Mi a manó?

– Na milyen volt alvás közben tanulni? – kérdezte az iskolában a barátnője.
– Egy rémálom. Illetve nem is egy, hanem öt. Akarom mondani egy rémálom és négy másik. Alig találtam vissza ide a Domboldalra. De most már legalább értem, hogy mi az a rekurzió. Képzeld, ha beragadtam volna a hegyi manók közé!
– Akkor legalább megtudtál volna róluk egy-két dolgot.

3.2 Pikka hegyimanót keres

Pirka megnőtt és dajka lett, később tanító, és továbbra is mindent gyűjtött a hegyi manókról. Könyveket, naplókat, dalokat, közmondásokat.
A történeti levéltárban volt egy mellszobor. Egy manófej, a nyaka, a két válla, meg valami tartó. A tábla szerint egy hegyi manót mintázott, de a tudósok csak azt hajtogatták, hogy az egy erdei manó, durva születési rendellenességgel, mert túl nagy szemei és túl kicsi fülei vannak.
Pirka meg akarta szerezni ezt a szobrot, hogy megvizsgálja. Bevitt oda agyagot, gipszet, papírt és festékeket, és elkezdte nagyon pontosan lemásolni. Mint később elmondta, a legkényesebb művelet az utolsó mozzanat volt: Az eredeti és a másolat kicserélése.
Három tudós hagyta jóvá ezt a lopást azzal, hogy határozottan állította, Pikka tökéletesen másol, mert az eredetit képtelenség a másolattól megkülönböztetni.
Pirkának már rémálmai voltak hegyi manókról, de lassan megszokta őket.
- Valami misztikus varázstárgy kisugárzása okozza az álmaidat – tippelt a barátnője.
Pirka otthon titokban elkezdte szétszedni a szobrot. Aztán borzalmasat sikoltott. Kitta berohant hozzá. Kiderült, hogy a gipsz-papír festék szobor fejében igazi csontkoponya van. Szétszedték, szépen megmosták a koponyát és visszavitték a tudósok közé, azok meg a falig hátráltak, és háromnapos hideglelést kaptak tőle.
– Abban a szoborban volt, amit innen loptam.
– Nem loptál te semmit, ott a szobor!
– Az egy másolat! – kiáltotta Pirka. – Én magam készítettem. Eljárást kérek magam ellen.
Kitűzték a tárgyalás napját, de addigra a szobor eltűnt. A tudósok megesküdtek rá, hogy a szobor soha nem is létezett. Pirka csak állt ott, és nézett ki a fejéből. Felmentették a vád alól.
Egyetlen tudós sem állt mellé, mert kikezdhetetlen dogma volt a rendszerükben, hogy „A hegyimanókról szóló mendemonda csak mese, és aki mást állít, annak elment az esze”.

Pirka sokat volt felfedező úton. Ment, amerre látott, de ő nem a Még Csodálatosabb Erdőt kereste. A hegyek közé akart menni, és megnézni, hogy mi van a barlangokban.
– Mi lenne? Lassan ölő gáz, méges pók, és csörgő kígyó – nevettek a többiek.
– Ezt a csörgő kígyót most találtad ki! – duzzogott Pirka.
– Nem, egy szöcske mondta, hogy egy másik világban van olyan.

Kabbó temetése után Kitta ki se dugta az orrát a domboldalon álló manóházból, ahol továbbra is felfedezőutakat tervezett.
– Anyu, lenne egy nagy kérésem.
– Nem! – mondta Kitta, és fel se nézett abból a könyvből, amit olvasott.
– Még azt sem tudod, hogy mit akarok kérni – duzzogott Pirka.
– Azt, hogy egy csoportot küldjek a hegyek felé – vigyorgott Kitta a lányára.
Pirkának elkerekedett a szeme.
– Honnan tudod?
– Mindenki ismeri a mániádat.

3.1.1.
Pirka bebújt az ágyába a Domboldalon Álló Manóházban, és a feje alá tette a matematika könyvét, hogy másnapra alvás közben megtanulja a leckét. Ez volt a legújabb divat. A tanárra az órán nagyon figyelni, a házi feladatot gyorsan megírni, a tankönyv éppen megtanulandó oldalait egyszer elolvasni, aztán azonnal alvás.
- Szuper, lustáknak való. Könnyen és erőfeszítés nélkül lehet tanulni – mondta az egyik menő manó, aki rossz tanuló volt, mégis nagyon népszerű.
- Hülyeség, nem lehet alvás közben tanulni – mondta az öreg tanító.
- Nem hülyeség, de neked ez nem fog menni, különleges képesség és sok gyakorlás kell hozzá – csóválta a fejét egy felsőbb éves.
- Próbáld ki, aztán mondd el nekem, milyen volt – kérte egy barátnője.
Pirka elolvasta a leckét. Rekurzió. Kimondani is szörnyű, nem hogy megtanulni. Eloltotta a kis lámpát, és várta, mi lesz. Elaludt és azt álmodta, hogy egy sátorban van felfedező úton, lefekszik, elolvassa a könyvéből, hogy mi az a rekurzió, aztán bebújik az alvózsákba, a feje alatti párnás rész alá teszi a könyvét és elalszik. És akkor elkezdett álmodni arról, hogy egy manófészekben van, sötétedik, ezért gyorsan elolvassa a könyvéből a rekurzióról szóló részt, és már alszik is.
Álmában teljesen sötét volt, kitapogatta maga mellett a falat, érezte a mészkő sziklát. A szűk alvókuckó túloldalán ugyanúgy. Az alvózsákot széna vette körül. Megérintette a saját fülét, és az túl kicsi volt, mert álmában hegyi manóvá vált.
Felsikoltott, és felébredt.
A manófészekben volt. De az nem lehet. Már nem lakik senki manófészekben. A könyvem eltűnt. Biztos a sátorban maradt. De onnan hogy jöttem ide? Sehogy Elaludtam. Csak álmodom ezt az egészet. Hé, fel akarok ébredni!
Felébredt, és a sátorban volt. A könyve sehol. Matematika. Rekurzió. A Domboldalon álló manóházban tettem a fejem alá, ahol ágyban alszom.
Felébredt a Domboldalon álló manóházban, és kivette a párnája alól a könyvét.
- Na milyen volt alvás közben tanulni? - kérdezte a barátnője.
- Egy rémálom. Illetve nem is egy, hanem öt. De mostmár legalább értem, hogy mi az a rekurzió.

Egyszer csak történt egy baleset. A fekete növény, amit a Cirrpakktól, a nagy beszélő szöcskétől kaptak, elveszett. A fekete, nagy levelű növény teljesen ki volt nyílva, és a pótszöcske szorgalmasan hordta oda a villanyos lándzsákat, hogy azokat feltöltse villannyal. Hirtelen jött egy nagy szélroham, elkapta a növényt és zsupsz, már vitte is magával. Később kiderült, hogy mások látták, ahogy úszik a folyón a tenger felé. A szöcske rögtön utána ugrott, és nem került többé elő.
– Kabbó, óriási baj történt! Nem tudjuk többé feltölteni a lándzsákat! Minden sátorvárosba be fognak zúdulni a tüskés disznók. Menekülhetünk vissza, fel a manófészkekbe.
– Lassabban és még egyszer. Mi a baj pontosan?
Tannó elmondta, hogy elveszett a nagy, fekete növény.
– Hozz egy olyan lándzsát, amiből kifogyott a villany.
Tannó elfutott, és nemsokára jött vissza.
– Gyere velem – intett neki Kabbó és elindult. Kimentek a Domboldalon Álló Manóházból, a villanyos kerítéshez. Kabbó a kerítés két fémhuzalja közé bepattintotta a lándzsát ott ahol egy lándzsának a helye volt, hogy a lándzsa táplálni tudja a kerítést.
– Ennek semmi értelme – mondta mérgesen Tannó. – Az egyik lándzsa kifogy, miközben feltölti a másikat. Azt hittem, valami igazi megoldást találtál a bajra.
– Menjünk tovább, és nézzük meg, hogy mi tölti most a lándzsát.
Mentek tovább a kerítés mentén oda, ahol néhány fapados pottyantós állt egymás mellett a hátsó udvar végében. Kabbó kinyitotta az egyiket.
Sok-sok uborkás üveg volt benne, szorosan egymás mellett a polcokon, minden üvegben vaslemezek és rézlemezek voltak és köztük valami vászon, hogy ne érjenek össze a fémlemezek az üvegen belül. Erős ecetszag terjengett, és az üvegekből fémhuzalok ágaskodtak ki. Szépen össze voltak drótozva egymással, sorban úgy, ahogy azt az iskolában tanítják, mint savas-fémes villanyos áramfeljlesztőt.
– Ez… ez már a mienk! Ezt nem a szöcske adta, ezt mi manók készítettük, nem?
– Na erről van szó. Úgy, hogy ne ess pánikba, és mondd el ezt a többieknek is.

Hirtelen nagyon sok sátortábor lett, és rengetegen akartak felfedező útra indulni. A tudósok nem engedték, hogy bárki ész nélkül nekivágjon az ismeretlennek. Kötelező orvosi vizsgálat és felvételi után lehetett az iskolában felfedezőnek tanulni, és le kellett belőle vizsgázni. Az utakat meg kellett tervezni. Kitta és Tannó munkahelyén már a falak és a plafon is tele volt rajzolva, és nagy szekrények teltek meg számozott papírokkal.

2.6 Kabbó élete alkonyán
2.6.1.
Egyre több és több sátorváros épült, és a nagyobbak kezdtek önellátóvá válni. A felfedező utak tervezése bonyolult lett, és minden terv nagyon szövevényes, mert az egyik út még véget sem ért, már elkezdődött a másik. Egyes táborhelyek állandó településsé váltak, de ezeknek az úgynevezett városoknak még csak számuk volt, nevük nem, és ha jött a tél, teljesen lebontották azokat, viszont a következő tavasszal pontosan ugyanoda építették fel.
A domboldalra nem épített senki több manóházat, pontosabban ezek a manóházak óriási raktárak és csomagolóüzemek lettek. A csomagolóüzemben az ennivalót szárították, aszalták és préselték, és csak utána csomagolták. Ebből az ennivalóból egy manó már 40 napi mennyiséget is el tudott vinni a hátizsákjában, és ha négyen toltak egy szekeret, fejenként 60-100napit is. A sátorvárosokban ezért megteltek a raktárak ennivalóval.

