuszonnégy.
    - Tehát? - kérdezte idegesen Cilla.
    - Tehát jut betű mindenkinek bőven - mondta büszkén Brik.
    - És ki találta ki ezt a kilenc vonalast?
    - Senki. Hibázott a gép.
    - Ez elképesztő! Neked még egy hibától is ilyen értékes ötleteid vannak?
    - Mi okosak vagyunk, ti meg szépek. Van párod?

    A következő pillanatban megfagyott a levegő. Cilla úgy nézett Brikre, hogy Brik nagyon boldog volt, hogy Cilla keze ügyében pont nem volt villanyos lándzsa, mert úgy érezte, nem élte volna túl.
    - Nézd én csodállak téged, de kizárólag szakmai szempontból. Mi azt valljuk, hogy hegyi manóval majd akkor, ha az összes erdei manó elfogy.
    - De hát miért? - kérdezte halkan Brik.
    - Azért mert hangos, veszekedős és verekedős mind. Titkolóznak, hazudoznak és amelyik nem lop, az hagyja a másikat éhen veszni.
    - Én nem olyan vagyok. Ha együtt dolgozunk, majd megismersz.
    - Úgy, ahogy te gondolod, nem akarlak megismerni. Remélem, érthető voltam, mert nem mondom el még egyszer.

    Brik és Cilla attól kezdve együtt dolgoztak, Brik ettől szenvedett, szédelgett, hol melege volt a boldogságtól, hogy újra láthatja Cillát, hol fázott, és titokban sírt, mert elköszöntek egymástól, és az erdei manó ment tovább a dolgára.

    Krup meghallgatta Brik panasz-áradatát, és próbált rajta segíteni.
    - Nézd, ezek erdei manók. Máshogy élnek és máshogy gondolkodnak. Szeretik egymást és segítenek egymásnak. Utálják a bezárt, sötét helyeket. Még télen is, ha nincs éppen hóvihar, kimennek és sátorban töltik el a napot, csak este jönnek be. Kell nekik a fény. Teljesen mások mint mi. Hagyd őket békén.
    - Olyan gyönyörű, és annyira szeretem! Ő meg rám se néz, csak dolgozik és morog.
    - Cilla két dolgot nem mondott neked. Azt, hogy koszosak, és hogy büdösek vagyunk.
    - De hát nem is... - kapkodott a levegő után Brik.
    - Mikor is fürödtél legutóbb? - kérdezte szigorúan Krup.
    - Tíz napja. De két napja azért mosakodtam.
    - Na erről van szó. Ők mindennap. Tetőtől talpig. Utána valami illatos olajjal még be is kenik magukat.
    Brik elkezdett minden nap fürödni. Cilla egyre dühösebb lett rá, és egyszer csak nem jött többé.

    Más jött helyette. Ticci furcsa volt. Két kis szem, két kis fül. Mint Prap, de fordítva.
    - Ticci vagyok egy nyelvész. Cilla küldött, hogy segítsek neked összehozni az új betűket az erdei manó szavakkal, szótagokkal és hangokkal. Ha a hegyi manók is kérnek betűket, és nem szeretik, ha csak azt kapják, ami marad, szükségünk lesz egy hegyi manó tudósra is.
    - Nincs olyan - mondta Brik. - Itt szakértők vannak. Nyelvész köztük egy se.
    - Tanító?
    - Egy van. Az öcsém. De ő még kicsi.
    - Nem gond, hívd ide.
    Brob jött.
    - Ő Ticci, a nyelvész, ő pedig Brob, az öcsém - mutatta be őket egymásnak Brik.
    - Én egy erdei manó tudós vagyok. Láthatnám az ön tanítói oklevelét?
    Brob elsietett és már hozta is.
    - Ez az oklevél tényleg igazi. Már a kicsik is kapnak ilyet? - csodálkozott Ticci.
    - Igen. Ha ész van mögötte, és jó sok munka - morogta Brob.
    - A magnézium méregdrága. Ez a mozi nevű játék nem fog elterjedni sose.
    - De igen. Már készül az a változat, amibe csak egy szál gyertya kell. Körbe üli a család, és nézi.
    - És nem unja meg? - csóválta a fejét mosolyogva Ticci.
    - Nem, mert azok, akiknek ilyen van, cserélgetni fogják egymás közt a mozgóképeket. Miért hívattál?
    - Hegyi manó szavakat kellene az új kilenc vonalas betűkkel leírni.
    - Gondolom először csak azokat, amik átkerültek a közös nyelvbe.
    - Így van. Látom, tényleg van ész a tanítói oklevél mögött.

    Elkezdtek együtt dolgozni úgy, hogy Brik hozta sorban a könyveket, azt a több ezret, amit leszórtak a többiek az ajtó elé. Minden könyv kapott egy sorszámot, és lefordították a címét a közös nyelvre, azt leírták az új betűkkel, és átvitték egy másik szobába, ahol a többiek vitatkoztak rajta jó sokáig. Később több ilyen szoba volt. Ahol megegyeztek valamiről, ott kitették a könyvet és a papírját az ajtó elé. A könyv egy polcra került, a végleges címe, a száma és a rövid tartalma pedig egy lyukszalagra. A kávézóban felírták egy nagy táblára, hogy melyik betű milyen hangot jelöl, hogy mindenki lássa. Az új betűkről sokat vitatkoztak mindenfelé.

    Prom meglátogatta Briket.
    - Van több, mint ezer előfizetőm, és nem győzi a nyomda - panaszkodott Prom.
    - Nyomtassunk neked újságot? Képtelenség. Évekre előre be vagyunk táblázva.
    - Dehogy is! Az olvasóim ragaszkodnak a csúnya, egyszerű kivitelhez. Fa nyomtató, gipsz és gumiöntés meg ilyenek. Hagyománytisztelő a szakma. Nyomtatni gyorsan tudok én is, mert a gumiszalagot, amin a betűk vannak, feltekercselem egy fémhengerre, pörög mint a búgócsiga, locsolom rá a tintát, és suhan keresztül a gépen a papír. Ha szélesebbre vágom, mint a henger kerülete, azzal sem kell törődni, hogy hol a sor vége, mert betű nem fog hiányozni sose.
    - Ezt nem értem. Lesznek betűk duplán? Olyanok, amik az előző sor végén is, és a következő sor elején is látszanak?
    - Ugye, hogy érted!
    - Valahogy le kellene takarni a felesleges részt, nem?
    - Rengeteg felesleges munka lenne szépre megcsinálni. Megszokták ilyennek hamar.
    - Akkor én miben segíthetek neked?
    - Kellene egy szövegszerkesztő gép.
    - Olyat csak egy vágott fülű tudna neked csinálni.
    - Nem gond. Már letöltötte a büntetését. Megyek, és beszélek vele.

    Brik egy időre átköltözött az erdei manók könyvtárába és ott kereste Cillát nagyon. Egyszer látta is, a szíve majd kiugrott, de hiába. Amikor a gyönyörű erdei manó lány szembe jött vele a folyosón, átnézett rajta. Brik ebbe belebetegedett. Csak feküdt, és történelemkönyvet olvasott.
    "Amikor beköltöztek az erdei manók a manóhegybe, nem engedték őket a tűz közelébe. Nagyon fontos volt a hegyi manóknak, hogy az erdei manók ne legyenek fontosak. Az erdei manók csak röhögtek rajtuk. Nem tűz körül gyűltek össze, hanem kályhákat és olajlámpákat használtak."

    Brob és Kritta egy kis kis dobozt készített.
    - A világosság felé fordítod a doboz ablakát és húzod a lyukszalagot. Benézel a csövön, és világító betűket látsz egymás után, sorban felvillanni. Nincs benne semmi bonyolult, csak néhány üvegdarab és a fény.
    - Zseniális - mondta Krup.
    - Nem jó - mondta Brik. - Csak egy betűt látsz, nem lehet olvasni. A új, dupla széles betűkkel nem működik.
    - Csináld meg jobban - duzzogott Kritta.
    - Brob az okleveles optikus, nem én.
    - Ő készítette ezt is. Gyere, mondd el neki pontosan, mire gondolsz.

    Krup rengeteg egyszerű lyukszalag lyukasztót készített.
    - Minek ez a sok kacat? - kérdezte manó anyu, amikor meglátta a sok primitív lyukasztót.
    - Nyomtatni gyorsan tudunk, de szalagra vinni a könyveket lassú. Másokat is be kell vonni a munkába.

    Krup kiszögelt egy táblát.
    ------------
    Itt lehet lyukszalagot lyukasztani pénzért. A hibátlan szalagért 100 fityinget adok.
    Minden hibáért 3 fityinget vonok le. Aki eléri a 90 hibapontot, nem dolgozhat nekem tovább.
    ------------
    Másnap reggel hosszú sor kígyózott az ajtó előtt. Nem csak a pénz miatt. Sokan szerettek olvasni, és nagyon kíváncsiak voltak rá, hogyan kell könyvet nyomtatni. Pár nap múlva hozták a kész szalagokat a bedolgozó bérmunkások. Próbanyomtatás után megszámolták a hibákat és az eredmény lesújtó volt. Többen megsértődtek, és visszaadták a szalaglyukasztót. Az egyikük felháborodott.
    - Nem lehet ezt így csinálni! Kérek valamit, amivel meg tudom nézni, hogy jót lyukasztottam-e!
    - Tessék, itt van ez - mondta Brik és odaadta neki a Kritta-féle nézőkét.

    Kritta és Brob jött. Nagyon keresgéltek valamit.
    - Hol az a kis készülék, amit itt hagytam? - kérdezte Kritta idegesen.
    - Odaadtam egy bedolgozónak - mondta Brik.
    - Jaj ne! - kiáltott fel Brob.
    - Mi a baj? Ez nem az volt, amire azt mondtam, hogy nem jó? Különben is, ez csak egy játék.
    - Csak a doboza ugyanaz. Belül teljesen át lett alakítva. Látod benne folyamatosan haladni a betűket. Tökéletesen lehet olvasni vele a lyukszalagot. Egy van belőle a világon. Azonnal vissza kell szerezni.

    A bedolgozó csak vigyorgott.
    - Nem adom vissza.
    - Nem kapsz több munkát - mondta neki Krup.
    - Eladom másnak, és kapok érte egy zsák pénzt.
    - Nem adhatod el, mert nem a tied.
    - Ajándékba kaptam tőled.
    - Nem ajándékba, hanem kölcsön. Arra, hogy dolgozz vele.
    Csitt-csatt, már repkedtek is a pofonok oda-vissza. Kritta sírt, Brob elszaladt, apamanó jött, és se szó, se beszéd kidobta az illetőt az ajtón. Brob visszajött.
    - Miről maradtam le?
    - Volt egy kis cirkusz - mondta Krup, az egyik szeme alatt egy szép, kék folttal.
    - Kösz, hogy álltad a sarat, addig én vissza tudtam lopni a készüléket.
    - Elvetemült vagy? - kérdezték kórusban.
    - Csak ha muszáj. Le kell gyártani ebből százat, hogy el ne vesszen. Venni fogják méregdrágán.
    Úgy is lett. A bedolgozók megvették, és a szalagok, amiket hoztak, tele voltak kijavított hibákkal.
    - Mindegy mennyi hiba volt rajta - mondta Krup. - Ha a próbanyomtatás hibátlan, megkapod a 100 fityinget.

    Húsz nap múlva nyomtatni kezdték a Könyvek Könyvét. Ez egy olyan könyv volt, amibe csak a többi könyv címe, száma és rövid tartalma került bele. Rengeteget kellett nyomtatni belőle.

    Brob és Kritta nagyon sok nézőkét és vetítőt adott el. A legbonyolultabb egy asztali készülék volt, amibe egyszerre több lyukszalagot is be lehetett fűzni, és az egyik szalagon gyors tekercseléssel keresni lehetett egy hárombetűs mintát. Egy homályos üveglapra vetített ki három szalagról egy sor szöveget, és bármelyik szalag bármelyik részét egy új szalagra lehetett lyukasztani vele. Krup meghirdette a Prom féle hírlapban, hogy egy ilyen gép ára száz kosár ennivaló lesz. Öt nap múlva kiderült, hogy elszámította magát, mert ezerhétszáznegyvenhárom megrendelést kapott rá. A készülék belsejét apamanó és Brob tervezte. Egy külön gyárat kellett berendezni, mert a vetítőgép összeszerelő műhely túl kicsi lett volna a gyártásához. A minisztériumok, iskolák, kórházak, a gazdagabb vagy egyszerűen csak nagyobb családok a Könyvek Könyvét lyukszalag alakban is kérték, és egy lyukszalagért tíz kosár ennivalót is adtak, aztán rövid, témák szerint csoportosított kivonatokat készítettek belőle maguknak és másoknak.

    A gyár ajtajára került egy tábla.
    -------
    Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
    -------
    Kritta megsértődött.
    - Az én nézőkém nélkül soha nem jött volna létre ez a cég.
    Kicserélték a táblát.
    --------
    Kritta Krup és Brob féle szövegszerkesztő vállalat.
    --------

    Brik és családja meghívót kapott az Ipari Minisztériumba. Apamanó és manó anyu kéz a kézben érkezett.
    - Boldog szülinapot Prap - mondta Brik, és átnyújtotta az ajándékát, egy magnéziumlámpás lyukszalag olvasót, amibe ha befűztek egy lyukszalagot, egy egész mondatot ki lehetett vetíteni egy táblára, vagy a fehérre meszelt falra.
    - Bemutatom édesanyámat - szólt ünnepélyesen Prap.
    - Pirka vagyok egy vén manóasszony - mondta nevetve az idős erdei manóhölgy ezüsttel szőtt ruhában.
    - AZ a Pirka? - kérdezte Brik megilletődve.
    - Egy Pirka van. Eredeti nevem Pikka, mert erdei manónak születtem. Igen, én találtam rátok, és én hordtam magammal Truk koponyáját.
    Megjött Lakku is, Zammival együtt.
    - Lakku vagyok, és én loptam el Truk koponyáját. A múzeum raktárában van. Díszes sírhelyet fog kapni. Én voltam Prap magántanára. Ő Tinni, ő pedig Vokkó. Nemsokára jön Csitta is.

    Boggó már nem tudott jönni, csak egy levelet küldött.
    - "Kedves Barátaim! Amikor ezt olvassátok, én már árkon-bokron túl vagyok, de azért sok szeretettel köszöntelek titeket, a hegyi manókat épp úgy, mint az erdei manókat. Most, hogy Prap betöltötte a harmincadikat, sok boldogságot kívánok neki, és remélem, hogy a negyvenedikre meg fogják választani királynak. Ha így lesz, én is rá szavazok, innen, a Csodálatos Erdőből, egy fekete manófészekből." - olvasta Pirka egy régi megsárgult naplóból, mire a többiek elkezdtek sírni, és hullott a könnyük, mint a záporeső.

    Prom jött újra apamanóhoz.
    - Eladtam az újságot egy másik családnak, és örökös járadékot kapok a hasznából.
    - Mi lett veled?
    - Lelassultam és meguntam. Tervezni kellene valami újat. Mosógépre gondolok.
    - Mosógép? Rengetegen mosnak. Elvennéd a munkájukat?
    - Dehogy is! Két gép lenne. Az egyik gép az előmosást végezné, a másik az öblítést és az illatosítást. A mosás közepét továbbra is kézzel végeznénk, mindenkinek megmaradna a munkahelye, de a munkája már nem lenne olyan lélekölő. Zrippa ötlete volt ez az egész, ő korábban mosónő volt.

    Cilla eltűnt. Brik megtudta, hogy mosónő lett belőle.
    - Az nem létezik.
    - De. Valami főnök lett egy mosodában.
    - Az hogy lehet? Könyvtáros volt. Egy könyvtáros a könyveket szereti.
    - Prom szerkesztett néhány mosógépet. Azóta már össze is költöztek.

    Ticci vigasztalta Briket:
    - Ne azt nézd, hogy melyik a gyönyörű. Azt nézd, hogy melyik mosolyog rád.
    Brik rájött, hogy Ticci mosolyog rá mindig.

    - Nincs olyan név, hogy Ticci - mondta Krod, amikor meglátogatta őket, hogy megbeszélje egy új élelmiszer feldolgozó üzem berendezésének a részleteit. - Van olyan, hogy Tikki, ami egy erdei manó, és van olyan, hogy Tirci, ami egy hegyi manó... aha. Kezdem érteni. Két nagy fül, két nagy szem, ugye?
    - Nem. Két kicsi fül, és két kicsi szem. Mindig mosolyog rám.
    - Piros masni van a hajában? - kérdezte Krod, és kacsintott egyet.
    - Eddig nem volt. Ha lenne, se látnám. Mindig Cillát látom magam előtt.
    - Piros bogyót ettél?
    - Rosszabb. Szerelmes vagyok. Viszonzatlanul.
    - Akkor nem piros bogyót.
    - Hát?
    - Bolond gombát.

    Ticci hajában megjelent egy piros masni. Brik észrevette.
    - Látom keresed a párodat. Szólj, ha mehetek a lakodalomba.
    Ticci sírva fakadt, Brik vigasztalni akarta, de a manólány elmenekült, és amikor Brik utána szaladt, elkergette őt.

    Brik mosodába kezdte hordani a ruháját, egyszer csak otthon Prom várta.
    - Hogy megy az újság?
    - Előfizetője vagyok. Hoztam neked egy mosógépet. Ajándék.

    Brik elkezdett kérdezősködni, hogy hol van Ticci.
    - Ticci, a nyelvész az erdei manóknál van. Valami tudós - mondták a hegyi manók.
    - Ticci, a tudós átköltözött a hegyi manókhoz, és könyveket nyomtat - mondták az erdei manók.
    Mások is keresni kezdték.
    Nem találták.
    Eltűnt.
    - Nem tűnhet el senki. Ha meghalt, akkor is megvan valamelyik temetőben - mondta Krod.
    - Ott is néztem, nincs.
    - Miért keresed?
    - Láttam a moziban egy képet Cilláról. Az arcán ragyogott a mosoly. Emlékszem, hogy rám milyen csúnyán nézett mindig. És arra is emlékszem, milyen szépen nézett rám Ticci. Érdekel, hogy hol lehet. Beszélnék valakivel a családjából.
    - Nincs családja.
    - Mindenkinek van.
    - Ticci a lelencből jött.
    - Az mi?
    - Árvaház.
    - Ki tette be oda?
    - Az egyik nagyapja, aztán visszament.
    - Hová?
    - A Csodálatos Erdőbe.
    - Megvan még a Csodálatos Erdő?
    - Hogyne lenne. Sártenger, jeges szél, tüskés bozót, kiszáradt fákon fekete manófészkek, bennük halottak.
    - Hát akkor tényleg csodálatos.
    - Nem vicces.
    - Szerintem se. Lakik ott még valaki?
    - Néhány öreg. A domboldalon álló manóházban. Az még lakható. Télen fűtik, nyáron a pincéjében hűvös van. Ha az a néhány öreg majd meghal, az összes ajtót-ablakot befalazzák, és visszajönnek.
    - Kik?!
    - Az ápolók.
    - Suppiájióóóóó! - üvöltött Brik.
    - Megvesztél? - kérdezte ijedten Krod.
    - Rájöttem! Megtaláltam!
    - Mit?
    - Kit. Ticcit! Ott van ő is, azért nem találtam sehol! Köszönöm! - és elrohant.

    Húsz napig ment a kis csapat úttalan utakon, mire megérkezett abba a manóházba.
    Ticci sikított, és egymás karjaiba repültek.
    - Mehetünk vissza együtt, kéz a kézben - mondta Ticci.
    - És a nagyapád?
    - Öt napja halt meg.
    - Miért rakott téged árvaházba?
    - Megkukult valami piros bogyótól.
    Ticci elköszönt a többi ápolótól, és az öregektől, aztán összecsomagoltak, és elindultak haza, a Manóhegyi városba.

    Krup egy este vidáman ment hazafelé, egyszer csak valaki egy zsákot húzott a fejére, kezét-lábát összekötözte, és egy nagy zsákba húzta, hiába sivalkodott és sírt, az idegen meg se szólalt. Másokkal együtt feltették őt egy háromkerekűre, és vitték sokáig. Krup már nem sírt, csak fülelt, és próbált rájönni, hogy hová, merre viszik. Olyan hosszú volt az út, hogy Krup már arra gondolt, hogy lemennek a térképről. Erdei manók beszélgettek körülötte. Csak erdei manók. Krupnak egyszer csak eszébe jutott az, amikor ő vitt haza erőszakkal egy erdei manót, hogy az elolvasson neki valamit. Összekötözve, egy zsákban vihetsz oda, ahol kérni fogsz tőlem valamit, ezt mondta az erdei manónak annak idején. Most a szaván fogták rendesen. Ajajj, mi lesz ebből...

    Megérkeztek valahová. Visszafojtott röhögés, vihogás, suttogás vette körül, de valahogy nagyon ismerős volt minden. A hangok, a szagok... a legfinomabb ételek, illatos gyertyák, virágok.
    Hirtelen kigurították a zsákból, eloldozták, a fejéről is lehúzták a kisebb zsákot, és mindenki nevetett.
    - Bol-dog-szü-li-na-pot! - skandálták mind, köztük az az erdei manó is, akire gondolt.

    Krup nem hagyta, hogy szétlocsolják a pezsgőbort.
    Megitták, és iszonyatosan betegek lettek tőle.
    Rájöttek, hogy a pezsgő nem manónak való.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0019_20150627_FK

    Témanyitás by _FK on Szomb. Jún. 27, 2015 1:40 am


    3.

    Összejött a nyomdában a manócsalád, a sok unokatesó és nagybácsi is, hogy elkezdje a nagy munkát. Prap az ünnepélyes megnyitó reggeli kezdetén, kezében egy kakaóval teli pettyes bögrével beszédet mondott:
    - Igen, az vagyok, akinek látszom. Nem kell tőlem megijedni. Mi keverék manók vagyunk a jövő. Egyre többen leszünk. Az anyám a nagy Pirka, aki az erdei manóknak megtalálta a hegyi manókat, az apám pedig Krap, a jó király, aki meg akarta javítani a hegyi manók életét, de ez meghaladta az erejét. Kicsi koromban a többi kis manó a halálba kergetett volna a csúfolódásával, ezért magántanárom volt, egy erdei manó, aki még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy a neve és személye titokban maradjon. Nagyon nehéz dolga volt, mert hegyi manónak neveltek, hogy én legyek a következő király. Erről már letettem, mert nem fogadnának el, de remélem ipari miniszternek azért jó vagyok.
    - Éljen Prap, a keverék manó! - kiáltott egy kicsi, mire egy nagyobb manógyerek egy pofonnal beküldte őt az asztal alá. A többiek morgolódtak, suttogtak, vagy csak hallgattak mogorván.
    - A következő száz nap nehéz lesz - mondta manó anyu.
    - Mindenkitől, aki ebben az óriási játékban részt akar venni, teljes odaadást kérek - tette hozzá apamanó.
    Nyomda ajtajára kiszögeltek egy táblát:
    -------------
    100 oldalas könyvet
    100 nap alatt el kell készíteni
    1000 példányban
    ------------
    Brob úgy vett részt ebben a játékban, hogy minden nap festett egy képet egy üveglapra, és ha nem volt kedve újat festeni, akkor egy olyat másolt, ami már kész volt, hogy meglegyen mindegyik három példányban.

    Brik és csapata egy géphez három papírcsík nyomtatót használt. Kettő a gépen ketyegett, a harmadikat tisztították, javították és feltették egy polcra. Nem sokáig pihent, mert a másik kettő közül az egyik hamar elakadt, azonnal cserélték, és a rosszat kezdték javítani, tisztítani, és ezért tudtak folyamatosan dolgozni. Az unokatestvérek közül a nagyobbacskák azokat a súlyokat húzták fel, ami a gépeket hajtotta, a kisebbek a kész szalagokat olvasták, és pirossal megjelölték a hibákat, vágtak és ragasztottak. Aki még olvasni sem tudott, tekercselte a szalagokat, és ha megunta, elment játszani valami mást. Volt egy kicsi, aki sose unta meg.
    - Miért nem mész játszani valami mást is? - kérdezte tőle Krup.
    - Teljes odaadással csinálom ezt. Te nem? - kérdezett vissza a kicsi.
    Krup csak most jött rá, hogy ez a kicsi kiáltotta azt, hogy "éljen Prap".

    A kilencedik napon készült el az első oldal ezer példányban papírcsíkon. A tekercsek tárolásához tizenhat szekrény kellett, mindegyikben nyolc, nyolc dobozzal nyolc részre osztott polc. Három polc üres maradt, és sokan nem értették, hogy miért. Megünnepelték a nagy sikert. A kisebbek teleették magukat finom falatokkal, és átaludták a tizedik napot.

    A tizedik napra készült el egy újabb nyomtatógép. Szebb és egyszerűbb volt mint az első, ritkábban romlott el és gyorsabb is volt. A régebbi gépet sem állították le.
    - Két géppel már egész jól lehet haladni. Tíz nap múlva még egy géppel több lesz.
    - Egy géppel kilencszáz nap alatt lenne kész. Az se semmi, mert ezer példányban készül.
    - Tíz naponként jön egy új gép, akkor indítunk új oldalakat, ha előbb kész, többet pihenünk - mondta manó anyu.
    Két nappal korábban lettek kész, a huszadik nap helyett már a tizennyolcadik nap reggelén, de egy nap alvás után, másnap reggel együtt volt a csapat.
    - A fele mehet, amerre lát, jöjjön vissza délután! - mondta apamanó.
    A délutánosok késő estig dolgoztak. A kicsik aludtak ebéd után, és jöttek vissza.

    A harmincadik napon már négy gépük volt, és megjött az igazgató.
    - Tizenhatmillió betű már megvan a kétszázmillióból - mondta neki szipogva Brik.
    - Ez elképesztő! Ez csodálatos! Hát te meg, csak nem sírtál?
    - De. Nem tudunk könyvet csinálni. Ez csak nyolcezer keskeny papírcsík.
    - Na és? Mi lenne még vele a munka szerinted?
    - Gondolom, papírlapokra kell ragasztani, hogy igazi könyv legyen.
    - Miért? Így is olvasható, nem?
    - Mert elszakad, összegubancolódik, meg ilyenek.
    - Nem érdekel. Viszem, ami eddig kész, mert nagyon kell és azonnal.
    - És ha elszakad? Hogy fogják használni?
    - Minden tanuló kap egy tekercset, és egy üres füzetet. Mialatt átírja a szalagot a füzetbe, megtanulja, ami rá van írva. Ha nem másol, csak vág és ragaszt, nekem úgy is jó, ezt meg is mondom nekik. Ha egy tekercs kész, megkapják a következőt. Egy érdekes játék lesz nekik a saját könyvüket összerakni.
    - Ez csodás. Nagyon köszönöm. Már is jobban érzem magam.
    Az igazgató mielőtt távozott volna, visszaszólt:
    - Még valami. Nyolc oldal ezer példányban, az pontosan százhatvan kosár ennivaló. Nem gyümölcsös krumplikása lesz, hanem bármi más. Holnap is jövök, addigra találd ki, hogy hová kéred.

    Brik beszélt Kruppal és manó anyuval, aztán elrohant Prikkáékhoz.
    - Boltot kell nyitni - mondta Brik.
    - Nem vagyok kereskedő, nem tudom, hogyan kell - bosszankodott Prikka néni.
    - Mindent meg lehet tanulni - szólt közbe Kritta.
    - Honnan? Miből? - kérdezte Krod.
    - Itt egy olvasójegy, bemész a könyvtárba, és keresel egy olyan könyvet, hogy "Hogyan nyissunk élelmiszerboltot?" - nyújtott át egy vaslemezt Brik.
    - Van ilyen könyv egyáltalán? - kérdezte Prikka.
    - Nem tudom. Ha nincs, írd meg! Mit bánom én. Százhatvan kosár ennivaló jön. Az éléskamrád óriási, van hová tenni. Vegyél fel valakit, aki ért hozzá, és kérj egy kereskedelmi engedélyt. Számíts rá, hogy a minisztériumból majd jönni fognak sokszor, és megnézik, hogy van-e romlott étel, és megkérdezik, hogy mit szoktál vele kezdeni, ha mégis tönkremegy. De nem lesz baj, mert ha olcsón adod, úgyis elviszik, mielőtt megromlana.

    Apamanó éjjel kiosont a gépekhez dolgozni, de megjelent manó anyu, tetőtől talpig piros ruhában.
    - Hagyd abba a munkát, és gyere velem, mert dolgunk van - és kézen fogva húzta őt magával.

    A negyvenötödik napon Brob elkészült mind a tizenöt üveglappal három példányban. Felpakolta egy háromkerekűre, és bevitte az iskolába. Nem kért fizetséget érte. Azt mondta, a családért dolgozik, a pénz meg jön rendesen, mert a Nagyteremben már egy fabódéból osztanak sorszámot azoknak, akik be akartak jutni Prikka boltjába.

    Brob hazament, és az üveglapokra újabb képeket festett, de szinte mindig ugyanazt. Egy szépen megrajzolt és kiszínezett erdei manólány ugrálókötelezik, és közben távolabb két hegyi manó fiú egy pöttyös labdát pattogtat egymásnak. Ezt festette le tizenhatszor. A képek majdnem egyformák voltak, de mégis egy kicsit mindegyik különbözött a többitől. Brob rakosgatta, nézegette, javította, sokat rajzolt, gondolkodott, és motyogott magában.
    - Min dolgozol? - kérdezte tőle kíváncsian Brik.
    - Kellene egy olyan doboz, amiből képeket lehet kivetíteni.
    - Van olyan az iskolában.
    - Tudom. Nekem olyan kellene, amibe tizenhat képet beleteszek, és azokat könnyen és gyorsan tudom cserélgetni.
    - Szereld egy kerékre. Körbefordítod a doboz ablaka előtt.
    - Kösz a tippet. Hoznál nekem négy kis tükröt? Meg kellene egy magnéziumlámpa is.
    - Tükröket hozok, de a magnézium méregdrága.
    - Van annyi pénzünk, mint a tenger, amióta beindult a nyomda ezerrel, és Prikka is megnyitotta a második boltját. Krod lett a család pénztárosa, kérj tőle. Mondd neki, hogy nekem kell. Adni fog, tudja miről van szó.

    Prap és Zrippa jöttek minden másnap délután. Hoztak irdatlan sok papírcsíkot és tintát, alkatrészeket, szerszámokat és műszereket a gépekhez. Apamanó ilyenkor mindig egy pillanatra Prap lába elé tette a manósapkáját, és a többiek felszisszentek, mert meglátták apamanó megvágott fülét.

    A kicsik hamar megszokták Prap kinézetét és összebarátkoztak vele. Főleg az egyik. Prap megkérdezte őt, hogy miért nem félt tőle egy pillanatra sem. A kicsi félrehívta őt, és Brik titokban kihallgatta őket.
    - Nézd már meg jobban a fülemet! - kérte a kis manó.
    - Ezt nem hiszem el! Látom. Amikor megszülettél, az orvos átszabta a füledet hegyi manóvá, és tökéletes munkát végzett, ha nem szóltál volna, észre sem veszem. Mi a neved?
    - Az igazi nevem titkos, a hegyi manó nevemet már ismered.

    Brik beszélt erről apamanóval.
    - Köztünk járnak és ki fognak bennünket szorítani a legjobb helyekről.
    - Az erdei manók sem szorítottak ki minket. Olvastam egy könyvben, hogy röhögtek rajtunk, ahogy tülekedünk a tűz körül, ők pedig közben kályhákat és olajlámpákat használtak. A füstöt nem értem. Nem fulladt meg senki.
    - Persze mert egy csomó ennivalóért csöveket szereltünk és kéményeket építettünk, ami összegyűjtötte a füstöt, abba kötötték be az erdei manók a kályhákat, a kazánokat, sőt a nagyobb olajlámpákat is. Így aztán nem volt szükségük arra, hogy közel legyenek a tűzhöz, anélkül is tudtak manóbébit fürdetni, és nem fáztak.

    A hatvanadik napon az igazgató elvitt tíz oldalt tartalmazó tekercset, és küldött érte Prikkáéknak újabb kétszáz kosár ennivalót. Addigra apamanó összerakott egy új gépet. Prom is eljött, hogy megnézze. Bekapcsolták.
    - Miért búg ez? - kérdezte Prom.
    - Dinamikus rendszerű gép. Akkor is forog és rezeg benne minden, amikor semmit nem csinál. A lyukszalag csak finoman szabályozza ezt a folytonos forgást és rezgést.
    Befűztek egy lyukszalagot, ami gyorsan átsuhant a gépen, közben kereszt irányban a fehér papírszalag hirtelen elindult, de néhány pillanat múlva már meg is állt. Megfordították a szalagot, és látták, hogy tökéletesen olvasható betűk vannak rajta.

    Brob bekukkantott.
    - Na, milyen?
    - Egész jó. Látni ugyan nem lehet, hogy mit és hogyan csinál, mert annyira gyors, de az eredmény nagyon szép - mondta apamanó.
    - Nyolc ilyet kell egybe építeni, és hadd szóljon! - mondta a kicsi, és már szaladt is tovább.
    - Apja fia - morogta Prom, kissé irigykedve. - De azért én is haladok.

    Brik meglátogatta Promot.
    - Azt mondtad apának, hogy haladtál a gipsz és gumiöntéssel. Megnézhetem?
    - Nincs sok látnivaló rajta. Ötszáz betű van egy gumilapon. Ez még elég jól olvasható. Pontosabban ötszáztizenkettő. Tizenhat sor és soronként harminckét betű. Nem több, de nem is kevesebb.
    - És hány oldal?
    - Kettő. Egy papírlap két oldala.
    - De hát az semmire nem elég.
    - Pont annyi, amennyi kell.
    - Két oldalas könyv nincs - jelentette ki Brik magabiztosan.
    - De van. Én találtam ki. Az, ami a Nagyteremben van a hirdető táblán.
    - Nem kell az senkinek. Kimegy és megnézi.
    - Hat nappal ezelőtt volt tizenhat előfizetőm, három nappal ezelőtt harminckettő.
    - Na és?
    - Most van hatvannégy.
    - Hűha! - lepődött meg Brik, mert már tanult egy könyvből egy kis matematikát.
    - Hűha bizony! Már munkát tudok adni másnak is. Akik ezeket a hírlapokat széthordják az egész városba, leveleket is gyűjtenek, és elviszik, ahová kell. Pénzért.
    - Falevelet? - nézett ki a fejéből Brik értetlenkedve.
    - Több eszed van ennél - vigyorgott Prom.
    - Nem jövök rá - vallotta be Brik.
    - Írás. Üzenet. Kívül csak annyi van ráírva, hogy ki küldi és kinek.
    - Posta? - tippelt Brik.
    - Igen, az erdei manók úgy nevezik, de ez más. Ott beviszi valaki a hivatalba az írást, és beleteszi valakinek a dobozába. Aztán jön a másik, kinyitja kulccsal, és elviszi.
    - Tudtam, hogy az erdei manóknak a sötétben elhomályosodik az agyuk, de ennyire?
    - Van értelme. Némelyik egyszerre tíz másikkal levelezik, és nem kell végigjárnia a többieket, hogy beszéljen velük. Vagy az összes unokatestvérének pillanatok alatt szét tudja osztani a születésnapi ünnepségére a meghívókat. Esetleg van olyan dolog, amit nem illik a hirdetőtáblára kitenni. Nálam viszont ki sem kell mozdulni otthonról.
    - Tudod fizetni a hírlap árusokat? Miből?
    - Persze. Pár fityingért is jönnek sokan.
    - Az hogy lehet?
    - Úgy, hogy a hírlapokért alig kapnak pénzt, de a személyes üzenetekért a hírlap olvasóitól nagyon is. Az is fizet nekik, aki küldi, és az is, aki kapja.
    - Ez így már csúnya dolog.
    - Persze, de működik.
    - Na pá, későre jár. Megyek haza.
    - Neked nem kell?
    - Hírlap? Madárnak nézel? Kimegyek a táblához, és elolvasom.
    - Azt hogy olvasod el, hogy mi volt odaírva húsz nappal ezelőtt?
    - Miért, te hogyan?
    - Visszalapozok - mondta Prom, és mutatta a korábbi lapokat.
    - Hoppá. Mennyi is egy ilyen előfizetés nálad?
    Hazafelé Brik bosszankodott, hogy milyen sokat fizetett a semmiért. Érezte, hogy ha beszélt volna Prapról és a kis keverékmanóról, még ő kapott volna egy csomó pénzt, de ezzel kiadta volna a család titkát.

    A kicsik, Kritta, Brob és két másik unokatestvér közben beiratkoztak az iskolába. Az első tanítási nap estéjén a konyhaasztalt kivitték a nyomda közepére, körbe ülték, és a kicsik elmondták, hogy mit láttak.
    - Az iskolában nagyon szeretik a papírcsíkot. Négyen ülnek egymás mellett, az első némán olvassa, és tovább adja a következőnek, és a következőnek, és a következőnek - kezdte Brob.
    - Az utolsó meg feltekercseli és beleteszi két papírtányér közé. Három tűzés cérnával és megy vissza a dobozba.
    - Mások füzetbe másolják a csíkot, utána eladják pénzért - tette hozzá Kritta.
    - Van, aki nem adja el. Ollóval szétvágja, és beragasztja a füzetébe.
    - Csak az erdei manók duzzognak, hogy a betűk milyen rondák. Ők azért másolják füzetbe, hogy szép legyen.

    Brik megkapta az első hírlapot. Megtudta, hogy milyen új finomságokat lehet kapni Prikka boltjában. Málnaízű zselécukor? Nyamm! Táncverseny csak erdei manóknak. Bővítik a kórházat, mert sok kis manó születik. Ha nagy szeme és nagy füle van, tilos átszabni hegyi manóvá, ha orvos ilyet tesz, húsz nap börtön jár érte. Brik családja rengeteget dolgozik azon, hogy mindenkinek legyen saját tankönyve.
    - Suppíjáióóóó! - üvöltött Brik, mire az egész család felébredt az éjszaka kellős közepén. Húszan szaladtak össze pizsamában. A kicsik sírtak, a felnőttek méltatlankodtak.
    - Mi ütött beléd? Bolondgombát ettél? - kérdezte Krup.
    - Ezt olvasd! - mutatta Brik a hírlapot.
    - Már olvastam. Prom osztogatja fűnek, fának.
    - Kétnaponként újat ír. A tied már régi. Ebben egész más van.
    - De miért kell üvöltözni, amikor olvasod?
    - Rólunk szól! Benne vagyunk a hírekben!
    - Az nem létezik!
    - Olvasd csak el. Hangosan!
    - Kit érdekel, hogy milyen finomságokat lehet kapni Prikka... hoppá... boltjában. Milyen lehet az a málnaízű zselécukor? Táncverseny csak erdei manóknak, nem fontos. Bővítik a kórházat, mert sok kis manó születik, hurrá. Ha nagy szeme és nagy füle van, tilos átszabni hegyi manóvá, ha orvos ilyet tesz, húsz nap börtön jár érte, pedig szegénykének jobb lenne, mert akkor nem csúfolódnának rajta a többiek. Brik... családja... rengeteget dolgozik azon, hogy mindenkinek legyen saját tankönyve - itt Krup elakadt, és felüvöltött. - Suppíjáióóóó!
    A többiek is nevettek, kiabáltak, aztán szétszéledtek, vissza az alvókuckókba.

    A hetvenedik napra elkészült újabb tíz oldal, és a boltba is megjött kétszáz kosár ennivaló. Kritta próbált bemászni az egyik üres kosárba, de nem tudott. Nem csalt senki. Kritta egyszerűen kinőtte a kosarat. Nagyot nevettek mind.

    Másnap Brob egy háromkerekűre pakolta a nagy fadobozt, és bevonszolta az iskolába, az előadóterem közepére. Kétszáz kicsi és tíz felnőtt várta a bemutatót. Brob tekerni kezdett egy fogantyút a doboz oldalán, Kritta pedig begyújtotta a magnéziumlámpát. A teremben eloltották a gyertyákat, és a falon megjelent egy kép. Egy szépen megrajzolt és kiszínezett erdei manólány ugrálókötelezett, és közben távolabb két hegyi manó fiú pattogtatott egy pöttyös labdát egymásnak a képen. A doboz zúgott, és pörögtek benne a kerekek, a tükrök és az üveglapok.
    Egyszer csak egy kis manó felkiáltott:
    - De hiszen ez a kép mozog!
    Sokan csak ekkor döbbentek rá, hogy mi is volt olyan rettenetesen furcsa a képen. Addig nem vették észre, mert a labdapattogtatás is, az ugrálókötelezés is akkor természetes, ha mozog.
    Óriási taps, tomboló ünneplés tört ki.

    Az igazgató hívatta Brobot.
    - Jutalmat érdemelsz, mi legyen az?
    - Egy tanítói oklevelet kérek - válaszolta Brob.
    - Ez nehezen fog menni, de megkérdezem az erdei manókat.
    Néhány nap múlva Brob megkapta a választ:

    Hivatalos Tanítói Oklevél, amely tulajdonosát feljogosítja arra, hogy
    1. Tanítson,
    2. Vizsgáztasson, és a vizsga eredménye alapján
    3. Bizonyítványt állítson ki az alábbi tantárgyból:
    Mozgóképek és vetítőberendezések készítése.

    A kilencvenedik napon elkészült az ötvenedik oldal, és az új, nyolcszalagos gép.
    - A többi géppel mi legyen? - kérdezte Brik.
    - Próbagépek lesznek a lyukszalag szerkesztéshez - mondta apamanó. - Az egyiken történelem, a másikon vegyészet, a harmadikon szakácskönyv fog menni. A negyediken törvénykönyv, az ötödiken matematika, a hatodikon orvostudomány, a hetediken mesekönyvek készülnek. A gyors, egy szalagos gépen próbanyomtatás lesz, nehogy egyszerre nyolc szalagot pocsékoljunk el, ha mégse jó valami.
    - Szó sem lehet róla - szólt közbe Krup. Úgy számolom, hogy a többi gép nélkül a száznegyedik napra lennénk kész, velük együtt a századikra. Én a századik napon ünnepelni akarok, nem dolgozni és szégyenkezni.

    Eljött a századik nap, messze a következő tanévnyitó előtt, és megünnepelték, hogy elkészült az utolsó, a századik oldal is.
    - Éljen Prap a keverék manó! - kiáltott egy kicsi, de nem bántotta senki.
    - Éljen Brik a hegyi manó! - kiáltott egy másik, mire a többiek is kórusban zúgták, hogy éljen, éljen, éljen!
    - Éljen soká minden erdei manó! - kiáltotta Brik, és az egyik könyvtáros lányra gondolt, aki idősebb volt, mint ő, és gyönyörű.
    - Éljen, éljen, éljen! - kiáltották a többiek, de ők közben a gyümölcsös krumplikására gondoltak.

    Nem csak Brik családja ünnepelt. Az igazgató is összehívta az értekezletet, ahol pezsgőbort pukkantottak, és nagy sivalkodással összevissza locsolták egymást vele.

    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0018_20150619_FK

    Témanyitás by _FK on Pént. Jún. 19, 2015 6:57 pm


    2.

    Brik beállította a kapcsolókat, és lenyomott egy fogantyút. Amikor felengedte, a papír továbbmozdult, és ott volt rajta a huszadik betű. Megvolt az első értelmes mondat, egy papírcsíkon. Brik szomorúan és dühösen gondolt arra, hogy mennyit kell még dolgozni azon, hogy akár egy könyvoldal is kész legyen.
    - Mennyi van még vissza a négyszázmillióból? - kandikált be Brob.
    Egy üres vödör csattant a falon a bejárati nyílás mellett.
    - Jól van na! Nem zavarok tovább. Csak kíváncsi voltam, hogy lesz ebből bélyegző - szeppent meg a kicsi.
    - Ha a papírra már szépen nyomtat, puha szalagot vezetünk át rajta, a betű benyomódik, később a gipsz a szalagban megköt, és rá lehet önteni a gumit. A gumi már dudorodik ott, ahol a betű van. Ha megkeményedik, felszeleteljük, és egy fatáblára ragasztjuk. A tábla másik oldalára rácsot szerelünk fémből, és már kész is a bélyegző.
    - Nyomtatod az oldalt egy papírra, rájössz, hogy tele van hibákkal, és kezdheted előröl ezt az egészet.
    - Mars ki! - ordított az öccsére Brik.
    - Na-na! - szólalt meg Krup az öccsük mögött.
    - Mindig kötekedik velem, és ami borzasztó, hogy még igaza is van.
    - Az is baj, hogy lassú vagy. A huszadik betűt már nem tudod belenyomni a gipszbe, mert addigra megköt.
    - Van még valakinek mondanivalója? - kérdezte dühösen Brik.
    - Nekem - toppant be Zrippa. - Itt pepecseltek a műszaki részletekkel, a lényeg meg sehol.
    - Miért, mi a lényeg?
    - Egy terv. Egyáltalán, melyik könyvet kell másolni?
    - Nem volt róla szó. Azta! - kiáltott fel Brik. - Melyik a legvékonyabb tankönyv?
    Krup elrohant.
    - Ez meg hová megy? - lepődött meg Brik.
    - Hoz egy vékonyabb könyvet.

    Krup visszaért.
    - Ez jó lesz. Ebben minden benne van, amire egy manónak szüksége lehet. Olyan címek vannak benne, mint például: fogadj szót, árulkodj, vagy inkább üss vissza, tanulj meg tanulni, pályaválasztás, egy jó munka, hallgass az idősebbre, lakóhely vagy otthon, párkeresés, csecsemőgondozás, nevelés, öregek és betegek ápolása, segítsd a fiatalokat, hallgass az okosabbra, írd meg az életedet, és távozz méltósággal.
    - Ha ennyi minden benne van, biztos rettentő hosszú.
    - Dehogy is! Csak száz oldal szöveg és tizenöt kép.
    - A képekkel mi legyen? Egy képet ezerszer lemásolni... - kezdte Zrippa.
    - Majd nagy tablóképeket készítünk, és minden tanuló lemásolja magának.
    - Nézd csak, mit hoztam még!
    - Látom, egy léc. Mi van vele?
    - Tele van ütve szögekkel. Ha a szögeket kalapáccsal itt beütöd, a másik oldalon kibújik és viszont.
    - Jó játék. És főleg olcsó.
    - Most találtuk ki. Egy vezérlőléc. Tolod egy gép belsejében, és kapcsolókat kapcsolgat.
    - Mint egy zenedobozban? Az minek nekünk?
    - Ez a lécet végigpüfölöd egy kalapáccsal, és máris más dallamot játszik.
    - És más betűk lesznek a papíron. Értem! Rakjuk össze! Ma éjjel nem alszunk!

    Másnap reggel már tíz léc volt, mindegyiken néhány szó a könyvből.
    - Most tartunk ott, hogy tíz év múlva lenne kész.
    - De nem köt meg a gipsz, mert gyorsan végig tudod húzni a lécet.
    Brob másnap reggel is bekukkantott:
    - Hogy haladtok? Látom, vezérlőléc. Olyan gép kellene, amibe papírcsíkot fűzöl. A gép leolvassa a betűket a papírról és belenyomja a gipszbe. Na megyek, mielőtt kidobtok - és már szaladt is tovább.
    - Léc helyett olyan papírcsík, amit egy gép is el tud olvasni? - kérdezte halkan Brik.
    - Szögek egy papírcsíkon? Micsoda zagyvaság! - mondta röhögve Krup.

    Délután megjött Zrippa és a két kicsi.
    - Ma is kaptatok gyümölcslevet? - kérdezte a kicsiktől Krup.
    - Igen, minden nap kapunk. Azt mondja Prom, hogy van annyi, mint a tenger.
    - Prom? Az meg kicsoda?
    - Aki a gyümölcslevet hozza.
    - Honnan?
    - Az titok.
    - Lopja valahonnan?
    - Persze.
    - Hogy meritek meginni? És ha romlott? - kérdezte ijedten Brik.
    - Nem romlott. Holnap gyere értünk, megmutatjuk neked, hogy honnan van.

    Brik meglátogatta a vízhordót.
    - Fontos munkám van, és kellene hozzá egy csomó pénz.
    - Egyre kevesebb pénzt tudok adni, mert már más is hordja a meleg vizet - mondta az öreg.
    - Van egy újabb ötletem. Egy hosszú cső... - kezdte Brik.
    - Felejtsd el. A többiek nagyon megvernek, ha elveszed a munkájukat és a pénzüket.
    - Hadd mondjam végig. Egy hosszú cső, amiben szennyvíz folyik a mosodából át a szennyvíz tisztítóba.
    - Az most is átfolyik. Egy rövid csövön. Minek a hosszú cső?
    - A mosoda vizét fel kell juttatni a manóváros legmagasabb pontjára, és onnan szétosztani. Bárki bekötheti magához a szennyvizet. Persze ha fizet érte.
    - Miért akarná bárki is bekötni magához? Mit kezd vele? Nem jó az már semmire.
    - A vécén keresztül megy tovább a szennyvíz.
    - És magával viszi a... Fúj.
    - Pontosan.
    - Aki tartályokat hord, nem fog neki örülni.
    - Majd keres másik munkát. Vödröt húz, pumpál, csövet készít, épít, szerel, dugulást hárít el...
    - És a tiszta ivóvizet?
    - Azt még biztonságosabb palackokban hordani, úgy, mint eddig.
    - Hogy kezdjük hozzá? - kérdezte az öreg.
    - Először a mosodához legközelebbi vécéket kötjük be, hogy egyáltalán működik-e.
    - És aztán?
    - Az új királlyal kötsz egy kizárólagos szerződést a szennyvízre.
    - Hogy a többiek ne adhassák el? Ez kolosszális!

    Brik átment Prikkáékhoz a két kicsiért és hazafelé bementek egy ismeretlen labirintusba.
    - Biztos, hogy itt van? - kérdezte kicsit aggódva Brik.
    - Persze. Utána osontunk, és kifigyeltük - mondta Kritta.
    - Kár, hogy most nem hoztunk magunkkal egy vödröt - tette hozzá Brob.
    - Nálam van egy üveg meleg víz. Ha megérkezünk, átöntöm a másikba, a kőre, hogy erősebben világítson, és lesz egy üres, tiszta edényünk - mondta vidáman Brik.

    Bebújtak egy szűk helyre.
    - Már öntheted is. Megérkeztünk.
    Brik a felerősödő fényben meglátott egy csövet, ami bejött az egyik falból, és kiment a másikba. A csövön vigyorgott egy fából faragott, manófej alakú csap.
    - Tedd alá az üveget, és húzd meg a fülét, aztán csavard meg az orrát.
    - Fúj! A szájából mintha folyna valami - viccelődött Brik.
    - Persze, a gyümölcslé - mondták kórusban a kicsik.
    Határozott eperillat terjengett körülöttük.
    - Ma eper folyik a csőben - mondta Kritta.
    - Ki ez a Prom? - kérdezte Brik.
    - Egy gépész. Készített az erdei manóknak egy fagyasztót, egy tárolót, egy olvasztót és egy palackozót. Az olvasztó balra van, a palackozó jobbra - mutatta Brob.
    - Milyen olvasztó? Vas? Üveg?
    - Á, dehogy! Nagy jégtömböket olvasztanak ki. Fagyasztott gyümölcslé. Tiszta vízzel, meg valami savanyú cukrozott fűszerrel keverik, utána a csövön átmegy a palackozóba. Prom meg lopkodja. El nem adja, mert akkor rögtön kiderülne, hogy miben mesterkedik, csak issza, meg a rokonainak adja ingyen. Jó, hogy mi is a rokonai vagyunk.
    - És ha egyszer bejönnek ide?
    - Ide? Soha! Amikor tisztára mosnak mindent, aki benéz a palackozóból a csőbe, azt látja, aki az olvasztóban van, vagy ha nem is látja, tud vele beszélni. Belül ki tudják mosni a csövet anélkül, hogy ide bejönnének.
    - De, majd ha ki akarják cserélni a csövet egy vastagabbra...
    - ...akkor Prom a gépész, és szépen kicseréli.

    Amikor Brik haza ért a kicsikkel Zrippát is ott találta. Zrippa egy új felfedezésről számolt be.
    - Megdöbbentő híreim vannak. Pirka annak idején egy koponyát hurcolt magával, amíg el nem lopta tőle valaki. Azt mondta róla, hogy az egy tárgyi bizonyíték a hegyi manók létezésére. A tudósok nem hitték el, azt mondták rá, hogy az egy szerencsétlen erdei manó volt, valami születési rendellenességgel. Túl nagy szeme volt! Figyeltek rám?
    - Túl nagy szeme volt. Világos! - mondták a többiek kórusban.
    - Most végre átírtunk egy könyvet, mert már csak három vén hegyi manó maradt, aki még el tudja olvasni. Őrizték a család titkát nagyon, de az egyik elárulta egy díszes sírhelyért. Arról szól, hogy Truk, akinek egy verekedés során kiütötték az egyik fogát, elindult megkeresni az erdei manókat, de soha nem tért vissza. Pirka készített vagy öt rajzot a koponyáról, mielőtt elveszítette. Minden stimmel. Truk állítólag nem tudott, vagy nem akart beszélni, és az erdei manók között öregedett meg. Szerintem ő írta az első könyveinket a hegyi manókról, és soha többé nem akart vissza menni a saját népéhez.

    - Rengeteg olyan könyv van, ahol már az utolsó is meghalt, aki el tudta volna olvasni - mondta Krup. - Sok bonyolult jel, nem érti senki. Sok makacs öreg még akkor is titkolózik, amikor annak már semmi értelme. A fiatalokat megesketik, hogy nem adják tovább a titkot idegennek, de egy hegyi manónak minden más család idegen, sőt ellenség.

    - Az erdei manóknál pont fordítva. Nincsenek titkaik. Ha valaki valamit kitalál, azt kiszögeli a hirdetőtáblára. Tudományos előadásokat tartottak a villanyról, és még arra is meghívták a hegyi manókat - mondta Brik. - Úgy tudom, valaki nálunk készített egy villanyos lándzsát, és ő, vagy más kipróbálta egy erdei manón, mert ezt a parancsot kapta az Erdei manó Ellenes Szövetségtől. Ettől függött, hogy beveszik-e maguk közé. Elkapták, és jól megvágták a fülét - mondta tovább vidáman Brik, és nem értette, hogy a többiek miért néznek rá olyan ellenségesen.
    - Saját apánkról beszélsz, ugye tudod? - kérdezte Zrippa.
    - Az nem lehet! - döbbent meg Brik.
    - Pedig úgy van - bólogatott Krup.

    Brik ököllel zörgetett be oda, ahová a múltkor az anyja. Semmi válasz. Az ajtón egy írás volt.
    -------------------------------------
    ITT azok laknak, akik nem vágynak társaságra.
    Kétszer is gondold meg, mielőtt kopogsz.
    Ha már kopogtál, még van időd elfutni innen.
    ------------------------------------
    Brik ismét zörgött, majd felordított:
    - Apámat kereseeem. Brik vagyoook.
    - Melyik a te apád? - mordult valaki odabent.
    - A vágott fülű.
    - Itt mindenki az. Eredj a dolgodra!
    - Kik laknak itt? - kérdezte csodálkozva Brik.
    - Az elkárhozott lelkek. Ez itt a pokol. Takarodj innen!
    - Addig nem, amíg nem beszélek vele.
    - Sapkát hoztál?
    - Csak a magamét.
    - Akkor nem vagyunk rád kíváncsiak. Mars haza!

    Otthon az igazgató várta.
    - Nem jársz iskolába. Tudom, hogy éjt nappallá téve tankönyveket készítesz, de át kellett, hogy írjalak a következő tanévre. Remélem nem gond. Hol tartasz?
    - Négyszáz betű már megvan a négyszázmillióból.
    - Remek! Ha megvan az első könyv, hozok neked két kosár ennivalót.
    - Nem lesz meg az első könyv. Mind az ezernek lesz meg az első oldala.
    - Az még jobb. Ha néhány oldal megvan ezerszer, már lehet tanítani belőle. Közben ti meg haladtok a többivel.
    - Mi újság a suliban? Miért a tudósok tanítanak? - kérdezte Brik, hogy inkább másról beszéljenek.
    - Mert a tanítók kikészülnek attól, ha a sok hegyi manó őszintén megmondja a szemükbe, hogy ebédelni jött, és nem tanulni. Viszont ha egy tudós tart előadást, valamiért a hegyi manók is csendben maradnak, és nagyon figyelnek.

    Brik éjjel forgolódott: "Léc helyett papírcsík? Léc helyett papírcsík? Amit egy gép el tud olvasni? Szögek egy papírcsíkon? Szögek egy papírcsíkon?". Hirtelen teljesen felébredt, és felült az alvókuckójában. Fejét beütötte egy polcba, és a vizes kancsó szépen az ölébe borult.
    - Nem szögek, lyukak! - visított fel ijedtében.
    Krup bekukkantott.
    - Mi bajod van?
    - Víz.
    - Bepisiltél? - kérdezte csodálkozva Krup.
    - Egy kancsó víz. És nem vicces. Ne röhögj már! - morgott Brik, és keresett valami száraz ruhát.
    - És mi van a lyukakkal? Az kiabáltad, hogy "Nem szögek, lyukak!"
    - Papírszalag lyukakkal. Egy olyan fogja kapcsolgatni a betűnyomtatót.

    Brik beugrott a Barkácsolás Klubba, ahol Krup, egy Prom nevű gépész, és a két kicsi, Kritta és Brob sürögtek-forogtak egy kis, fából készített gépszörnyeteg körül.
    - Prom vagyok, a gépész - mutatkozott be az idegen. - Készítettünk egy nyomtatót, lassú, de működik.
    - Brik vagyok. Nekem dolgozol. Majd mondd el, hogy mit kérsz érte.
    Prom nem mondta meg. Gyorsan elköszönt, és ment a dolgára.

    - Hogy került be a csapatba a gépész? - kérdezte Brik.
    - Szépen megkértük, hogy segítsen - mondta Kritta.
    - Először nem nagyon akart, de meggyőztük - tette hozzá Brob.
    - Mit mondtatok neki? - kérdezte csodálkozva Brik.
    - Hogy nem muszáj, de akkor elhíreszteljük a kicsik közt, hogy lehet nála ingyen gyümölcslevet kapni.
    - Azóta mintha félne tőlünk, és szorgalmasan segít Krupnak.

    Krup tintát öntött a gépbe, befűzött egy hosszú, keskeny papírszalagot, és egy másik szalagot is, ami majdnem fekete volt és lyukacsos. Krup egy fogantyút kezdett tekerni a gép oldalán. A gép kattogni kezdett. A lyukszalag elindult, de nem folyamatosan, hanem a kattogás ütemére. A papírszalag nem mozdult. A lyukszalagon az első lyukak sorban bementek a gépbe. A papírszalag is elindult, jött kifelé a gépből, de még semmi nem volt ráírva. A lyukszalagon addig csak egy sor lyuk volt, de most a bonyolult mintázatú része bújt be. A papírszalagon betűk jelentek meg: "Egymás fülét megvágni szigorúan tilos..."
    - Hadd tekerjem én! - kiáltott izgatottan Brik.
    - Vedd át, de közben meg ne álljon.
    Brik átvette, és egyre gyorsabban kezdte tekerni. A gép csikorogni kezdett, néha a lyukszalag ugrott kettőt, vagy hagyott ki egy ütemet, néha a papírszalag.
    - El kell találni a megfelelő ritmust. Attól, hogy gyorsabban tekered, nem lesz gyorsabb, csak hibázni fog.
    - Kár, pedig már azt hittem, hogy lehet vele sietni.

    Hazavitték a gépet. Otthon az apjuk várta őket. Brik alig ismerte fel, mert csak pici korában látta, meg akkor, amikor manó anyu beszélt vele. Krup bement manó anyuhoz a kicsikkel.
    - Kaptál eltávozást a pokolból? - kérdezte Brik csodálkozva.
    - Nem vicces. Mit akarsz? - mordult rá apamanó.
    Brik felismerte a korábbi hangot, hogy: "Mars haza!".
    - Mesélj nekem az Erdei manó Ellenes Szövetségről. Megvan még?
    - A világosság elmúlik, a sötétség sose. Persze, hogy megvan. Be akarsz lépni?
    - Nem is tudom. Előbb apámat szeretném visszacsalogatni a családjához.
    - Ez se vicces - takarta el az arcát apamanó.
    - Nem is viccnek szántam. Mondd, ki volt az, aki azt a bizonyos villanyos lándzsát készítette?
    - Én, egyedül és titokban, egy fáskamrában, de nem gondoltam volna, hogy tényleg működik. Utána magamon is kipróbáltam, pedig előtte kellett volna. Azt hittem, kiüti az agyamat a helyéről.
    - Az erdei manók papírvékony fémlemezekből rakták össze a magukét egy laboratóriumban. Hogy tudtál te olyat csinálni otthon, a fáskamrában, egyedül?
    - Az enyém egy egyszerű lándzsa volt. A hátizsákban volt a többi része. Több száz üvegcső ecettel és fémekkel, egy mágneses áramszaggató meg még sok minden, a madár sem emlékszik már rá. Miért kerestél?
    - Segíts. Bevállaltam ezer könyvet. Ha nem lesz meg, én is vágott fülű leszek.
    - Elolvasni?
    - A csalán bogáncsát! Lemásolni, elkészíteni, legyártani. Segíts!
    - Ezek szerint az ostoba meggondolatlanság tényleg öröklődik.
    - Persze, de a zsenialitás is. Össze kell rakni egy nyomtató gépet. Ötlet már van. Egy lyukacsos papírszalag.
    - Szerinted én, a vágott fülű, csak úgy besétálhatok a Barkácsolás Klubba?
    - Nem. Haza jössz. Ne tiltakozz, nem a lakásba, csak a nyomdába. Szükségem van egy zseniális tervezőre. A raktár sarkába csinálok neked egy alvókuckót. Más segítség is van. Egy Prom nevű gépész, és maga az ipari miniszter.