Minden fiatal felnőtt manó vándorolt, és kereste a Még Csodálatosabb Erdőt. Az új felfedezőutak már városokat érintettek, és minden városban az egyik sátor bejárata fölé kiszögeltek egy olyan táblát , hogy „Orvosi Ügyelet” mert benne orvos, ápoló és gyógyszerész lakott.
A legnagyobb és legszebb sátor mindenhol az iskola volt. Mit keres egy iskola egy sátorvárosban? Sok pár indult felfedező útra, olyanok is, akiknek kis manójuk volt, és azok is útnak indultak, akik nem tudták kire hagyni a picit.
A tanítók és a tudósok először agymenést kaptak attól, hogy a felfedezők pici manókat is hurcolnak magukkal, de hamar beletörődtek, és igyekeztek hozzá jó képet vágni, mert a legnagyobb sátorvárosok már semmivel sem voltak rosszabbak, vagy kényelmetlenebbek, mint a Csodálatos Erdő. Az iskola mellé felépítettek egy „Gyermekorvosi Ügyelet”nevű sátrat is.

2.6.2.

Kittának és Mokkónak egy csúnya kislánya született, Pikka.
Pici manó korától kezdve érdeklődött minden iránt, ami a hegyi manókról szólt. A többiekkel hegyi-manósat játszott, a felnőttektől a hegyi manókról kérdezett, de hiába, a vége mindig az lett, hogy elmodták neki a „hegyimanókról szóló mendemonda csak mese” kezdetű mondókát.
Pikka a többi kismanónak annyit beszélt állandóan a hegyi manókról, hogy azok már szétszaladtak és elbújtak, amikor látták hogy jön.
– Vigyázz, mert így egyetlen barátod sem lesz! – szólt rá Kitta.

Pikka születésnapján meglátogatták Kabbó nagypapát.
– Már iskolába járok, de nincsenek barátaim.
– Ez szomorú – mondta Kabbó.
– Nem, ez csak annyit jelent, hogy engem csak a rokonaim szeretnek, idegenek nem.
Minden a szokásos módon zajlott Pikka következő születésnapján, de amikor a többiek labdázni mentek, ő pedig a nagypapával maradt, Kabbó megmutatta neki azt a könyvet, amit még Tannitól kapott kis korában. Elkezdték együtt olvasni.
„Az Óperenciás tengerbe ömlő folyó partján, a tengertől nem messze, egy hegy belsejében manócskák éltek. A hegy belül nagyon szép volt, rengeteg apró barlang… ”
Pikka kapott Kabbótól egy masnival átkötött és virágokkal feldíszített nagy, színes dobozt, benne azt a bizonyos könyvet, és egy kis vaslemezt:
„Olvasójegy312” és alatta kisebb betűkkel:
„Korlátlan belépési engedély a könyvtárba”

Pikka sokszor bement a könyvtárba és ott eltűnt. Nem is nagyon keresték addig, amíg egyszer a takarítók véletlenül rá nem zárták a könyvtárat.
Mindenütt keresték, és végül a szomszéd teremben a Történelmi Levéltárban találták meg.
– Hogy szöktél át ide?
– Csak akkor mondom meg, ha ide is kapok egy belépési engedélyt.
– Tudósok közé? Egy kismanó? Az lehetetlen!

Kabbónak elárulta, amit Tannitól tudott meg. Volt ott két nagy szekrény egymásnak háttal. Egyik a könyvtárban volt, a másik a levéltárban. A tudósok késő éjszakáig dolgoztak, a könyvtárosok pedig reggelitől vacsoráig. Ha egy tudósnak vacsora után kellett egy könyv, meg kellett várnia a reggelt.
Ezek a tudósok nem szerettek várni. A két szekrény közé ajtót vágtak, és átszökdöstek a könyvtárba könyvekért, amiket reggelre pontosan ugyanoda vissza is tettek mindig.
A titok feledésbe merült, amikor a tudósok a levéltárban kaptak egy táblát, a táblán egy szöget, a szögön egy kulcsot, és alatta egy füzetet, amibe be kellett írniuk, hogy melyik tudós mikor ment be a könyvtárba, melyik könyvet hozta ki, és mikor vitte vissza.

Pikka megnőtt és dajka lett, később tanító. Saját nevét Pirkára változtatta, hogy hegyi manós legyen, és továbbra is mindent összegyűjtött a hegyi manókról. Könyveket, naplókat, dalokat, közmondásokat, sőt még egy koponyát is hurcolt magával, amíg el nem lopta tőle valaki.

2.6.3. Hosszú évek teltek el.
A domboldalon álló manóház legnagyobb és legszebb termében az öreg Kabbó írta a naplóját, és közben bámulta a falat. A falon egy óriási térkép volt. A Csodálatos Erdő egy nagy zöld folt, abból indult egy kék szalag, az jelenti a folyót. Az erdő mellett egy piros pötty, az a manóház, ahol Kabbó nézte a térképet, innen ágaztak szét piros és fekete vonalak.

- Nem is nyalogattam! -tiltakozott Prom. - Az üvegnek nincs íze.
- A sónak viszont van – vigyorgott Kritta.
- Na jó, tényleg megnyaltam, mert úgy el lehet dönteni, hogy só, vagy üveg.
- Nem lehet sóból, ha víz ment volna benne.
- Nem tudtam, hogy vizet kell beletölteni. Ha tudtam volna, nem nyalom meg.

Brob jött, csillogó szemekkel.
- Találtam valamit. A hegy napos oldaláról befelé indult volna egy hosszú cserépcső, belül kormozott papírral bélelve. Ennek a folytatása a hosszú üvegcső, belül víz, ami az Ősi manóbarlangban, a királyi palota tornyának tetejével egy vonalban ért volna véget. A torony leomlott, mert nem bírta el annak az óriási kristálynak a súlyát, amit fel akartak cipelni oda.
- És mit találtál?
Azt a helyet, ahová évente egyszer, a gonosz király születésnapján, egy rövid időre besüt a nap. Onnan indult volna az üvegcső, tele vízzel. A király, gondolom, varázsszavakat óbégatott volna, mire felragyogott volna egy gyönyörű kristály a királyi palota tetején. Szánalmas! Ekkora munkát beleölni egy kis bohóckodásba – csóválta a fejét Brob.
- Rájöttem! - szólalt meg az erdei manó régész-történész.
- Mire?
- Arra hogy mibe halt bele a király. A születésnapja előtt egy nappal azt ismételgette, hogy felhők, felhők, gonosz, rusnya, fekete felhők. Egyre jobban dühöngött, és egyszer csak meghalt. A csodatévő szerkezete ugyanis, ami a hatalmát erősítette volna, csak akkor működött, ha a cső végén besüt a nap.
- Szóval bolond is volt, nem csak gonosz.
- Igen, és főleg azért volt bolond, mert tíz nappal a nagy tavaszünnep után, minden évben hosszú évekig derült ég volt, és ragyogó napsütés. Ha akkor nem üti meg a guta, és a játékszere mégis megépül, tökéletesen működött volna.
- Ezt honnan tudjuk?!
- Régi könyvekből. Az eső, a szél és a napsütés, tehát az időjárás évszázadok óta pontosan le van jegyezve. Meteurulógusok mindig is voltak a királyi családok körül... (nagy röhögés körbe) most mi van?!
- Szerintem mete-orológust akartál mondani.
- Miért, nem azt mondtam?(még nagyobb röhögés) Na ne szórakozzatok már velem!
Brob intett a többieknek, hogy ne csúfolják tovább a tudóst, és összefoglalta:
- Akkor tehát rájöttünk, hogy mi lett volna ez a sok cső, te pedig arra, hogy mitől halt meg az a király.
- Igen, mert eddig mindenki azt hitte, hogy megmérgezték, pedig csak megpukkadt mérgében.

- Csak egy nagy tükröt visz le, aki lemegy, a lámpa itt marad.

- Mondd, mit látsz?
- Nincs itt senki, csak nagyon nagy üveg vagy kistályrudak vagy hengerek, először én is azt hittem, világító szemű szörnyek, de csak furcsán csillog rajtuk a fény. Nem látni rendesen, mik ezek, mert sötét van, és ha odavilágítok, hiába látom, nem értem, hogy mit látok.
Amikor odaért, hogy „világító szemű szörnyek”, a hegyimanóknak vacogni kezett a foga.
- Mi van? Fáztok? - kérdezte az egyik erdeimanó régész, mire a többi erdei manó kékült a visszafojtott röhögéstől.
- Húzzatok fel, mert itt elviselhetetlen bűz van, jól ki kell szellőztetni, vagy leengedni csövön friss levegőt.
Elkezdték húzni felfelé.
- Ne hintázz! - kiabált le az egyik.
- Nem direkt csinálom – hallatszott a lyukból.

Brik bement a kórházba.
- Szerinted mik lehetnek csillogó fényes izék?
- Már nyomon vagyok – mondta a régész manó, akinek a belsejében is összetört valami és az lassan gyógyult. - Hozattam egy csomó könyvet, és az egyikben van rá utalás. Rengeteg üveg csövet hordtak ide le egy király halála után, mert nem tudtak rájönni, mire való. A raktárnak két bejárata is volt, de az egyiket befalazták, a másik beomlott.
- Talán egy másik könyvben van erről valami, nem?
- Semmi.
- A királyról esetleg?
- Szigorú, kegyetlen királya volt ő a hegyi manóknak. Testőrsége mindenkit megvert aki, csak egy rossz szót szólt a király és az úgynevezett barátai ellen. A barátai persze címeres gazfickók voltak. A király halálát a nép megünnepelte, mert azt hitte, vele együtt bukik a rendszer is. Nem így lett. Az még negyven évig kitartott, miközben a barátai harcoltak egymással, és a négy-öt marakodó család minden tagja vágott fülű lett. Sötét egy korszak volt.