    Apamanó megrémült.
    - Az a szörnyeteg?! Találkoztál már vele? Láttad, hogy néz ki?!
    - Nem, de már beszéltem vele egy vastölcséren keresztül.
    - Ez rá vall. Nem mer előbújni. A parancsait papíron küldi és a jelentéseket is úgy kéri mindig.
    - Miért, hogy néz ki? - kérdezte Brik közömbösen.
    - Óriási szemei vannak - mondta ijesztő tekintettel apamanó.
    - Na és? Neked is olyan van. Nekem is. Ilyen egy hegyi manó.
    Apamanó suttogóra fogta a hangját:
    - És van... két... nagyon nagy... füle is!
    - Olyan, mint egy erdei manónak? - kérdezte Brik.
    - Csitt, te! Ez titok. El ne mondd senkinek! Érted már, miféle fajzat került közénk?
    - Akkor az a sötét társaság nem is erdei manó ellenes? Hanem az ilyen félék ellen szerveződik?
    - Pontosan!
    - És őt szúrtad meg annak idején a villanyos lándzsával!
    - Kitaláltad. Okos vagy te. Az én fiam vagy. Nem akartam én bántani senkit. Gondoltam, hogy bemegyek hozzá, és elmondom neki, hogy mi a dolgom. Megkérem őt, híresztelje el, hogy valaki megszúrta őt egy villanyos lándzsával, ha meg elkapnak, tanúskodjon mellettem, hogy nem bántottam őt, csak így beszéltük meg. A lándzsát egy rossz sünin akartam kipróbálni. Egyszer csak hirtelen ott volt előttem.
    - A rossz süni? - értetlenkedett Brik.
    - Bárcsak úgy lett volna. Prap volt ott. Nagyon megijedtem tőle, és azonnal megszúrtam.

    Apamanó elmondta, hogy a pokolban csak italoznak, rágódnak a múlton, és egymásnak panaszkodnak szakadatlanul. Nagyon szívesen jön, mert itthon végre foglakozhat újra azzal, amit szeret. Gépeket és műszereket készíteni. Megnézte Prom gépét.
    - Ez a nyomtató fából van. Fémből kell csinálni, és sokkal kisebbre, attól lesz gyors. Ha a lyukszalag már beállította, hogy milyen betűt kell nyomtatni, a vezérlőegység két nyomtatófejet is hajthat egyszerre. Az egész nyomtatószerkezet föl-le mozog, ez így nem jó, inkább a könnyű papírcsíkot kell mozgatni le és föl. A bélyegzőt és az egész meghajtó részt szilárdan rögzíteni kell, csak a pici festékes lamellákat kell mozgatni, ami a papírra nyomódik. Nem kell tekerni! Egy nagy súlyt kell felhúzni, és amikor az ereszkedik, szép egyenletesen hajtja a gépet. Ha több súly van, folyamatosan tud működni. A kezelő az összes súlyt felhúzza, elmegy reggelizni, és mire visszaér, még mindig megy a gép. Persze jobb, ha két gép és két kezelő van.

    Apamanó elköszönt, és visszament a pokolba... a holmijáért.

    Brik bement a Barkácsolás Klubba.
    - Négyszázmillió betűt nem lehet egyenként kinyomtatni - ellenkezett Prom. - Gumilapok kellenek, amivel egy egész oldalt lehet másolni egyszerre. Vagy akár egy dupla oldalt. Esetleg négy, vagy nyolc oldalt.
    Nem lehetett. A gipsz és gumiöntés nem sikerült. Prom halkan sírdogált, mert a nyomtatvány egy részén olvashatatlanul összefolyt a szöveg, egy másik része foltokban halvány vagy üres maradt.

    Zrippa otthon volt, és az ipari miniszter is elkísérte.
    - Bemutatom a kedvesemet: Prap, az ipari miniszter.
    Prapnak tényleg két nagy szeme és két nagy füle volt, ezért az a manó, aki életében először látta őt, idegsokkot kapott, mert nem tudta eldönteni, hogy hegyi manót, vagy erdei manót lát. Brik viszonylag jól viselte, mert már tudta, hogy mire számítson, de, mint megtudta, amikor megérkeztek ide, a két kicsi és manó anyu felsikoltott. Krup egyik szeme még mindig sűrűn pislogott, a másikkal csak nézett meredten.
    - Jaj, mi lesz itt, ha megjön apa - sóhajtott Brik.
    - Nem jön. Évek óta nem jön - mondta Brob.
    - Pedig jönni fog, csak nem a lakásba. A nyomdában fog lakni és dolgozni.
    - Akkor kell oda egy alvó kuckó. Már megyek is, és csinálom - nyöszörögte Krup, és elrohant.
    - Ez meg hová rohan? Még be sem mutatkozott - csóválta a fejét Zrippa.
    - El innen. Nem bírja felfogni, amit lát - tippelt Prap. - Nem tesz semmit, már megszoktam.
    - Én is megijedtem, pedig már hallottam róla - mondta manó anyu.
    - Szólhattál volna nekünk is - mondták kórusban a kicsik.
    - Jaj, mi lesz itt, ha megjön apa - mondogatta Brik.
    - A kicsik induljanak vissza. Zrippa kérlek, adj nekik pizsamát, de gyorsan. Prikka és Krod kap tőlem egy levelet, hogy ott alhassanak. Krup kíséri őket.
    Prap bement a lakásba, manó anyuval együtt főzni.

    Zrippa csomagolt pizsamát, egyszer csak kopogtak.
    - Bújj be! - szólt ki erdei manó módon Zrippa.
    - Bújik az ördög. Gyertek ki, csomagot hoztam - morgott valaki odakint.
    A két kicsi vigyorgott.
    - Mit vigyorogtok? - kérdezte Brik tőlük.
    - Kértem az igazgatótól üveglapokat és olyan tintát, amivel képeket lehet festeni az üvegre - mondta Brob.
    - Képeket akarsz festeni?
    - A könyvben van tizenöt kép. Le kell másolni ezerszer, vagy lerajzolni nagyba, és az iskolában kirakni a folyosókra. Én arra gondoltam, hogy ha üveglapokra festem, akkor ki lehet vetíteni.
    - Egy raklap üveglap, két kanna tinta, és ötven csőceruza. Itt tessék aláírni.
    - Itt valami tévedés van - mondta nagy, kerek szemekkel Krup.
    - Nincs tévedés. Brob kérte az igazgatótól - mondta türelmetlenül az idegen manó.
    - Ennyit?! - kapkodott levegő után Krup.
    - Nem mondta, hogy mennyi kell. A raktárban most ennyi volt. Holnap hozzak még?
    - Köszönjük, egyelőre ennyi elég lesz - mondta Brik, és szépen elköszönt a szállítótól.
    - Ha egy üzlet beindul... - vigyorgott Kritta.
    - Mi is indulunk - szólt rájuk Krup.

    Brob gyorsan odasúgta Briknek:
    - A nénikénk és a bácsikánk nem csak vigyáz ránk, hanem tanít is minket, így út közben el tudjuk majd olvasni, hogy "itt ma olyan csimm-bumm cirkusz lesz, ami nem kicsiknek való, mert összecsap a két ős-ellenség".

    Este megjött apamanó, és nagy lendülettel mesélt a terveiről.
    - Igenis lehetséges 150 nap alatt 400millió betűt nyomtatni. Tíz nap alatt egy oldal készül el ezer példányban. Ez még nem erőltetett tempó, szépen meg lehet csinálni. Az eredeti lyukszalagról másolatokat kell készíteni, hogy ne az szakadjon vagy használódjon el. Tíz nap alatt elkészül a második gép. A huszadik nap végén három oldal lesz kész ezer példányban, és a harmadik gép. A harmincadik napon már négy gépünk van, és hat oldal ki van nyomtatva ezer példányban, és így tovább.
    - Apa, állj már le! - szólt közbe Brik. - Én könyveket ígértem, nem papírcsíkokat. A harmincadik napon nem 6 oldal van kész, csak hatezer tekercs papírcsík. Azt még szét kell vágni, és egymás alá lapokra kell ragasztani...
    - Minek? - zökkentette ki apamanó.
    - Azért, hogy tudják használni, mint könyvet. Amit lapozni lehet. A csík elszakad, összegubancolódik...
    - Az már nem a te bajod. Mondta valaki, hogy könyv alakúnak kell lennie?
    - Senki. Csak... én könyvet mondtam.
    - Ezer... új... tankönyvet. így mondtad. Új! A formája is új. Kell valami, amire feltekercseled, miközben olvasod. Egy lapos dobozban egy papírhenger, vagy egy korong fából. Esetleg maguk a tanulók vágják és ragasztják, ahová jól esik nekik, tőlem akár egymás homlokára is lehet, nem érdekel, csak kezdjük már el, hogy ne maradj szégyenben.

    A hátuk mögött nyílt az ajtó, és bejött kézen fogva Zrippa és Prap.
    - Meg ne ijedj - szólalt meg Prap.
    Apamanó kiugrott a cipőjéből, és a falig hátrált.
    - Ti... ketten? Megyek vissza a pokolba - suttogta.
    - Mi a bajod? - kérdezte Zrippa.
    - Az ellenségem kézen fogva a lányommal. A másik fülemet... meg fogom vágni.
    - Ne bomolj már, nekem nincsenek ellenségeim - mondta ingerülten Prap.
    - Én az vagyok. Amit tettem, az megbocsáthatatlan - hajtotta le a fejét szomorúan apamanó.
    - Megbocsátható, és ha őszintén megbántad, a barátommá teszlek téged.
    - Mégis hogyan? Én se tudok magamnak megbocsájtani.
    - Adok neked egy ajándékot.
    - Nincs az az ajándék, amivel a barátoddá tudnál tenni.
    - De van. Itt, ebben a dobozban. Ezért jöttem.
    - Mi van benne?
    - Bontsd ki!
    Apamanó sírni kezdett. A dobozban egy manósapka volt, manófül alakú díszekkel.
    - Grom, a vén király küldi. Mielőtt visszavonul, megkegyelmez a pokolban sínylődő elkárhozott lelkeknek.

    Óriási ünneplés hallatszott be, odakint tombolt a vidámság egész este és egész éjszaka. Valaki feltépte az ajtót, és lelocsolta őket olyan borral, ami magától zúdult ki az üvegből. Mindenük csupa ragacs lett tőle. Krup a raktár sarkában szép csendben lebontotta az alvókuckót, és átvitte a lakásba.

    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0017_20150613_FK

    Témanyitás by _FK on Szomb. Jún. 13, 2015 1:02 pm

    Manóvilág - Második kötet - Első fejezet
    1.

    Brik, a kis hegyi manó ébredezett az illatos, puha szénával bélelt alvókuckójában. Nézte a csodakövet, hogy zöldes fénnyel milyen szépen világít. Ilyen csodakőről álmodott valami nagyon furcsát. Porrá törte a követ egy mozsárban, a porból festéket készített, és minden, amit ezzel a festékkel bekent, világítani kezdett.

    Brik hallotta, hogy nagy nyüzsgés van kint a folyosókon, jönnek az erdei manók és hozzák a reggelit, ami mindig ugyanaz. Tiszta víz és valami gyümölcsös krumplikása nevű kenyér. Nagyon finom, de unalmas. Minden másért fizetni kellene. Na mindegy, más finom falatokat is lehet kapni az iskolában, be kell szökni oda ma is.
    - Ébresztő! - szólt egy kedves hang. - Megjött a reggeli.
    - Mommommon - motyogta Brik.
    - Hétalvó ébredj, mert a testvéreid mindent befalnak.

    Brik kiugrott az ágyból, gyorsan felöltözött és kiment a konyhába. A testvérei már reggeliztek. A két nagy, Krup és Zrippa, és a két kicsi, Brob és Kritta. Briknek mindenből kijutott: Volt bátyja, nővére, húga és öccse is. Szerette őket, de tudta, hogy estére már elege lesz belőlük. Leült a helyére, és a többiek kórusban rázendítettek, hogy: "Igen, már megint gyümölcsös krumplikása!". Ezzel bosszantották egymást, és főleg az anyjukat, mert tényleg nem volt más. Egy tojásért egy egész napot kellett volna dolgozni, almát nem is láttak sehol. Az erdei manók nélkül már mind éhen haltak volna, így csak az volt a bajuk, hogy minden nap ugyanazt kellett enni. Brik arra gondolt, hogy beszökik az iskolába, és egész nap ott lesz.

    Manó anyu is asztalhoz ült, és evett egy keveset, de nem ízlett neki.
    - Látom a tied nemcsak unalmas - mondta Brik. - Milyen?
    - Tizennégyes. Ti heteset esztek.
    - Neked adom az enyémet - mondta Brob, a kis fiúmanó.
    - Nem, edd csak meg.
    - Én a felét már megettem. Cseréljünk - próbálkozott Kritta, a kis manólány.
    - Edd meg az egészet.
    Reggeli után a család szétszéledt, és mindenki ment, amerre látott.

    A két nagyobb testvére kivitte a világosra a csodaköveket, hogy azok estig jól teleszívják magukat fénnyel, aztán mentek a "nincs közöd hozzá" dolgukra. Manó anyu a két kicsivel elindult egy rokonukhoz, hogy vigyázzanak rá, meg azért is, mert ez a rokon valahonnan mindig tudott szerezni gyümölcslevet.

    Brik tovább osont az anyja után. Figyelte, ahogy az anyja ököllel zörget be valahová, és kiabálni kezd.
    - Gyere ki, beszédem van veled. Hozhatnál néha a gyerekeidnek enni.
    Egy csúnya, vágott fülű hegyi manó dugta ki a fejét.
    - Nincs közöm hozzád, már elváltunk. Gondoskodjon rólad a családod.
    - Egy béka vagy. Tőled éhen haltak volna a kicsinyeid.
    - Kaptok az erdei manóktól enni rendesen, nem?
    - Mindig ugyanazt. Hozhatnál valami mást is.
    - Én is gyümölcsös krumplikását eszem. Egész jó. Tizenkilences.
    - Az pont neked való. Talán menj el dolgozni, akkor ehetsz mást is.

    Brik nem nézte őket tovább, inkább elindult az iskola felé. Úgy érezte, hogy az iskola valami csodálatos dolog. Brik nem volt beiratkozva, csak amolyan kerítés alatt átbújó iskolalátogatóként ténfergett a többiek között. Könyve sem volt, csak két ceruzája és egy füzete, abba írt mindent. Órarendje se volt, mindig oda ment, ahol éppen sokan voltak, hogy elvegyülhessen a tömegben. Minden nap kaptak ebédet és uzsonnát. Az ebéd kicsit korán volt, mert sokan otthon nem reggeliztek. Brik az uzsonna felét szépen eltette vacsorára, de este a finomságokat inkább a kistestvéreinek adta. Ő maga a reggeli maradékát ette meg.
    - Látom, lassan te is erdei manóvá válsz - mondta Zrippa, a nővére.
    - Nekem eszembe sem jutna másnak adni a részemet - tette hozzá Krup, a bátyja.

    Brik legjobban azt szerette az iskolában, az ebéden kívül persze, amikor egy fehérre meszelt falra magnéziumlámpával szép színes üveglapokról képeket vetítettek ki. Az erdei manók viszont a szürke üveglapokat nagyobb ámulattal nézték, néha könnyes szemmel, még a tanító is.
    - Mi ebben a szürkeségben a szép, mit néztek rajta annyira? - kérdezte Brik az egyik erdei manót.
    - Ez a Csodálatos Erdő manófészkekkel, és a domboldalon álló manóház, amit még Kabbó, a nagy tudós épített. Majd történelemből tanulod te is.
    - Teljesen el vagytok ájulva tőle, pedig nem is színes. Szürke és vöröses barna az egész. Ki festette?
    - Pont az a szép benne, hogy nem festmény. A vegyészek üveglapra sót kristályosítottak ezüstből, és egy nagy homorú tükörrel egész nap rávetítették a környező táj képét, amikor sütött a nap. A kép lassan beleégett a sóba. Az ilyet mi úgy nevezzük, hogy fénykép. A valóságot látod, a festő képzelete nincs benne.
    - Nekem jobban tetszik az, amiben benne van - mondta Brik durcásan.

    Iskola után elindult, hogy megkeresse a nővérét. Arra gondolt, hogy beáll Zrippa mellé egy kicsit dolgozni, és cserébe kér tőle egy kis zsebpénzt. Előbb a kórházba akart bemenni, de onnan elzavarták.
    - Nincs itt semmiféle Zrippa. Takarítónk van elég, ápolónak meg csak iskolázottan jöhetne, egy brutálisan szigorú felvételi vizsga után.

    Brik az étteremben nem Zrippát, hanem Krupot találta meg a mosogatóban.
    - Mi kéne, ha volna, öcskös? - kérdezte a bátyja.
    - Lophatnál nekem valami finom ennivalót.
    - Hogyisne! Még a végén kirúgnának miattad.
    - Ha lebuksz, úgyis kirúgnak - vigyorgott Brik.
    - Miért buknék le?
    - Nem vagy bejelentve.
    - Az régen volt.
    - Tegnap.
    - Igen. Ma reggel volt egy rajtaütésszerű ellenőrzés. A hat mosogatófiú közül négy elszaladt, ketten itt maradtunk, lesz, ami lesz. Egy orvosi vizsgálat után, ahol kijelentették, hogy egészséges vagyok, kulturált és értelmes, megkérdezték, hogy akarom-e magam legalizálni. Persze, mondtam, pedig azt sem tudtam, mi az, amit kérdez. Erre elkérték az igazolványomat, és belevésték, hogy Orvos713 és Mosogat3912, innentől a munkahelyem teljesen hivatalos. Anya boldog lesz, ha este elmondom, te addig nehogy szólj neki!
    - Gratulálok! Zrippáról tudsz valami hasonlót?
    - Egy mosodában van, de ő még titokban dolgozik, pár fityingért, szegény.
    - Minek neki pénz? Enni úgy is kap.
    - Kinézett magának egy gyönyörű piros ruhát, arra gyűjt.
    - Hűha! Kit akar vele megvadítani? - röhögött Brik.
    - Na, tűnés öcsi, mert mosogatnom kell tovább.

    Brik még csavargott egy kicsit. Szerette olvasgatni a Nagyteremben a hirdetőtáblát, a színes, friss híreket, meg a hirdetéseket, hogy ki, mit keres, és mit akar eladni, mikor lesz lakodalom vagy temetés, meg azt, hogy milyen munkahelyek vannak. Brik dolgozni akart, és pénzt keresni. Venni tankönyveket és rendesen beiratkozni az iskolába. Egyetlen olyan munkahely volt csak, ahol kicsik is dolgozhattak: a vízhordó. A kicsik kis edényt kaptak, és senki nem szólt rájuk, ha leültek egy padra pihenni. Több kicsi egy felnőtt vízhordót kísért, és bevitte a vizet azokba a kuckókba, ahonnan az öreg manók már nehezen tudtak volna előkászálódni. Két kis palack és pár lépés. Könnyű, de fontos munka.

    Este Krup hozott a családnak aszalt szilvát, főtt sárgarépát és sült tököt, sőt mindenkinek egy kis darab csokoládét is. Megünnepelték, hogy lett rendes munkahelye, és manó anyu elsírta magát.
    - Apátok példát vehetne rólad.
    - Ne bántsd aput - szólt rá Zrippa.
    - Egy béka! - fakadt ki az anyjuk.
    - Nem volt mindig ilyen - mondta Zrippa. - Mióta a fülét megvágták, teljesen...
    - Csitt, te! - kiáltott ijedten manó anyu.
    - Igen, attól én is béka lennék - szólalt meg a Kritta.
    - Hallgass! - szólt a húgára Brob. - Ez titok. A kicsik erről nem tudnak.
    - De hát mi vagyunk a kicsik. Mégis tudjuk.
    - Majd később megérted. Ez titkolózás és hazudozás. A felnőttek játéka.
    Krup büszkén mondta:
    - Lassan alvás van, mert nekem holnap dolgoznom kell.
    - Én is fáradt vagyok nagyon - mondta szomorúan Zrippa.
    - Kérhetnél te is egy legalizálást.
    - Jaj dehogy is! Azonnal felvennének a helyemre valaki mást, még kevesebb pénzért.
    - Menj máshová dolgozni. Annyi jó hely van.
    - Igen de pénzt csak itt, a hegyi manóknál kapok, odaát csak finom ennivalót.
    - Eladod az ennivalót...
    - ...és kicsapnak, mert nincs rá engedélyem.
    - Jó, akkor hagyjuk.
    - Minek neked pénz? - kérdezte manó anyu.
    - Mert van, amit csak pénzért lehet megszerezni.
    Brik elhatározta, hogy vízhordóként majd keres egy csomó pénzt, és megveszi azt a piros ruhát Zrippának. Csodálatos ajándék lesz, nagyon fog neki örülni. Saját tankönyveiről már meg is feledkezett.

    Másnap Brik jelentkezett a vízhordónál. Az idős felnőtt hegyi manó egy háromkerekűt vonszolt maga után.
    - Van elég kis vízhordóm, akik széthordják a vizet az öregeknek és a betegeknek.
    - Kérem szépen, segítsen, nagyon kellene az a pénz a családunknak.
    - Na jó. Az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot.
    Brik leírta egy papírra, hogy "az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot", és átnyújtotta az öregnek.
    - Itt tessék aláírni.
    - Mi ez?! - ugrott föl a munkaadó vérnyomása.
    - Egy munkaszerződés - mondta mosolyogva Brik.
    - Mi sem jövünk holnap, ha nem írja alá neki - szólalt meg a legkisebb vízhordó.
    - Én még ilyet életembe' nem... - morogta az öreg, de azért aláírta.

    Brik másnap bevitte a papírt a Munkaügyi Hivatalba. A hivatalnok csak bámult, mert az öreg az olvashatatlan kaparás mellé szépen odaírta Brik és a saját igazolványának a számát is. A hivatalnok vigyorgott.
    - A fösvény tüskés disznó! Fele annyit tudsz vinni, mint egy felnőtt manó, és annak is csak az ötödét fizeti.
    - Nem számít, maga csak tegye a dolgát. Kérem!
    A hivatalnok bevéste Brik igazolványába, hogy MunkaHivatal318 és hogy vízhordó8976

    Este Brik hozott a családnak paradicsomot és diót. Manó anyu teljesen ledöbbent.
    - Rendes munkaszerződés? Belőled ügyvéd lesz, de akkor kitagadlak!
    Röhögtek mind, de ez boldog nevetés volt, hogy már ketten is rendesen dolgoznak a családból.
    Krup letette a manósapkáját Brik lába elé, és ünnepélyesen így szólt:
    - A bátyám vagy.
    - Vigyorog szegény - szólalt meg a pici Brob.
    - Pedig innentől az egész család felelőssége rá szakadt - tette hozzá Zrippa.
    Brik arcáról lefagyott a mosoly.

    Pár nap múlva Brik elmondta egy ötletét a főnökének.
    - Egy ládát kibélelünk szöszpaplannal. Teletesszük nagyon tiszta és nagyon meleg vízzel töltött palackokkal. Venni fogják dupla áron. Én majd ordítok, csak kérek hozzá egy bádogtölcsért.
    Estefelé bementek egy sűrűn lakott helyre, és Brik üvölteni kezdett:
    - Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!
    Százan jöttek, és vitték, a többinek nem jutott.
    - Holnap két kocsi kell... négy... nyolc... tizenhat! - suttogta az öreg.
    Brik nem hordott több vizet, viszont minden pihenőnap este ment a pénzéért. A huszadik napon megvette a piros ruhát Zrippának, a negyvenediken a saját tankönyveit, és beiratkozott az iskolába.

    Az iskolaigazgató értekezletet tartott.
    - Ez nem egy iskola, ez egy őskáosz. Rengeteg kis hegyi manó jön minden nap, nem tanul semmit, viszont szétzilálja a rendet, megebédel, rosszalkodik, megeszi az uzsonnát, és távozik. Este meg jönnek a felnőttek és az öregek, hogy megtanulják az ősi írást és nyelvet, ami már nem is ősi, hiszen százával kerülnek bele új erdei manó és hegyi manó szavak. A tanítók ki vannak borulva, a tudósok tanítanak helyettük, és ahelyett, hogy tennék a dolgukat, és dajkákat nevelnének tanítóvá, évfolyamok nincsenek, vizsgák nincsenek... van valakinek valami ötlete?
    - Nekem kérdésem van - szólalt meg Brik.
    - Mondd, ne kímélj! - mondta az igazgató magába roskadva zavart tekintettel.
    - Miért ilyen drága egy tankönyv?
    - Mert kevés van belőle - vágta rá az igazgató.
    - És miért?
    - Mert minden hegyi manó családnak külön titkosírása van, így hiába van rengeteg tankönyv, bármelyiket csak néhányan tudják elolvasni, az erdei manók pedig úgy készítenek tankönyvet, hogy évekig rajzolgatják a betűket egyenként.
    - Mit kapok, ha hozok a következő iskolakezdésre ezer új tankönyvet?
    - Minden könyvért kapsz egy kosár ennivalót.
    - Hármat - mondta Brik.
    - Kettőt - mondta az igazgató.
    - Legyen kettő, de milyen kosár? - kérdezte Brik.
    - Szokásos bevásárlókosár. Olyan, amibe a húgod összegömbölyödve belefér.
    - Rendben van. Hallotta mindenki?

    Brik berontott az étterembe és hátrament a mosogatóba. Ott találta Krupot.
    - Öcsi, hagyd abba a mosogatást, mától otthon is rengeteg munka van.
    - A mosogatni valót nem lehet itt hagyni. Ha rászárad, a következőnek rettenetes dolga lesz.
    - Igazán áttérhetnétek már a Kabbó féle mosogatásra.
    - Hát az meg mi fán terem?
    - Olvass erdei manó tankönyvet, abból megtudod!
    - Inkább mondd el, hogy miért jöttél.
    - Mondom: tankönyvek.
    - Otthon? Készítenem kell tankönyveket?
    - Pontosan.
    - Mennyit?
    - Ezret.
    Krup az öblítővízbe nyomta a saját fejét, majd kihúzta onnan, és megrázta.
    - Brrrr!
    - Mi bajod van?
    - Hátha felébredek. Ez egy rémálom. Mivel érdemeltél ki ekkora büntetést?
    - Hidd el, nagyon sok pénzünk lesz, mert rengeteg ennivalót kapunk, ha ez sikerül.
    - Ha nem, akkor meg száz évig rajtunk röhög mindenki.
    - Pontosan!
    - Tényleg nem szúrhatok ki a következő műszakkal, hogy itt hagyom neki. Menj tovább.
    - Hová?
    - Talán a mosodába.
    - Jó ötlet.

    A mosodában értetlenkedve néztek Brikre.
    - Zrippa már nem dolgozik itt. Kért egy legalizálást, mire azonnal kitettük.
    - Akkor hol lehet? Otthonról már elköltözött, csak az új, gyönyörű piros ruhát vitte magával, azóta nem láttam.
    - Várj csak! Valami rémlik nekem... Az nem létezik! Egy mosónő és az ipari miniszter? Hu-hú.
    - Baj van? - kérdezte Brik, és mutatta, hogy a másiknak elment-e az esze.
    A mosoda főnöke vett egy nagy levegőt, várt egy kicsit, és azt mondta, hogy tíz.
    - Mi tíz?
    - Á, semmi. A helyedben én a nővéremet az ipari miniszter körül keresném.
    - Kösz a tippet. Na, pá!
    - Húsz! - kiáltott utána mosófőnök.

    Brik bement az Ipari Minisztériumba.
    - A miniszter úr bizonyos korhatáron alul nem fogad előre be nem jelentett látogatót.
    - Nem a miniszter urat keresem. Zripp...
    - Csitt te! - kiáltott rá a titkár. - Ki ne mondd!
    - Miért, csak a nővéremet keresem - mondta megszeppenve Brik.
    - Itt be, balra, és a hetes ajtó. Kopog, NEM MEGY BE, vastölcsérbe szól, bemutatkozik és türelmesen vár.
    - Értettem! - mondta Brik, és toppantott egyet.
    - Ajánlom is! - mondta csúnyán összehúzott szemöldökkel a titkár.

    Brik megkereste a hetes ajtót, és kopogott. Hol is az a vastölcsér? Megvan!
    - Miniszter úr, én Brik vagyok és a nővéremért jöttem. A családi tanács összeül. Sürgős.
    - Egy kis türelmet kérek - válaszolt a vastölcsér.
    Brik csak várt, és várt... Nézelődött. Gyertyák. Jól megy ezeknek.

    Kijött Zrippa, és az egyszerű, szürke ruhában úgy nézett ki, mint egy mosónő.
    - Szia. Szép ez a hely. Csak nem? - mosolygott a nővérére Brik.
    - Csak de. Szeretjük egymást, és ezt nem is akarjuk titkolni, csak a hogyan és a mikor nem mindegy, ha tudatni akarjuk ezt a többiekkel. Prappal azon tanakodtunk, hogy behívjuk-e az egész családot ide, a minisztériumba, vagy inkább csődüljünk be hozzánk? Mindkettőről egy fél évig pletykálnának. Te mit keresel itt? Tudom: engem. Baj van?
    - Még nincs, de lesz. Túlvállaltam magam. Ezer tankönyvet ígértem.
    - Holnapra?
    - Á, dehogy! Iskolakezdésre. A következőre.
    - Az megoldható.
    - Megoldható?
    - Persze. Prap úgy mondja, félelemből felesleges falakat építeni. Repülni kell, nem mászni.
    - Megyünk haza?
    - Igen.
    Elindultak, kéz a kézben, mint kiskorukban.

    Otthon körbe ülték a konyhaasztalt.
    - Most, hogy két személy is önálló jövedelemmel rendelkezik... - kezdte manó anyu.
    - Három - szólt közbe Zrippa.
    - Mutasd! - nyújtotta a kezét Brik.
    Zrippa átadta az igazolványát.
    - Ejha! Ipari1 és Titkár2, ez... ez... elképesztő!
    - Most, hogy három személy is önálló keresettel rendelkezik... - kezdte újra manó anyu.
    - Négy - szólt egy halk hang.
    - Ki volt az? - kérdezte Krup.
    - Én - mondta megszeppenve Kritta.
    - Te nem is dolgozol.
    - Csak vicceltem.
    - Figyelj inkább.
    - ...nagyobb lakásba kellene költözni - fejezte be manó anyu.
    - Még nincs itt az idő - mondta Zrippa. - Óriási botrány közeleg.
    - Nagymama leszek... - suttogta manó anyu, és úgy nézett ki, mint aki rögtön elájul.
    - Erről szó sincs. Brik felől jönnek a viharfelhők - mondta komoran Zrippa.

    Mindenki Brikre nézett. Kínos csend ereszkedett közéjük.
    - Ígértem ezer tankönyvet az igazgatónak a következő iskolakezdésre - vallotta be Brik.
    - Tudod-e, hogy előtte mit kellett volna csinálni? - kérdezte a pici Brob.
    - Gondolkodni. Vagy kérdezni - mondta szomorúan Brik.
    - Úgy van. Utólag tudod. Pontosan mi a gond? - kérdezte Krup.
    - Egy tankönyv kétszáz oldal. Legalább. Egy oldalon kétezer betű van.
    - Akkor ezer könyv az négyszázmillió betű - mondta Krup.
    - Ha egyenként rajzolod... - kezdte Kritta.
    - Akkor háromszáz évig fogsz élni - fejezte be manó anyu.
    - Úgy legyen! - mondták kórusban mind.
    - Köszönöm, de iskolakezdésre kellene. Zrippa azt mondta, hogy a helyzet megoldható.
    - Persze. Csak azt nem mondtam, hogy hogyan, mert én magam sem tudom. Valakinek valami ötlete?
    - Nekem - mondta Kritta. - Hozom és mutatom.