Kritta talált egy könyvet, egy olyat, amit senki se tudott elolvasni mert titkosírással volt írva (hogy ezek a hegyi manók milyen gondosan őrizgetik a család szégyenét, hogy aztán amikor az utolsó olyan is meghal, aki még el tudta olcvasni, végleg feledésbe merüljön mondta egy erdei manó tudós). A könyvben rajzok voltak, és Brob megértette az egyiket.
- Azt már tudom, hogy üvegcsövekről szól, és víz volt, vagy víz lett volna benne. Olan víz, ami nem folyik sehova. Itt vesztettem el a fonalat. Óriási munkávanl készítettek valamit, aminek semmi értelme.
- Meg kellene fejteni ezt a titkosírást.
- Próbáltuk, nem megy. A betűk nem betűket, de még nem is szavakat jelentenek. Számok, értelemes jelentés nélkül.
- Akkor mit lehet tenni?
- Nézegetem a rajzokat, hátha rájövök valamire.

Apamanó és Prom kiemeltek két-három üvegcsövet, tisztára mosták, nézegették, tapogatták, szagolgatták, és egy kismanó szerint, amikor azt hitték, hogy senki se látja, még nyalogatták is.

A népmese is változik

1.6.5. Tanult manófészek építést

Apa manófészek építő, lássuk milyen az, gondolta Kabbó, és jelentkezett a felvételire. A manócskák az elemi iskolában is tanulhattak szakmát, például manófészek építést, többnyire a délutáni foglalkozásokon, náluk idősebb nagyobbacskáktól. Azoktól, akik ezt már komolyan tanulják, és játékosan tanítják a kicsiknek. Kabbó nem így kezdett manófészek építést tanulni. Délelőtt ment be a nagyok közé felvételizni.
A felvételi foglalkozáson egy öreg manófészek építő tartott előadást.
- Úgy készül egy manófészek, hogy végigjárjuk azokat a fákat, amikre kúszónövényeket futtattunk fel. Ezek különleges bab és szőlőfajták, a termésük ehetetlen, mert más a dolguk, másra vannak nemesítve. A friss zöld hajtásaikat puha, vattahegyű vékony facsipeszekkel oly módon rendezzük el, hogy amikor tovább nőnek, a fa alsó again egy kosár alakú szövetté rendeződjenek. Rendszeres szöszmötöléssel hosszú idő alatt egészen bonyolult formákat hozhatunk létre. Az én mestermunkám egy három szobás lakás, ami annak a kriptának a másolat, ahol a leghíresebb tudósok alusszák örök álmukat.
A célszerű szöszmötölés külön tudománnyá nőtte ki magát, és vannak, akik ezt nagyon könnyen meg tudják tanulni, mert amikor ide vagy oda tesznek egy vékony ágat, el tudják képzelni, milyen lesz évek múlva megvastagodva. Amikor a fészek elkészül, elvágjuk a kúszónövények gyökerét, szárából létrát, csigalépcsőt vagy függőhidat alakítunk ki, a leveleit száradás után leszedjük, és elkezdjük a falakat tömíteni, burkolni, festeni.
...És beszélt, beszélt, beszélt az öreg…
Néhányan annyira elálmosodtak, majd' lefordultak a székről, tőlük az öreg manó az előadás után elköszönt, kérve őket, hogy ne jöjjenek többet a manófészek építés közelébe. Mások, például Kabbó is, minden szavára nagyon figyeltek, őket meghívta a legközelebbi gyakorlati foglalkozásra, ki, a terepre, a készülő manófészkek közé.
- Szörnyű látvány igaz? - kérdezte az öreg az egyik gyakorlati foglalkozáson. - A múltkor szépen elrendeztük, és most újra sok munkánk van vele. A viharos szél összekócolja, ezért vissza kell mennünk minden munkához újra és újra, mert ha nem, olyan ronda lesz, hogy senki sem akar benne lakni. A manófészek felett egy fedő van, amikor rossz az időjárás, ezt a zárható esőtetőt rácsukjuk a manófészekre. Ha csak szél fúj, és nem akarunk odabent kuksolni a sötétben, kell a manófészekre egy sátor, amin nem fúj át a szél, de a világosságot átengedi. Ezt széltetőnek nevezzük, és ritka kincs, mert a ruhakészítők nagyon lassan szövik.




1.6.5. Tanult ruhakészítést.

Pár év manófészek építés után Kabbó átment a ruhakészítők közé, mert érdekelte, hogyan készül a manófészkekhez a széltető.
- A manóruha háromrétegű – mondta a felvételin az öreg ruhakészítő. - A legbelső, amit naponta váltunk, puha, fehér szöszből van, és nem illik benne kimenni a lakásból. (Röhögés...) A középső réteg egy erős szövet, egy kezeslábas, nagy zsebekkel, vagy egy nadrág, szoknya, vagy ing, de ezek a ruhák se nem szépek, se nem melegek. A legkülső réteg külső nadrág, külső szoknya vagy egy egy díszes köpeny, ami szép, és véd a széltől, esőtől. A manósapka és a manócsizma különleges dolgok, amik nem tartoznak a ruhakészítő tudományához, külön szakma a készítésük.
Kabbo megtanulta, hogy melyik növény melyik része jó ruhának, és hogyan lesz a növényekből cérna, fonal vagy madzag, azokból pedig szövet és ruha. Azt is megtudta, hogy sok, bonyolult munka van, amin nem szabad változtatni. Például tilos szövőgépet szerkeszteni a nagy méretű és egyszerű szövőkeretek helyett.
- Ez a szövőgép már másnak is eszébe jutott – mondta a tanító, Kabbó rajzát nézve.
- Akkor miért nem csinálhatjuk meg?
- Mert sokan szőnek, akiknek így nem lenne többé elfoglaltsága.
- Például kiknek?
- Akik nem jók se dajkának, se öregeket ápolni. Nem elég tiszták vagy nem elég fegyelmezettek ahhoz, hogy ennivalót készítsenek. Nem hajlandóak mosni, takarítani, szemetet vagy vécétartályt hordani. Ők szövik a ruhákat. Egyszerű szövőkereten, kézzel.
- Az ilyeneknek miért kell dolgozniuk?
- Az ilyen, ha nem dolgozik, akkor unatkozik és csavarog. Bemegy azok közé, akik szorgalmasan dolgoznak, és kineveti, kicsúfolja őket. Belopakodik ide-oda, megsózza az édes süteményt, kiborítja a szemetest, és lop. Nem azért lop két pár manócsizmát, mert kell neki. Lop egy pár huszas és egy pár harmincas méretűt, és visszacsempészi úgy, hogy az egyiknek egy bal húszasés egy jobb harmincas, a másiknak pedig egy jobb húszas és egy bal harmincas legyen, meg ilyenek.
- Akkor soha nem lesz szövőgép? - Szontyolodott el Kabbó.
- Lesz szövőgép. Akkor, amikor nagy szükségünk lesz rá. Addig is készíts egy könyvet, és írd le pontosan, hogy a gép hogyan működik, mit csinál, milyen alkatrészekből hogyan kell összeszerelni. Dolgozd ki részletesen, és ha majd kell egy szövőgép, csak elővesszük, amit írtál, és könnyebb lesz megvalósítani.
- Ez mikor lesz?
- Attól tartok hamarabb eljön az ideje, mint szeretnénk. Egyre többször fúj hideg szél, és nagyon sok széltető kell majd, sok szövetet kell majd szőni és gyorsan. Ha a tudósok megimerik és elfogadják a könyvedet, még tanító is lehetsz, de ahhoz előbb dajkává kell válni.
- Dajka hogyan lehetek?
- Először is csecsemőgondozást kell tanulnod.

1.6.7. Csecsemőgondozás

Kabbó eltette egy fiókba a szövőgép tervét, és pár év ruhakészítés után csecsemőgondozást kezdett tanulni. Amikor már elég nagy volt, rábíztak egyszerre három pici manót, ő pedig ugrabugrált köztük. Egyiket elaltatta, a másik felsírt, az alvó felébredt, és szintén rázendített. Amikor Kabbó már úgy érezte, hogy mindjárt megbolondul, a három picit egymás mellé rakta, és azt mondta nekik:
- Ezt így nem lehet csinálni. Ezentúl egyszerre fogtok enni, aludni és minden mást. Bármit csinálok az egyikőtökkel, a másik kettő nagyon figyel, én meg közben mindig mondom, hogy mit, és miért csinálok vele.
Furcsa, de a kicsik mintha megértették volna, mert attól kezdve csend és rend volt.
Tanni közben betegápolást tanult, ezért Kabbó is beteg csecsemőkre kezdett figyelni, róluk olvasott, sokat tanult és kérdezett a tanítóitól.

1.6.8. Az élet könyve
Kabbó szabad idejében írt egy könyvet arról, amiről azt gondolta, hogy a legfontosabb dolgok egy manó életében. Olyan fejezetek voltak benne, mint például: fogadj szót, árulkodj, vagy inkább üss vissza, tanulj meg tanulni, pályaválasztás, egy jó munka, hallgass az idősebbre, lakóhely vagy otthon, barátkozás, párkeresés, csecsemőgondozás, kis manók nevelése, öregek és betegek manók ápolása, segítsd a fiatalokat, hallgass az okosabbra, írd meg az életedet, és távozz méltósággal.
A manótudósok azt mondták a könyvre, hogy zseniális, és lemásoltatták maguknak. A másolás nagyon lassú volt, mert a könyveket kézzel másolták, nemcsak a képeket, hanem a szép, bonyolult betűket is egyenként. Mindenki, aki könyvet másolt, elfogadta, hogy a másoláshoz nyomtató szerkezetet vagy sablonokat használni tilos, mert az rontja a könyvek művészi értékét.

Most megmutatom, hogy készül egy mese.
Bemásolom újra ugyanazt, illetve dehogy is.
Közben finomítottam rajta.
Más részét is írom, csak most nem akarok összevissza ugabugrálni.
_FK

Mi a manó?! Még mindig várja itt ezt valaki? És egy napon belül válaszol. Csodás.
_FK

Cilike küldi

Végre elkészült az órarend, és tele volt lyukakkal.
- Ennyi lyukas órám van? Mit kezdjek vele?
- Buta kérdés - kacsintott Tilla.
- Aha! Akkor mehetek összevissza, szabadon. Értem.
- De ami kötelező, az kötelező! - Mondta szigorúan Tilla.
- És nem fognak mindenhová beengedni – tette hozzá az igazgató.
- Rendben. Az orvosira nem is akartam bemenni.
Kabbó tehát iskolás lett, és elkezdett tanítani is, nem csak tanulni. Apamanó manófészek építő, lássuk milyen az, gondolta Kabbó és jelentkezett a felvételire.