    Kritta bemászott az alvókuckójába, és előhozott egy játékot. Egy dobozka volt tintapárnával és egy rudacska, a végén egy művirág. A kicsi rányomta a tintapárnára, azután egy kis darab papírra. Virág alakú jel maradt ott.
    - Csak rá kell nyomni - mondta a kicsi.
    - Mit? - kérdezte Brik.
    - Egy egész oldalt. Sőt egyszerre kettőt. Egy mozdulattal - mondta Zrippa.
    - A húgom egy zseni - szólalt meg Krup. - Egy mozdulattal pontosan négyezer betű.
    - Már csak készíteni kell száz bélyegzőt. Akkorát, mint egy dupla oldal.
    - Az se könnyű... de iskolakezdésig befér.
    - Száz bélyegző az négyszázezer betű. Nem rajzolni. Kifaragni. Ott vagyunk, ahol voltunk.
    - Pontosan! Négyszázezer betűt nem lehet kifaragni iskolakezdésig.
    - Főleg, ha addig még nyomtatni is kell - tette hozzá Brik.
    - Az ipari miniszter nem tud segíteni? - kérdezte manó anyu Zrippát.
    - Dehogynem. Faragni nem tud, de kapunk tőle papírt, festéket, a bélyegzőhöz fát, fémet, gumit.
    - Szakértőket? - kérdezte Brik.
    - Nincs szakértő! Ezt most találtuk ki. Mi vagyunk a szakértők - mondta dühösen Krup.
    - Nincs más hátra, holnap bemegyek az iskolába, és mondom az igazgatónak, hogy mégse.
    - Egy értekezleten, mert ott ígérted. Mennyien is voltak? Százan? Kétszázan? A felnőttek ilyenkor megvágják a saját fülüket. Neked nem muszáj, mert még kicsi vagy, de akkor tartozni fogsz az igazgatónak kétszáz kosárral.
    - Akkorával, amibe én beleférek - tette hozzá Kritta.

    Brik bebújt az alvókuckójába, és halkan sírdogálni kezdett.
    - A könyveket meg kell csinálni. Van valakinek valami ötlete? - kérdezte újra Zrippa.
    - Nekem kérdésem van - szólalt meg a pici Brob.
    - Mondd!
    - Miért nem lehet kifaragni négyszázezer betűt?
    - Azért, mert csak az erdei manóknak vannak olyan betűik, amit mindenki el tud olvasni, azok meg túl szépek.
    - Az miért baj? - csodálkozott a kicsi.
    - Mert nagyon cikornyásak, és hosszú ideig tart őket kifaragni.
    - Nem lehetne valahogy leegyszerűsíteni azokat a betűket? - kérdezte Kritta.

    Krup bekopogott Brik alvókuckójába.
    - Gyere bátyus, majd sírsz később. Kellesz, mert munka van.
    - Milyen munka? - nyöszörögte Brik.
    - Négyszázezer betűt kell kifaragni. Addig szobafogság. Ne bőgj, csak vicceltem. Gyere már!

    Brik előjött. Krup a saját kuckójából előhozott egy szép, színes lapot.
    - Most nem érdekes, hogy mi van ráírva, a betűket nézzétek. Nagyon szépek, de túl kacskaringósak. Túl sokáig tartana kifaragni az ilyeneket. Le kell egyszerűsíteni néhány vonallá. Mindenki rajzolja le a saját ötletét.

    A kész rajzokat egymás mellé tették.
    - Nem jó, nem jó, ez se jó, az enyém se, ez zseniális.
    - Melyik a zseniális? - dugták össze a fejüket mind.
    - Természetesen a legrondább. Öt vonal. Egy négyzet és benne egyik átlója. Ameddig mi az első két-három betűvel szórakoztunk, Brik leírta az egész szöveget ezekkel a szörnyetegekkel. Ki kell próbálni, hogy jók-e.
    - Mivel próbálod ki?
    - Egy erdei manóval - mondta Krup.
    - Holnap reggel úgyis jönnek, és hozzák az ennivalót.
    - Annyi időnk nincs. Hozok egy erdei manót.

    Csípett, rúgott, karmolt és harapott az erdei manó, de hiába.
    - Maradj már veszteg! Nem bántunk, csak el kell olvasnod valamit - csitította Krup.
    - Meg vagy őrülve? Erőszakkal nem kellett volna ide hozni! - mondta manó anyu felháborodva.
    Az erdei manó sírdogált. A két kicsi és Zrippa vigasztalta őt.
    - Nézd manócska, itt a szöveg, elolvasod, és már mehetsz is - mutatta neki Krup.
    - Nem látom... ilyen sötétben - szipogott az erdei manó.

    Kintről kiabálás hallatszott be: "Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!"
    Krup gyorsan kiszaladt, és egy palack vízzel jött vissza.
    - Juj de meleg, és méregdrága volt. Pofátlanul drága.
    - Aki eladja neked, az vigyorog. Manó bébi itt nincs. Mire kell? - kérdezte Brik.
    Krup betett egy világító csodakövet egy befőttes üvegbe, és ráöntötte a meleg vizet. A zölden világító kő fénye felerősödött, és a sárgászöld fény beragyogta a konyhát. Az erdei manó olvasni kezdett:
    - Egymás fülét megvágni szigorúan tilos, ilyet csak maga a király rendelhet el, miután nyilvános tárgyaláson a bíróság meghozta és kihirdette az ítéletét. Saját fülével mindenki azt csinál, amit akar, de a király és a mester kifejezett kérése, hogy csak indokolt esetben, például egy óriási szégyen ellensúlyozására használjátok ezt a barbár módszert.
    - Nagyon szépen köszönjük! - mondta boldogan Krup az erdei manónak. - Mehetsz, és egyszer én adok érte valamit cserébe. Azt se bánom, ha összekötözve, egy zsákban viszel oda, ahol kérsz tőlem valamit.

    Az erdei manó fanyar mosollyal elköszönt, de előtte megjegyezte:
    - Ezek a betűk szörnyű rondák, ugye tudjátok?
    - Igen, tudjuk, ugyanis mi találtuk ki. Úgy nevezzük, hogy nyomtatott betű.

    - Most, hogy három személy is önálló jövedelemmel rendelkezik... - kezdte ünnepélyesen Brik.
    - ...egy nagyobb lakásba kell költözni - fejezte be manó anyu.
    - A lakás nagy része egy nyomda lesz - jelentette ki Krup.
    Zrippa visszarohant az ipari miniszterhez, hogy segítséget kérjen tőle.

    Brik és Krup bement a Barkácsolás Klubba, és összerakott egy kis szerkezetet, amin öt kis kapcsolóval be lehetett állítani, hogy milyen betűt nyomtasson. Este bort ittak, de csak egy keveset, a többi szétfolyt. A legdrágábbat vették meg, és valami gáz volt benne, így amikor kinyitották, majdnem az összes bor a plafonig repült fel az üvegből.

    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Hétf. Máj. 25, 2015 4:49 pm

    Előzetes a következő kötetből.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0017_20150525_FK

    Témanyitás by _FK on Hétf. Máj. 25, 2015 4:46 pm

    Manóvilág - Második kötet - Első fejezet

    Brik, a kis hegyimanó ébredezett az illatos, puha szénával bélelt alvókuckójában. Nézte a csodakövet, hogy zöldes fénnyel milyen szépen világít. Ilyen csodakőről álmodott valami nagyon furcsát. Porrá törte a követ egy mozsárban, a porból festéket készített, és minden, amit ezzel a festékkel bekent, világítani kezdett.

    Brik hallotta, hogy nagy nyüzsgés van a folyosókon, jönnek az erdei manók, hozzák a reggelit, ami mindig ugyanaz: tiszta víz és valami gyümölcsös krumlikása nevű kenyér. Nagyon finom, de unalmas. Minden másért fizetni kell. Na mindegy, más finom falatokat is lehet kapni az iskolában, be kell szökni oda ma is.
    - Ébresztő! - szólt egy kedves hang. - Megjött a reggeli.
    - Mommommon - motyogta Brik.
    - Hétalvó ébredj, mert a testvéreid mindent befalnak.

    Brik kiugrott az ágyból, gyorsan felöltözött és kiment a konyhába. A testvérei már reggeliztek. Krup, Zrippa, Brob és Kritta. Briknek mindenből kijutott: Volt bátyja, nővére, húga és öccse is. Szerette őket, de tudta, hogy estére már elege lesz belőlük. Leült a helyére, és a többiek kórusban rázendítettek, hogy "Igen, már megint gyümölcsös krumplikása!". Ezzel bosszantották egymást, és az anyjukat, mert tényleg nem volt más. Egy tojásért egy egész napot kellett dolgozni, almát nem is láttak sehol. Az erdei manók nélkül már mind éhenhaltak volna, így csak az volt a bajuk, hogy minden nap ugyanazt kell enni.

    Manóanyu is asztalhoz ült, és evett egy keveset, de nem ízlett neki.
    - Látom a tied nemcsak unalmas - mondta Brik. - Milyen?
    - Tizennégyes. Ti heteset esztek.
    - Neked adom az enyémet - mondta Brob, a kis fiúmanó.
    - Nem, edd csak meg.
    - Akkor cseréljünk...
    - Mondom, hogy edd meg.
    Reggeli után a család szétszéledt, mindenki ment, amerre látott.

    Brik arra gondolt, hogy beszökik az iskolába, és egész nap ott lesz. A két nagyobb testvére kivitte a világosra a csodaköveket, hogy azok estig jól teleszívják magukat fénnyel, aztán mentek a "nincs közöd hozzá" dolgukra.

    Manó anyu a két kicsivel elindult egy rokonukhoz, hogy vigyázzanak rá, meg azért is, mert ez a rokon valahonnan mindig tudott szerezni gyümölcslevet. Brik tovább osont az anyja után. Figyelte, ahogy az anyja ököllel zörget be valahová, és kiabálni kezd.
    - Gyere ki, beszédem van veled. Hozhatnál néha a gyerekeidnek enni.
    Egy csúnya hegyi manó dugta ki a fejét. Egyik füle vágott volt.
    - Nincs közöm hozzád, már elváltunk. Gondoskodjon rólad a családod.
    - Egy béka vagy. Tőled éhen haltak volna a kicsinyeid.
    - Kaptok az erdei manóktól enni rendesen, nem?
    - Mindig ugyanazt. Hozhatnál valami mást is.
    - Én is gyümölcsös krumplikását eszem. Tizenkilences. Egész jó.
    - Talán menj el dolgozni, akkor ehetsz mást is.

    Brik nem nézte őket tovább. Elindult az iskola felé. Az iskola valami csodálatos dolog volt. Brik nem volt beíratkozva, csak amolyan illegális iskolalátogatóként ténfergett a többiek között. Könyve sem volt, csak két ceruzája és egy füzete, abba írt mindent. Órarendje se volt, mindig oda ment, ahol éppen sokan voltak, hogy elvegyülhessen a tömegben. Kaptak ebédet és uzsonnát. Az ebéd kicsit korán volt, mert sokan nem reggeliztek otthon. Brik az uzsonna felét szépen eltette vacsorára, pedig este általában csak a reggeli maradékát ette meg otthon, a finomságokat inkább a kistestvéreinek adta.
    - Látom, lassan te is erdei manóvá válsz - mondta Zrippa, a nővére.
    - Nekem eszembe nem jutna az öcsémnek adni - tette hozzá Krup, a bátyja.

    Brik legjobban azt szerette az iskolában, az ebéden kívül persze, amikor egy fehérre meszelt falra magnéziumlámpával szép színes üveglapokat vetítettek ki. Az erdeimanók viszont a szürke üveglapokat nagyobb ámulattal nézték, néha még a tanító is könnyes szemmel.
    - Mi ebben a szürkeségben a szép, mit néztek rajta? - kérdezte az egyik erdei manót Brik.
    - Ez a Csodálatos Erdő manófészkekkel, és a domboldalon álló manóház, amit még Kabbó, a nagy tudós épített. Majd történelemből megtanulod.
    - Teljesen el vagytok ájulva tőle, pedig nem is színes. Szürke és vöröses barna az egész.
    - Pont az a szép benne, hogy nem festmény. A vegyészek üveglapra sót kristályosítottak ezüstből, és egy nagy homorú tükörrel egész nap rávetítették a környező táj képét, ha sütött a nap. A kép lassan beleégett a sóba. Úgy nevezzük, hogy fénykép. A valóságot látod, a festő képzelete nincs benne.
    - Nekem jobban tetszik az, amiben benne van - mondta Brik durcásan.

    Brik elindult, hogy megkeresse a nővérét. Gyanús volt neki, hogy Zrippa talán dolgozik valahol, hogy gyümölcsös krumplikásán kívül mást is tudjon enni. Előbb a kórházba akart bemenni, de elzavarták.
    - Nincs itt semmiféle Zrippa. Takarítónk van elég, ápolónak meg csak iskolázottan jöhetne egy brutálisan szigorú vizsga után.

    Brik az étteremben nem Zrippát, hanem Krupot találta meg a mosogatóban.
    - Mi kéne, ha volna, öcskös? - kérdezte a bátyja.
    - Lophatnál nekem valami finom ennivalót.
    - Hogyisne! Még kirúgnának miattad.
    - Ha lebuksz, úgyis kirúgnak - vigyorgott Brik.
    - Miért buknék le?
    - Nem vagy bejelentve.
    - Az régen volt.
    - Tegnap.
    - Igen. Ma reggel volt egy rajtaütésszerű ellenőrzés. A hat mosogatófiú közül négy elszaladt, ketten itt maradtunk, lesz, ami lesz. Egy orvosi vizsgálat után, ahol kijelentették, hogy egészséges vagyok, kutúrált és értelmes, megkérdezték, hogy akarom-e magam legalizálni. Persze, mondtam, pedig azt sem tudtam, mi az, amit kérdez. Erre elkérték az igazolványomat, és belevésték, hogy Orvos713 és Mosogat3912, innentől a munkahelyem teljesen hivatalos. Anya boldog lesz, ha este elmondom, te addig ne szólj neki.
    - Gratulálok! Zrippáról tudsz valami hasonlót?
    - A mosodában van, de ő még titokban dolgozik, pár fityingért, szegény.
    - Minek neki pénz? Enni úgy is kap.
    - Kinézett magának egy gyönyörű piros ruhát, arra gyűjt.
    - Hűha! Kit akar vele megvadítani? - röhögött Brik.
    - Na, tűnés öcsi, mert mosogatnom kell!

    Brik még csavargott egy kicsit. Szerette olvasgatni a Nagyteremben a hirdetőtáblát, a friss híreket, új munkahelyekről, meg hogy ki, mit keres, vagy mit akar eladni, mikor lesz lakodalom vagy temetés, meg ilyenek. Dolgozni akart. Pénzt keresni. Venni tankönyveket és rendesen beíratkozni az iskolába. Egy munkahely volt csak, ahol kicsik is dolgozhattak: a vízhordó. A kicsik kis edényt kaptak, rövid távon vitték a vizet, és senki nem szólt rájuk, ha leültek egy padra pihenni.
    Sok kicsi egy felnőtt vízhordót kísért, és bevitte a vizet azokba a kuckókba, ahonnan az öreg manók már nehezen tudtak volna előkászálódni. Két kis palack és pár lépés. Könnyű de fontos munka.

    Este megünnepelték, hogy Krupnak van rendes munkahelye. Hozott a családnak aszalt szilvát, főtt sárgarépát és sült tököt is. Manó anyu elsírta magát.
    - Apátok példát vehetne rólad.
    - Ne bántsd aput - szólt rá Zrippa.
    - Egy béka! - fakadt ki az anyjuk.
    - Nem volt mindig ilyen - mondta Zrippa. - Mióta a fülét megvágták, teljesen...
    - Csitt te! - kiáltott ijedten manó anyu.
    - Igen, attól én is béka lennék - szólalt meg a Kritta, a legkisebb.
    - Hallgass! - szólt a hugára Brob. - Ez titok. A kicsik erről nem tudnak.
    - De hát mi vagyunk a kicsik. Mégis tudjuk.
    - Majd megérted. Ez titkolózás és hazudozás. A felnőttek játéka.
    Krup büszkén megszólalt.
    - Lámpaoltás és alvás van, mert nekem holnap dolgoznom kell.
    - Én is fáradt vagyok nagyon - mondta szomorúan Zrippa.
    - Kérhetnél te is egy legalizálást.
    - Jaj dehogy is! Azonnal felvennének a helyemre valaki mást még kevesebb pénzért.
    - Menj máshová dolgozni. Annyi jó hely van.
    - Igen de pénzt csak a hegyi manóknál kapok, odaát csak finom ennivalót.
    - Eladod az ennivalót...
    - ...és becsuknak, mert nincs engedélyem.
    - Jó, akkor hagyjuk.
    - Minek neked pénz? - kérdezte manó anyu.
    - Mert van, amit csak pénzért lehet megszerezni.
    Brik elhatározta, hogy vízhordóként majd keres egy csomó pénzt, és megveszi azt a piros ruhát Zrippának. Csodálatos ajándék lesz, nagyon fog neki örülni. Saját tankönyveiről már meg is feledkezett.

    Másnap Brik jelentkezett a vízhordónál. Az idősebb felnőtt hegyi manó egy háromkerekűt vonszolt maga után.
    - Van elég kis vízhordóm, akik széthordják a vizet az öregeknek és a betegeknek.
    - Kérem szépen, nagyon kellene az a pénz a családunknak.
    - Na jó. Az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot.
    Brik leírta, hogy "az után a víz után, amit miattad adok el, fizetek neked húsz százalékot", és átnyújtotta az öregnek a papírt.
    - Itt tessék aláírni.
    - Mi ez?! - ugrott föl a munkaadó vérnyomása.
    - Munkaszerződés.
    - Mi sem jövünk holnap, ha nem írja alá - szólalt meg a legkisebb.
    - Én még ilyet életemben nem... - morogta az öreg, de azért aláírta.

    Brik másnap bevitte a papírt a Munkaügyi Hivatalba. A hivatalnok csak bámult, mert az öreg az olvashatatlan kaparás mellé odairta az igazolványának a számát is. A hivatalnok vigyorgott.
    - A fösvény disznó! Fele annyit tudsz vinni mint egy felnőtt, és annak is csak az ötödét fizeti.
    - Nem számít, csak tegye már a dolgát. Kérem!
    A hivatalnok bevéste Brik igazolványába, hogy MunkaHivatal318 és hogy vízhordó8976

    Este Brik mutatta a családnak. Manó anyu teljesen ledöbbent.
    - Rendes munkaszerződéssel? Ha ügyvéd leszel, kitagadlak!
    Röhögtek mind. Boldog nevetés volt. Már ketten dolgoznak a családból.
    Krup letette a manósapkáját Brik lába elé, és így szólt:
    - A bátyám vagy.
    - Vigyorog szegény - szólalt meg a pici Brob.
    - Pedig az egész család felelőssége rá szakadt - tette hozzá Kritta.
    Brik arcáról lefagyott a mosoly.

    Pár nap múlva Brik elmondta az ötletét a vízhordó főnökének.
    - Egy ládát kibélelünk szöszpaplannal. Teletesszük nagyon tiszta és nagyon meleg vízzel töltött palackokkal. Venni fogják dupla áron. Én majd ordítok, csak kérek hozzá egy bádogtölcsért.
    Estefelé bementek egy sűrűn lakott helyre, és Brik üvölteni kezdett:
    - Manó bébi fürdető meleg vizet tessék!
    Százan jöttek, a többinek nem jutott.
    - Holnap két kocsi kell... négy... nyolc... tizenhat! - suttogta az öreg.
    Brik nem hordott több vizet, viszont minden pihenőnap este ment a pénzéért. A huszadik napon megvette a piros ruhát Zrippának, a harmincadikon a saját tankönyveit, és beiratkozott az iskolába.

    Az iskolaigazgató értekezletett tartott.
    - Ez nem egy iskola, ez egy őskáosz. Rengeteg kis hegyi manó jön minden nap, nem tanul semmit, szétzilálja a rendet, megebédel és távozik. Este meg jönnek a felnőttek és az öregek, hogy megtanulják az ősi egységes írást és nyelvet, ami már nem ősi, mert ezrével kerülnek bele új erdei manó és hegyi manó szavak. A tanítók ki vannak borulva, a tudósok tanítanak dajkákat, hogy tanítóvá neveljék őket, évfolyamok nincsenek, vizsgák nincsenek... van valakinek ötlete?
    - Nekem kérdésem van - szólalt meg Brik.
    - Mondd, ne kímélj! - mondta az igazgató üveges tekintettel.
    - Miért ilyen drága a tankönyv?
    - Mert kevés van belőle.
    - És miért?
    - Mert minden hegyi manó családnak külön titkosírása van, így hiába van rengteg tankönyv, bármelyiket csak néhányan tudják elolvasni, az erdei manók pedig úgy készítenek tankönyvet, hogy évekig rajzolgatják a betűket egyenként.
    - Mit kapok, ha hozok a következő iskolakezdésre ezer új tankönyvet?
    - Minden könyvért kapsz egy kosár ennivalót.
    - Három - mondta Brik.
    - Kettő - mondta az igazgató. - Ezernél több is lehet. Nincs korlát.
    - Legyen kettő - mondta Brik. - Milyen kosár?
    - Szabványos bevásárlókosár. Összegömbölyödve öcséd belefér.
    - Rendben. Hallotta mindenki?

    Brik berontott az étterembe és hátrament a mosogatóba, ott találta Krupot.
    - Öcsi, hagyd a mosogatást, otthon is rengeteg munka van.
    - A mosogatni valót nem lehet itt hagyni. Ha rászárad, a következőnek rettenetes lesz.
    - Igazán áttérhetnétek már a Kabbó féle mosogatásra.
    - Hát az meg mi fán terem?
    - Olvass erdei manó tankönyveket!
    - Inkább mondd, hogy miért jöttél.
    - Mondom: tankönyvek.
    - Készítenem kell tankönyveket?
    - Pontosan.
    - Mennyit?
    - Ezret.
    Krup a mosogatólébe nyomta a saját fejét, majd kihúzta onnan, és megrázta.
    - Brrrrrrrr!
    - Ezt miért kellett?
    - Hátha felébredek. Ez rémálom. Mivel érdemelted ki ezt a büntetést?
    - Hidd el, rengeteg ennivalót kapunk, ha ez sikerül.
    - Ha nem, akkor meg száz évig rajtunk röhög mindenki.
    - Pontosan!
    - Menj tovább, tényleg nem szúrhatok ki a következő műszakkal, hogy itt hagyom.
    - Hová?
    - Talán a mosodába.
    - Jó ötlet.

    A mosodában értetlenkedve néztek Brikre.
    - Zrippa már nem dolgozik itt. Kért egy legalizálást, mire kitették.
    - Akkor hol lehet? Otthonról már elköltözött, csak az új, gyönyörű piros ruhát vitte magával.
    - Valami rémlik... Az nem létezik! Egy mosónő és az ipari miniszter... Hu-húúúúú.
    - Baj van? - kérdezte Brik, és mutatta, hogy a másiknak elment-e az esze.
    A mosoda főnöke vett egy nagy levegőt, várt egy kicsit, és azt mondta, hogy tíz.
    - Mi tíz?
    - Á, semmi. A helyedben én a nővéremet az ipari miniszter közelében keresném.
    - Kösz a tippet. Pá!

    Brik bement az Ipari Minisztériumba.
    - A miniszter úr nem fogad előre be nem jelentett látogatót korhatáron alul.
    - Nem a miniszter urat keresem. Zripp...
    - Csitt te! - kiáltott rá a titkár. - Ki ne mondd!
    - Miért, csak a nővéremet keresem - mondta megszeppenve Brik.
    - Itt be, balra, és a hetes ajtó. Kopog, nem megy be, vastölcsérbe szól, bemutatkozik és vár.
    - Értettem! - mondta Brik, és toppantott egyet.
    - Ajánlom is! - mondta csúnyán összehúzott szemöldökkel a titkár.

    Brik bement, hetes ajtó, kopogott, hol az a vastölcsér, megvan!
    - Miniszter úr, a nővéremért jöttem. Családi tanács összeül. Sürgős.
    - Egy kis türelmet kérek - válaszolt a vastölcsér.
    Brik csak várt, várt... Körülnézett. Szép ez a hely.

    Kijött Zrippa, és az egyszerű, szürke ruhában úgy nézett ki, mint egy mosónő.
    - Szia. Csak nem?
    - Csak de. Prappal azon tanakodtunk, hogy most hívjuk be a családot a minisztériumba, vagy csődüljünk be hozzánk? Mindkettőről egy fél évig pletykálnának. Szeretjük egymást, és ezt nem is akarjuk titkolni, csak a hogyan és a mikor nem mindegy, ha tudatni akarjuk ezt a többiekkel. Te mit keresel itt? Tudom, engem. Baj van?
    - Még nincs, de túlvállaltam magam. Ezer tankönyv kellene.
    - Holnapra?
    - Á, dehogy! Iskolakezdésre. A következőre.
    - Az megoldható. Prap úgy mondja, hogy nem mászni kell, hanem repülni.
    - Jössz haza?
    - Persze.
    Elindultak, kéz a kézben.



    A hozzászólást _FK összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 25, 2015 10:53 pm-kor. (Reason for editing : _FK)
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Pént. Máj. 22, 2015 9:19 pm

    Marad annak is bőven. Aki eddig azért nem olvasta, mert csak befejezett történeteket hajlandó, ez a manómese egy kerek egész, lehet olvasni, kész, csiszolni-polírozni fogom, de a lényeg nem változik.
    A második vázlata készül, június közepén várható az eleje.
    avatar
    wahúr

    Hozzászólások száma : 2419
    Join date : 2015. Mar. 01.
    Tartózkodási hely : valaki nincs sehol

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by wahúr on Csüt. Máj. 21, 2015 6:16 am

    _FK írta: kimaradt jelenetek formájában.

    Maradhat valami a képzelő erőre is,,,,
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Szer. Máj. 20, 2015 8:36 pm

    Mint például a manósátor (fáskamrában éléskamra, éléskamrában alvószoba, mint a hagyma) kiegészítve azzal, hogy az alvószoba fölött víztartály van, amiből csövön hideg víz megy a kályhába, és onnan meleg víz megy egy másik csövön a kézmosó felé, meg ilyenek.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Szer. Máj. 20, 2015 8:29 pm

    Rengeteg párbeszédből hiányzik a narráció (ki mondta, hogy mondta, miért mondta)
    Rengeteg leírás hiányzik, de abban nem vagyok jó, unalmassá tenné, rajzok és egyebek lesznek helyette függelék, magyarázat és kimaradt jelenetek formájában.

    avatar
    Apokalyptika

    Hozzászólások száma : 440
    Join date : 2015. Feb. 28.
    Tartózkodási hely : a Hold

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by Apokalyptika on Szer. Máj. 20, 2015 8:50 am

    _FK írta:Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?

    Természetesen. Ki nem hagynám. Smile
    avatar
    wahúr

    Hozzászólások száma : 2419
    Join date : 2015. Mar. 01.
    Tartózkodási hely : valaki nincs sehol

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by wahúr on Szer. Máj. 20, 2015 5:48 am

    _FK írta:Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?
    Cilke még nem tud olvasni Smile
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Kedd. Máj. 19, 2015 7:19 pm

    Köszönöm a visszajelzést. Többiek olvassák még?
    avatar
    wahúr

    Hozzászólások száma : 2419
    Join date : 2015. Mar. 01.
    Tartózkodási hely : valaki nincs sehol

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by wahúr on Hétf. Máj. 18, 2015 6:34 am

    _FK írta:Igen, de a m.
    Csak jeleztem, hogy vagyok
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Pezsgő-Pukk!

    Témanyitás by _FK on Szomb. Máj. 16, 2015 11:25 pm

    Na itt az első kötet vége, olvassátok el az egészet, és szóljatok hozzá, hogy milyen.
    _FK
    (Fekete Kavics)
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0016_20150517_FK

    Témanyitás by _FK on Szomb. Máj. 16, 2015 11:21 pm

    NEGYEDIK FEJEZET
    4

    Grom hazaért, és rengeteg erdei manót látott sorban állni. A manóhegy tetején a bejáratnál volt a sor eleje, a vége meg valahol a tüskés bozótban.
    - Engedjetek be! - szólt az őröknek Grom, de civilben volt, tehát se díszes köpeny, se aranybojtos sapka nem volt rajta.
    - Állj a sor végére! - szólt rá egy kis erdei manó.
    - Hogy beszélsz te velem? Én a király vagyok!
    - Nincs rajtad az aranybojtos sapka. Ilyenkor ugyanolyan vagy mint én.
    - Mi ez a hosszú sor, ha már így szóba elegyedtünk?
    - A piros sapkások minden erdei manót kizavartak - mondta a kicsi.
    Grom beállt a sorba Pirka mellé.
    - Téged is kizavartak? - kérdezte csodálkozva tőle.
    - Igen, és azt mondták, hogy mindenki visszajöhet, de egyenként. A régi főurak rokonsága az új tűz körül is elfoglalta a legjobb helyeket, és kiszorítottak onnan mindenki mást. Azt mondták, akár új tűz, akár régi, és bármilyen rendszer van, erdei manókkal vagy nélkülük, nekik mindenből mindig több és jobb jár. Meg azt, hogy ez így volt, és így is marad.
    - Értem, de mi ez a hosszú sor?
    - Most át kell haladnunk egy beléptető ponton, ahol válaszolnunk kell kérdésekre, beírnak mindenkit egy nagy könyvbe, és kapunk egy vaslemezt, amibe bele van ütve egy 11jegyű szám.
    - Az meg minek?
    - Személyazonossági igazolványnak nevezik. Az erdei manókat így tudják befogadni.
    Grom kivárta a sorát, és Pirkával együtt végre bejutott.
    - Neve? - kérdezte egy zöld sapkás.
    - Grom vagyok, a hegyi manók királya.
    - Hol az aranybojtos sapkád? - kérdezte a hivatalnok csodálkozva.
    - A hátizsákomban. Kérdezz tovább, pupák!
    - Mikor született... Hol született... Miért született...
    Grom szépen és pontosan próbált válaszolni minden kérdésre.
    - Anyja neve?
    - Az minek? - lepődött meg Grom.
    - Ez itt egy anyakönyv. Be kell írnom az anyja nevét.
    A következő hivatalnok fehér sapkás orvos volt, megvizsgálta őt, és beírta a könyvbe, hogy egészséges, jól táplált és szellemileg tiszta.
    - Testvére van?
    - Nincs.
    - Miért nincs?
    Grom kiakadt.
    - Több kérdésre nem válaszolok!
    - Akkor nem mehet be.
    - De hát én vagyok a király!
    - Akkor se. Nekem azt mondták, hogy nincs kivétel.
    Grom kivette a hátizsákjából az aranybojtos sapkát és felvette.
    - Ki parancsolt ilyet? Láthatnám a törvényt, ami alapján dolgozik?
    - Persze - mondta a fehér sapkás hegyi manó és mutatta a papírt.
    Grom felismerte a saját aláírását.
    - Ha felséged elfogad egy jó tanácsot egy idősebb manótól...
    - Mondd bátran!
    - Máskor, mielőtt aláír egy törvényt, szíveskedjék azt figyelmesen végigolvasni.