1.6.5. Tanult manófészek építést

A felvételi foglalkozáson egy öreg manófészek építő tartott előadást.
- Úgy készül egy manófészek, hogy végigjárjuk azokat a fákat, amikre kúszónövényeket futtattunk fel. Ezek különleges bab és szőlőfajták, a termésük ehetetlen, mert más a dolguk, másra vannak nemesítve. A friss zöld hajtásaikat puha, vattahegyű vékony facsipeszekkel oly módon rendezzük el, hogy amikor tovább nőnek, a fa alsó again egy kosár alakú szövetté rendeződjenek. Rendszeres szöszmötöléssel hosszú idő alatt egészen bonyolult formákat hozhatunk létre. Az én mestermunkám egy három szobás lakás, ami annak a kriptának a másolat, ahol a leghíresebb tudósok alusszák örök álmukat.
A célszerű szöszmötölés külön tudománnyá nőtte ki magát, és vannak, akik ezt nagyon könnyen meg tudják tanulni, mert amikor ide vagy oda tesznek egy vékony ágat, el tudják képzelni, milyen lesz évek múlva megvastagodva. Amikor a fészek elkészül, elvágjuk a kúszónövények gyökerét, szárából létrát, csigalépcsőt vagy függőhidat alakítunk ki, a leveleit száradás után leszedjük, és elkezdjük a falakat tömíteni, burkolni, festeni.
...És beszélt, beszélt, beszélt az öreg…
Néhányan annyira elálmosodtak, majd' lefordultak a székről, tőlük az öreg manó az előadás után elköszönt, kérve őket, hogy ne jöjjenek többet a manófészek építés közelébe. Mások, például Kabbó is, minden szavára nagyon figyeltek, őket meghívta a legközelebbi gyakorlati foglalkozásra, ki, a terepre, a készülő manófészkek közé.
- Szörnyű látvány igaz? - kérdezte az öreg az egyik gyakorlati foglalkozáson. - A múltkor szépen elrendeztük, és most újra sok munkánk van vele. A viharos szél összekócolja, ezért vissza kell mennünk minden munkához újra és újra, mert ha nem, olyan ronda lesz, hogy senki sem akar benne lakni. Amikor rossz az időjárás, a zárható esőtetőt rácsukjuk a manófészekre. Ha csak hideg szél fúj, és nem akarunk odabent kuksolni a sötétben, széltető is kell. A széltető a manófészek tetején egy sátor, amin nem fúj át a szél, de a világosságot átengedi. A széltető ritka kincs, mert a ruhakészítők nagyon lassan szövik.






1.6.5. Tanult ruhakészítést.

Pár év manófészek építés után Kabbó átment a ruhakészítők közé.
- A manóruha háromrétegű – mondta a felvételin az öreg ruhakészítő. - A legbelső, amit naponta váltunk, puha, fehér szöszből van, és nem illik benne kimenni a lakásból. (Röhögés...) A középső réteg egy erős szövet, egy kezeslábas, nagy zsebekkel, vagy egy nadrág, szoknya, vagy ing, de ezek a ruhák se nem szépek, se nem melegek. A legkülső réteg külső nadrág, külső szoknya vagy egy egy díszes köpeny, ami szép, és véd a széltől, esőtől. A manósapka és a manócsizma különleges dolgok, amik nem tartoznak a ruhakészítő tudományához, külön szakma a készítésük.

Kabbo megtanulta, hogy melyik növény melyik része jó ruhának, és hogyan lesz a növényekből cérna, fonal vagy madzag, azokból pedig szövet és ruha. Sok, bonyolult munka van, amin nem szabad változtatni.
- Ez a szövőgép már másnak is eszébe jutott – mondta a tanító, Kabbó rajzát nézve.
- Akkor miért nem csináljuk meg?
- Mert sokan szőnek, akiknek így nem lenne többé elfoglaltsága.
- Például kiknek?
- Akik nem jók se dajkának, se öregeket ápolni. Nem elég tiszták vagy nem elég fegyelmezettek ahhoz, hogy ennivalót készítsenek. Nem hajlandóak mosni, takarítani, szemetet vagy vécétartályt hordani. Ők szövik a ruhákat. Egyszerű szövőkereten, kézzel.
- Akkor soha nem lesz szövőgép?
- Akkor lesz szövőgép, amikor szükségünk lesz rá. Addig is készíts egy könyvet, és írd le pontosan, hogy a gép hogyan működik, mit csinál, milyen alkatrészekből hogyan kell összeszerelni. Amikor majd kell egy szövőgép, csak elő kell venni, amit írtál, és megvalósítani.
- Az mikor lesz?
- Attól tartok hamarabb eljön az ideje, mint szeretnénk. Egyre több a hideg szél eső közben, és sok széltetőt, azaz manófészekre feszített sátrat kell majd szőni, egyszerre sokat és gyorsan. Ha a tudósok elfogadják a könyvedet, még tanító is lehetsz, de ahhoz előbb dajkává kell válni.
- Hogyan lehetek dajka?
- Először is csecsemőgondozást kell tanulni.

1.6.7. Csecsemőgondozás

Kabbó eltette egy fiókba a szövőgép tervét, és pár év ruhakészítés után csecsemőgondozást kezdett tanulni. Egyszer rábíztak három pici manót, ő pedig ugrabugrált köztük, egyiket elaltatta, a másik felsírt, az alvó felébredt, és szintén rázendített. Amikor Kabbó már úgy érezte, hogy mindjárt megbolondul, a három picit egymás mellé rakta, és azt mondta nekik:
- Ezt így nem lehet csinálni. Ezentúl egyszerre fogtok enni, aludni és minden mást. Bármit csinálok az egyikkel, a másik kettő nagyon figyel, én meg mondom, hogy mit, és miért csinálok vele.
Furcsa, de a kicsik mintha megértették volna, mert attól kezdve csend és rend volt. Tanni közben betegápolást tanult, ezért Kabbó is beteg csecsemőkre kezdett figyelni, róluk olvasott, sokat tanult és kérdezett a tanítóitól.

1.6.8. Az élet könyve
Kabbó szabad idejében írt egy könyvet arról, amiről azt gondolta, hogy a legfontosabb dolgok az életben.
Olyan fejezetek voltak benne, mint például: fogadj szót, árulkodj, vagy inkább üss vissza, tanulj meg tanulni, pályaválasztás, egy jó munka, hallgass az idősebbre, lakóhely vagy otthon, párkeresés, csecsemőgondozás, kicsik nevelése, öregek és betegek ápolása, segítsd a fiatalokat, hallgass az okosabbra, írd meg az életedet, és távozz méltósággal.
A manótudósok azt mondták a könyvre, hogy zseniális, és lemásoltatták maguknak és a tanítóknak. A másolás nagyon lassú volt, mert az erdei manók a könyveket úgy másolták, hogy nemcsak a képeket rajzolták kézzel egyenként, hanem a szép, bonyolult betűket is. Mindenki, aki könyvet másolt, elfogadta, hogy a másoláshoz nyomtató szerkezetet vagy sablonokat használni tilos, mert az rontja a könyvek művészi értékét.

Brik otthon egy szép színes műszaki-építészeti rajzot bámult. Valaki kopogott.
- Bújj be! - kiáltott, fe sem nézve.
- Bújik az ördög. Nem vagyok én erdei manó! - kukkantott be Prom.
- Mondd, mi szél hozott?
- Tudom, miben mesterkedsz. A hegyi manók is imádni fognak téged.
- Nem jövök rá, hogy miről beszélsz.
- Az ősi manóbarlagról beszélek. Elhanyagolod miatta a nyomtatást… akarom mondani: a paradicsomfőzést.
- Ez érdekesebb. Sikerült megszereznem néhány rajzot és leírást.
- Pont ezért jöttem. Én is meg szeretném nézni az ősi, eredeti rajzokat.
- Már visszadtam a levéltárnak.
- És ez mi, amit most nézel?
- Ez egy másolat. Saját célra. Az enyém. Kérd el a levéltárból az eredetit.
- Ezt hogy készítetted? Valami nagyon furcsa rajta.
- Másolok neked is egy példányt, ha érdekel, és ha ráérsz, mert sok idő. Addig ott egy kis sütemény meg egy kis kávé, csak tessék, ami jól esik.
- Naná, hogy érdekel! Kösz.

Brik befűzött az asztal szélébe egy széles lyukszalag tekercset, az asztalra tett egy papírlapot, valahogy rözítette, és egy háromkerekű lapos dobozt is rátett. A doboz tetején volt egy lyuk, amibe tölcsérrel beleöntött sárga festéket. Elindította a lyukszalag olvasót. A doboz a papír fölött mászkálni kezdett, és vonalakat húzott.
- Ez elképesztő! Hogy tud ez mászkálni?
- Alul van rajta három erős mágnes, és az asztallap alatt is.
- Hogy nem hordja szét a kerekeivel a festéket?
- Jól látod, elég bonyolult a vonalakat úgy tervezni, hogy ne tapossa össze, amit már rajzolt.
- Ki tervezte ezt a rajzológépet?
- Apám. Mióta kijött a pokolból, újjá született.
- Ez csak sárga vonalakat rajzol?
- Nem. Van még három kocsi. Az egyik kékeszöld, a másik fekete...
(Prom pont itta a kévéját)
- ...a harmadik pedig bugyirózsaszín.
Prom azonnal köpte ki a kávét, mert félre nyelte és majd' megfulladt a röhögéstől.
- Megvártad, hogy igyak, te elvetemült! - mondta dühösen.
- Ki nem hagynám, de a szín neve közismert, nem az én ötletem.