    Pirka és Grom bementek, és szemben egy nagy táblát láttak:
    ----------------------------------
    Hegyi manók tovább, balra a Nagyterembe
    Erdei manók jobbra a Keleti folyosóra
    ----------------------------------
    - Itt el kell válnunk.
    - De hát te vagy a király.
    - Pont azért kell példát mutatnom, hogy a törvényt be kell tartani, ha már egyszer aláírtam. Nem írtam bele, hogy az rám nem vonatkozik.
    - Tényleg, miért nem?
    - Mert akkor meg kellett volna vizsgáltatni a szakértőkkel a lehetséges következmények miatt. Ez így egyszerűbb volt.
    - Miért kellett egyáltalán törvény?
    - Azért, mert százezer erdei manót befogadni úgy, hogy mindenki csináljon azt, amit akar, és menjen, amerre lát, nem lehet. Na pá!

    Pirka szólt a határőrparancsnoknak, hogy az erdei manóknak van egy teljes, hivatalos és pontos nyilvántartásuk, ha az gyorsítaná a beléptetést, és bement a Keleti folyosóra.

    A folyosó fala mintha világított volna, pedig csak áttetsző anyagból volt. Lakku korábban azt mondta rá, hogy a fal anyaga kalcit, vagy valami hasonló a fényt áteresztő anyagból van. Itt-ott bontották, mosták és csiszolták, hogy még világosabb legyen bent. Sátrakat állítottak fel a barlangok folyosóin, sőt a temetkezési vállalat néhány manófészket is felfüggesztett egy nagy barlangban, ahová öregek másztak fel fehér ünneplő ruhában.

    Vízhordók jöttek és olyanok is, akik vécétartályokat hoztak, vittek.
    - Kik vagytok? - kérdezte tőlük Pirka.
    - Mi vagyunk a vécépucoló és kukatologató rohamosztag katonái. Rengeteg szemetes edényt hordunk szét reggel, és szedünk össze este. Ez itt százezer erdei manó és harmincezer, de lehet, hogy ötvenezer hegyi manó. Igenis büszkék vagyunk a foglalkozásunkra, mert nélkülünk napokon belül tízezrek betegednének meg és halnának bele valami ronda fertőző betegségbe.
    - Jól beszélsz, és én is büszke vagyok rátok - mondta neki Pirka.

    Bement a hegyi manók közé, akik kérték az igazolványát, mielőtt beengedték őt.
    Pirka látta, hogy az élelmiszerraktár mellé konyha, a konyha mellé étterem épült. Bement az étterembe. Ki volt írva, hogy a tiszta ivóvíz és a gyümölcsös krumplikása ingyen van, a nagyobb adagnak mosogatás az ára, minden másért fizetni kell, de volt ott gyümölcsös krumplikása méregdrágán is.
    - Mi a különbség? - kérdezte Pirka a banyát.
    - A drága ennivaló friss és finom - mondta a konyhás néni.
    - És ami ingyen van?
    - Az 17-es.
    - Ezek szerint a 19-es és a 18-as már el is fogyott.
    - Igen. Hoppá! Te egy erdei manó vagy. Mi az, hogy 17-es?
    - 17 éves. Raktárban volt lefóliázva raklapokon, éhenhalás ellen.
    - És nem romlott meg? - lepődött meg a hegyi manó.
    - Hát... A bébimanóknak és a betegeknek már nem szívesen adnék belőle.

    A szennyvíztisztító mellé rengeteg vécé, néhány fürdő és mosoda épült. Pirka bement egy mosodába, és azonnal kapott egy öltözet tiszta ruhát.
    - És amit leadok?
    - Az már másé lesz. Képtelenség nyilvántartani, hogy melyik kié, és merre jár.
    - Bérelhetnék inkább egy mosóteknőt?
    - Persze. Hármas szoba, ötös kád. Itt a mosószer, az ecet ingyen van, de ha más öblítőt akar, azért fizetni kell.

    Pirka végiglátogatta az iskolát, a könyvtárat és a tornatermet. Mindenütt nagy nyüzsgés, építkezés, falakon rengeteg papírfecni kiszögelve, üzenetek százai. Az iskolában se tábla, se kréta, se tanszer, se rendes világítás. Később lesz minden, mondta a tanító, de mi már elkezdtük a tanítást. A kicsik kispárnákon körbe ülik a nagyokat, és tanulnak mindent szóban és emlékezetből.

    A könyvtárban számozott dobozokat hurcoltak ide-oda, polcokat ácsoltak, festettek, takarítottak. A tornaterem üres volt. Pirka meglátott egy táblát:
    Kórház ERRE és egy nagy nyíl.

    Követte a jelet, (jobbra gyógyszertár, balra orvosi ügyelet,) és megérkezett egy nagyon ismerős helyre. Felment a csigalépcsőn, és a fennsíkon, az erdei manók kórházában találta magát.
    - Hol a piros sapkás őrminiszter? - kérdezte az ott ülő hegyi manót.
    - Szervezi az ellenállást - mondta az ügyeletes, fel sem nézve a képregényből, amit olvasott.
    - Mit szervez?! - kerekedett el Pirka szeme.
    - Azt, hogy Gromot váltsák le, és őt válasszák meg királynak.
    - De hát ez botrány!
    - Nem az. Ha alig néhány szavazatot kap, szépen pofára fog esni.
    - Mikor lesz a szavazás?
    - Húsz nap múlva választunk új minisztereket. Akkor.
    - A nép és az erdei manók is?
    - Mindenki szavazhat. Arra kellettek a személyi igazolványok.
    - Nem tűnsz idegesnek Grom és az őrminiszter miatt.
    - Nem is vagyok az. A nép meg fogja erősíteni Gromot a hivatalában, a piros sapkásnak meg baltával faragják kisebbre a nagy arcát. A hálátlan dög! Ki akarja kergetni az erdei manókat a hóviharba. Titokban fegyverkezik. Villanyos lándzsákat készít az erdei manók ellen.
    - Ez szörnyű.
    - Inkább vicces. Nem gyárt hozzá fémtalpú csizmát. Elfelejtette.
    - Hol van itt hóvihar?
    - Néhány napon belül itt lesz. Az alsó szintekre rengeteg kis állat tódul be. Ők pontosan érzik előre a rossz időt.
    - A régi királlyal mi van?
    - Krap? Tetszik neked, mi? Látom az orrodon.
    - Ez elképesztő! Mindenki az orrommal jön. A zöld sapkás is annak idején.
    - Nyisd ki szépen a szemed. Én vagyok az.
    Pirka most ismerte fel az ügyeletest.
    - Te vagy az, de nem válaszoltál a kérdésemre.
    - Krap elvegyült a nép közé, egyszerű manócskaként tengeti az életét, új barátai vannak, és nem tőlem tudod, de fülig szerelmes beléd.
    - Na hagyjál. Egyébként hol lakik?
    A zöld sapkás írt valamit egy fehér lapra, és átnyújtotta Pirkának.
    - Itt. Nem tőlem kaptad.
    - Rendben. Mi ez a N19J2132A10 zagyvaság?    
    - Egyszerű: Azt jelenti, hogy a Nagyteremből indulsz, a főlépcső 19. fokán jobbra addig menj, amíg találsz egy ajtót, ami egy labirintus bejárata. Az elágazásoknál ki van táblázva minden folyosó számokkal. Nem lehet eltévedni.
    - Egy erdei manónak azért sikerülni fog.
    - Megmutatod valakinek, és útba igazít.
    - És rögtön meg is tudja, hogy Krapot keresem - pirult el Pirka.
    - Ez így van - vigyorgott a hegyi manó.
    - Akkor egyszerűen nem mutatom meg.
    - Akkor addig bolyongsz, amíg éhen nem halsz.
    - Kösz a segítséget és főleg a biztatást.
    - Szívesen, máskor is - mondta a hegyi manó, és tovább olvasta a képregényt.

    Pirka nem tévedt el.
    Tizenkilencedik lépcső... Jobbra... kettes folyosó... egyes... hármas... kettes.
    Tizedik ajtó és kopp-kopp.
    - Pirka? A hírszerző erdei manó?
    - Krap? Bemehetek? Fontos.
    - Gyere be.
    Pirka, a Hírszerző erdei manó se szó, se beszéd, elkezdte puszilgatni Krap füleit. Ez a manóknál eléggé egyértelmű jelzés. Csak másnap reggel bújtak elő egy nagy ordibálásra.

    Bádogtölcsérbe ordított egy piros sapkás, és ment végig a folyosókon.
    - ...mert a vegyes párosnak a kicsinyei halva születnek, ha meg élve, akkor két fejük vagy három lábuk lesz! Na így próbálkozzatok egymással!

    Pirka és Krap halálra rémült, éjjel kiosontak, és beszöktek egy tudóshoz.
    - Sajnos azt kell mondanom, hogy van egy halvány esélye annak, hogy két külön manófaj, és ez ad némi okot az aggodalomra. Ezt most már hamarosan meg fogjuk tudni. Fel a fejjel, a legnagyobb esélye annak van, hogy egészséges lesz és gyönyörű. A botrány viszont elkerülhetetlen, de jó lenne, ha csak akkor törne ki, ha már van okunk ünnepelni. Teljes titoktartást javaslok az érzékeny idegek és a lelki egyensúly érdekében, amire az anyukának is és a picinek is szüksége van.

    Kihirdették, hogy új minisztereket kell választani.
    - A régiekkel mi legyen?
    - Kiengedjük őket, raboskodtak eleget.
    - De nem egyszerre, hanem egyenként. Amelyik kidobja a sapkáját a rácson, az kijöhet, és a sapkáját is visszakapja. Persze bojt nélkül.

    A régi miniszterek és főurak éjjel érkeztek vacogva, dideregve, lábujjhegyen osonva. Csak felül tudtak bemenni a beléptető ponton, minden más be volt falazva, mert a többiek már felkészültek a rossz időre. Az őr, aki beengedte őket, átadta a személyi igazolvány vaslemezeket is.
    - Meg ne lássanak titeket bojt nélküli sapkában, mert akkor ma éjjel nem alszik senki a nagy röhögés és csúfolódás miatt.
    A frissen szabadultak osontak tovább. Aki elöl ment, érezte, hogy a bokájára feszül egy cérnaszál, és elpattan. Egy rugó összecsukott egy ollót, az olló elvágott egy zsinórt, egy kő lezuhant, és kiütött egy reteszt. Rengeteg kő zuhant egy nagy, vastag vaslemezre óriási robajjal, és mindenki felébredt. A régi miniszterek bojt nélküli sapkában a sötét falhoz lapultak, de valaki valahol meggyújtott egy magnéziumlámpát és odavilágított...

    Papírtrombiták, maskarák, konfetti, nevetés, sivalkodás tört ki, és reggelig tartott a fékevesztett vidámság. Közben megjött a hóvihar, tombolt odakint, és az erdei manó kórház leköltözött a saját pincéjébe a hegyi manók közé. A víztorony ledőlt, a sok kazán kialudt. Néhány sátrat kint hagytak jól lehorgonyozva, benne szalmabábokat tettek az alvózsákokba, hogy később lássák, mi lett volna velük.

    Egy nagy hordó került a Kisterem közepére, amibe egyforma papírfecniket lehetett dobni. Csak annyit kellett ráírni, hogy kit akar a szavazó és milyen miniszternek. Mindenki számított. Aki saját magára szavazott, csak egy szavazatot kapott, aki legalább ötszázat, az részt vehetett a második fordulóban.

    - Nem engedhetjük, hogy a nép jelöltjei nyerjenek, más törvény kell.
    - Felesleges. Akire kevesen szavaznak, nem fogja vállalni.
    - Miért ne vállalná?
    - Mert lebeszélik róla.
    - Hogyan?
    - Nem hogyan, hanem mivel.
    - Mivel?
    - Sok finom ennivalóval, szép ruhákkal, pénzzel, vagy egy kényelmes lakással.
    - És akire nagyon sokan szavaznak?
    - Az nem kerül sorra, mert előtte valaki más elvállalja. Ugyanis azt kérdezik meg először, akire a második fordulóban a legkevesebben szavaznak.

    A hegyi manók az új minisztereket a régi szolgák közül választották, mert az erdei manók nem akartak miniszterek lenni. Akik régen miniszterek voltak, messze elkerülték a régi királyt is, meg az újat is, és örültek, hogy a hóvihar egy nappal később érkezett, mint ők vissza, mert a jól lehorgonyzott sátor eltűnt.

    Granna lett az egészségügyi miniszter. Ez akkora botrány volt, csak úgy zengett tőle a labirintus. Egy nő lett miniszter! Rettenetes! Újraszavaztattak mindenkit.
    - Te még kicsi vagy, nem szavazhatsz!
    - Van igazolványom, vagy nincs?
    - Van de...
    - Talán olvasd el a törvényt.
    - Azta... nincs semmi benne a kicsikről.
    Granna még nagyobb arányban győzött, mint korábban.

    Krap és Pirka már a húsz évvel későbbi manóvárost tervezték.
    - Az első lányt erdei manónak neveljük, az első fiút hegyi manónak.
    - Nem fogják befogadni...
    - De igen. Ha nagyon sokat van a rokonai között, mindent pontosan megtanul. Nem csak a nyelvet, hanem a viselkedést, a szokásokat, mindent.
    - Egymással alig fognak találkozni.
    - Ez így van. Levelezni viszont minden nap fognak egymással, és összerakják az új manónyelvet. Később az egyik király lesz, a másik mester.
    - Nem biztos, de törekedni kell rá.
    - Hát akkor miniszter... vagy tudós... vagy bármi egyéb.
    - Vízhordó!
    Nagyot nevettek mind a ketten.

    Kopogtak.
    - Bújj be! - kiáltott Pirka, és ezzel óriási hibát követett el.
    Aki be akart jönni, világgá szaladt, és telekürtölte a manóvárost azzal, hogy Krap, a korábbi király egy erdei manó nővel él. Az erdei manók órákon belül rájöttek, hogy Pirka hiányzik náluk a névsor olvasásnál.

    Kirobbant a botrány. Piros sapkások indultak járőrözni párosával, bádogtölcsérrel.
    - ...mert a vegyes párosnak a kicsinyei halva születnek, ha meg élve, akkor két fejük, vagy három lábuk lesz! Na így próbálkozzatok egymással!

    Pirka sírt, és Krap hiába próbálta őt megvigasztalni. Éjjel amikor ki akartak szökni, hogy meglátogassák a tudóst a rendszeres orvosi vizsgálat és gyermekvédelmi tanácsadás céljából, nem tudtak kimenni.
    - Befalaztak minket? Mik ezek?
    - Zsákok. Kis ruhák vannak benne, meg játékok. Cumis üveg. Csörgő.
    - Rácsos kis ágy is van... meg etetőszék.
    - Valami nem stimmel - gondolkodott el Krap.
    - Micsoda? - kérdezte Pirka.
    - Még egy etetőszék - mondta kikerekedett szemekkel Krap.
    - Na és? Tudom már! - kiáltott Pirka.
    - Az egyiket az erdei manók, a másikat a hegyi manók használják! - mondták egyszerre kórusban mindketten.
    - Itt járt a rokonság... Mindkét rokonság.
    Valaki szöszmötölt, és bontotta a kupacot a másik oldalról. A tudós volt az.
    - Nem kellene megvárni az utolsó pillanatot, mert a kórház messze van.
    - Eddig arról volt szó, hogy ne a kórházban, mert...
    - A botrány már úgy is kitört, nem kell tovább titkolózni.
    Összekészítették a cókmókot és elindultak a kórház felé.

    Húsz nap múlva megszületett Prap, egy gyönyörű, egészséges fiúmanó, akinek két nagy szeme és két nagy füle volt, ezért sem a hegyi manók sem az erdei manók közé nem stimmelt.
    - A szemeivel nem tudok mit csinálni, de a füleit kisebbre tudom vágni - mondta a tudós, aki korábban szülész orvos volt, és ezt az eseményt is ő felügyelte.
    - Hogy mi?! - kiáltott rémülten a két szülő.
    - Csak vicceltem. Sok boldogságot hozzá!

    Gyönyörű meleg tavasz lett addigra, és rengeteg fiatal erdei manó és hegyi manó tódult ki a rétre egymással ismerkedni. Körbeültek, és boldogan táncoltak, daloltak.


    A hozzászólást _FK összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Máj. 18, 2015 12:56 am-kor.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    9996_20150515_FK

    Témanyitás by _FK on Pént. Máj. 15, 2015 10:51 pm

    Egy kép Mattikaburól 2002-ből.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Pént. Máj. 15, 2015 10:43 pm

    Igen, de a matematikája a többieket egy-két kivétellel (VInox-NRZ) untatná, ez a fraktálok és a sejtautomaták határterülete C++ban. Szóval itt a manóvárosok a fontosak. Az emberi településekkel ellentétben nem a tengerparton sűrűsödnek, hanem a tiszta ivóvíz közelében a (telepített és rengeteg munkával gondozott) gyümölcsfa erdők övezetében. Maguk a manók nem erdei és nem hegyi manók, hanem feketék.
    avatar
    wahúr

    Hozzászólások száma : 2419
    Join date : 2015. Mar. 01.
    Tartózkodási hely : valaki nincs sehol

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by wahúr on Pént. Máj. 15, 2015 9:42 am

    _FK írta:És ilyen lett teljes szépségében
    És a partja végtelen hosszúságú, ha jól sejtem
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    9997_20150511_FK

    Témanyitás by _FK on Hétf. Máj. 11, 2015 8:36 pm

    És ilyen lett teljes szépségében:
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Hétf. Máj. 11, 2015 8:28 pm

    Mandelbrot? Igen, onnan az ötlet. Így kezdődik egy manósziget:
    avatar
    wahúr

    Hozzászólások száma : 2419
    Join date : 2015. Mar. 01.
    Tartózkodási hely : valaki nincs sehol

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by wahúr on Vas. Máj. 10, 2015 6:49 pm

    egy barátom készített csiszolatot egy festett vasoszlopról, az lett ilyen kép, 25 réteg festék volt, és ilyen ábra
    lett látható

    biztos Mandelbrot is egy manó volt
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    9998_20150510_FK

    Témanyitás by _FK on Vas. Máj. 10, 2015 12:41 pm


    Ez pedig egy manósziget szimuláció
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    9999_20150510_FK

    Témanyitás by _FK on Vas. Máj. 10, 2015 12:25 pm


    Ő Grom, a hegyi manók királya.
    2002.05.24-én rajzoltam, ős-primitív, 16színű grafika.


    A hozzászólást _FK összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Máj. 10, 2015 12:46 pm-kor.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Vas. Máj. 10, 2015 9:17 am

    A legfontosabb öt oldal következik, az, ami szépen lezárja ezt az időszakot. Utána más szereplők jönnek.
    Még nincs kész, mert fontos darabkák hiányoznak a mozaikból, amiket még ki kell találnom.
    Leírhatnám az óriási labirintust, amiben a hegyi manók élnek, de ott pofára lehet esni, ami egyszer már meg is történt.
    Gyönyörű szigetet találtak a manócskák: "hegyek veszik körül a termékeny síkságot..." Aztán programoztam egy szimulációt, és a hegyek között a síkságon sós mocsár lett. Ha viszont hagytam, hogy legyen olyan a sziget, amilyen ő akar lenni, érdekes, természetes és szép lett.
    A hegyi manók városával is így lenne.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by _FK on Kedd. Máj. 05, 2015 8:18 pm

    Ennyi manó volt. A többi csak vázlatban van meg, vagy még úgy se.
    Minden hétvégén hozok valamit, vagy folytatást, ahogy készül...
    ...vagy kimaradt jelenetet, képet, leírásokat, egyebeket.
    _FK
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0015_20150502_FK

    Témanyitás by _FK on Szomb. Máj. 02, 2015 1:38 am


    NEGYEDIK FEJEZET
    3

    Az Őrminisztert óvatosan átköltöztették az új kórházba. Átjött az őrminiszter rokonsága is, és tovább sírdogált, pedig az erdei manó orvosok mondták nekik, hogy ugyan a beteg nincs eszméleténél, mégsem tesz jót neki, ha körülötte folyton azt ismételgetik, hogy "Ennek már vége... Meg fog halni... Biztos nem gyógyul meg."

    Néhány hegyi manó, aki még hallgatott Csittára, ott maradt vele, és klóros vízzel mosogatta a kórház egyik folyosóján a közadakozással összegyűjtött ágyakat, padokat, asztalokat és szekrényeket, amikor szörnyű manósikoly hasított bele a csendbe. Csittáék futottak az őrminiszterhez. A rokonsága sivalkodott, az erdei manó orvos sírt.
    - Meghalt? - kérdezte Csitta. - Az nem lehet!
    Mondták neki, hogy bizony, bizony meghalt, pont most.

    Berontott egy másik erdei manó orvos, és megszúrta a halott őrminisztert egy villanyos lándzsával, mire az felugrott a levegőbe, visszaesett, aztán az orvos újra megszúrta. Az őrminiszter felordított és elájult. A rokonsága ettől világgá szaladt ijedtében.

    Dél körül rengeteg erdei manó érkezett. Óriási labdákat gurítottak gyorsan és óvatosan, benne a Központi Kórház felszerelésének egy részével. Kicsomagoltak mindent, és be akartak költözni a hegyi manók közé.
    - Majd ha visszajönnek a miniszterek és a főurak az erdei manóktól, ők fognak kijelölni a labirintusban termeket és folyosókat, ahová beköltözhettek. Addig itt kint építhettek magatoknak sátrakat.

    Grom, a király kihirdette, hogy új minisztereket kell választani, mert a régiek nem tudnak haza jönni.
    - Hogyhogy nem tudnak haza jönni?
    - Be vannak zárva.
    - És miért?
    - Mert veszélyesek. Háborút szítanának a két manónép között.
    - Mi az a háború?
    - Amikor addig ütik egymást a manók, amíg valaki meg nem hal.
    - Soha nem volt még ilyen.
    - Hát ne is legyen. Azért vannak jól bezárva.
    - Úgy hallottam, hogy éheznek. Igaz ez?
    - Igen, az erdei manók csak annyit adnak nekik enni, hogy életben maradjanak.
    - És miért büntetik őket?
    - Mert miközben ők zabáltak, hagyták éhezni a sok kis manót.
    - Szóval gyakorlati oktatásban részesülnek.
    - Úgy bizony!

    A manóhegy lábához százával és ezrével jöttek az erdei manók. Be akartak költözni, de a piros sapkások nem hagyták.
    - Nincs hely itt bent ennyi manónak! Mi már minden lakható folyosót és barlangot elfoglaltunk.
    - Ez nem igaz, a keleti folyosó lakhatóvá tehető, és olyan hosszú, hogy két nap alatt nem érni a végére.
    - A kicsiket és a nőket beengedjük.
    - A többieket miért nem?
    - Mert akkor kiszorítanak bennünket a legjobb helyekről.
    - Ezek kicsik, szelídek és gyengék, csak a villany titkát kell ellopni tőlük.
    - Mégis hogyan?
    - Fondorlattal kicsaljuk a titkot Csittától. Ő kicsi, ezért könnyen be lehet csapni.

    Egy sárga sapkás próbált összebarátkozni a kis erdei manóval:
    - Te Csitta, mondd, honnan szereztétek a villanyos lándzsát? Most ne gyere azzal a nagy, beszélő szöcskével, mint a múltkor, mert azt úgysem hiszem el. Mondtad, hogy a lándzsa sokszor kifogy, és újra fel kell tölteni. Hol az a forrás, ahonnan újra töltitek? Valami nagy fekete növény, ugye? Megnézhetem?
    - Az már nincs meg. Elfújta a szélvihar, beleesett a folyóba, és elvitte a víz. A tengeren úszik valahol.
    - Akkor hogy töltitek a lándzsákat villannyal?
    - Ez titok. A hegyi manóknak nem mondhatom el - vigyorgott Csitta.
    - Ne bosszants, amióta ti gyógyítjátok az őrminisztert, barátok vagyunk.
    - Na jó, gyere velem. Az egyik tudós pont a villanyról tart előadást, te is meghallgathatod.

    Tinni, egy vegyész erdei manó tudós tartotta az előadást:
    - Egy ilyen lándzsa csodálatos és egyben rendkívül veszélyes varázserővel rendelkezik, de a felépítése hihetetlenül egyszerű, semmi csoda nincs benne. Sok egyforma kis edény, benne savas-sós víz, és két különböző fém.
    Ennyi... Tényleg csak ennyi!
    Szinte mindegy, hogy milyen fém, csak ne legyen egyforma. Ezek a edények úgy vannak egymással összekötve, hogy a folyadékok szigorúan elkülönülnek egymástól, a fémek pedig láncot alkotnak. Ha például réz és horganyzott vas a két fém, minden réz kivezetésnek a következő vas kivezetéshez kell kapcsolódnia. Az első vas és az utolsó réz között jelenik meg az a villany, ami elijeszti, megbénítja vagy akár meg is öli a rossz sünit.

    A sárga sapkás hegyi manó, akit Csitta vitt magával, az előadás után vitatkozott Tinnivel:
    - Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy ilyen varázserőt, ami még a friss halottat is vissza hozza, ilyen kiábrándítóan ostoba módon létre lehet hozni. Ha ez igaz lenne, akkor ezt a Nagy Beszélő Szöcske nélkül ti magatok is meg tudtátok volna csinálni.
    - Azt mondod, hogy hazudok?! - háborodott fel Tinni.
    - Persze. Mi hegyi manók is sokat hazudunk, mert nem akarjuk elárulni a titkainkat.
    - Ha nem hiszed, rakd össze magad otthon. Száz bögre, benne ecet és két drót.
    - Mégis hogyan?
    - Összesodrod a kétféle fémdrót végét, és két külön bögrébe lógatod. Százat sorban, azonos irányban. A bögrékben ne érjenek össze a drótok. Utána öntöd az ecetet. Tudok adni bármennyit. Ha kész van, szólj nekem.

    A hegyi manó az előadás után mogorván mondta Csittának:
    - Ez nekem gyanús. Azért se fogok neki szólni. Még ráolvasná azt a varázslatot, amit nekem nem mond el.

    Csitta később kereste mindenütt a villanyra kíváncsi hegyi manót, és az új kórházban találta meg.
    - Mi lett vele? - kérdezte ijedten az ügyeletest, mert nem tudta felébreszteni a beteget.
    - Összerakta a cuccot, és kipróbálta - mondta a hegyi manó.
    - Miféle cuccot?
    - Hát a villanycsináló áramfejlesztőt. Több száz bögre ecet, és benne mindenféle fémdrót.
    - És miért fekszik ájultan egy kórházban?
    - Megnézte, hogy van-e benne villany.
    - Hogyan?
    - Megfogta az első vas és az utolsó rézdrótot a hülyéje.

    Tinni bement a kórházba, és hozott a betegnek finom süteményt. Amikor a hegyi manó késő délután magához tért, megkérdezte tőle:
    - Na, tudod már, mit érez a rossz süni, amikor megbökjük egy lándzsával?
    - Szörnyű volt, de megérte, mert végre megszereztük tőletek a villany titkát.
    - Én magam mondtam el neked.
    - Csitta vitt magával gyanútlanul egy titkos előadásra.
    - Az előadás nem volt titkos. Én magam mondtam Csittának, hogy hívjon el téged.
    - Szerintem már vége a látogatásnak, köszönöm, hogy jöttél, de most már hagyj aludni! - mondta duzzogva a sárga sapkás hegyi manó, és befordult a fal felé.

    Aludni nem tudott, mert jött egy másik látogató is. Piros sapkás volt és nagyon dühös.
    - Ébresztő! - ordított rá a betegre.
    - Momommon... - hallatszott a takaró alól.
    - Csikicsiki!
    - Tudod mivel szórakozzál... - nyöszörögte a beteg.
    - Na, sikerült kicsalni tőlük a titkot?
    - Persze. Simán elmondták.
    - Ezt nagyon meg fogják bánni. Villanyos lándzsákkal fogjuk őket kizavarni tavasszal.
    - Aztán ősszel majd könyöröghetünk nekik újra, hogy hozzanak kaját.
    - Pontosan!
    - Nem érzed, hogy ez így nem jó?
    - Látom, te is ettél vitamint.
    - Mi az a vitamin?
    - Varázsszer. Erdei manóvá válik tőle mindenki, és törődni kezd másokkal.
    - Látom te is ettél.
    - Vitamint?
    - Nem. Bolond gombát. Most menj, még nem vagyok jól. A jelentést majd megírom.

    Grom az új király Zammival beszélgetett.
    - Rengeteg vécé kell például, meg tiszta ivóvíz. Sokan vizet fognak hordani egész nap, az lesz a munkájuk. Gyújtani fogunk egy másik tüzet magunknak, mert ehhez a mostanihoz közel sem engednek, pedig ott lehetne manóbébiket fürdetni.
    - Nem gyújthatsz tüzet akárhová. Ha változik a szél, megreked a füst, és mindenki megfullad.
    - De...
    - Továbbá azért sem engedik meg, hogy az erdei manók saját tüzet gyújtsanak, mert akkor ez már a ti országotok is lenne. Ezt nem tűrnék azok, akik számítanak, mert a tűz közelében laknak.
    - Mondd, miért van az, hogy nálatok van, aki számít, és van, aki nem? Miért ér többet az, aki úri családhoz tartozik?
    - Ez ősidők óta így van. Ez a világ rendje.
    - Hogy alakult ki?
    - Hát úgy, hogy az erősebb, erőszakosabb családok elkergették a tűz közeléből azokat, akik hagyták, hogy elkergessék őket. A mafla, gyenge, a "semmi nem érdekel", és a "nem akarok semmit" típusú manókat. Akik persze később elkezdtek panaszkodni, hogy ez így igazságtalan, de akkor ezek már csak nevettek rajtuk.
    - Szóval se a jóság, se a bátorság, se az okosság nem számított, csak az, hogy ki lökdösődött jobban, és ki ordított nagyobbat a nagy tülekedésben az elején?
    - Pontosan így van. Most viszont jöttek idegen manók, akiket nem engednek a tűz közelébe, és azt sem engedik meg nekik, hogy saját tüzet gyújtsanak, mert akkor felborul a világ rendje.
    - Pedig a világ rendje már akkor felborult, amikor Gromot anyamanók választották miniszterré, aztán az a nép, amelyik eddig nem számított, királlyá tette őt.
    - Úgy hallom, a világ rendje már nálatok, erdei manóknál sem a régi. Ti sem éltek boldogan manófészkekben. Kittát sem a tudósok választották maguk közül mesterré. Nézzünk előre, hogy mit kell csinálni most ahhoz, hogy a világunk később is élhető maradjon.
    - Meg kell szervezni az iskolát. A könyvtárunknak is kellene hely valahol. Közös őrség kell az ennivaló mellé, mert a hegyi manók széthordják, aztán inkább hagyják tönkre menni, de akkor sem adnak belőle másnak.

    Zammi és a király elindultak a labirintusban, kéz a kézben, mert Zammi, az erdei manó alig látott a sötétben.
    Sétáltak, és mindenhová táblákat szögeltek: Iskola, könyvtár, tornaterem, étterem, fürdő, mosoda, orvos, gyógyszerész, posta... és így tovább. Órákon keresztül sétáltak, beszélgettek, és szögelték a táblákat, nem is nézték, hogy melyiket hová.
    - Ezt most nem értem. Ész nélkül kitáblázunk mindent? - kérdezte Zammi.
    - Persze. Hónapokig vitatkoznának azon, hogy mi, hol legyen.
    - De akkor is kellene valami tervezés...
    - Így meg csak szólnak, ha valami rossz helyen van.
    - Minden rossz helyen lesz.
    - Az se baj. Később majd a helyére kerül minden.