Jó sokára lett kész a rajz, mert a fekete kiskocsi egy csomó feliratot is készített az ábrára. Közben beszélgettek.
- Apád most mivel foglalkozik? - kérdezte Prom.
- Állatokat terel - mondta Brik rezzenéstelen arccal.
- Komolyan kérdeztem.
- Komolyan mondom.
- Tüskés disznókat? Hová tereli őket?
- Honnan. Az ősi manóbarlagból kifelé. Fel fogja újítani.
- Kizárt dolog! A ti családotok kapzsi. Nem fog rá költeni. Keresni fog rajta, és nagyon sokat, de nem jövök rá, hogy hogyan.
- Még én sem tudom. Persze ha tudnám, se mondanám meg.
- Miért pont neki kellene felújítania? Ezt végképp nem értem.
- Azért, mert Trikka kapott egy díszes dobozt a nagyapámtól ajándékba. Először azt hittük, hogy üres, de az alján egy papírlap volt, írással lefelé. Megfordítottuk, és ez állt rajta: "Parancsolom, hogy ha majd király leszel, tedd rendbe az ősi manóbarlangot!"
- Trikka, mint király? Ez ugye vicc? - vigyorgott Prom.
- Az. Nyugodtan röhögj – mondta Brik, és közben megpróbálta a tekintetével felnyársalni Promot. - Apám már dolgozik rajta, én majd folytatom, és mire Trikka kerül sorra, már csak be kell fejeznie.
- Nekem most mennem kell - mondta idegesen Prom, és fogta a rajzot is, hogy viszi magával.
- Az ott a kezedben ötven fitying - mutatott rá Brik.
- Ez pofátlanság – mondta Prom és lépett kettőt az ajtó felé.
- Hetven. Drága a festék – mondta Brik, és meghúzott maga mellett egy lelógó zsinórt amitől nagyot kattant az ajtó zárja.
- Irígy... dög vagy! - sziszegte Prom.
- Száz! - kiáltotta Brik.
Prom gyorsan kifizette a százast, és morgolódva elcsörtetett, Brik pedig vigyorgott, ahogy elképzelte, ahogy Prom az ősi manóbarlagban bámulja az óriási, szögletes gödröt, és nem érti, amit lát.

- Szabad a gazda - mondta Prom. - Nem jövök rá, mi az a nagy gödör.
- Régész erdeimanók hosszába és keresztbe zsinórokat feszítettek ki, és számozott ládákban rétegenként viszik el, amit kiásnak, hogy alaposan megvizsgálják. Ládánként kettő fityinget fizetnek érte.
- Az semmi – legyintett Prom.
- Szerény számításaim szerint 32768 fitying üti a markomat.
Prom ismét kiköpte a kávéját.
- Mi?! És még volt pofád száz fityinget kérni egy rajzért?
- Persze. A régészek a pénzt a felújításra adják, a százas meg az enyém.

A régész erdeimanók csak ástak és ástak, mire egyikük egyszer csak eltűnt egy lyukban. A hegyi manók pánikba estek, és sivalkodva rohangáni kezdtek, de az erdei manóknak a szeme se rebbent.
- Legalább aggódnátok érte – szólt rájuk dühösen egy hegyi manó.
- Nézd, ez a munka ezzel jár. Hol az egyikünk, hol a másikunk tűnik el ásás közben egy lyukban. Nézzük meg, hogy mi lett vele.
- Megvagy még? - üvöltött be a nyíláson az egyik.
- Fáj a bokám. És itt mozdulatlanul állnak valakik, és engem néznek.
A hegymanóknak ettől valami hideg bizsergett végig a hátán.
- Fejre esett szegény – motyogta halkan egy régész.
- Ha fejre esett, akkor miért a bokája fáj? - kérdezte egy másik.
- Majd megtudjuk. Húzzuk fel gyorsan.
Leengedtek egy hintát, később elkezdték húzni felfelé.
- Ne hintázz! - kiabált le az egyik.
- Nem direkt csinálom – hallatszott a lyukból.
Felhúzták, és beburkolták a lábát hideg vizes törölközővel.
- Valaki menjen le egy magnéziumlámpával, és nézze meg mit látott ez a szerencsétlen.
- Szó sem lehet róla! Ha van valami gáz odalent, kilövi a lyukon, mint a pezsgős üveg a dugóját, magnéziumlámpával együtt.
- Akkor mi legyen?
- Csak egy nagy tükröt visz le, aki lemegy, a lámpa itt marad.

Brik visszament meglátogatni a nyomdászokat, és látta hogy sok minden változott azóta, hogy ott dolgozott. Ismeretlen arcok, új gépek és műszerek, asztalok, szállító kocsik, fali táblákon parancsok, kérdések és üzenetek. Polcokon üvegszekrények, bennük olajlámpák, a szekrények ajtaján felirat: „TILOS munka közben kinyitni, mert tűz és robbanásveszély van a gőzök és gázok miatt!”

- Nem látom azt a rengeteg papírcsíkot, amikkel mi dolgoztunk régen – jegyezte meg csodálkozva.
- Pedig vannak. Itt is egy például – mondta az ügyeletes munkavezető.
Brik megnézte. A széles papírcsíkon egymás alatt nyolc sor betű volt nyomtatva.
- Itt egy másik.
Egy még szélesebb papírcsíkon egymás alatt tizenhat sor betű volt nyomtatva.
- Hogy lesz ezekből könyv?
- Szétvágjuk és füzetté hajtogatjuk. Van már egy huszonnégy soros gép is, ami már igazi könyvet nyomtat. Olyat, ami már az erdei manók is elfogadnak, mert hagyományos könyv alakú, hogy a tüskés enné meg!
- Miért vagy rájuk dühös? Mi a gond ezzel?
- Mert át kell szerkeszteni az összes tizenhat soros szalagot huszonnégyesre.
- Na és? Mi abban a nehéz?
- Nézd már meg jobban!
- Mit nézzek? Ismertem. Ez az élet könyve. Ezt nyomtattuk először.
- Nézd meg az oldalszámokat!
- Hoppá! Ez össze-vissza van. A tizenhatodik oldal után az első, aztán a tizennegyedik, harmadik tizenkettedik, ötödik, tizedik és végül a hetedik oldal.
- Igen. Most nézd meg a papír túloldalát!
- Tizenötödik oldal, aztán a második, tizenharmadik, negyedik, tizenegyedik, hatodik, kilencedik és végül a nyolcadik oldal. Ezt most nem értem. Hogy lesz ebből könyv?
- Csak így lesz belőle könyv. Ha szétvágod, és összehajtogatod, pont így jó.
- Hurrá! Van itt egy jeges vödör valahol?
- Nincs. Minek az?
- Belemártani a fejemet, hogy fel ne robbanjon az agyam.
- Hű de vicces! Kezded már felfogni, mekkora munka újraszerkeszteni a lyukszalagokat?!
- Kell valami gép, ami elvégzi az átszerkesztést. Miért nem csináltok olyat?
- Azért, mert félmillió alkatrész kellene hozzá az erdei manó matematikusok szerint.

Brik rájött, hogy ha visszajönne ide, állhatna be a sor végére, újra megtanulni a nyomtatást, pedig ő maga találta fel. Mint feltaláló persze fizetést kapott a nyomdából, de dolgozni már nem szeretne itt, annyira idegenné vált minden. Visszament a paradicsomfőző gyárba az éjjel nappal szorgalmasan csomagoló kezek közé.

Brikékhez Krod jött látogatóba.
- Nem maradok itt estig, látom szűkösen vagytok. Nagyon kicsik ezek az alvókuckók, és sötétek. Egy-két szál gyertya világít, Brik, te látsz rendesen, de Ticci vakon csetlik botlik. Az erdei manók egyre többen vannak, a keleti folyosón már minden olyan hely, ahol ablak van, foglalt. A fiatalok arról beszélnek, hogy odakint kell manóházat építeni. Húsz fiatal pár az újsághirdetésen keresztül keresi egymást, hogy felépítsenek a domboldalon egy manóházat maguknak.

Briknek óriási ötlete támadt. Hegyi manó kőműveseket keresett és titkos tanácskozásra hívta őket össze. Egy nagy asztalra kiterítette a terveket.
- A Csodálatos Erdő melletti úgynevezett Domboldalon Álló Manóház másolatát kell nagyon pontosan felépíteni.
- Nem tudjuk megcsinálni. Azt erdei manók építették. Nem tudjuk hogyan kell.
- Van rengeteg részletes rajz és leírás róla, sőt üveglapra van fényképezve. Ez itt a felső szint. Hálószobák a felnőtteknek és ablaktornyok, hogy legbelül is világos legyen. Itt ez a középső szint alaprajza, két nagy kemence, konyha, éléskamrák, fáskamrák, fürdőszoba, a kicsiknek játszótér, alvószoba, ebédlő, könyvtár, a nagyoknak pedig dolgozó szobák.
Ez itt az alsó szint: szenes pince, jégverem, hűtött éléskamra, tornaterem, ezek itt a nyári alvó szobák, és például itt lehetne kialakítani pincelakásokat a hegyi manóknak.
- Hegyi manóknak? Azoknak meg minek?
- Vannak vegyes párok.
- Meg kicsi szemű keverékek, akik itt szenvednek a sötétben, mint például a te párod.
- Ticci a neve.
- Miatta akarsz egy manóházat építtetni odakint. Átlátok rajtad.
- Nem nehéz. Eszem ágában sincs ezt titkolni. Egyéb észrevétel?
Másnap elkezdtek zsinórokat kifeszíteni, és alapot ásni a háznak.

Brik rendszeresen kiment, megnézni, hogy halad a domboldalon álló manóház építése, de nagyon sütött a nap, és Brik rájött, hogy kiköltözni a sötét üregekből a hegyi manóknak ugyanolyan nehéz, mint amilyen nehéz volt az erdei manóknak volt elhagyni a Csodálatos Erdőt. Brik mindig is utálta, hogy görcsöt kap a szeme a sok hunyorgástól, ezért felvette apja védősisakját. Azt, amit az öreg hegeszés közben viselt annak idején. Kissé vödörfejű lett tőle, és a két szeme előtt feketére fémezett, kormozott üveglapokkal szó szerint szörnyen nézett ki.

Az erdei manók vidáman babusgatták a növényeket, például gombaölő rézgáliccal permetezték a szőlőt, mások vékony gumicsövet tekercseltek le egy papírhengerről, hogy majd azon keresztül csepegtessenek öntözővizet a ribizlibokrok tövére, amikor meglátták Briket a napfénytől védő sisakban. Valaki felordított, és a többiek mindent szétdobálva már rohantak is befelé a manóhegybe nagy sivalkodással.
A hegyi manók napokig röhögtek rajtuk.
- Mi volt az a szörnyű sivalkodás? - kérdezte az egyik, csak azért, hogy elmesélhesse a másik.
- Először azt hittem, hogy az erdei manók is kipróbálják a repülést, de aztán láttam, hogy csak futnak, és valaki üldözi őket!
- És a feje... Hát bevallom, még én is megijedtem.
- Azt kiabálta a szörny: "Ne féljetek már, én csak Brik vagyok, csak megnéztem, hogy halad az építkezés."
- Még jó, hogy megijedtek, és nem permetezték le őt rézgáliccal.

Véget ért a nagy meleg, csöpörgött az eső, és hideg szél kezdett fújni. A domboldalon épülő manóháznak még csak a pincéje és a közepe készült el, a két kemence, a kismanók tanuló és játszóterével és a középső nyitható üveg tetős világító udvarral.
- Az építkezést tovább kell folytatni, hogy tavaszra kész legyen - mondta Brik az építésvezetőnek.
- Hidegben és esőben nem lehet dolgozni.
- Kell egy nagy sátor. Majd hozok. A kemencék készen vannak, a kéményüket meg lehet hosszabbítani a sátor fölé. Fűteni fogunk, és odabent lehet dolgozni egész télen.
- A szélvihar szét fogja tépni a sátrat.
- Nem fogja. Promnak van egy zseniális találmánya.
- Hiába. Akármilyen erős köteleket használunk, a vihar erősebb.
- Ez benne a zseniális. Nem csak kötéllel rögzit. Cérnaszállal is.
- Cérna? Ez noormááális?! A cérna azonnal elszakad!
- Pontosan. Az a dolga. A sátrat nagyon sok lapból fogjuk készíteni, és minden lapot két ponton erős kötéllel, a másik két ponton pedig vékony cénával kell majd rögzíteni. Jön a vihar, és tépi a cérnát, a sátorlapok meg lobognak a szélben. A vihar után pár mozdulattal újravarrod a cérnát, és kész is, olyan, mint volt.

Az erdei manók nem jöttek rá, hogy a Csodálatos Erdő domboldali manóházának pontos másolata készül, mert mire észrevették volna, már egy nagy sátor borította a szorgos munkával épülő-szépülő csodát.

Brik újra és újra átment a domboldalra az épülő manóházhoz. Már bágyadtan sütött a nap, már nem kellett a fényvédő sapka. Az erdei manók nagy tisztelettel előre köszöntek neki, amikor elhaladt mellettük. Brik arca kékült a visszafojtott nevetéstől, és sietősre vette a lépteit.
- Az ott nem jó - mondta, mert visszaemlékezett az eredeti manóházra, amikor Ticciért ment oda.
- Más van a tervrajzokon, más Kabbó naplójában, és megint más, amire te emlékszel, mert száz év alatt többször átépítették. Most mi legyen?
- Egy erdei manót kellene megkérdezni, de akkor kiderülne, hogy mit építünk, és nem lenne akkora meglepetés. Csak teljes szépségében akarom nekik megmutatni.
- Ticci tud róla, és lakott ott. Átküldöm őt, beszéld meg vele.

Kész lett a manóház legegyszerűbb változata, olyan, amit már minden erdei manó a „domboldalon álló manóház” néven illetett volna, ha tud róla, már csak ki kellett festeni, de Brik a színekkel nem jutott semmire. A leírásokban csak „ilyen csodaszép, meg olyan gyönyörű” volt, festmény nem készült, a tervrajzokra meg nem volt ráírva, mit milyen színűre kellene festeni, helyette csak annyi, hogy mindig az éppen divatos színekre.

Brik elővette az ősrégi fényképeket. Ezek nagy üveglapok voltak, és ha a világosság felé fordította, látta rajta a Domboldalon Álló Manóházat (ez volt az épület hivatalos neve), de az minden volt, csak szép nem. Az egyik üveglap, amit Brik már az iskolában megcsodált, vörösesbarna volt. A másik kékesszürke és fekete. A harmadik szürke, fekete és átlátszó. Talán ez volt a legszebb, kár, hogy nem színes, gondolta Brik.

Meglátogatta volna a testvérét, Brobot, de az sose volt otthon. Egy papírlap volt az ajtón:
„MA nem vagyok itthon, gyere HOLNAP.”
Brik másnap is visszament oda, de ugyanaz az üzenet fogadta. Mérges lett, bement a postára, és ott hagyta az üveglapokat Brob nevére.

Néhány nap múlva reggel a bejárati ajtó melletti kisharang csörömpölése ébresztette fel.
- Tűz van? - kászálódott elő.
- Nem tűzoltó vagyok. Postás – mondta a fekete-fehér egyenruhába öltözött hegyimanó.
- Levelem van?
- Igen.
- Kitől? - csodálkozott Brik.
- Hat fitying – mondta a postás válasz helyett.
- Rablás – morogta Brik.
- Az – vigyorgott a másik. - Nagy a család.
Brik kifizette a kézbesítés díját és elköszönt a postás manótól.
Az üzenet rövid volt:
„Látogass meg vasárnap délután. Üdv: Brob”
Brik vicsorgott és sziszegett: „Ezért fizettem hat fityinget?!”

- Na, mire jutottál? - kérdezte az öccsét amikor végre találkoztak.
- A középső fénykép mellet ezt találtam – mutatott Brob egy pici szilánkot egy csipesz végén.
- Egy apró, zöld üvegszilánk. Na és?
- Ezért csináltattam egy nagy zöld üveglapot.
Brob beletette egy vetítőbe a legszebb fényképet és mögé a zöld üveglapot, aztán begyújtotta a magnéziumlámpát. Kivetítette a falra a zöld képet, és berakta a gépbe a kékesszürke fényképet is.
A képen kék lett az ég és zöld lett a fű.
- Most figyelj! - szólt Brob, és berakta a vörösesbarna képet is a vetítőbe a másik kettő mellé.
Brik csak tátogott, meg se tudott szólalni.
A manóház teteje piros lett, a fala sárga, az ablakai zöldek.

Egy év múlva a boltban egy hegyi manó és egy erdei manó tanakodott a sűrített paradicsom felett.
- Én nem eszek olyat. Gőzgéppel csinálják, érezni az ízén – mondta az erdei manó.
- Persze. Azt érzed, hogy nincs lekozmálva. A házi készítésű meg igen – röhögött a hegyi manó.
- Ezt csak azért mondod, mert a te fiad is ott dolgozik.
- Igen, pont azért tudok többet erről, mint te.
- Például?
- Például azt, hogy a gőzgép már nem csak főzi a paradicsomot, hanem üstöket is mozgat, sőt a sűrű pasztát üvegekbe, és tubusokba préseli…
- Tubusokba, mint a fogkrémet? Fúúúj!
- ...utána forró vizet spriccel a üstbe, jól kimossa, forró levegővel kiszárítja és...
-És?
- Csomagol.
- A gőzgép.
- Igen, a gőzgép.
- Keze is van?
- Keze is van.
- Értem. A gőzgépnek keze van, nekem meg tollas a hátam.
- Gyere velem, ha nem hiszed, megmutatom neked.

Beosontak a Gyümölcsaszaló Mézpergető és Paradicsomfőző gyárba egy hátsó kapun, felmásztak egy létrán és bekukucskáltak egy kis ablakon. Lent egy teremben néhány olajlámpa kókadozott, a manók nem láttak semmit. Bevilágítottak egy magnéziumlámpával.
- Mit csinálsz? Észrevesznek! - ijedt meg az erdei manó.
- Ilyenkor nincs bent senki. Csak a gépek dolgoznak.
Egy hosszú asztalon papírdobozok haladtak sorban, egymás után, az asztal felett keresztben pedig a polcokon üvegek, tubusok és fémdobozok álltak, vagy mozdultak együtt és egyszerre. Öt pár, vagyis összesen tíz vasrudakból összeépített szerkezet rakta a dobozokba a polcokról, amit éppen kellett. Minden ilyen fogó, mozgató szerszám, ami az üvegeket és dobozokat megfogta, tette-vette, elengedte vastag gumikesztyűben végződött, amitől ezek tényleg úgy néztek ki mint egy-egy kéz.
A lámpákban a fémszalag elhamvadt és a fénye kihunyt, és a két manó ott ült tovább a sötétben.
- Hol vannak azok, akik ezeket kezeket mozgatják? - kérdezte az erdei manó.
- Éppen lekvárt főznek.
- Hogy tudnak közben csomagolni?
- Úgy, hogy előre elkészítettek egy csomó lyukszalagot és betették egy vezérlő dobozba Minden apró mozdulatott előre meg kell tervezni.
- Zseniális! Tökéletes! - lelkendezett az erdei manó.
Nagy csattanás hallatszott.
- Zseniális, de nem tökéletes. Most is két kéz összeakadt, és az egyik elejtett egy üveget.
Két erdei manó befutott a gépsor mellé, az egyik rácsapott a vészleállítóra, a másik feltakarította a törött üveget, és a kifolyt paradicsomot.
Közben két veszekedő hegyi manó jött be.
- Mert mindig elromlik! - mondta dühösen az idősebbik.
- Nem romlott el! Valaki mindig gyorsabbra állítja, mint amire a gép képes.
- Nem fogom lassúra állítani, ha csak nagy ritkán hibázik.
- Akkor én ide már nem is kellek. Ugyanis nincs mit rajta javítani.
- Maradj már! Segíts óvatosan szétfeszíteni a két összeakadt kezet, és...

A következő pillanatban a két leselkedő manó feje fölött süvöltve leszusszant egy biztonsági szelep, amitől azok rettenetesen megijedtek, és hanyatt-homlok futottak hazáig.

Az erdei manók rengeteg facsemetét ültettek, bokrot, virágot, füvet neveltek a manóhegy környékén.
Brikékhez bekopogott aki annak idején Krup egyik születésnapját szervezte.
- Brik, hagyd azokat a könyveket, gyere velünk inkább növényeket nevelni. A nyomda már nélküled is megy tovább.
- A növények cirógatása és babusgatása nekünk, hegyi manóknak rendkívül unalmas, sokaknak idegesítő.
- Az unalmasat értem, de az idegesítőt nem – vallotta be az erdei manó.
- Nem akarlak megbántani – próbált szabadulni Brik.
- Egész éjjel álmatlanul fogok forgolódni, ha nem mondod meg, és amikor nem birom tovább bezörgök hozzád. Essünk túl rajta most.
- Az erdei manókat sokan bolondnak nézik, mert beszélgetnek a növényekkel, minden bokorral külön külön.
- Beszélgetünk, hogy ne legyen unalmas a munka. Azt ismételgetjük, amit az iskolában tanultunk a növényről. Továbbá…
- Továbbá?
- Továbbá a növény a beszélgetéstől boldog és egészséges lesz. Többet terem.
- Na, ezt bizonyítsd be!
- Hogyan?
- Úgy, hogy csak a... mit tudom én... csak a paradicsompalántákkal beszélgessetek, a többivel meg ne.
Az erdei manó elcsattogott, mert ő volt az, akinek nagy, lapos facipője volt.