    Amikor elfogyott a sok tábla, visszamentek a Kisterembe, és leültek egy-egy kávé mellé.
    - Azt a hírt kaptam az előbb, hogy Mokkó meghalt és Kitta összeomlott - mondta szomorúan Zammi. - Új mestert kell választani, de a tudósok ragaszkodnak hozzá, hogy tudós legyen az illető.
    - Miért lenne más?
    - A nép Pirkát akarja, mert ő találta meg a hegyi manókat.
    - Miért mondod ezt nekem? - csodálkozott Grom.
    - Mert tőled is meg fogják kérdezni, hogy ki legyen. Én például szívesen vállalnám.
    - Nem fog menni. Olyan mester kell, akit a hegyi manók is elfogadnak.
    - Velem mi a baj? - csodálkozott Zammi.
    - Nincs párod, és ezért nem számítasz.
    - Hogy mi van?! - háborodott föl Zammi.
    - Ha nincs párod, akkor nem fognak tisztelni a hegyi manók.
    - Jó próbálkozás, de neked, úgy tudom, már van feleséged.
    - Nem rólam van szó. Rólad. Keress valakit.
    - Volt... csak ő nem vett észre.
    - És van, akit te nem veszel észre.
    - Lakkut hagyd ki ebből. Vele majd akkor, ha piros hó esik.

    Éjjel az őrök egy nagy villanást és tüzet láttak a messzeségben, és valamivel később egy hatalmas dörrenés rázta meg a környéket. Reggel piros hó esett, és Grom, a király vinnyogva röhögött, amikor találkozott Zammival.
    - Nem vicces! - mondta dühösen Zammi.

    Lakku megvizsgálta a havat, és azt mondta rá, hogy vasoxidos.
    - Szerintem egy hullócsillag jött le. Az szólt ekkorát, és... ezek szerint... vasból volt.
    A többiek lehurrogták, hogy ez mekkora hülyeség, Zammi pedig elmosolyodott, este tetőtől talpig piros ruhába öltözött, fogott egy csokor művirágot és meglátogatta őt.

    Az Őrminiszter a kórházban már nem ájultan feküdt, hanem aludt. Néha felébredt, nyöszörgött valamit, de nem lehetett érteni, mit mond. A rokonsága mosdatta, próbálta etetni, itatni. Mindent pontosan úgy csináltak, ahogy az erdei manók mondták nekik, és mély tisztelettel nézegették az ágy mellé odakészített villanyos lándzsát.

    A kórház emeletén a gyermekosztályon közben rengeteg kis hegyi manót gyógyítottak. A gombafoltokat lemosták a bőrükről, és ha nem gyógyuló sebük volt, azt kitisztították, és rendszeresen átkötözték. Olyan magvakat és gyökereket etettek velük, ami kipucolta a beleikből a férgeket.
    A kis betegek gyógyítása közben a szüleiket megtanították olyan alapvető dolgokra, mint például kézmosás, a tiszta ivóvíz és a bilihasználat. Az előadás után bőségesen adtak nekik csomagolt ennivalót és gyógyszereket.
    Zammi is levizsgázott, mint dajka, és elküldte az erdei manó tudósoknak a korábban írt tudományos dolgozatát a kis hegyi manók betegségeiről.

    Jöttek a kosárlabdák sorban, folyamatosan az egyes, a kettes és a hármas vágányra, közben ezrével költöztek befelé az erdei manó családok, de a tűz közelébe nem engedték őket.

    Zammi megkapta a tanítói oklevelet, és előadást tartott néhány erdei manó tudósnak.
    - A hegyi manóknál aki közelebb van a tűzhöz, az az úri nép, aki távolabb van, az a szolga nép. A tüzet nagyon őrzik, ezért azt nem lehet eloltani. Bárhol akarunk egy másik tüzet gyújtani, arra azt mondják, hogy ott nem jó, ha kérdezzük, hogy hová, arra nem mondanak semmit.
    - Ezen segíthetünk. Van egy nagy sziget, ennek az ovális barlangi tónak a túlsó partján, ott, ahol azok élnek tömegesen, akik nem számítanak. Oda fogunk egy nagy tüzet gyújtani - mondta az egyik tudós.
    - És aztán?
    - Aztán elzárjuk a lefolyót, és emelkedni kezd a vízszint, az fogja eloltani a régi tüzet.
    Úgy is lett. Jöttek is a főúri családok az új tűzhöz tömegesen.
    - Nekünk itt előjogunk van. A tűzhöz közel, a legjobb helyen fogunk lakni.
    - Nektek ott volt előjogotok, a másik tűznél, itt ti vagytok azok, akik nem számítanak.

    Nagyon feszült lett a hangulat és mindenki félt attól, hogy tömegverekedés fog kitörni, amikor hír jött a bezárt hegyi manó miniszterekről és nagyurakról. Betegek lettek, mert telezabálták magukat, amikor rájöttek, hogy az éléskamra sok-sok ennivalóval a vasrácson belül, az alvószoba sátra körül van. Addig úgy éheztek, hogy össze voltak zárva egy csomó, finom kajával.

    Az őrminiszter másnap már egyedül ment ki a vécére, aztán bőségesen megebédelt, amitől persze nagyon fájt a hasa. Később egy kerekes székben (ami persze Lakku új találmánya volt) üldögélve szunyókált, majd újra felébredt, és kérte, hogy mondják el neki, mi történt, mialatt ő aludt.
    - Majd ha meggyógyulsz. Most még nem bírnád ki.
    - Kibírom. Mondd el nyugodtan.
    - Épült ide egy új kórház, ahol Te meghaltál, de az erdei manók felélesztettek téged, aztán volt egy kisebb forradalom, ezért a régi főúri családok már nem számítanak, továbbá beköltözött ide, a Manóhegybe több ezer erdei manó család.
    - Na jó. Igazad van. Majd akkor mondd el még egyszer, ha már tényleg meggyógyultam.

    Grom, a király, meglátogatta a minisztereit. Szomorúan csóválta a fejét.
    - Miért nem tudsz innen kiengedni minket, mi történt? - kérdezgették tőle.
    - Nem mertem elhozni a kulcsot.
    - Mi az, hogy nem merted?!
    - Mondtam a mesternek, hogy elvinném a minisztereimet. Rendben van, mondta ő, fogd a kulcsot, engedd ki őket, és menjetek. Hol a kulcs, kérdeztem. Ott, abban a sátorban, mutatott a szemközti sátorra. A bejárat fölött egy nagy táblán egy rajz volt: rossz süni, gonosz szemekkel és vicsorgó fogakkal. Bementem a sátorba, de már rohantam is kifelé, mert bent szörnyű morgás, röfögés, és fogcsattogtatás fogadott.
    Amikor visszamentünk a mesterrel együtt, akkor láttam, hogy tényleg egy rossz süni van odabent. Egy vasketrecből csak a feje lógott ki, jól le volt kötözve, és be volt takarva. A mester megsimogatta a rossz süni homlokát, és kedvesen duruzsolt neki: "Mondjad picim, hogy ááá..." a szörnyeteg meg kitátotta a száját. A nyelvén volt a kulcs. Kezem, lábam remegett, és a hideg-meleg kirázott. Tessék, vedd el, és menjetek békével, mondta a mester.
    - És?!
    - Hát, még maradnotok kell egy darabig, mert én egy kicsit gyáva vagyok...
    - Nem hagyhatsz itt bennünket... - sírt az egyik miniszter.
    - Ha kiszabadulunk, letépjük a füledet! - üvöltötte a többi.

    Grom mosolyogva elindult haza, hátra se nézett.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0014_20150427_FK

    Témanyitás by _FK on Hétf. Ápr. 27, 2015 12:35 am


    NEGYEDIK FEJEZET
    2

    Pirka és Lakku egymás mellett tolták azt a szekeret, amiben a kis hegyi manó utazott vissza a Manóhegy felé. Egyszer csak Pirka összecsuklott, Lakku felnyalábolta őt, és betette a kis manó mellé. Brog, a kis manó apukája, kérdezte, hogy mi baja lett az aranyhajú kék szeműnek.
    - Két napja nem aludt és rettenetesen elfáradt - mondta Lakku a fejét csóválva. - Pedig mondtam neki, hogy kímélje magát, mert nemrég még két orvos túlórázott rajta.

    Mire Lakkuék a kis manóval megérkeztek a Manóhegy tövéhez, Pirka és a kis manó összebarátkoztak. Pirka olyan meséket is olvasott neki, amiket a kicsi még soha nem hallott, mert az erdei manók saját kicsinyeiknek írták azokat. Brog szólt az erdei manóknak, hogy van egy másik bejárat is Grom lakásától jó messze. A saját lakásának a nyári bejáratát mutatta meg, ami egy tüskés bozót mögött volt, egy titkos ösvény végén. Bepakolták a sok ennivalót Broghoz, és a kis manó anyukája, Granna elfutott, hogy szóljon a többi manóasszonynak, akik jöttek is hamar, csendben, sorban, és vitték az ennivalót szét, az egész manóvárosba.

    Közben az erdei manók táborába nagyon sok ennivaló érkezett, mert visszaért rengeteg szekér a szomszéd sátorvárosokból, és megérkeztek az első kosárlabdák is. Az első nagy dübörgéssel jött, átszakította a kaput és bement a raktárba, csak úgy, magától. A raktár ajtaja lefékezte annyira, hogy a hátsó falat ne törje át. Alig kipakolták a kosárfonással készített nagy labdát, már meg is jött a következő. Hálóval, kötelekkel lassították le, bent a raktárban meg sivalkodva ugrottak szét az útjából. Megpakolták a szekereket, hogy áthordják a rengeteg ennivalót, játékot és könyvet a hegyi manókhoz.
    - Valami nem jó - szólt az egyik szekértologató.
    - Mi nem jó? - kérdezte a raktáros.
    - Hülyék vagyunk - mondta fejét vakarva a szekeres.
    - Csak te.
    - Nem. Mi, mind.
    - Mert?
    - Jön a labda. Lelassítjuk, szétszedjük, és szekerekre pakoljuk, ami benne van.
    - Mi ezzel a gond?
    - Aztán toljuk a szekereket hegyre fel, völgybe le.
    - Persze. Odaát a hegyi manóknál még nem tudja fogadni a kosárlabdát senki.
    - Talán próbáljunk meg egyet tovább gurítani.
    - Próbáld. A következő a tied.
    A harmadik gömböt már elterelték, nem jött be városba, hanem egyenesen tovább gurult a Manóhegy felé. A domboldalon lelassult és megállt. Nagy keservesen felgurították a dombtetőre. Amikor végre fent volt, tanakodtak, hogy hogyan tovább. Egy kis manó nekiveselkedett és tolta a Manóhegy irányába, a többiek először biztatták őt, később már csak nevettek rajta. A kis manó mérges lett, ott hagyta a nagy gömböt, és ment a többiekkel együtt ebédelni. Ebéd után visszamentek, és nem találták a gömböt. Egy felnőtt manó gyorsan felmászott egy fára, körülnézett, és elordította magát:
    - Ezt nem hiszem el!
    - Mi van?
    - A gömb gurul, de lassan.
    - Fussunk, érjük utol!
    - És aztán? Hogy állítod meg?
    - Ahogy idefelé.
    - Akkor lejtőn felfelé lassult. Most lejtőn lefelé gyorsul. Felfogtad?
    A gömb egyre gyorsulva gurult a hegyi manók városa felé.

    Pirka a Manóhegy egyik lakásában gyorsan átöltözött Granna egyik ruhájába (enélkül túlságosan erdei manónak nézel ki, mondta a kicsi), néhány hegyi manó asszonyra rábízta a hozott ennivalót, és bement a Nagyterembe, ahol nagy csődületet látott.

    A piros sapkás őrminiszter Grom lakásának emeleti ablakából ordibált:
    - Nem megvágták a fülemet, hanem letépték! Nem szégyenbélyeg, hanem egy hősies harcban szerzett sebhely! Mert vegyétek tudomásul: Egyetlen erdei manót sem fogok ide beengedni addig, amíg Gromot le nem váltjátok, és meg nem válasszátok királynak azt, aki arra méltó: ENGEM! Addig ide erdei manó be nem jön, mert az az ajtó zárva marad, és az ennivaló nem fog bejönni egyedül. Nem fogja áttörni az ajtót, hogy a szátokba repüljön.

    Beszélt még, mondott ezt-azt, de egyszer csak senki sem figyelt rá, mert kintről egy óriási csattanás hallatszott be. Grom lakásának ajtaja kiszakadt, és ruhácskák, kis cipők, játékok, mesekönyvek és rengeteg ennivalóval töltött doboz, zsák és kosár repült be rajta, és hullott a hegyimanókra, mint a záporeső.
    Az őrminiszter üvöltött:
    - Senki ne nyúljon semmihez! A kapott ajándékot be kell szolgáltatni a kincstárnak! Csak mi, nagyurak és miniszterek vagyunk méltóak arra, hogy szétosszuk köztetek!
    Nagy röhögés tört ki, és széthordták az összes ajándékot. A piros sapkások próbáltak tőlük erőszakkal elszedni tőlük ezt-azt, de hiába. Az óriási labda külső burkolata pont jó volt arra, hogy megverjék vele a piros sapkásokat.

    Egy piros sapkás megúszta, mert ő kint őrködött. Most bejött, és felkiáltott:
    - Jön a következő labda!
    A tépett fülű őrminiszter kirohant (kabátot húzzál, mer' hideg van!), egy nagy, göcsörtös botot kapott fel, amivel a gömbre mutatott, és ráordított:
    - Állj meg! Parancsolom! Itt úgyse jössz...

    Az óriási dörrenés és csattanás után a piros sapkás őrminiszter tíz napig élet és halál közt lebegett.
    Erdei manók között egy kórházban tért magához, és csodálkozott nagyon, mert ez alatt az idő alatt sok minden történt.
    Ez a tíz nap lett az erdei manók és a hegyi manók találkozásának legfontosabb tíz napja.

    Első nap. Pirka naplója.

    A hegyi manó orvosok kiásták az őrminisztert a kupac alól és elvitték, hogy valahogy megmentsék az életét. Itt sem rosszak az orvosok, de kizárólag a király, a miniszterek és a nagyurak rokonsága vesz részt rendszeres orvosi vizsgálaton, a kisurak, az úgynevezett szolgák rokonsága csak akkor, ha jól megfizeti ennivalóval, pénzzel vagy munkával. A többiek soha.

    Annyira meg akartam őket találni, de kiderült, hogy irigyek, gonoszak, buták, ordibálós, veszekedős, verekedős majdnem mindegyik. Az őrminiszter, ahogy meg tudom ítélni, nem éli túl. Én magam persze ha tudok, segítek rajta. Hazamegyek, és hívok néhány orvost. Nem csak az őrminiszter miatt. A kis hegyi manókat, az összeset meg kell vizsgálni, a gombafoltokat le kell mosni a bőrükről, ha nem gyógyuló sebük van, azt ki kell tisztítani, és rendszeresen át kell kötözni. Olyan magvakat és gyökereket kell etetni velük, ami kipucolja a beleikből a férgeket. Sok hegyi manó asszonyt kell toborozni, akiket megtanítunk a legfontosabb, legalapvetőbb dolgokra, mint például a kézmosás, a tiszta ivóvíz és a bilihasználat. Rengeteg munka lesz még itt. Ezeknek nem csak ennivalóra van szükségük.

    Elindultam a városunkba egyedül. Aki elkísért volna, fél nap után elbotlott, és összevissza szurkálta egy mérges-tüskés bokor, vissza kellett mennie, mert ha az úton belázasodik, vihetném a hátamon tovább. Én nem fordultam vissza, egyedül vagyok, de az egyik villanyos lándzsa nálam van. Alig van benne villany, kerítést már nem lehet rákapcsolni, de egyéni védőeszköznek még jó. Bénítóra kapcsoltam, mert ha egynél több rossz süni jön, nincs arra idő, hogy átállítsam erősebbre. Nagyon korán indultunk, hogy ránk ne sötétedjen, de hiába. Hideg, esős, szeles idő van. Ezt a naplóbejegyzést egy bokorban írom egy esőkabát alatt. Fázom és félek. Tudom, hogy milyen irányba kell menni, de se út, se ösvény. A műszakiak még nem szórták le azokat a fehérre festett köveket, amik jelzik az ösvényt, ezért sötétben így tovább menni veszélyes. Azt hiszem egy fekete foltról, hogy csak egy kis pocsolya, aztán belecsúszom egy mély, vízzel telt gödörbe. Meg nem fulladok, de például átázhat a ruhám, jól megfázok, vagy beázik a villanyos lándzsa, és hiába bökdösöm vele a tüskés disznót, kiröhög, vagy átharapja a torkomat.

    Csodálatos dolog történt. A sötétben valami nagy fekete magasodott elém, először megijedtem, de finom étel illatát éreztem, és rájöttem, mi az. Az a kunyhó, amit itt hagytuk, amikor tovább siettünk egy kétkerekű kordéval. Ezt a beírást egy gyertya nevű kicsi fáklya fényénél készítem, amit a hegyi manóktól kaptunk ajándékba. Tüzet is tudtam rakni abba a kis kályhába, amit a legnagyobb lábasokból Lakku készített legutóbb. Parazsat már nem találtam benne, az üveglapokat Lakku elvitte, de összébb csukta a lábasokat, és egy fura kis szerkezetet is a kályha mellett hagyott. Bosszankodott is, hogy itt felejtette. Meghúzok egy zsinórt, pörög benne egy korong, hozzáér a koronghoz egy kis fapálcika aminek a végén foszfor van. Nem tudom, hogy mi az a foszfor, de a fapálcika meggyulladt, és meggyújtottam vele a gyertyát, és a gyertyával begyújtottam a kályhába is. Kint szakad az eső és üvölt a szél, itt bent meleg és világos van. Ennivalót hoztam magammal, teát tudok főzni, egy jót alszom, és amint hajnalodik, megyek tovább.

    Második nap
    Kitta naplója

    Megjött Pirka a Hegy imanók városából. Egyedül jött, pedig törvény van rá, hogy senki sem kószálhat egyedül. Azt mondta, a másikat baleset érte és vissza kellett fordulnia, de ő tovább jött, mert szükség törvényt bont. Orvosokat kell hívni gyorsan, mert ebben a városban csak kettő van, egy felnőtt és egy gyermekorvos. Persze nem az orvos gyermek, azért hívják így, mert kicsiket gyógyít. Ha ezt a kettőt átküldeném a hegyi manók városába, itt nem maradna egy se. Hívni kell messziről néhány orvost, ápolót és gyógyszerészt, de mire azok felszedelőzködnek, elindulnak és ideérnek, a piros sapkás őrminiszter sajnos meg fog halni. Igaz, hogy gonosz volt, de ha pont nekünk, erdei manóknak sikerülne megmenteni az életét, az sokat lendítene a két nép barátságán. A hegyi manó nők persze szeretnek minket, mert a sok kis hegyi manó nem halt éhen, de nincs szavuk, elképzelhetetlen például, hogy egy nő legyen miniszter. Ha mi nem tudjuk megmenteni az őrminisztert, a hegyi manó orvosok nem tudnak vele mit kezdeni. Náluk még nincs kórház, ők még nem ismerik a műtőt, sőt még az infúziót és az injekciót se. Küldök majd valami üzenetet a Csodálatos Erdő felé, hogy orvosok kellenek.

    Megjött Mokkó, nem is jött, inkább hozták. Már nagyon öreg, alig eszik és sokat alszik. Megijesztett, aki a szekéren hozta, mert azt mondta, el akar tőlem az öreg búcsúzni. Mindig is féltem ettől a pillanattól. Nekem még sok-sok évem van vissza, de ő jóval idősebb mint én. Mindig azzal vígasztal, hogy nekem még lehet egy másik családom, és egy másik életem, amiben ő már csak egy szép emlék lesz. Bárcsak korábban születtem volna! Vagy ő érkezett volna ebbe a világba egy kicsit később. Nem akarom, hogy meghaljon! Hívok orvosokat, most azonnal! A legjobbakat!

    Eddig a napló.

    Kitta átrohant a toronyba, és röptette felfelé a rakétákat. Két fehér, három piros. Nagyon fontos, nagyon sürgős, mindenkinek szól. Közben odafutottak a távírászok.
    - Hé, maga ott! Mit keres itt?! Mit csinál?! Ki engedte meg?! Hoppá! Kitta? A Mester? Akkor is szólhattál volna, mi jobban értünk hozzá... de hiszen te sírsz! Mi a baj?
    - Mokkó... az öreg... csak alszik... és el akar búcsúzni. Fehér ruhát kér, és manófészekben akar aludni.
    - Manófészekben? Most?! De hiszen hideg van! - került elő valahonnan Csitta.
    - Hallgass már! - torkolta le Lakku. - Hát nem érted? Nem fog fázni benne.
    - Akkor sem engedhetjük, hogy ilyenkor manófészekben aludjon.
    Közben Kitta röptette fel a rakétákat: orvosokat --- most --- azonnal --- ide --- a legjobbakat.
    És közben sírt, mert tudta, hogy az orvosok öt-tíz nap múlva érkeznek majd, és itt nincs kórház, ők pedig kórházat nem hoznak magukkal.

    Kitta bement abba a sátorba, ahol a hegyi manó miniszterek, nagyurak, és egy piros sapkás szolga volt bezárva. Mialatt aludtak az alkoholos gyümölcslevestől, az erdei manók vasrácsokkal építették körbe a sátrat.
    - Mi ez az átkozott vasrács itt körben? Azonnal engedjetek ki! Szolgák ide! Hol császkáltok már?!
    - A szolgáitok szekereket tolnak, megrakva rengeteg élelemmel - mondta nekik Kitta.
    - Hová?! - kérdezték felháborodva a miniszterek.
    - A Hegyi manók városába. Grom, az új király kapja meg.
    - Grom nem király, miniszter se volt sose.
    - Nők választották meg.
    - Nők nem választhatnak minisztert, nincs szavazati joguk hozzá.
    - De van. Szereztek maguknak.
    - Mivel?
    - Csákánnyal.
    - Eressz ki bennünket! Haza akarunk menni!
    - Ha kiszabadultok mi lesz az első dolgotok?
    - Először is letépjük a füledet!
    - Ne mondj ilyet neki, te szerencsétlen!
    A többiek elkezdték ütni azt, amelyik elszólta magát.
    - Ne üssétek! Kérdeztem valamit.
    - Várhatsz a válaszra húsz napig.
    - Akkor húsz napig csak vizet kaptok.
    - Éhesek vagyunk! Enni akarunk! És addig el nem hallgatunk, míg enni nem kapunk! - zengték kórusban.
    - Ha kiszabadultok, hadd halljam, mi lesz az első dolgotok?
    - Leváltjuk Gromot, és az őrminisztert választjuk királlyá.
    - Az összes ennivalót áthordjuk a Kisterembe és őröket állítunk mellé.
    - A mi rokonságunk fogja széthordani, és csak akkor ad belőle idegennek, ha az fizet érte.
    - Ez mindig is így volt. És így is marad.
    - És az éhező kis manókkal mi lesz? - kérdezte dühösen Kitta.
    - Törődünk mi azzal? Az enyém soha nem éhezik.
    - Gondoskodjon mindenki a saját porontyáról! Eressz ki bennünket!
    - Még nem lehet. Éheznetek kell.
    - Mi ezt a játék?!
    - Szerepjáték. Olyan kis manók vagytok, akik nem számítanak.
    - Nem értem.
    - Hagytátok éhezni a sok kis manót. Most megtudjátok, hogy milyen az.
    Kitta ezzel otthagyta őket, és rohant Mokkóhoz, mert nagyon aggódott érte.
    -----

    Zammi naplója.

    Különös, ijesztő és érthetetlen távirat érkezett:
    Veszély! Lassítsátok a labdát, össze ne törjön, óvatosan bontsátok, manó van benne.
    Mindenki futott, ahogy csak bírt, hálókat feszítettek ki, gödröt robbantottak, kerítés oszlopokat helyeztek át. Sikerült a gömböt felküldeni egy dombra, és ott megállítani. Ki lehet benne? Óvatosan kibontották. Tizenegy manó mászott ki. Volt olyan köztük, aki rögtön hányt, volt, aki elájult, és volt olyan is, aki elkezdett körbe-körbe járni.
    - Meg vagytok őrülve?! Hogy kerültök bele? Ez elképesztő! Ilyen nincs! - kiabáltak azok, akik kibontották őket.
    - Azt... írtátok, hogy... most... azonnal - nyögte az, aki körbe-körbe járt, aztán összecsuklott.
    Hordágyon vitték el őket, mert hordágy például pont volt a kosárlabdában. Meg gyógyszerek... sőt gyógyszerészek, orvosok és ápolók is. Egy egész kórház jött át ide valami rettenetes sebességgel, ennek ellenére minden egészben maradt, és mindenki élve. Kész csoda.
    Ahol a gömb megállt, egyenlő távolságra volt mindkét manóváros, de könnyebb volt enyhe lejtőn lefelé vinni az ájultakat, ezért az erdei manók városa felé indultak el. Néhányan gyorsan magukhoz tértek, és azt mondták: soha többé. Egyik fiatal ápoló meg azt, hogy irtó jó volt, újra ki fogja próbálni. Őt leütötték, mert azt hitték, hogy félre beszél.

    Délután indultunk, Pirka, az orvosok és én a Manóhegy felé. Két orvos ott maradt, hogy Mokkót megvizsgálják, és valahogy megnyugtassák Kittát. Amikor elindultunk, már tudtuk, hogy nem érünk oda ma, de a műszakiak ma reggel elkezdték leszórni a fehérre festett köveket, így halvány holdfényben is pontosan tudni fogjuk, merre kell tovább menni. Pirka mondta, hogy a kunyhó még megvan, aludjunk ott. Jó vicc. Be se férünk. Megérkeztünk a kunyhóhoz.

    Eddig a napló.

    A kunyhónál elkezdtek vitatkozni, mindenki mindenkivel.
    Csitta odament és kiabálni kezdett:
    - Átveszem a parancsnokságot. Két orvos, egy ápoló és egy gyógyszerész tovább megy Vokkóval, mert az őrminiszternek a lehető leghamarabb orvosi segítségre van szüksége. Kérek önként jelentkezőket... Senki? Te, te, te meg te ott! Induljatok! A többiek letáboroznak velünk, jól kialusszuk magunkat és úgy megyünk tovább. Útközben eszünk, és amint megérkezünk, azonnal leváltjuk a másik négyet, akiket előre küldtünk. Van kérdés?
    - Itt nincs manóváros, csak egy kunyhó. Ennyien nem férünk be - mondta Zammi.
    - Semmi gond, építünk egyet - legyintett Csitta.
    - Mit? - értetlenkedett az egyik ápoló.
    - Manóvárost - válaszolt Csitta.
    - Hogy képzeled ezt, hogy csak úgy megmondod, hogy ki, mit csináljon?! - kérdezte Vokkó, de hiába méltatlankodott, azt egyre távolabbról lehetett hallani, mert a másik négy magával vonszolta.

    Gyorsan (alig egy óra alatt) építettek négy sátrat. Egyet a kunyhó mellé, egyet a kunyhóval szemben, egy jó nagyot pedig a két sátor és a kunyhó köré, amibe minden cókmókjuk befért, aztán középre még egy sátrat, hogy a kunyhó és a lakósátrak között kabát nélkül is át lehessen járni.

    Vokkóék késő éjjel érkeztek meg. Bementek a manóhegybe, és ott az Őrminiszter lakására siettek. Három hegyi manó, egy orvos és két ápoló volt ott. Az egyik ápoló elrohant és hívta a királyt. Grom hamar meg is érkezett, díszes királyi palástban, fényes manócsizma a lábán, aranybojtos sapka a fején. Vokkó rászólt:
    - Szórd le ezt a maskarát, mert munka van. Melegíts vizet. Közben segíts kicsomagolni a műtőt.
    - Hűtőt?
    - Nem hűtőt, műtőt, majd később elmondom, hogy mi az, és mire való. Mozogj már!
    - Hogy beszélsz a királlyal? Kitől tanultad ezt a stílust?
    - Csittától.
    - Ki az a Csitta?
    - Majd megismered. Pörögjünk, különben itt hal meg ez a szerencsétlen a szemünk láttára.
    - Infúzió bekötve - szólt az egyik erdei manó orvos.
    - Altatógáz rendben - szólt a másik.
    Nagy sürgés-forgás kezdődött, gyorsan épült valami üvegdoboz, amit sok gyertyával raktak körbe, hogy világos legyen bent, és büdös kórház-szag kezdett terjengeni a levegőben. Mire Pirkáék megérkeztek, kiderült, hogy az őrminiszter fel fog gyógyulni, bár lábadozása hosszú lesz.

    Negyedik nap

    Zammi és Csitta átmentek Grannáékhoz. Zammi mondta, hogy keresni kell néhány olyan hegyi manó asszonyt, akik rövid idő alatt sokat akarnak tanulni, és utána rengeteget dolgozni ingyen. Pontosabban sok-sok ennivalóért, aminek nagy részét szét kell osztani.
    Mrokka, Dzoppi és Granna a három hegyi manó asszony lett a kiválasztott, ők dolgoztak Zammi keze alá.
    - A piros edényben szappannal megmosod a kezed, aztán a kékben leöblíted tiszta vízben. Sok kézmosás után már a kékben sem tiszta a víz. A pirosból kiöntöd a koszos vödörbe, vagy a lefolyóba, de ahol olyan vécé van, azt is le lehet vele önteni. A kék edényből öntöd át a vizet a pirosba, és a kékbe öntöd a friss tiszta vizet. Mindig.
    - Nem kell ennyire részletezni. Nem vagyunk mi hülyék.
    - Nem hülyék vagytok, hanem fegyelmezetlenek. A kicsik szokják meg így.
    - Úgy bánsz a vízzel, mintha az akkora érték lenne.
    - Mert érték. A tiszta víz a legértékesebb anyag a világon.
    - A kézmosásról meg úgy beszélsz, mintha az minden bajunkat gyógyítaná.
    - Csak csináljátok úgy, ahogy mondom. Érteni később fogjátok. Kérlek!

    Közben a hegyi manók egy nagy alagutat ástak ki ott, ahol korábban Grom lakása volt, és hosszú párhuzamos árkokat vágtak a Nagyterem padlójába. Az árkokat vágányoknak nevezték, és amikor jött egy kosárlabda, azt az első, a második, vagy a harmadik vágányra terelték, szétbontották, és elhordták, hogy legyen hely a következőnek.

    Miközben a piros sapkás őrminiszter rokonsága sírdogált, két erdei manó orvos vitatkozott.
    - Át kell szállítani az őrminisztert a Csodálatos Erdő melletti domboldalra, a Központi Kórházba!
    - Nem bírná ki a szállítást, út közben halna meg.
    - Akkor a kórházat kell ide szállítani - szólt közbe Csitta.
    - Nagyszerű ötlet! Nem is tudom, miért nem nekem jutott eszembe! Intézkedj! - gúnyolódott az idősebb orvos.

    Csitta felment a manóhegy tetejére, ahová addigra felállítottak egy adótornyot, hogy táviratokat tudjanak küldeni jó messzire. Elővett a hátitáskájából rengeteg színes papírrakétát, sorban befűzte azokat két szalag közé, meggyújtotta az első papírcső zsinórját és ott hagyta az egészet. A színes fények szépen, sorban egymás után felröppentek az égbe.