Nyáron rengeteg paradicsom termett, és nagyon lement az ára. Brik rohangált össze-vissza és mondogatta, hogy „nem a beszélgetéstől termett sok paradicsom, hanem mivel csak a paradicsommal volt szabad beszélgetni, mindenki, aki csak tehette, paradicsomot nevelt”, de hiába beszélt.

Prikka és Krod dühösen veszekedett az erdei manók mesterével.
- Nem fogok venni és eladni paradicsomot, mert nincs rajta haszon. Túl sok termett - mondta Prikka.
- Nálunk erdei manóknál nincs olyan, hogy túl sok. Minél több, annál jobb – mondta csendesen a mester.
- Nálunk hegyi manóknál van túl sok. Olyankor annyira olcsó, hogy nem éri meg eladni. Nem veszem át ingyen se, a parasztnak nem éri meg betakarítani, és ott rohad meg a bokron – magyarázta Krod.
- De hát ez bűn! Szedjétek le ingyen! - tanácsolta a mester.
- Ingyen nem dolgozik senki! – mondta kórusban Prikka és Krod.
- Akkor vedd meg a szedőktől 2 fityingért, aztán add 1-ért a boltban!
- Fizessek rá? - kérdezte csodálkozva Prikka.
- Igen! Rengeteg pénzed lett az ennivalóból, most szépen add vissza egy részét!
- Kinek adjam vissza?
- Nem kinek, hanem miért! Azért, hogy ne rohadjon meg odakint.
- Szó sem lehet róla! Még én fizessek azért, hogy paradicsommal dolgozhatok?
- Nem hittem el, pedig igaz: A gyönyörű ennivaló ilyenkor tönkremegy, tavasszal meg éheznek.
- Azért megy tönkre, mert sok van és olcsó.
- A hegyi manó nem használja a pénzt, hanem engedelmeskedik neki – mondta a mester.
- Az erdei manó meg nem tiszteli eléggé – replikázott Prikka.
- Ti a rabszolgái vagytok a pénznek, és a pénz röhög rajtatok! Tapossa a fejeteket.
- A sok pénz igenis jobb, mint a kevés! - kiáltott Prikka.
- Nem csak ott van sötétség, ahol éltek. A fejeteken belül is - mondta szomorúan a Mester.
- Takarodj innen! - sziszegte Prikka.

Másnap Prikka kinyitotta a boltot, de csak hegyi manók jöttek, erdei manó egy se. Órák teltek el, mire ezt észre vette, és még egy kis idő, mire rájött, hogy ez nem lehet véletlen, mert nem egy-két erdei manó jött, hanem NULLA.
"Nem baj. Rengeteg pénzünk van. Majd jönnek később. Azért se fogok paradicsomot árulni ráfizetéssel. A józan ész előbb-utóbb győz."
- Mi jár a fejedben? - kérdezte tőle Krod.
- A paradicsom, a pénz, az erdei manók...
- És a józan ész - mosolygott Krod.
- Honnan tudod? - csodálkozott Prikka.
- Mióta is vagyunk együtt?
- Évtizedek óta. Szerinted?
- Szerintem a józan ész egy erdei manónál azt jelenti, hogy nem hagyja megrohadni az érett paradicsomot a bokron.
- De hát a pénz mindig is...
- Amikor ezek először hoztak nekünk ennivalót, rágcsálhattuk volna a pénzünket, már nem élnénk.
- Most mi legyen?
- Veszünk paradicsomot 2 fityingért, és eladjuk 1 fityingért.
- Aztán rögtön száz hegyi manó fogja visszahordani az átvevő helyre, hogy darabonként 1 fityinget keressen rajta a mi kárunkra. Minden paradicsom többször körbe fog menni. A bokrokon meg ugyanúgy megrohad. Ha az erdei manók maguknak mégis leszedik, akkor a raktárakban rohad meg.
- Lehet, de akkor is ezt kell tenni. Minden perc, ameddig nem jönnek vásárolni ide az erdei manók, óriási kárt okoz nekünk. Nem az elmaradt haszon miatt. Eddig tiszteltek bennünket. Ezután nem fognak.
- De hát jogosan fakadtam ki. Azt mondta ez a szemét, hogy a fejemben sötétség van.
- Legyen világosság! - kiáltott valaki a sötétből.
- Brik! Te meg hogy kerülsz ide? - kérdezte Prikka boldogan.
- Halottam hogy nagy a baj. Az erdei manók messze elkerülik a boltodat.
- Tudom, a paradicsom miatt.
- Nem azért! Elkergettétek a mestert. Na, az butaság volt. Azt mondják egymás közt, hogy sötét a fej belül.
- Na-a! - üvöltött Krod.
- De jó, hogy jöttél! Hoztál nekünk egy kis észt - mondta epésen Prikka.
- Igenis, hoztam. Összeül a családi tanács. Mint annak idején az én hülyeségem miatt.
- Hol és mikor?
- Manó anyu konyhaasztala körül, természetesen. Vasárnap gyertek át.
(A manócskáknál minden ötödik pihenőnap, ezt úgy is mondhatjuk, hogy hétfő, kedd, szerda, csütörtök, vasárnap.)

Manó anyu nagyon komoran nézett Prikkára.
- Óriási hibát követtél el. Boltokat nyitnak az erdei manók.
- Én csak arra figyeltem, hogy a családunknak minél több pénze legyen.
- Ez volt a hiba. A család becsülete meg egy pillanat alatt füstté vált.
- Most mit tegyünk? - kérdezte Brik.
- Rengeteg paradicsomot kell felvásárolni – mondta Krod.
- Darabját akár három fityingért – tette hozzá Zrippa.
- Ez eddig rendben van, mert így talán jóvá tehető az óriási szégyen, de...
- De?
- De mit kezdünk ennyi paradicsommal? Ha eladjuk, visszahordják.
- Krod? - nézett rá manó anyu.
- Nem adjuk el. Megfőzzük – dörmögte lassan, megfontoltan Krod.
- Ennyit?! Ki? Hol? - kérdezgették a többiek.
- Van egy gyümölcs aszalóm. Csak ősztől tél végéig működik... működött eddig.
- Jó, de ki eszik meg ennyi főtt paradicsomot? Én is szeretem, de azért... ami sok, az sok.
- Hoztam egy kis sűrített paradicsomot, kóstoljátok meg!
- Nem tudok elképzelni olyan ételt, amibe ezt beleraknám.
- Szakácsokat hívtam össze, és új ételeket találunk ki hozzá.
- Nagyon sokat kell főzni. Meddig áll el az ilyen?
- Üvegben, leviaszolt dugóval, vagy leforrasztott fémdobozban évekig.

Brik elköszönt a nyomdászoktól és átment dolgozni a paradicsom sűrítő üzembe.
- Rengeteg tűz kell ahhoz, hogy elforraljuk a levét – panaszkodott az egyik dolgozó.
- Ha kicsi a tűz, sose lesz kész, ha nagy, akkor lekozmál – tette hozzá a másik.

Brik és Prom egy paradicsomfőző gépet talált ki. Krup is ott volt a bemutatón.
- Dupla falú az edény, és a két edény közt nagyon meleg víz van.
- Minek az?
- Mert akkor nem kozmál le a belső edényben a paradicsomlé.
- Viszont fel se forr.
- De igen. Van egy másik tartály, azt felfűtjük, elforralunk benne egy kis vizet, aztán lehűtjük. Ezen a csövön ezt a csapot kinyitjuk, mire a paradicsomlé hirtelen forrni kezd, és a gőze átmegy a hűtött tartályba. Ha már nem forr a lé, elzárjuk a csapot, leengedjük a második, lehűtött tartályból a felesleges vizet, aztán újra felfűtjük, és így tovább, körbe-körbe.
- Milyen egyszerű – mondta gúnyosan az egyik zöldsapkás erdei manó aszalómester.
- Hülyeség – vágta rá egy hegyi manó szakács.
- Rakjuk össze, csak fel ne robbanjon – mondta Prom, a gépész.
Összerakták és elindították. Mindenki félt tőle, mert sziszegett, csattogott, sistergett és kattogott.

Húsz nap múlva már tízen dolgoztak ott, negyven nap múlva százan. Az első szobában az üstöket megtöltötték hideg paradicsomlével. A második, a harmadik és a negyedik szoba ajtaját rázárták a gőzgépekre, hogy be ne menjen senki, ha azok közül valamelyik pont robbanni akar. A bezárt ajtó mögül félelmetes fortyogás, sistergés, sziszegés és csattogás hallatszott ki. Ahol letelt az idő és elhallgatott a gép, kinyitották az ajtót, benéztek, hogy minden nyomásmérő nullán van-e, ha igen, bevittek egy új üstöt, kihozták, ami kész volt, és az ötödik szobában a kész pasztát kikanalazták, kikaparták üvegekbe. Az üres üstöt átvitték a következő szobába, a mosóba, onnan pedig visszakerült az elsőbe, hogy újra teletöltsék friss, hideg paradicsomlével.
Az első doboz sűrített paradicsomot Prikka boltjában a Mester vette meg, és attól kezdve újra jöttek a boltba az erdei manók vásárolni.

_FK írta: Szóval jó az a fekete függöny, csak ritkán kell használni.

A denevérek csimpaszkodjanak a függönykarnisba.