    Csitta bement a hegyi manók közé:
    - A fennsíkra sátrakat és kőből-agyagból épületeket, raktárakat kell összehozni, van itt valami mérnök?
    - Hát az meg mi fán terem? - kérdezték röhögve a hegyi manók.
    - Akkor úgy kérdezem, hogy ti is értsétek: a kőművesek és a bányászok melyik miniszterhez tartoznak?
    - Nincs közöd hozzá!
    - Az őrminisztert úgy lehet megmenteni, ha itt felépül egy kórház. A berendezése holnap reggel indul, estére megérkezik. Addigra ide épületek kellenek, a gyógyszergyárhoz kemencék, és kazánok, tüzelőanyag és vegyi anyag raktár, víztorony és szennyvíztisztító.
    - Ejha! Feleségül ne vegyelek? - viccelődött egy fiatalabb hegyi manó.
    - Még kicsi vagyok, de később lehet róla szó - mondta dühösen Csitta, és ott hagyta őket.
    - Hé, várj! - futottak utána. - Milyen sátor és mekkora? Mi az a kazán és hogy néz ki egy víztorony?
    - Na ez már mindjárt más. Takkónál és Lakkunál vannak a rajzok és a leírások. Hívom őket.

    Késő éjszaka a holdfényben (épp a narancssárga hold volt fenn) rengeteg hegyi manó nyüzsgött a fennsíkon, néhány óránként váltották egymást, és dolgoztak, mint a güzüegér. Egyszer csak felhő takarta el a holdat.
    A hegyi manók panaszkodtak:
    - Akarunk mi tovább dolgozni, de már olyan sötét van, hogy mi sem látunk.
    - Azon segíthetek. Felviszek egy a lámpát a toronyba, és meggyújtom - mondta Lakku.
    - Attól, hogy a toronyban ég egy lámpa, itt még sötét lesz.
    - Nagyon fényesen ég. Egy fémszalag van benne, azt gyújtom meg.
    - Gyújtsd meg itt, hadd lássuk!
    - Nem, mert akkora fény jön ki belőle, ami lepörköli a füledről a szőrt.
    - Milyen fém van benne?
    - Magnézium.
    - Olyan fém nincs is.
    - Nálunk van. Villannyal lehet csinálni.
    - Hű, de nagy az arcotok ezzel a villannyal. Áruld el mi a titka!
    - Hiába árulom el, tíz évig kell iskolába járnod, mire megérted.
    Csitta közbe szólt:
    - Sipirc a toronyba és gyújtsad már, mert sose leszünk kész!

    Az ötödik napon a hegyi manók zúgolódtak:
    - Nem jön a kórház. Hol késik? Felépítettünk mindent, amit mondtál. A víztorony is tele van vízzel.
    - Egyszerű - mondta gonosz vigyorral az egyik. - Ha egy Csitta kéri, nem jön. Csitta nem a mester, nem is tudós, még csak tanító sem. Mi meg itt dolgoztunk neki éjjel-nappal.
    - Még egyszerűbb - mondta Csitta. - Egy a Központi Kórházat nem lehet csak úgy átküldeni, ha tele van súlyos betegekkel. Egy részét majd átküldik, de ésszel, és egy kicsit később.
    - Addigra az Őrminiszter meghal! - mondta dühösen egy piros sapkás.
    - Ha azt mondtam volna, hogy rengeteg kis manó beteg, azoknak kell a kórház, dolgoztatok volna éjjel nappal?
    - Nem. Akik számítanak, azoknak a kicsinyei mind egy szálig egészségesek.
    - Mindenki számít! - kiáltotta felháborodva Csitta. - Rendezzük be az új kórházat azzal, amink van.

    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0013_20150419__FK

    Témanyitás by _FK on Vas. Ápr. 19, 2015 9:43 pm


    NEGYEDIK FEJEZET
    1

    Pirka és a másik kettő gyorsan szedték a lábukat, mert hiába vittek sok ennivalót az éhező kis hegyi manóknak, menekülniük kellett. Tolták a szekeret, jól megrakva mindenfélével.
    - Mi a káposztának ez a rengeteg kacat... - mérgelődött a két manólány, de jött egy nagy eső hideg széllel, és az elhallgattatta őket.
    Pillanatok alatt csinos kis kunyhóvá építették át a szekeret, és ehhez szükségük lett a sok kacatra. A legnagyobb lábasokból például egy tűzhelyet építettek, és kivezették a szabadba a füstöt egy hosszú csövön. Három nagy üveglap is előkerült valahonnan, azt is beépítették a kályhába, így a tűz fénye bevilágíthatta a kis szobát.
    - Ezeket a szép nagy üveglapokat a hegyi manóktól kaptam ennivalóért cserébe - mondta Lakku. - Majd be kell szökni ott egy olvasztóba, és megnézni, hogyan tudnak készíteni ekkora üveglapokat.

    Megvacsoráztak, aztán vidáman kártyáztak a tűz fényénél, egyszer csak manósírást hallottak kintről.
    Lakku esőkabátot húzott, kiment, és keresgélni kezdte, honnan jön a hang.
    - Találtam egy kék sapkás hegyi manót - mondta a visszatérő Lakku a lányoknak.
    A hegyi manó nem volt túl büdös, de kék volt az arca, a nyaka, és a vállán a ruhája is, mert a kék festék a sapkájából az esővíztől leszivárgott. Bármit kérdeztek tőle, csak sírt, és mindenre azt mondta, hogy "ne, a füleimet ne".

    Reggel a kunyhót nem bontották le, hanem tovább siettek, a szekérből csak két kereket és egy nagy ládát vittek magukkal. Amikor a hevenyészve összerakott kordé is elakadt a sárban, hátizsákokba pakolták át a maradék élelmet, és gyalog mentek tovább a sátorvárosba, ahol a Tudósok Mestere, vagy ahogy a hegyi manó mondta, az erdei manók királya már várta őket.

    A Mester Kitta volt.
    - Anya! Ki tette veled ezt a csúfságot?! - kérdezte Pirka, amikor meglátta Kitta sapkáján a fehér bojtot.
    - A tudósok megválasztottak engem mesterré.
    - Tanító sem akartál lenni soha! Hogy sikerült nekik?
    - Én is csodálkozom. Nem önszántukból. A nép követelte, hogy nevezzenek ki.
    - Azt tudom, hogy ezren ünnepelték a születésnapodat. Mi történt utána?
    - Másnap már ötezren voltak, és már nem azt skandálták, hogy bol-dog-szü-li-na-pot, hanem azt, hogy mes-ter-le-gyen. A tudósok persze hallani sem akartak róla. Azt mondták, hogy aki még tanító sem akar lenni, az nem lehet tudós. Mester meg csak egy tudós lehet, senki más. Én mondtam sokaságnak egy beszédet. Azt, hogy inkább egy tudóst válasszanak, mert nekem most más dolgom van. Odaát a hegyi manóknál tömegesen éheznek a kis manók, rengeteg kosárlabdát kell készíteni, megtölteni ennivalóval az egyes és kettes számú raktárból, és elindítani a hegyek felé.
    - Ez lecsillapította őket?
    - Hogyne, persze. Még jobban feltüzelte. Másnapra húszezren lettek, elkezdtek kosárlabdákat készíteni és tölteni, közben kikényszerítették, hogy a tudósok megválasszanak engem mesterré. A tudósok terve az volt, hogy legyek húsz napig dajka, húsz napig tanító, aztán húsz napig tudós, és majd utána megválasztanak. Én kihirdettem a népnek, hogy ne hőbörögjenek, hanem válasszanak maguk közül három szószólót, és küldjék be őket a tudósok közé tárgyalni. Úgy is lett. Ez a három leordította a tudósok haját, hogy ennyi időnk nincs, rendkívüli helyzet van, odaát a hegyi manóknál az éhenhalás szélén vannak a kicsik. A tudósok erre készítettek három oklevelet, előző napi dátummal, hogy tanító lettem, aznapival, hogy tudós, és másnapi dátummal azt, hogy mesterré választottak.

    Mialatt Zammi a kék sapkás hegyi manót csitította és vigasztalta, Pirka és Lakku Kittának elmondott mindent, amit a hegyi manókról megtudott.
    - Akkora éhezés van, hogy a kicsik már nyöszörögve alszanak.
    - Nyöszörögve? - kérdezte értetlenkedve Kitta.
    - Azt mondják, hogy az a halál hangja. Rengeteg ennivaló kell azonnal.
    - Cseréljünk sapkát! Menj azonnal a toronyba, mondd, hogy a Mester küldött, és nyomjátok a szöveget. Küldjenek gyorsan élelmiszert ide mindenhonnan, amennyit csak nélkülözni tudnak. Futás!
    Pirka elsietett, és hamarosan tűzijáték kezdett pufogni a legmagasabb torony fölött.

    Kitta összehívta azokat a tudósokat és tanítókat, akik akkor, abban a sátorvárosban ott voltak.
    - Azért jöttünk össze, mert a városunkhoz egy nagy veszély közeledik.
    - Jaj, jaj! Támadnak a rossz sünik?! Végünk van! - rémüldöztek a tanítók.
    - Azok nem veszélyesek. A villanyos kerítés megvéd tőlük. A hegyi manókról van szó. Sokan vannak és éhesek. Erősek, hangosak, lusták és fegyelmezetlenek. Enni kérnek, és ha nem kapnak, erőszakkal veszik el. A király nem gonosz, a nagyurak annál inkább. A kisurak azt teszik, amit a nagyurak mondanak nekik, a népnek pedig nem mondanak semmit.
    - Mi tudósok meg tudjuk mondani, mit kell tenni, ha pontosan tudjuk, hogy mi a veszély - szólt a legidősebb tudós.
    - A veszély az, hogy a hegyi manók idejönnek, és mindent elvisznek, ami mozdítható. Semmink nem marad, és mi halunk éhen helyettük - mondta Kitta.
    - Nagyon egyszerű. El kell rejteni az ennivalót.
    - Mindenütt megtalálják! Hová tennéd?!
    - Oda, ahol az eső, és a fagy nem éri, és a tüskés disznók sem eszik meg.
    - Mondj egy ilyen helyet! - sürgették a többiek.
    - Egy tiszta, száraz barlang, amit amúgy is kamrának használnak.
    - Hol?! Hol?! Mondd már!
    - A hegyi manóknál.
    - Te meg vagy buggyanva! - mondta dühösen Kitta.
    - Nem hinném. Ha idejönnek rabolni, hol fogják utoljára keresni az ennivalót? Mi erdei manók azt akarjuk, hogy meleg és védett helyen legyünk a télen. Ennek az az ára, hogy az élelmünket megosszuk a hegyi manókkal. Ha odaadjuk, vagy elveszik tőlünk, akkor mindent azonnal megesznek, és nem lesz se nekik, se nekünk. Ha okosan és szigorúan beosszuk, akkor elég lesz mindenkinek. Csak arra kell majd vigyázni, hogy a kamra kulcsa mindig nálunk legyen. Tavasztól őszig az összes erdei és hegyi manó szorgalmasan fog dolgozni, hogy legyen mit enni, és legyen mivel fűteni, mert ha nem költözünk be közéjük, egy hóvihar a sátrakat széttépi, az erdei manókat szétszórja, és mind meghalunk.
    - Köszönöm! Most kérdezzük ki a rémült hegyi manót is - mondta Kitta.

    Az erdei manók az úton talált kék sapkás hegyi manónak megígérték, hogy ha továbbra sem beszél értelmesen, akkor nem csak a fülét vágják le. Ettől elmondta, hogy mi történt odaát az erdei manók távozása után:
    - Grom és Krap aludni ment, a nagyurak és a miniszterek, köztük én is, tanácskozni kezdtek. Jól nézünk ki, mondta a piros sapkás őrminiszter. Egy bolondot választottak meg királynak. Ez felségsértés! Azonnal vond vissza, mondták neki a többiek. Jó, visszavonom, mondta a piros sapkás. Van valakinek valami ötlete? Kergessük el az erdei manókat, és lopjuk el tőlük a maradék ennivalót, mondtam nekik. Erre a lila sapkás gonosz vigyorral az mondta, hogy noha mindenkinek fáj a zsákmányra a foga, nem mindenki hülye. Dühösen kikértem magamnak, és magyarázatot követeltem tőle. Tudhatnád, hogy ha elkergetjük őket, soha többé nem kapunk tőlük semmit. Kergessék el őket a szolgák, mi pedig nagy sajnálkozással mindig szívesen látjuk őket újra. Nagyszerű ötlet! Gyerünk azonnal a szolgákhoz, mondogatták a többiek.

    - Amikor végre sikerült a szolgák közül kiválasztani kettőt, elmondtam nekik, hogy mi a dolguk - mesélte a kék sapkás miniszter tovább, és az erdei manók közben gyorsírással írták, amit mondott. - A két szolga bement abba a lakásba, ahol korábban Grom lakott, én rájuk zártam az ajtót, aztán hallgatóztam, hogy mit beszélnek a sötétben.
    - Most mit tegyünk? - kérdezte az egyik.
    - Amit mondott. Okosabbat úgysem tudunk kisütni.
    - Nekem nincs kedvem megverni őket. Mégiscsak ők hoztak a kicsiknek enni.
    - Nem verjük meg őket, csak rájuk ijesztünk. Gyerünk!
    - Várj, még ne! Mi lesz azután?
    - Most ne gondolkodj, mert fájni fog a fejed. Legyünk túl rajta!
    - A miniszterek épp azt akarják, hogy ne gondolkodjunk.
    - Nem törődnek ennyire velünk. Csak a hasukra és a rokonságukra gondolnak. Tegyük a dolgunkat, mert ez addig úgy sem fog bennünket kiereszteni.

    Beosontak a szobába, és szétvertek mindent. Csend volt. Gyertyát gyújtottak, és behívtak engem is. A három pufók alvózsák a ládák tetején meg se moccant, pedig a zsákok végénél úgy, ahogy kell, manósapkák voltak. Egy kicsit ráütöttek az egyik alvózsákra. Semmi. Ráütöttek nagyobbat. Az meg se nyikkant. Megnéztük a zsákokat, de csak egy csomó szemét volt bennük. Kinyittattam a ládákat és üvöltöztem velük, mert a ládák üresek voltak.
    - Hol az a rengeteg ennivaló, amit hoztak?! - kérdeztem tőlük dühösen.
    - Minden kis manó kapott belőle. Lehet, hogy egyszerűen elfogyott - mondta az öregebb.
    - Ki osztotta szét?! Ki engedte meg, hogy szétosszák?! - ordibáltam, mire a szolgák elmenekültek.
    Visszamentem a nagyurak és miniszterek közé.
    - Mi újság? Megvan az ennivaló? - kérdezgették a többiek mohón és izgatottan.
    - Az erdei manók szétosztották, aztán megszöktek - mondtam nekik.
    - Valld be, hogy elkergetted őket, és elloptad a zsákmányt! - mondta a lila sapkás.
    A többiek is felzúdultak és kiabálni kezdtek:
    - Gonosz manók voltak az ősei!
    - Vágjuk le a sapkájáról a bojtot, és zavarjuk el!
    - Vágjuk le az egyik fülét!
    - Vágjuk le mindkettőt!
    Nagyon megijedtem, és elmenekültem.

    - Ezt nem értem - csodálkozott Kitta. - Tényleg levágták volna a füledet? A sapka bojtjáért nem nagy kár, azt bármikor vissza lehet varrni.
    - A sapka bojtjának levágása nagy megszégyenítés ám a hegyi manóknál - magyarázta a hegyi manó. - Amikor egy manót bűnösnek ítélnek, már nem vágják le a fülét, mint az őskorban, de azért egy kicsit megvágják. Ha egy manó egyik füle vágott, nem barátkoznak vele, és nagyon nehezen talál párt magának. Ha mindkét fülét megvágják, az akkora szégyen, hogy elbujdosik. Egyedül lakik, és nappal többé nem jön elő. Éjjel beviszi azt a kosárka élelmet, amit az irgalmas szívűek az ajtaja elé raknak. A büntetés nem tart örökké. A kiközösített hegyi manót visszafogadják, ha a királytól fülét takaró sapkát kap, manófül alakú díszekkel.
    - Mondd tovább, hogy mi volt! - kérte Zammi.
    - Hazaértem. Családom nincs, csak szolgáim vannak. Körülfogtak, és a manósapkájukat a lábam elé rakták. Én felrúgtam a manósapkákat, leültem egy kispárnára, és így szóltam hozzájuk:
    - Nem vagytok többé a szolgáim. Hagyjatok magamra! Tűnjetek el!
    Nem mentek el. Ott maradtak, szépen körbeültek és csendben vártak.
    - Menjetek már! Miért nem engedelmeskedtek? - kérdeztem mérgesen.
    - Azért, mert ahogy te magad mondtad, nem vagyunk a szolgáid - mondta a legfiatalabb.
    - Akkor kik vagytok? - kérdeztem tőle.
    - A barátaid vagyunk. Ha te is úgy akarod. Mondd el nyugodtan, hogy mi történt veled!
    Mindent elmondtam, amit rögtön meg is bántam. A barátaim is szidtak:
    - Azt mondtad, hogy az ajándékot lopjuk el, erre rád fogták, hogy elloptad?
    - Azt mondtad, hogy az erdei manókat kergessük el, erre elkergettek téged?
    - Tulajdonképpen megérdemled a sorsodat!
    - Lehet, hogy tényleg gonosz manók voltak az ősei? - kérdezte a legfiatalabb.
    - Mégis csak meg kellene vágni legalább az egyik fülét! - mondta a legidősebb.
    - Mindkettőt - mondta kórusban az összes többi.
    Sivalkodva világgá szaladtam, és most itt vagyok.

    Pirka visszaérkezett a toronyból.
    - Az új műszeren keresztül, amivel a távoli városok fényeit is el tudjuk olvasni éjjel, most láttam, hogy sok díszes és fegyveres hegyi manó közeledik. Ebből még nagy baj lehet!
    - Sátrat kell építeni nekik. Egy nagy sátrat, amiben tudnak enni és aludni, hogy ne kószáljanak szét. De gyorsan!

    Mivel erdei manó nyelven beszéltek egymással, a kék sapkás egy mukkot sem értett ebből.
    - Ez udvariatlanság velem szemben - szólt bele.
    - Azon tanakodunk, hogy mi legyen veled - mondta Kitta most már az ősi manónyelven. - Vissza akarsz menni, vagy itt maradsz köztünk? Mindkettőben tudok neked segíteni.
    - Ez nagyon egyszerű - mondta a hegyi manó. - Odaát nincs családom, csak szolgáim, akik mindkét fülemet le akarják vágni. Szerinted van választásom?
    - Van. Ha itt maradsz, a kis manókkal leszel egyenrangú, és iskolába kell járnod. Lesznek nevelő szüleid, sokkal fiatalabbak mint te, akik majd megtanítanak téged az erdei manó nyelvre, meg arra, hogy részt kell venni a közös munkában, és hogy illik minden nap tisztálkodni. De vissza is mehetsz.
    - Hogyne. Sőt, még egy éles kést is vihetek magammal.
    - Pontosan. Alkoholos gőzben fertőtlenített késeink vannak. Semmi ronda betegséget nem kapsz tőle, ha azzal vágják meg a füleidet. Aláveted magad, letöltöd a büntetésedet, megkapod a díszes sapkát és újra miniszter lehetsz.
    - Te nem ismered a hegyi manókat. Az irigység, és a bosszú mozgatja őket. Nem fognak visszafogadni.
    - Te is az vagy, miért mondasz róluk rosszat? - csodálkozott Zammi.
    - Mert ismerem őket. Nagyon. Inkább itt maradok nálatok, és újrakezdem az életemet.
    - Ahogy gondolod - bólintott Kitta, és elkezdett kitölteni egy örökbe fogadási nyilatkozatot a hegyi manóról.

    Vokkó jött be és jelentette, hogy sok díszes és fegyveres hegyi manó akar bejönni.
    A hegyi manó arca erre kék lett, de most nem a sapkájából szivárgó festéktől.
    - Végem van. Ezek értem jöttek!
    - Gyere, bújjunk el - pattant fel Zammi. - Majd súgod nekem, hogy mit mondanak hegyi manó nyelven egymás közt.
    - Elkéstünk! - mondta Kitta. - Egy külön sátrat kellett volna építeni nekik.
    - Nem késtünk el - mondta a Tinni, a vegyész, aki most érkezett. - Kész a sátor.
    - Az hogy létezik? - csodálkozott Kitta.
    - Amikor a két szekér elindult, mondtam Takkónak, hogy kell egy nagy sátor, mert rövidesen sok kövér hegyi manó jön látogatóba, hogy jól teleegye magát, miközben az éhező népről beszél.

    Kitta felnevetett, majd így szólt:
    - Főzzetek gyümölcslevest és süssetek sok fonott kalácsot a hegyi manóknak!
    Félrehívta Tinnit, és megkérdezte tőle:
    - Maradt még abból a tüskés disznók elleni altatóból? Kellene.
    - Maradt egy kevés. Mit akarsz vele?
    - A hegyi manók levesébe, hogy aludjanak, amíg elvisszük az ennivalót.
    - Szó sem lehet róla! - mondta ijedten Tinni. - A manóknak méreg!
    - Pedig aludniuk kell!
    - Tudok adni helyette finom, cukrozott gyümölcspárlatot. Abból sem szabad kis manók ételébe tenni, de a felnőtt manókéba egy keveset igen. Kicsit fájni fog a fejük másnap.

    Kitta, a mester beengedte a hegyi manókat a sátorvárosba, és ott azonnal abba a nagyon díszes sátorba terelte őket, amit kimondottan a hegyi manóknak építettek. Egyik-másik hegyi manó persze próbált megszökni és körülnézni a városban, de ahhoz át kellett volna bújnia egy magas kerítésen. Egyik megpróbálta. A kerítésen volt egy nagy, ovális lyuk, akkora, amin átfér egy manó. A nyílást beszőtte egy pókháló. A pókháló vékony ezüsthuzal volt. A hegyi manó hozzáért és ordított egyet.
    - Maradjatok a sátorban, amit építettünk nektek. Még nem ismeritek itt azokat a veszélyeket, amiket mi már igen.
    - Mi volt ez? - kérdezte a pórul járt manó.
    - Ezüst pók - suttogta Kitta.
    - Hol van? - kérdezte suttogva a hegyi manó.
    - Nappal alszik. Még szerencse. A csípése halálos. Már a pókháló érintése is fáj. Érezted?
    A hegyi manó érezte, viszont azt is, hogy egy szó sem igaz ebből, de nem tudott rá mit mondani.

    A fegyvereiket sem hozhatták magukkal.
    - Mik ezek?
    - Fegyverek. Golyós ostorok és mérgezett hegyű dárdák.
    - Mire valók?
    - Tüskés disznók ellen.
    - Olyanok nincsenek a városban. Hagyjátok itt. Hazafelé menet visszakapjátok.
    A miniszterek gyanakodva, a szolgák boldogan hagyták ott a csúnya, ijesztő fegyvereiket.

    Bementek a sátorba, ahol egy hosszú folyosón találták magukat. Egyik tovább szaladt, és benyitott a fáskamrába, aztán visszajött. Manócsizmájukat az odakészített cipőkre váltották, és bementek az étkezőbe.
    Egyik bekukkantott a konyhába is, de a mosogatóba, ahol Zammi és a kék sapkás bújt el, szerencsére, vagy inkább a gondos tervezésnek köszönhetően nem látott be.

    A kék sapkás nem árulta el a nevét Zamminak sem.
    - Miért nem mondod meg legalább nekem?
    - Titkos. Bújkálok. Különben is: Az már a múlt. Mint mondtam, újrakezdem az életemet. Új nevem lesz.
    A konyha és a mosogató az étkezőn belül volt, és az ételkiadó ablakon keresztül nem lehetett belátni a mosogatóba. Onnan viszont tökéletesen ki lehetett hallgatni azokat, akik az étkezőben az asztalok mellé ültek le.
    Zammi tudta, hogy a kék sapkás hegyi manó inkább árulónak, mint tolmácsnak tekinti magát, ennek ellenére hitt neki és mindent pontosan leírt, amit az fordított neki hegyi manó nyelvről.

    Akik az asztal belső oldalán ültek le a padokra, azoknak még a suttogását is hallották Zammiék, mert a hegyi manók, legalább is ezek, akik mindenki másnál különbnek érezték magukat, hangosan beszéltek, és nagyokat röhögtek. Még a suttogásuk is hangos volt.
    - Na mi lesz a mai menü? - kérdezte egy piros sapkás szolga, aki az őrminiszter helyettese volt.
    - Napok óta csak kétszer lakok jól, reggel és este, délben alig eszünk valamit - panaszkodott egy zöld sapkás.
    - Az éléskamráink üresek, mindent a szobákba, a ruhás szekrényekbe hordtunk át.
    - A pórnép meg csak hadd csákányozzon, küzdje át magát a falon, és találja meg a nagy semmit.
    - Micsoda illatok! Gyümölcsleves és kalács!

    Megkezdődött a tanácskozás.
    - Sürget az idő - kezdte Kitta az ősi manónyelven. - Azonnal, tehát még ma éjjel indítani kell az élelemet. Kérek pontos számot, hogy hány kis manó van, mert eleve porciózva szeretnénk csomagolni az adagokat.
    - Százhét. És ebben már a nagyurak és miniszterek összes rokonsága is benne van.
    - Az összes kis manót kérdeztem.
    - Ezer körül. Az előbbiek, a kisurak és szolgák és minden rokonuk. Csak a kis manók.
    - És akik ezeknek nem rokonai?
    - Azokat nem számoltuk.
    - Miért nem?
    - Mert nem számítanak.
    - Mekkora a teljes létszám? Az egész nép! - emelte fel a hangját Kitta, mert már kezdte elveszteni a türelmét.
    - Az titkos.
    - Vannak háromszor annyian, mint az uralkodó, kivételezett családok?
    - Nem tudjuk. Sose számoltuk őket.

    A mosogatóban Zammi és a kék sapkás azt is hallotta, mit beszélnek a hegyi manók egymás közt.
    - Mit akadékoskodnak ezek? - kérdezte az egyik. - Nem mindegy, hogy hányan vagyunk? Hozzanak jó sok finom kaját, a többit bízzák ránk, majd mi szétosszuk, ahogy szoktuk.
    - Pont azt nem akarják - mondta egy másik. - Félnek, hogy mire mi valahogy eljuttatnánk az ennivalót a legszegényebbeknek, ott már nem lennének kis manók, mert nem bírnák ki éhen olyan sokáig.
    - És ha hagynánk az erdei manókat, hogy osztogassanak, ahogy akarnak?
    - Akkor állhatnánk a sor végére mi magunk is.
    - Szó sem lehet róla! Mi fogunk szétosztani mindent, amit hoznak.

    Zammi megkérdezte a kék sapkást:
    - Te, mint volt miniszter, biztos tudod, hányan vannak a nép kis manói.
    - Aki nem tartoznak egyik urasághoz sem?
    - Igen, azok.
    - Háromezren? Ötezren? Valahogy így. Ha éhezés van, akkor kevesebben.
    - Meghalnak?
    - Meg sem születnek. Kevesebb születik olyankor.
    - Csitt, figyeljünk csak!

    Kitta dühösen kiabált:
    - Követeljük, hogy minden kis manóhoz jusson el az ennivaló, függetlenül attól, hogy melyik családba született!
    - Nem követelhettek semmit! Saját törvényeink és szokásaink vannak, amibe ti nem szólhattok bele! A kincstár igényt tart az összes élelemre, amit kapunk. Nem fordulhat újra elő az, hogy maguk az erdei manók szórják szét ingyen az egészet. Azoknak az egyéneknek, akik a segélyt hozzák, a Kisteremben kell maradniuk, és nem beszélhetnek a helyi lakossággal. A kincstár őre megszökött, és ha nem halt meg, akkor ide fog jönni. Amint megjelenik itt, követeljük a kiadatását - mondta a piros sapkás.
    - Nem követelhettek semmit! Saját törvényeink és szokásaink vannak, amibe ti nem szólhattok bele! A kincstár őrét csak akkor fogjuk kiadni, ha ő maga kéri. Higgadjunk le. Mi sem követelünk, csupán kérünk cserébe az ennivalóért valamit... - kezdte Kitta, és azon gondolkodott, hogyan érhetné el, hogy beköltözhessenek a hegyi manókhoz, legalább a legszörnyűbb téli napok alatt.
    - Kaptok, mert mi sem jöttünk üres kézzel. Cserébe a sok ennivalóért, amit majd elviszünk innen éhező gyermekeink számára, kincseket hoztunk ajándékba a Mesternek - mondta egy sárga sapkás.

    Kinyitották a nagy ládát, és volt benne egy kis manó. A kicsi felállt, és a kezében néhány gyönyörű kristállyal, rámosolygott Kittára.
    - Csodálatos ajándékot hoztatok - mondta Kitta. - Nagyon köszönöm a kis manót, mert nekem sajnos már nem lehet. Túl idős vagyok hozzá. A haszontalan kristályok is kimondottan szépek.

    Az egyik szolga pánikba esett, és hegyi manó nyelven kiabálni kezdett, a kék sapkás fordította, hogy mit mond, Zammi pedig szorgalmasan jegyzetelt:
    - A kicsim hogy került a ládába? Utánam szöktél, te rosszcsont?!
    Egy másik szolga megmondta neki, hogy mit akar a fő-fő erdei manó.
    - A kicsimet nem adom! Utánam szökött! Mondd meg neki, hogy csak kristályokat hoztunk, semmi mást!
    - Meg ne próbáld! - förmedt rá a piros sapkás. - Egy kis manó nem számít, ha csak egy szolgáé.
    - De hát ő a gyermekem! Nem hagyhatjuk itt, csak úgy, az erdei manók között!
    - Ha ez az ára, hogy az éléskamráink megteljenek, dehogynem. Búcsúzz el a gyermekedtől!
    A szolga sírt, az urak meg veszekedtek vele, és amikor újra kiabálni kezdett, befogták a száját.

    Kitta értett mindent, mert a konyhából kijött Tinni, és hozott egy ív papirost neki Zammi kézírásával. Elolvasta de úgy tett, mintha fogalma se lenne róla, hogy mi történik körülötte.
    - Jól van, most ne sírjatok, és ne kiabáljatok, hanem egyetek, igyatok és aludjatok. Majd holnap megbeszéljük, hogy mennyi ennivalót kértek a gyermekért.

    A szolgák nem ettek. Összebújtak és halkan vitatkoztak.
    - Ilyen nincs! Az erdei manók csak elvesznek tőlünk egy kis hegyi manót?
    - Miért ne? Nem fogják bántani. Majd néha hazaengedik őt a szüleihez látogatóba.
    - De hát a kis manó nem olyan, mint egy díszes ruha, vagy egy drágakő, hogy viszem, ahová akarom!
    - Én nem adom oda a gyermekemet - morgott az apamanó. Adja oda valaki más a sajátját!
    - Ha az urak majd elkezdenek falni és vedelni, szökjünk meg. Vigyük magunkkal a kicsit is.
    A szolgák gyorsan kabátot és csizmát húztak, és a kis manóval együtt kimentek a sátorból.