7.0 Manóváros2
7.1 Brik és Ticci

A hegyi manók repülése nagyobb baleset nélkül véget ért, és a sivalkodó, repülő manók láttán a tüskés disznók egymást törve, taposva menekültek el a Manóhegy melletti völgyből. Az erdei manók kitakarították a völgy legszebb részét, és néhány nap múlva, mire gyönyörű tavaszi idő lett, megrendezték a legnagyobb ünnepüket, a Nagy Közös Alvást. Hívták Ticcit is, aki persze rögtön szólt Briknek, de ő nem akart menni, viszont bosszantotta a gondolat, hogy Ticci idegen manókkal fog összebújni.
- Ne féltékenykedj, inkább gyere velünk - mondták neki többen is, de hiába, egy hegyi manót ugyanúgy lehetetlen volt erre rábeszélni, mint egy erdei manót a repülésre.
- Na milyen volt? - kérdezte Brik, amikor Ticci visszajött.
- Csodálatos. Ilyenkor nem alszunk, de nem is vagyunk ébren, a kettő határán lebegünk a nagy semmiben. Egyszerre szuszogjuk ki és be a levegőt, és ha sikerül, egyszerre dobban a szívünk. Egész más, mint az a boldogság, amikor végre leért a lábad, és már örömödben sivalkodsz, hogy élve maradtál, mert nem zuhantál le, és nem törted ki a nyakadat.

- Talán próbáld ki egyszer azt is, de előbb bújj össze velem – kacsintott Brik.
- Ahhoz előbb össze kell költözni, már megbeszéltük – duzzogott durcásan Ticci.
- Tényleg, még nem is mondtam - vigyorgott Brik. – Ma reggel megkaptam a kulcsot a királytól. Mehetünk együtt haza, a sajátunkba!

Ticci sikkantott egyet, és Brik nyakába ugrott, aztán kézen fogva futottak együtt haza. Az új otthonuk lejjebb volt, és távolabb a tűztől, mint a hol Brik addig lakott. Nagyon pici lakást kaptak: se konyha, se éléskamra, csak egy apró előszoba, balra vécé, és szemben egy függöny mögött a szoba. A szobában se széna se matrac, se ágy, csak középen egy hosszú asztal, és annak a két oldalán egy-egy pad.
- Hol fogunk aludni? -kérdezte csodálkozva Ticci.
- Itt – mondta Brik. - Csiribú-csiribá, és a nappaliból alvószoba lesz! - ezzel felemelte az asztalt, és felcsukta a falra egy retesszel, aztán lenyitotta az oldalfalakról a két pad támláját és lett belőlük egy-egy ágy. Az ágyak mellett a falak mélyedéseiben polcokon takarók, ruhák, könyvek, cipők, fogkefe, törölköző, meg minden, ami kell.
- Külön alszunk, vagy középen a padlón?
- Összetolható a két ágy. Vagy széjjel. Ahogy jól esik.
- Széjjel? A mosolyszünet idejére?
- Arra ez való – vigyorgott Brik, és lehúzott a plafonról egy vastag fekete függönyt, középen a két ágy közé.
- Szeretni fogom ezt a lakást – kuncogott Ticci.

Brik és Ticci Összeköltöztek, és rájöttek, hogy addigi életükben felhalmozott cókok és mókok nem férnek be a közös lakásukba. Próbálták válogatni, de hiába. A saját kacatjait mindkettő emléknek nézte, a másik emlékeit pedig kacatnak. Ezen vesztek össze. A vita beszélgetésként indult, és veszekedéssé fajult. Azt vették észre, hogy az egyik duzzog, a másik morog. Lehúzták a fekete függönyt középen. Mindkettő telezsúfolta a saját térfelét kacattal, és azt vette észre, hogy mozdulni sem tud. Átmentek egymáshoz megnézni, mire jutott a másik, és egy nagyot nevettek. Utána szépen kibékültek.
- Szereljük le a fekete függönyt! - mondták egyszerre kórusban.
Bementek… volna a Kisterembe a Fiataloknak Kiutalt Lakások Hivatalába, de egy hosszú sor kígyózott a hivatal előtt. Éjjel kispárnán aludtak egymásnak háttal, és másnap délelőtt kerültek sorra.
- Le szeretnénk szereltetni a nagy fekete függönyt a szoba közepéből.
- Tilos – mondta a hivatalnok félig lehunyt szemmel.
- Mi az hogy tilos? Törvény tiltja? - lepődött meg Brik.
- Igen – mondta monoton hangon az irodista, és látszott a tekintetén, hogy a fél agya alszik.
- A saját lakásaunkban nem azt csinálunk, amit akarunk? - kérdezte csodálkozva Ticci.
- Nem. Saját lakásotok akkor lesz, ha pénzért vesztek. A mostani a királyé, és azt ti csak kölcsön kaptátok. A függöny marad, ahol van.
- Hol van az leírva, hogy tilos leszerelni a függönyt?
- Itt – mondta a hivatalnok, és elővett egy lyukszalagot.
Berakta egy vetítőbe, és ami zümmögve tekercselni kezdte előre-hátra.
- Megvan! „Fekete függöny fiatal pároknak. Újkori találmány. Egy tudósnak volt egy elmélete. Olyan párokat keresett, akik el akartak válni. Átköltöztette őket egy olyan lakásba, ahol három alvókuckó volt. Egyik az egyiké, a másik a másiké és középen egy, ami közös. A tudós rájött, hogy a párok nagy része így megmenthető. Hamar kiderült, hogy nem jut kettőnek három alvókuckó, és ki kellett találni erre valami mást. Ez lett a vastag, fekete függöny a két ágy közé.” Szóval jó az a fekete függöny, csak ritkán kell használni.

Akkor simán el tudja képzelni azt a negyven évet, amit én kihagytam.
___
A vázlat most így néz ki
Brik ébredezik.
Alvókuckó leírása
Kimegy a konyhába
Erdei manó elköszön
Manólakás leírása
Beszélgetés erdei manókról
Brik iskolába indul
Nagyterem leírása
Iskolatársak
Történelem óra
Az a 40 év ami Prap születése óta eltelt
Tornaóra
Környezetismeret. A manóhegy szerkezete.
Brik csavarog. Keresi a testvéreit
Krup mosogat
Este otthon



i

_FK írta:Ez a nagyobbacskáknak nem gond, de a kicsiknek folytonosság kell, ők arra kíváncsiak, hogy növekedett Prap, mi történt vele, nem?
_FK

Nem, nem. Érdelődnek, naná. Azután gondolnak maguknak új mesét

Az erdei manó mese ott végződött, hogy:

Húsz nap múlva megszületett Prap, egy gyönyörű, egészséges fiúmanó, akinek két nagy szeme és két nagy füle volt, ezért sem a hegyi manók, sem az erdei manók közé nem lehetett besorolni. Az orvos csak csóválta a fejét:
- A szemeivel nem tudok mit csinálni, de a füleit kisebbre tudom vágni, ha hegyi manó kell...
- Neee! - kiáltott rémülten Pirka és Krap.
- Csak vicceltem. Sok boldogságot hozzá!

A hegyi manók története meg úgy kezdődik, hogy Brik ébredezik az alvókuckóban, és Prap már negyven éves.
Ez a nagyobbacskáknak nem gond, de a kicsiknek folytonosság kell, ők arra kíváncsiak, hogy növekedett Prap, mi történt vele, nem?
_FK

Cilke ősszel suliba megy.
Már hónapok óta folyékonyan olvas. Eleinte hangosan, most már csendben.
Legutóbb a "mama" fektette Őket, elalvás előtt jár egy mese, kérdezte
mi legyen?
Cilike: Ne a Micimakót, az olyan babás már nekünk.

Tehát van remény.

A 0022_20150822_FK még ihletből jött, azóta csak szenvedek.
Nem tudom Cilke mennyit ért belőle, neki inkább úgy írnám, mint évtizedekkel ezelőtt:
A rózsaszínű holdfényben elég gyorsan haladtak, de amikor újra sötétség borult a tájra, nagyon megijedtek, mert a sötétben majdnem nekimentek egy alvó rosszsüninek. Csak lassan, botladozva tudtak tovább menni. Vok beleesett valami pocsolyába. Hideg szél fújt, ezért gyorsan átöltözött száraz ruhába. Még mentek egy ideig, miközben a rosszsünikről beszélgettek. Most már a két erdei manó is félni kezdett tőlük. Az erdei manók elmondták, hogy este még sok ennivalójuk volt, de most semmi sincs. Éjjel mocorgásra és morgásra ébredtek. A rosszsüniket nem látták, de mindkét elemózsiás kosár eltűnt.

A mostani mese meg ilyen:
Apamanó és Brik összekészítettek egy csomó cókmókot egy háromkerekűre. Volt rajta néhány nagy, vastag, puha takaró, egy szúnyogháló, valami ajándék az öregapónak, meg három nagy fadoboz, benne enni való, víz, gyertyák meg ilyesmi. Elindultak, és vonszolták maguk után, közben beszélgettek. A Manóhegyi város óriási volt, itt-ott keskeny résen sütött be a nap, és ahová sütött, ragyogó kristályokat tettek a hozzáértő hegyi manók, hogy a drágakövek, hol az egyik, hol a másik szépen szórja szét a fényt. A labirintus sokkal nagyobb volt, mint a város, mert nagy, lakatlan területek is voltak benne, ahol nem volt víz, rossz volt a levegő, nem lehetett tüzet gyújtani, vagy időről időre valami iszap öntötte el. A szénbányába bemerészkedtek a manók, de messze elkerülték azokat a helyeket, ahol a barlangok bármikor beomlottak volna.

- Az öreg nem lakik messze, de nagy kerülővel megyünk az omlásveszély és a tavas barlang miatt.
- Hová is megyünk pontosan?
- Egy olyan faluba, ami nem tartozik a nagy manóvároshoz. Azok laknak ott, akik nem akarnak erdei manót látni.
- És gyümölcsös krumplikását?
- Ne gonoszkodj! Azt elcserélik más, hegyi manóhoz méltó ennivalóra.
- A tiszta vizet honnan veszik?
- Egy forrás volt ott, de rég elapadt, abból.

_FK írta:Lányom kinőtte, és én ettől megbénultam.

Akkor majd az uonkáknak.
És arra elő kell készülni

Lányom kinőtte, és én ettől megbénultam.

_FK írta:miattam ne

eleg regen elmult a "hamarosan"
hol vannak a manok?

miattam ne

_FK írta:Hamarosan újabb manók jönnek.

Már aggódtam

Hamarosan újabb manók jönnek.