    A miniszterek és a főurak nem törődtek velük. Pukkadásig teleették magukat fonott kaláccsal és alkoholos gyümölcslevessel. Hamarosan már szédelegtek tőle, egyik a másik után átment az alvószobába, választott magának egy ágyat, és alig lefeküdt, már aludt is.

    Zammi és a kék sapkás kiszökött a mosogatóból a konyhán keresztül (ahol gyorsan felöltöztek), a fáskamrába. Abban volt az éléskamra, és szépen körül tudták járni. Bementek az éléskamrába, és abban volt az alvószoba sátra, azt is szépen körül tudták járni, és hallották, hogy odabent egyik sarokban titkos tanácskozást tartanak, tőlük karnyújtásnyira a fal túloldalán. Zammi és a kék sapkás szorgalmasan jegyzőkönyvet készített a titkos tanácskozásról. Három hang beszélt egymással, a többiek csak "úgy van!", "á,dehogy!", "ne már!" és "naná!" bekiabálásokkal szóltak bele.

    Egy öreg, dörmögő hang szólalt meg:
    - Drága lesz nekünk ez az ennivaló. Be fognak hozzánk költözni. Ha nem, megöli őket a hóvihar.
    Egy kegyetlen hang válaszolt rá:
    - Ölje. Ha beengedjük őket, ki fognak túrni minket a legjobb helyekről, és mi magunk fogunk világgá menni.
    Egy fiatal, kedves hang ellenkezett vele:
    - Szelíd népség ez. Nem fognak minket kizavarni a saját országunkból. Be fognak költözni, de az összes ennivalójukat is magukkal hozzák. Ez miért lenne baj?
    Az öreg válaszolt:
    - Közülük fog vezetőket választani a nép.
    A kegyetlen hang megijedt:
    - Akkor aztán nekünk annyi. A főurak sem kapnak majd többet, mint bárki más. Vége a nagy lakomáknak.
    A fiatal felnevetett:
    - Ne félj, nem fogsz éhen halni, te pókhasú! Legfeljebb lefogysz egy kicsit.
    A kegyetlen pókhasú felhorkant:
    - Nem félek. Tavaszra elfogy az ennivaló, és úgy kizavarjuk őket, hogy csak na! Menjenek, amerre látnak.
    Az öreg csitította:
    - Tavasszal ezek maguktól kimennek. Gyűlölik a sötét, nedves barlangokat, de szinte biztos, hogy vissza fognak jönni. Ősszel telehordják újra az éléskamrákat, és következő télen is itt akarnak majd lakni.

    A fiatal mintha azt akarta volna, hogy az erdei manók költözzenek be hozzájuk:
    - A hegy alatt a barlang óriási, jut hely mindenkinek bőven.
    A kegyetlen hang rekedten, sziszegve mondta:
    - A kémeim jelentették, hogy ezek már szervezkednek. Egy nagy könyvbe írják össze az apró hegyi manókat, tanítják a fiatal anyákat, és úgynevezett vitamint osztanak, amitől mindenki erdei manóvá válik, elkezd naponta tisztálkodni, másokkal szépen, kedvesen beszél, és írni tanul az ősi manónyelven!

    Kint a városban közben az erdei manók összekészítettek egy szekérkaravánt. Szóltak a szolgáknak, hogy ha akarnak, most jöjjenek, mert a következő járat a Hegyi manók Városába csak reggeli után indul. Az egyik szekéren Lakku sietve berendezett egy pici, fűtött kuckót a kis manónak.

    A szolgák bementek Kittához, és a manósapkájukat a Mester lába elé tették.
    - Igen tisztelt Úrnőnk, kérünk, hogy tartsd itt valahogy ezeket a nagyurakat legalább addig, amíg odaát meg nem választjuk, vagy az új király ki nem nevezik az új minisztereket.

    Kitta megígérte, hogy gondja lesz rájuk, a szolgák pedig felpakolták az összekészített élelmiszereket, aztán nekiveselkedtek és szorgalmasan tolták a szekereket, hogy minél hamarabb hazaérjenek vele.
    avatar
    _FK

    Hozzászólások száma : 202
    Join date : 2015. Mar. 02.

    0012_20150418_FK

    Témanyitás by _FK on Szomb. Ápr. 18, 2015 2:22 pm


    HARMADIK FEJEZET
    4

    Az erdei manók döbbenten nézték az óriási barlangot, és kezdték megérteni, miért "Nagy"terem a neve.
    - Ezt jól megcsináltátok! - mondta dühösen Grom. - A sok apró szét szaladt, és ezt már senki nem tudja titokban tartani, vagy letagadni. Ronda leszek fül nélkül... De lehet, hogy még nincs akkora baj. Fussunk a királyhoz gyorsan! - csillapodott le, és sántikálva-szökdécselve elindult, és az erdei manók utána siettek.

    Lakku gyorsan hadarni kezdett, és a másik két erdei manó figyelt rá.
    - Ha valami nagyon ijesztő dolog történik velünk, vagy hosszú időre elválasztanak minket egymástól, szökjetek ki a szellőző nyílásokon. Azokat belülről ki lehet nyitni. Az egyik szekér itt maradt a tisztáson, Grom lakásának külső oldalán. Van benne ennivaló, meleg ruhák, alvózsákok, bújjatok be és várjatok meg ott, ha sokáig nem jönnék, induljatok haza nélkülem.

    Megérkeztek egy díszes ajtóhoz.
    - Ez a Kisterem - mondta Grom. - Odabenn csak velem beszélhettek, senki mással. Bárki kérdez tőletek bármit, ne válaszoljatok rá. Csak így tudom helyreütni ezt az óriási hibát.
    Bementek. A Kisterem szép volt és világos. Rengeteg fáklya világította meg, de ezek a fáklyák kicsik, illatosak és fehérek voltak. Minden fáklya tetején világított egy-egy kis láng.
    - "Aha, szóval ilyenek azok a gyertyák..." - emlékezett vissza Pirka arra, amit az egyik hegyi manókról szóló könyvben olvasott. Meglátott egy ismerős, zöld sapkás hegyi manót. - "Van létra is lefelé, nem csak az a hosszú csigabiga út. Ez a zöld sapkás azon rövidebb úton jött le, és már mindent elmondott a királynak."

    Grom mélyen meghajolt, valamit mondott a legdíszesebb, legfényesebb ruhába öltözött hegyi manónak, aztán a sapkáját az illető lába elé rakta úgy, hogy az feszesen, szépen álljon és ne roskadjon össze. Ez a díszruhás dühösen kérdezett vagy mondott valamit, és Grom alázatosan válaszolgatott neki.

    Hirtelen berontott egy piros sapkás őr, és kiabálni kezdett. A többiek felzúdultak, és egy másik piros sapkás hegyi manó felrúgta Grom sapkáját, ami pörgött és bucskázott a levegőben, aztán visszaesett pontosan Grom fejére. Nem véletlenül, hanem azért, mert Grom akkorát vetődött utána, mintha az élete függne attól, hogy sikerül-e alá ugrania, vagy leesik a porba.
    - Mi történik, mondd már! - kiáltott Gromra ijedten Pirka.
    - Az ajtómat fegyveresek őrzik, de a nők csákánnyal bontják a lakásom falát - válaszolta Grom, mire Zammi kirohant a teremből, Lakku meg utána.

    A díszruhás hegyi manó, akinek a sapkáján arany volt a bojt, odaugrott Pirkához.
    - Ti tényleg ismeritek az ősi manónyelvet? - kérdezte mosolyogva.
    - Igen, és a hegyi manókkal csak így tudunk beszélni - mondta Pirka.
    A többi hegyi manó dühösen, gúnyolódva veszekedett Grommal, ezért egy pillanatra senki sem figyelt rájuk.
    - Én a király vagyok. Gyere utánam, mert ezektől a saját szavunkat se halljuk - hadarta gyorsan az arany bojtos hegyi manó, és szaladni kezdett az egyik ajtó felé. Pirka a király után futott, közben lekapta az ősz parókáját, és letépte (juj, ez fáj!) a két bozontos ál-szemöldökét, kifordította a kabátját, ami mostantól kívül volt piros és beugrott az ajtón.

    A szobában volt egy nagy polc könyvekkel, néhány szék, egy asztal, rajta égő gyertyákkal és nagy szekrény.
    A király megfordult, hogy becsukja az ajtót, de a keze elakadt a levegőben, amikor meglátta Pirka ragyogó aranyhaját és a piros kabátját. Egy fél percig szó nélkül bámultak egymásra, aztán a király gyorsan becsukta és bezárta az ajtót, betuszkolta Pirkát a szekrénybe, és azonnal becsukta belülről azt is. Pirka sikítani akart, de nem jött ki belőle hang, mert rettenetesen megijedt. A szekrény ugyanis zuhanni kezdett valahová, de szinte azonnal meg is állt. A király ajtót nyitott, és kilépett egy ugyanolyan szobába, mint ami felettük volt. Az asztalon itt is tűz égett  egy kis üvegedényben.
    - Hoztunk a kis manóitoknak... - kezdte Pirka, de a király közbevágott.
    - Gyere, megmutatom neked a hegyi manók városát, és közben elmesélem, hogy mi minden történik velünk mostanában.

    Kimentek szobából egy hosszú, üres folyosóra, ahol csak néhány zölden világító kő mutatta, hogy merre lehet tovább menni a vaksötétben. A király megfogta Pirka kezét, és vezette őt. Felmentek  valami  lépcsőn.
    - Most kihallgatjuk a minisztereket, mert fontos lehet, hogy miről beszélnek a hátam mögött.
    Csendben néztek be két egymás melletti pici ablakon a Kisterembe, ahol még mindig Grom volt a harag és veszekedés középpontjában. Főleg a piros sapkás beszélt.
    - Mit mondanak? - kérdezte Pirka, és csak most vette észre, hogy benne felejtette a kezét a király kezében.
    - Ez egy titkos tanácskozás. Annyira titkos, hogy még engem se hívtak meg. A piros sapkás közölte velük, hogy kell egy új király. A többiek erre azt mondták, hogy ez egy nyílt lázadás. Nem az, mondta az őrminiszter, ugyanis ő a piros sapkás, mert úgymond, ő megbeszélte ezt a királlyal is, aki azt mondta, hogy ha tudunk helyette választani valaki mást, akkor azonnal lemond.
    - Ez igaz?
    - Nem, de igazzá válik, mert lemondok és pont így. A piros sapkást fogják választani, mert ő legerőszakosabb.
    - Szerintem Gromot fogják királlyá választani.
    - Ezek? Ugyan!
    - A nép.
    - A nép nem választ. A szolgák választanak királyt, ha maguk a miniszterek nem tudnak dönteni.
    - A kék sapkás kicsoda?
    - Ő a kincstár őre. Nincs mit őriznie, mert már mindent szétloptak. Azt mondta, hogy vegyük el az erdei manóktól, amit hoztak, és pénzért adjuk el azoknak, akik azt meg tudják fizetni. A többiek rászóltak, hogy az erdei manók nem hoznak többé semmit, ha egy idióta rögtön az első ajándékukat ellopja. A kék sapkás kincstárnok erre azt válaszolta, hogy az erdei manóktól a szolgák vegyék el a kincset érő ennivalót, verjék meg, aztán  kergessék el őket, mi nagyurak pedig nagy sajnálkozással kérünk újabb és újabb segítséget, és szívesen látjuk az országunkban az erdei manók követeit bármikor.
    - Ezt a szemétséget! És te ezt tűrnéd?! Milyen király vagy te? - kérdezte Pirka.
    - Már semmilyen. Nekem már mindenki hazudik, és senki sem engedelmeskedik. Bárkit kérdeznék, mindenki azt mondaná, hogy az erdei manók szétosztották, és az éhező kis manók ették meg. Utánuk megyek. Gyere, megmutatom, hol tudsz észrevétlenül bejutni a Nagyterembe, és ahol a legnagyobb csődület van, az Grom lakása, oda menj, ott a másik két erdei manó. Szökjetek gyorsan haza.
    - Nézd, hová tűnt mindenki a Kisteremből?
    - Azt mondták, hogy a szolgákhoz mennek. Tudom, hol a rejtekhelyük, menjünk, közben még mesélek.

    A király elmondta, hogy valaha milyen boldogan éltek a hegyi manók. Kevesen voltak, a völgyben és a folyóparton pedig rengeteg bokron sok bogyó volt és magvak, a fűben gomba, a fészkekben tojás, csak össze kellett szedni, jutott belőle mindenkinek bőven.
    - Egyre többen lettünk, később jött a nagy hideg, meg a nagy meleg. Bent a hegyben nyáron eleve hűvös van, ilyenkor télen pedig egy nagy tüzet gyújtunk a Nagyteremben.
    - Egészen tavasz végéig vidáman lobog a tűz, bőségesen van mivel fűteni, mert ha elfogy a rengeteg összegyűjtött száraz fa, éghető fekete követ, úgynevezett szenet hordunk ki a hegy belsejéből, szóval nem fázunk. Más a baj. A rossz időjárás miatt kevesebb összeszedhető ennivaló van. Főleg, mióta jöttek tüskés hátú, röfögő, fogukat csattogtató állatok, és megettek majdnem mindent, nekünk manóknak alig maradt valami. Azóta vannak őrök.
    - A repülés elkergeti az állatokat, nem?
    - Honnan tudsz te a repülésről? Ez a legnagyobb titkunk. Grom fecsegte ki?
    - Nem, dehogy! Van egy régi könyvünk, az írja le. Mondd tovább!
    - Sajnos egyre nagyobb zajt kell csapni repülés közben, mert megszokják, de igen, tényleg segít. Meg a kerítés, ameddig szét nem rágják. Mivel kevés összegyűjthető ennivaló van, néhány manó elkezdett a növényekkel foglalkozni, rengeteget dolgoznak, de hiába. Parasztoknak csúfolják őket a többiek, és a termést titokban ellopják, vagy nyíltan, erőszakkal elveszik tőlük. Pont az őrök, akiknek az lenne a dolguk, hogy őrizzék azt. Az őrök piros sapkásak, és a nagyuraknak dolgoznak. A nagyúri családok soha nem éheznek. Az őrök begyűjtik a termést a néptől erővel, aztán amikor a kicsik éheznek, titokban széthordják.
    - De furcsa! Ahelyett, hogy rendesen összegyűjtenék, és igazságosan szétosztanák az ennivalót.
    - Nem szétosztás van, hanem lopkodás. Az őrök csak a saját rokonságuknak viszik az ennivalót.
    - Világos. A kicsik valahonnan kapnak lopott ennivalót, és nem halnak éhen.
    - Eddig. Most baj van. Az őrök nem lopnak. Nincs mit. A kicsik nyöszörögve alszanak.
    - Az miért baj?
    - Az a halál hangja. Mielőtt éhen hal egy kicsi, akkor alszik nyöszörögve.
    - De hát a nagyurak éléskamrái...
    - Üresek!
    - De akik csákányoznak...
    - Azok ezt nem tudják!
    - Az utolsó pillanatban jöttünk...
    - Igen!

    Egy másik fülkébe másztak fel. Nagy veszekedés, jajgatás, csihi-puhi hallatszott ki.
    - Tippelj, mit csinálnak odabent! - mondta a király.
    - Csúnyán összeverik egymást.
    - Úgy van. A piros sapkásnak tépik a fülét, de nem baj, az orvos majd vissza varrja.
    - Min vesztek össze?
    - Azon, hogy ki legyen a király. Én ide most bemegyek.
    - Bajod esik! - kiáltott ijedten Pirka.
    Odabent hirtelen csend lett, mintha meghallották volna Pirka hangját.

    A király gyorsan kinyitott egy rejtekajtót, és bement. A miniszterek és nagyurak elcsendesedtek.
    A király az ősi manónyelven szólt hozzájuk, hogy a hallgatózó Pirka is értse:
     - Nagyot hibáztam! Mindent elmondtam az erdei manó hírszerzőnek! Hogy tehettem ilyet, ó, én ostoba?! Nagyon szégyellem magam! Másik királyt kell választani helyettem.
    A miniszterek vidáman és kórusban kiáltották:
    - Hip-hip hurrá! Hip-hip hurrá! Le a régi királlyal! Válasszunk egy új királyt!
    A következő pillanatban ott folytatták a verekedést, veszekedést, ahol abbahagyták.

    A király otthagyta őket. A rejtekajtón ment ki, de már senki nem figyelt rá.
    - Most átmegyünk a szolgákhoz. Ilyenkor, vacsora után hivatalosan már alszanak.
    - Hogy lehet hivatalosan aludni?
    - Valóságosan pedig összegyűlnek és titokban italoznak.
    - Kocsmába megyünk? - kérdezte Pirka vidáman.
    - Mi az a kocsma?
    - Ahol italoznak.
    - Kocsma nincs. Senki nem tud róla. Aki tud róla, nem beszél róla. Aki beszél róla, azt hazugnak nevezik, és jól megverik a többiek.

    A király bement a szolgák közé. Azok gyorsan eldugták a gabonából készült keserű, és a szőlőből készült savanyú alkoholos italokkal töltött kancsókat.
    - Szolgák! Válasszatok másik királyt helyettem. Bármelyik miniszter lehet király, ha meg tudtok egyezni.
    A következő pillanatban éktelen veszekedés tört ki a szolgák között is, mert mindegyik azt akarta, hogy az a miniszter legyen az új király, akihez ő tartozik.

    Pirka és a király elindultak Grom lakása felé. Pirka rájött, hogy miért más a király, mint a többiek. Illata van, nem bűze. "Úgy látszik, szeret fürödni" - gondolta, és elmosolyodott.
    - Hogy történt az, hogy nálatok a hangoskodó, buta manók vették át a hatalmat, olyanok, akik nem vezetik, csak szipolyozzák a többieket, és uralkodnak rajtuk? És még valami: Hogy kerülsz te ezek közé?!
    - Azt hiszem valami fertőző elmebetegség az oka - mondta szomorúan a király.
    - Elkaptad? - kérdezte csodálkozva Pirka.
    - Ne röhögtess, mert cserepes a szám. Kezdjük azzal, hogyan kerültem közéjük. Láttam mekkora a baj, láttam, hogy a legsunyibb, legelvetemültebb manóból lesz szolga, miniszter, nagyúr vagy király. És elindultam. Szolga lettem. Aztán miniszter. Aztán király. Ez egyszerre volt könnyű és nehéz. A könnyű az volt benne, hogy csak mindenkin átgázoló, elszánt és ostoba nagy hangú veszekedőnek kellett álcáznom magam, és már haladtam is előre, mert senki nem mert akadályozni.
    - És mi volt ebben a nehéz?
    - Megmaradni közben belül tisztának és jónak.

    Bementek a Nagyterembe, ahol világos és meleg volt, mert egy nagy tűz égett valami tó középén, egy szigeten.
    Körülnéztek és megláttak egy nagy csődületet.
    - Ott van Grom lakása - mondta a király. - Nem tudunk a közelébe férkőzni a tömegtől, de Grom lakásában is van egy rejtekajtó, azon fogunk bemenni. Erre gyere. Meglepődnek majd, mert erről Grom se tud.
    - Nem tud róla? Az hogy lehet? - csodálkozott Pirka.
    - Nemrég kapta ezt a lakást. Én jól ismerem a járást, mert évekig laktam ott, mint miniszter.
    - Milyen miniszter voltál? - kérdezte Pirka és nyújtotta a kezét, mert újra bementek egy sötét labirintusba.
    - Oktatási. Próbáltam bevezetni egy egységes írást.
    - Ezt nem hiszem el! Valaki leír valamit, és a másik azért nem tudja elolvasni, mert... máshogy ír?!
    - Pontosan! Minden nagyúrhoz tartozó rokonságnak saját írása van.
    - Ennek így semmi értelme!
    - Célja van. Az, hogy a másik ne tudja elolvasni. Titkosírás mindegyik.
    - Itt mindenki bolond? Említettél valami fertőző elmebetegséget. Meg azt, hogy cserepes a szád. Van valami gyümölcsviasz, amivel be lehetne kenni, a gyógyszerészünk tud olyat adni, majd hozok neked.
    - Igen, nálunk mindenki bolond. Tele van a feje sötét gondolatokkal és a szíve sötét érzésekkel.
    - Mondtad hogy fertőző. Hogyan terjed?
    - Panaszkodással. Aki beteg, az rengeteget panaszkodik mindenkinek. Aki végighallgatja, annak a feje megtelik rossz gondolatokkal, a szíve pedig irigységgel, utálattal és haraggal. Amikor nagyapám még kicsi volt, még csak néhány szakadatlanul panaszkodó kóválygott össze-vissza, és elkergették őket mindenhonnan.
    - És ma?
    - Ma mindenki mindenkinek panaszkodik. Én is most neked.
    - Okkal panaszkodik mindenki, nem? Nagyon rossz a helyzet.
    - Okkal, ok nélkül panaszkodik mindenki, ahelyett hogy gondolkodna, intézkedne vagy dolgozna.  
    - A panaszkodás segít megbeszélni...
    - Nálatok! Itt már a végtelen, soha meg nem szűnő panaszkodás okozza a nagyon rossz helyzetet.

    A király megtorpant:
    - Megérkeztünk. Itt egy rejtekajtó, ezen bemegyünk. Nem nyílik. Most mi van?
    - Azt hiszem, pont ide pakoltuk le az összes ennivalót, amit hoztunk. Az ajtó elé.
    Pirka elordította magát:
    - LAKKÚÚÚ!
    - A frászt hozod rám! És megsüketítesz - mondta bosszúsan a király.
    - Elnézést - mondta Pirka, és könnyedén megpuszilta a király fülét.
    - Merre vagy? - kérdezte Lakku hangja a fal túloldaláról.
    - Itt a sok láda és doboz mögött. Itt egy rejtekajtó, amin nem tudok bemenni.
    - Mindjárt elpakolok. Könnyű lesz, mert már üresek a ládák. Szétosztottunk mindent.
    Végre bejutottak. Grom odajött hozzájuk, meghajolt a király előtt és a manósapkáját letette annak lába elé.
    - Kérem felségedet, hogy a vendégeinkre való tekintettel az ősi manónyelven méltóztasson beszélni.
    - Rendben van, nem esik nehezemre, de az zavar, ha valaki mindig írja, amit mondok.
    Zammi kuncogott.
    - Unokáimnak írom. Napló. Nálunk erdei manóknál mindig ír valaki valamit.
    - Hogy osztottátok szét az ennivalót? - kérdezte Pirka.
    - Ahogy kell. A kis és apró manóknak mindent, a nagyuraknak, és a minisztereknek semmit - mondta Lakku.
    - Csak azért, mert az ajtó előtt szolgák őrködnek, a tömeg meg toporogva, morogva várakozik.
    - Mi pedig a hátsó ajtón keresztül egyenként behívtuk az anyákat, és kaptak mindent.
    - Mi mindent? - kérdezte a király.
    - Teát, jó tanácsot és ételt. Az ennivaló főleg gyümölcsös krumplikása, a piciknek főzve, a nagyobbaknak és a felnőtteknek száraz granulátumként. A teához hoztunk egy bála teafüvet, sok cukrot és savanyúvizet, a forró vizet meg helyben kapjuk. A jó tanács pedig az, amit szigorúan tovább kell adni a többieknek, hogy nem szabad egyszerre hirtelen sokat adni a kiéhezett apróságoknak, mert rögtön meghalnának tőle. Pár percenként egy-egy apró falatot, aztán óránként egy kis pohárral teával péppé keverve.
    - Nem fogják tovább adni. Se az ételt, se  a mondókát.
    - De igen, mert hozzátettük, hogy aki nem mondja, az nem kap többet, és minden másodiknak azt, hogy kapott az előző egy nagy dobozzal, kérjen attól.
    - Ez nem fog menni - csóválta a fejét a király.
    - De fog - mondta Lakku. - Erővel elveszi, odaadja a felét, eladja, megveszi, ellopja tőle, tökmindegy.
    - Miért mindegy?
    - Mert azt, hogy nem szabad túletetni, már mindenki elmondta mindenkinek.

    Odakint egyre hangosabban morajlott a tömeg.
    - Megyek, lecsillapítom őket - mondta a király, és elindult az emeletre egy csigalépcsőn.
    - Bajod esik! - kiáltotta Pirka. - Menj te is vele! - mondta Gromnak, és taszított rajta egyet.
    - Válasszatok magatoknak egy új királyt! A nagyurak nem tudtak megegyezni, és a kisurak sem - kiáltott a király az emeleti ablakból.
    A nép nem kezdett el civakodni. Néhány tétova hang szólalt meg, majd egy egyre nagyobb kórus.
    - Om, om, om, om, om...
    - Te érted? - kérdezte Pirka Lakkutól.
    - Nem.
    - Rom, rom, rom, rom... - ismételgették a hegyi manók egyre hangosabban.
    - Én már igen - vigyorgott Pirka.
    - Grom, Grom, Grom, Grom, Grom... - zengett és dübörgött egyre hangosabban.

    Megjött a piros sapkás őrminiszter és a szolgái. Befurakodtak a tömegbe és próbáltak mindenkit haza zavarni.
    A király közben az emeleti ablakban levágta a saját sapkájáról az aranybojtot, és Grom kezébe adta.
    Óriási éljenzés tört ki. Az őrminiszter berontott Grom lakásába és felrohant a csigalépcsőn a királyhoz.
    - Ti ezt tűritek?! Hogy egy ilyen semmirekellő mitugrász legyen a királyotok? - ordította az őrminiszter a népnek.
    - Ő hívta ide az erdei manókat! Ő hozott a kicsinyeinknek enni! - kiáltott egyik másik manó a tömegből.
    - Jó időben volt jó helyen. Ha más ment volna ennivalót lopni és kémkedni, most azt választanátok? Csak minisztert lehet királlyá választani. Ez a törvény.
    - Engem az asszonyok választották miniszterré, ezért minden szabályos - mondta Grom, az új király.
    - Még hogy az asszonyok! Mióta van az asszonyoknak szavazati joga?
    - Amióta csákányoznak, szenet hordanak, ásnak és fát vágnak.
    - Ehhez nekem is lesz majd egy két szavam. Mindenki azonnal menjen haza!
    A piros sapkás őrminiszter összes szolgája egyszerre, bottal és ököllel adott nyomatékot a parancsnak, mire a többiek gyorsan szétfutottak mindenfelé.

    Csend lett. Az utcai fáklyákat eloltották, sötétebb lett, csak a Nagyterem közepén a nagy tűz lobogott tovább.
    A hegyi manók aludni tértek. A három erdei manó Grom lakásában maradt, Grom pedig beköltözött a királyi rezidenciára.

    Krap, a kis hegyi manó, aki az előbb még király volt, keresett egy üres kis kuckót, áthordta oda a királyi lakosztályból a legszükségesebb holmiját, a sapkájára egyszerű, szürke bojtot varrt, majd lefeküdt, és boldogan elaludt. Ahogy később elmondta, végre mélyen és nyugodtan aludt ezen az éjszakán.

    Grom, a hegyi manók új királya beköltözött, felvarrta az aranybojtot a sapkájára, lefeküdt és elaludt, de ahogy később elmondta, életében először aludt nyugtalanul.

    Az erdei manók szépen le akartak feküdni aludni, amikor Granna, az egyik hegyi manó asszony rontott be hozzájuk.
    - Azonnal szökjetek meg, mert ha kiderül hogy mindent szétosztottatok, itt óriási botrány lesz.
    - Miért lenne botrány? Mi rosszat tettünk? Mindenki hálás, hogy hoztunk ennivalót nem? - kérdezte Zammi.
    - Nem. Kétféle hegyi manó van, az erős akaratú és a gyenge. A többség gyenge akaratú, és boldog, ha ennivalót kap tőletek ajándékba. Az erős akaratúak nem szeretik az ajándékot. Akkor boldogok, ha ellopják, vagy erőszakkal veszik el azt, ami kell nekik, és az sokkal több, mint amennyit meg tudnak enni. Úgy érzik, hogy nekik mindenből mindig több jár, mint másoknak, ők akarják azt jó sok pénzért eladni, vagy szétosztani. Saját rokonságuknak többet, másoknak kevesebbet.
    - Másoknak kevesebbet? Rengeteg ennivalót tudunk hozni. Tele vannak a raktáraink.
    - Az a piros sapkásoknak nem fog tetszeni. Csak akkor érzik jól magukat, ha  a sok gyenge manó éhezik és szenved. Mindent megtesznek azért, hogy ez így is maradjon.
    - Nem értem, hogy miért.
    - Mert akkor ők fontosabbnak érezhetik magukat másoknál - szólt közbe szomorúan Lakku.
    - Úgy van - mondta sóhajtva Granna.
    - Jó, hogy mi nem vagyunk ilyenek - mondta vidáman Pirka.
    - Menj csak be egyszer például az orvosok közé akkor, amikor a tanítók közül egy tudóst választanak. Micsoda irigykedés, mekkora veszekedés és harc van ott, ne tudd meg! - röhögött Lakku.
    - Szóval meg kell szökni?
    - Igen, mert különben az erős akaratú piros sapkások üldöznek, visszahoznak, és bezárnak titeket. Csak akkor mehettek vissza a saját népetekhez, ha ők kapnak cserébe rengeteg ennivalót, és nem valaki más.
    - Ha észreveszik, hogy megszöktünk. De nem fogják észrevenni. Tudok egy trükköt.
    - Mesélj!
    - Kis korunkban el akartunk szökni valahová, és az alvózsákjainkat kitömtük párnákkal.
    Lakku, Zammi és Pirka gyorsan kitömtek három alvózsákot csomagoló anyaggal, és a ládák tetejére fektették. Egy-egy manósapkát is tettek melléjük, mintha aludna bennük valaki.
    - Fussunk már!
    - Bele az éjszakába. Nagyszerű. Eltévedünk, megfagyunk, megesznek a rossz sünik, és agyonver bennünket a jégeső.
    - Rossz sünik ellen villanyos lándzsa... Hoppá. Az a hegyi manó őrnél maradt. Hozom.
    - Én most elköszönök, mert várnak a kicsinyeim. Hatan vannak, és olyanok, mint az orgonasípok.
    - Miért pont orgonasíp?
    - Minél nagyobb, annál mélyebb a hangja.
    Granna haza ment. Pirka csak nézett ki a fejéből.
    - Ezt most nem értem. Az orgona egy virág. Nincs neki sípja.

    Visszaért Zammi, kezében a villanyos lándzsával, amit sikerült visszalopnia a hegyi manótól.
    - Látom, minden simán ment.
    - Horkolva aludt, és alkoholbűze volt.
    - Fussunk már haza!
    - A szekérhez megyünk.
    - Menekülünk, te tojásfejű, szekeret tolni most nincs idő!
    - Agyonver bennünket a jégeső.
    - Bebújunk a bozótba.
    - Hosszú órákig jöttünk köves területen, ahol bozót egy szál se.
    Kiszöktek a szekerükhöz, és a sötétben Lakku a hat kerekűt szétkapta alkatrészeire és próbált összerakni belőle egy négy kerekűt. Nem nagyon sikerült neki.
    - Jó a hat kerekű, csak menjünk már!
    - Túl nehéz, nem bírjuk tolni.
    - A háromkerekű is jó.
    - Ha jön a jégeső alig férünk be. Inkább segítenétek.
    Végre sikerült. Gyorsan szedték a lábukat, és közben tolták a szekeret, jól megrakva mindenfélével.

    Sponsored content

    Re: Mi a manó?

    Témanyitás by Sponsored content


      Pontos idő: Hétf. Máj. 29, 2017 5:53 am